Pártunk és Kormányunk úgy határozott, hogy a salakszentmotorosi cukrászdát üzemeltető Cuki2000 Bt. vezetője, Ödön, alkalmasabb megítélni azt, hogy az alkalmazottaiknak kötelezővé kéne-e tenni az oltást, mint az egészségügyi kormányzat, a tisztifőorvos, vagy az egyéb, állami pénzen celebkedő kórházi nagyemberek. Tekintve, hogy az egészségügyi kormányzat élén Kásler Miklós áll, tisztifőorvost pedig Müller Cecíliának hívják, egyáltalán nem biztos, hogy ez nincs így. Jó, hát végülis nem ezért tartjuk fenn ezeket az intézményeket, hogy ilyen kérdésekben megalapozott, felelős döntést hozzanak, és akit kibasznak emiatt a munkahelyéről, az legalább elmehet megnézni a frissen összerakott Mátyás királyt. De nem is erről akarok beszélni, mert jó válaszom nekem sincs a témára.

Én ugyan cégvezető még nem voltam, csak annak a helyettese, de az előző két munkahelyem dinamikáját ismerve, ezt a döntést biztosan átnyomták volna rám, hogy legyen kit a busz alá dobni, ha beüt a krach, így elgondolkoztam rajta, én hogyan állnék hozzá egy ilyen döntés meghozatalához. Ezen keresztül megpróbálom bemutatni azt, hogy amennyiben nem a megfelelő emberekre bízzák ezt a dolgot, akkor hogyan, és milyen döntések születhetnek, aztán mindenki eldöntheti, hogy szerinte ez jól van-e így.

Első körben azzal indítanék, hogy mi az, amit vastagon leszarok: tulajdonképpen mindent, amiről a jelenlegi diskurzus/hiszti folyik. Leszarom a fóliasipkádat, a chip-ektől való rettegésed, az alapvető biológiai fogalmatlanságod, leszarom az emberjogi hisztidet, leszarom a járványügyi hisztit, a maszkokat, a víruscelebkedő orvosokat, a lélegeztetőgépeket, a távoktatást, a tanárokat, a nyugdíjasokat, a WHO-t, a kínaiakat, és Hugh Jackman-t. 

Amit nem szarok le: Ki tudok-e nyitni jövő héten? Ki tudok-e nyitni jövő hónapban? Két hónap múlva? Tudok-e fizetést adni a kollégáimnak? Csődbe fogok-e menni? Hol van ebben az egészben az átbaszás? (Mert az mindig van) El kell-e küldenem megint a fél személyzetet, és nekem kimondani a halálos ítéletet az anyagi helyzetükre? Engem mikor basznak ki az utcára? Meg ilyenek. Tehát amiket amúgy se szarok le.

Ez egyesek számára szívtelenségnek tűnhet, valószínűleg igazuk is van, de akkor hadd mondjam el, miért gondolkozom így. Azért, mert nem vagyok se orvos, se jogász, se emberjogi aktivista, se kormánytag, és hiába gondolok én ezt vagy azt ezekről a témákról, hozzáértés híján ezek a gondolataim semmivel nem érvényesebbek az átlag állampolgárénál, itt meg érvényes választ kell adni. Én nem ruházhatok fel jogokkal senkit, nem alkothatok törvényeket (ellenben be kell őket tartanom), szóval abban a koordinátarendszerben oldom meg ezt a problémát, amiben az összes többi problémát, mert egyrészt ez van, másrészt nincs más, nekem ezek a kereteim vannak. Kitörölhetem a seggem azzal, ha 10 év múlva, amikor az elefántcsonttornyokban meg a különböző újságok hasábjain talán nyugvópontra kerül ez a vita, akkor majd elmondják, hogy igazam volt-e vagy sem, ha addigra hatszor a híd alá kerül a cég összes dolgozója, velem egyetemben.

Miben játszunk?

Mielőtt meghozunk egy ilyen döntést, mindig érdemes felmérni a kockázatokat, megnézni, hogyan lehet relatív nyertesnek kijönni ebből a játékból. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy egyáltalán megértsük, milyen játékot játszunk, és mik a szabályok.

Onnantól, hogy ez a téma céges környezetbe helyeződik, már nem beszélhetünk járványügyi vagy emberjogi játszmáról, itt a felelősségről és a népszerűségről van szó. A kormány úgy ítélte meg, hogy az általa felelősnek tartott döntés népszerűtlen, jövőre meg választások vannak, úgyhogy átlőcsöli ezt a cégekre, de nem ilyen egyszerű ez. Ugyanis aki rosszul játszik, annak még az is kijöhet a végére, hogy felelőtlen és népszerűtlen is lesz, ellenben a felelős+népszerű státuszt elérhetetlennek tartják a saját maguk számára, ami az eddigi vírushelyzetre vonatkozó intézkedéseik és lopásaik alapján valószínűleg egy helyes következtetés részükről.

Felelőtlen és népszerű vagy népszerűtlen (Spórolás, bűnbakképzés)

Az egyik fő kockázat, hogy ugyan dönthetünk A és B opció között, és még akár érezhetjük azt is, hogy jól döntöttünk, nem tudjuk, hogy mikor fogja a kormány úgy átírni a szabályokat, hogy utólag kiderüljön, a mi válaszunk volt a rossz. Merthogy az addig oké, hogy én elvileg eldönthetem, kérek-e oltást a dolgozóktól, vagy sem, arról nincs szó, hogy ennek esetlegesen milyen vonzatai vannak. Azt már tudjuk az előző időszakból, hogy a ténylegesen megszorult ágazatokat a kormány nemhogy segítette/kompenzálta volna, inkább kivéreztette őket, hogy aztán a kormányközeli vállalkozók nagybevásárlást tartsanak. Ezek alapján tehát várható valami olyan szabályozás, ami a gazdaságot újraindítani hivatott jövőbeni támogatások rendszeréből igyekszik majd kizárni az egyes vállalkozásokat, amelyek nem valamelyik hűbéreshez tartoznak, mert az már kiderült, hogy erre a kormány nem szeret költeni. És akkor itt jön be először a felelősség kérdése.

Amikor egy probléma esetén elsősorban nem a megoldás, hanem az érzelmi kielégülés a cél, felelősöket keresünk. Ennek a folyamatnak rengeteg variációja van, lehet ezt nagyjából fair vagy teljesen undorító módon művelni (kis hazánkban az utóbbi a gyakoribb), de egy kérdés biztos elő fog kerülni: Megtettél-e mindent / megfelelő körültekintéssel jártál-e el a probléma elkerülésének érdekében? 

Tegyük fel, hogy megint szigorításokra/lezárásokra lesz szükség, vagy az általad irányított cégnél alakul ki egy járvány gócpont. Innentől kezdve, ha nem írtad elő a kötelező oltást a dolgozók számára, már te is a probléma része vagy, és az iménti kérdésre nem tudod azt mondani, hogy "igen". Elvégre Pártunk és Kormányunk adott a kezedbe egy eszközt, amivel te nem éltél, tehát ő mondhatja azt, hogy miért nyújtson anyagi segítséget olyan vállalkozásnak, aki immáron okozójává vált a lezárásnak, a járvány terjedésének. Tehát innentől kezdve te "felelőtlen és népszerűtlen" vagy, végbement a bűnbakképzés, és még további versenyhátrányba is küldenek.

Sokakban felmerülhet, hogy dehát a Mészáros csoportnál sem kötelező az oltás, és ilyenkor érdemes "puskázni". Higgyétek el, ha bármilyen probléma lesz, az összes állami kutatóközpont azt fogja kihozni, hogy nem a Lőrinc szállodájában/gyárában/akármijében alakult ki a gócpont, hanem az utcavégi büfében vagy dohányboltban, és ugyanúgy meg fogja kapni a világ összes pénzét, mert egyetlen fertőzésért sem ő lesz a felelős.

Amennyiben az utóbbi probléma nem áll elő, akkor viszont még maradhatsz "népszerű", aki nem kényszerít rá semmit az emberekre, stb., ez azonban teljesen lutri. A kormányt nem úgy ismerjük, mint aki nem szereti utólag átírni a szabályokat a számára legelőnyösebb módon, és hát bűnbakkeresésben/ellenséggyártásban is világelsők, de még ha nem is így lenne, akkor se biztos, hogy előnyös egy ennyire bizonytalan tényezőtől függővé tenni azt, hogy jól fogunk-e végül kijönni egy helyzetből, ettől még persze simán lehet, és valószínűleg sokan is fognak kockáztatni, mert ha bejön, akkor ennek a játszmának ők lesznek a relatív nyertesei. Esetleg építhetnek arra is, hogy ha a választások során kormányváltás lesz, akkor amúgy is visszaveszi az állam ezt a terhet.

Felelős és népszerű vagy népszerűtlen

Ha a teljes lakosság átoltottságát nézzük, akkor az oltás kötelezővé tételének az egy valódi kockázata, hogy potenciálisan az alkalmazottak 40%-a azt mondja, hogy akkor köszöni szépen, elmegy olyan helyre dolgozni, ahol nincs ilyen követelmény. Nyilván ez egy extrém eset, és biztos lesz, aki beoltatja magát az előírás miatt, de ha az állományod 20 százaléka áll fel egyik pillanatról a másikra, már akkor se biztos, hogy te holnap ki fogsz nyitni.

Ezen kívül valószínűleg meg fognak jelenni a sajtóban a listák, hogy mely cégek kötelezik a dolgozókat az oltásra, és el lesznek mondva mindennek. Rendelkezni akarnak a dolgozók teste fölött, önkényesek, covidnácik, biztos megvették Bill Gates-től a chipeket irányító programot, mittomén. 

Ott van az a kockázat is, hogy ha sok cég vezeti be a kötelező oltást, vállalják az ezzel kapcsolatos konfliktust, felmondásokat, megugrik az átoltottsági ráta, és ennek ellenére nem fújják le a járványhelyzetet, ismét megtörténik egy bűnbakképzés, miszerint teljesen felesleges módon önkényeskedtek a dolgozóik fölött, és írták elő nekik az oltás felvételét a gonosz tőkések, biztos valami egyéb érdekük fűződött hozzá. Ez megint egy olyan dolog, amit egy cég nyilvánvalóan nem tud felmérni, mert egy teljesen random összetételű igazgatóság/felsővezetés honnan tudná a választ egy olyan problémára, amire szemmel láthatóan az erre fenntartott intézmények se tudnak megnyugtató választ adni.

Ezeket a negatív hangokat persze lehet többé-kevésbé ellensúlyozni, ha van egy talpraesett PR menedzser a cégnél. Lehet némi sajtófelületet vásárolni és azt teleénekelni olyan szólamokkal, hogy "az egyetlen felelős döntést hoztuk meg" és "nekünk ennyire fontos az emberek egészsége", stb., ami nyilván egy hazugság, mert nem értenek hozzá (ahogy az olvasók se), de eladható. Tehát mondjuk, hogy ez a kockázat legalább mérsékelhető, a gond tényleg akkor van, ha ennek ellenére nem szüntetik be a járványhelyzetet, mert akkor megy a kukába a sok pénz és energia, amit arra fordítottak, hogy valahogy túléljék ezt a szitut, nem beszélve a felmondási kockázatról, ami az üzemelést is veszélybe sodorhatja.

Vannak kivételek

Több olyan résztvevő is van ebben a játékban, akik valamilyen előnnyel indulnak, és ezt érdemes lehet kihasználni, mert az ismertetett kockázatok mérsékelhetőek. Illetve ez a "hogyan oldanám én meg ezt a problémát" rész.

Első körben érdemes tájékozódni a dolgozók jelenlegi átoltottságáról. Én pl. eddig mindig Budapesten dolgoztam, ahol amúgy is magasabb az oltottak aránya, illetve konkrét statisztikám ugyan nincsen rá, de az ágazati pletyikből meg fórumokból kiindulva, a vendéglátás-szállodaiparban, amiben én tevékenykedem, kifejezetten magas ez az arány, mivel minket eléggé földhöz vágott ez az egész, ezért sokan az egyik vesénket is odaadnánk már azért, hogy újra tudjunk dolgozni, vagy legalább a 2-3 évvel ezelőtti fizetésünket megkapjuk. Szóval ha kiderül, hogy a cégnél amúgy is teljes vagy közel teljes az átoltottság, akkor ilyen értelemben tét nélkül mondhatom azt, hogy oké, akkor mostantól kötelező, mert nem változtat semmin, és erre hivatkozva a későbbiekben nem csinálhat belőlem bűnbakot az állam.

Igaz, hogy ebben az esetben, ahogy írtam is, lehet számítani a covidnácizásra, tökmindegy, hogy a cégen belül mennyire elfogadott/támogatott a döntés. Erre ott az önvédelmi-PR, de az még mindig elég kétesélyes, én nem emiatt mernék ebbe az irányba lépni. Az van, hogy rengeteg cég esetén, az emberi jogokon hisztiző újságírók nem sok kárt tudnak okozni. Van egy nagyjából 200ezer fős célközönség, aki ezeket az orgánumokat eltartja, és foglalkozik velük (én is ide tartozom, most nem a magánvéleményemről beszélek), viszont ez a közönség így egyben pont csak ezeknek a cégeknek a célpiaca, nincs más olyan szereplő, aki konkrétan ugyanezeket az embereket akarná megszólítani. Lehetséges, hogy átfedésben vannak valamivel, de például egy budapesti szálloda esetében ők egy hibahatáron belüli részét képezik a célközönségnek. Nem mondom, hogy egy esetleges covidnácizós negatív PR-kampány ártalmatlan volna, de az általam targetált (bocsánat ezért a csúnya szóért, sajnos ezt használom) közönséget valójában nem (vagy nem nagyon) fogja elérni. Úgyhogy a szívtelen cégvezető képzeletbeli székéből azt tudom mondani, hogy írjatok, amit akartok, hányjatok vért nyugodtan, legalább kopik a billentyűzet.

Tovább haladva a megcélzott csoportok vonalon. Az ágazat nagyobb cégei sok kutatást rendeltek meg azzal kapcsolatban, hogyan éreznék biztonságosnak ismét az utazást az emberek, és a "minden alkalmazott legyen beoltva" dolog elég előkelő helyen végzett. Tehát ha valaki behisztizik azon, hogy nálam kötező az oltás, azzal csak felhangosít egy olyan tényt, ami bevételszerzés szempontjából nekem előnyös.

Nyilván ez a megoldás csak kevés esetben működőképes, de ezek alapján nem elképzelhetetlen, hogy mikrokörnyezetben a "felelős és népszerű" kombó is kihozható, ha az egyes kockázati elemek súlyát megfelelő mértékben tudjuk csökkenteni.

Nem tetszik? Nekem se.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezt a problémát ilyen módon kell megoldani, csak azt, hogy ez egy valószínű gondolatmenet azoknak a fejében, akikre most rátolták ezt a felelősséget.

A cégvezetőnek nem az a dolga, hogy a liberális véleményelitet boldoggá tegye, hanem adott esetben napról napra megvívni azt a harcot (mert itthon ez valóban egy harc), aminek keretében az általa vezetett cég tovább működhet. Élhető munkakörülményeket kell teremteni a dolgozók számára, amiben nyilván a tisztességes fizetés is benne van, biztosítani kell a szolgáltatás színvonalát, fejleszteni kell a vállalkozást, stb., és ezt csak úgy lehet, ha a cégnek bevétele van, tehát értelemszerűen azt a megoldást fogja az illető cégvezető választani, ami ezutóbbit a leginkább valószínűsíti.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem oldunk meg mindent ezzel a sémával? Minek vannak politikusaink meg választások? Minek tartunk fenn százmilliárdokból egy szervezetet, ha ezek ennyire se képesek, és csak lopnak? Minek fizetünk adót? És még ezer ilyen talány.

Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol így döntünk a közös dolgainkról, és nem hiszem, hogy az állam gondolata úgy általában haszontalan lenne. Csak ne haszontalan emberek üljenek benne.

Szerencsére a blogolás elég szabadon értelemezett műfaj ahhoz, hogy magyarázkodással kezdjek egy bejegyzést. Az elmúlt héten legalább 6 posztkezdeményt kukáztam végül, mert publikálás előtt arra jutottam, - sokszori átolvasás után - hogy ezek inkább amolyan kampány-ventilálások voltak, és mindössze meglévő narratívák, történések visszhangjai lettek volna, komolyabb reflexió, hozzáadott érték nélkül. Amikor ilyeneket kezd írni az ember, olyankor mindig érdemes mérlegelni azt, hogy van-e létjogosultsága huszonnyolcadikként leírni azt, kicsit más szavakkal, amit mások már megtettek, valószínűleg fizetésért. Arra jutottam, hogy nincs, és valószínűleg engem is kicsit elkapott a hév ezzel az egész hercehurcával kapcsolatban, és ugyan ráülni mainstream-re (ezalól nyilván nem mentesülök teljesen most sem) mindig jó kattintásszámmal és olvasottsággal kecsegtet, szeretnék megmaradni annak a szavazónak, állampolgárnak, aki nem szekértoló vagy önkéntes bértollnok, és képes valamiféle önmérsékletet gyakorolni. Erre azért is kellett külön figyelmeztetnem magam, mert számomra is újdonságként hatott az a szituáció, annak minden lelki vonatkozásával, hogy volt olyan jelölt a versenyben, akit szerettem volna győzelemhez segíteni a szavazatommal, nem csak behúztam egy ikszet valahova befogott orral vagy protest alapon. Ezért futok neki inkább most, az eredmények ismeretében egy nagyobb lélegzetvételű, átgondoltabb posztban az elmúlt hét tapasztalatainak értékelésének, a kampányolás látszatát elkerülve. 

Ebből talán már kiderült, és nem is akarok belőle titkot csinálni, hogy a preferenciáim szerinti végeredmény született, ráadásul most először szavaztam olyanra, aki aztán nyert is. Arról tervezek írni, hogy szerintem, úgy általában, miért születhetett ez a végeredmény, mi motiválhatta a szavazókat, és mit üzen ez az ellenzéki pártoknak.

A szopórolleren nincsen fék

A kétfordulós választásnak megvan az a sajátossága, hogy a két forduló között az indulók elkezdenek taktikázni, alkudozni, aztán ha megszülnek valamit, igyekeznek orientálni a választóikat, hova kéne szavazni, hogy jó legyen, bár a szavazók nagy része elég önjáró amúgy is, és a legtöbb esetben ezt maguktól is megteszik, csak nem feltétlen a párt által preferált irányba.

Valószínűleg sokakat meglepett, hogy nem a minden közvéleménykutató által mért, nagyjából lefutott meccs-szerű papírforma jött ki az első fordulóban, és ez szemmel láthatóan némi pánikot okozott a pártirodákban. Történések voltak, amikre reagálni kellett volna, kezelni kellett volna a helyzetet, és nem is nagyon tudták ezt feldolgozni, mert Orbán Viktor szépen lábhoz szoktatta őket az elmúlt évtizedben. Idomítva lettek arra a fajta szobatisztaságra, hogy amikor esemény van, ami legtöbbször ugye a Fidesz felől érkezik, mert ők csinálják ma a politikát, akkor 3-4 paprikás hangulatú interpellációt vagy napirend előttit kell produkálni, - Jakab Péter hozza az uzsit és vicceket mond, Szabó Tímeának habzik a szája, Feri mond valamit attól függően, hogy éppen magabiztosnak, gazdagnak, viccesnek, vagy lelkizősnek érzi magát, amin fixen nevetnek a kormányoldalon, Tóth Bertalan elaltatja a közönséget, aztán Kövér László ezt egy ponton elunja, és megvonja a szót, esetleg kioszt néhány tízmillás virgácsot csúnyabeszédért - majd ezt követően 2-3 alkalommal elmondani az Egyenes Beszédben, hogy most aztán "de megmondták!", és ennyi. Viktor levitte őket sétálni, kicsit kimozogták magukat, kuláztak egyet a fa tövébe, elkaparták, aztán vissza a pórázra. Erről a fajta szopórollerről kellett megoldani a valamilyen formában történő leszállást a két forduló között, és hát nem mindenkinek sikerült.

A versenyben maradt jelöltek közül a két karakteresebb figura körül kezdett el egy-egy erőközpont formálódni, és lehetett választani, hogy csatlakoznak-e a pártok/jelöltek valamelyikhez, vagy ottmaradnak a légüres térben, amit előbb-utóbb ezek erőközpontok benőnek, és agyonnyomják őket. 

A Momentum érzett rá talán a leghamarabb arra, hogy erről a rollerről érdemes volna lepattanni még mielőtt elérik a lejtőt, vagy ők is a kilazult fogaikat fogják szedegetni a törött kezükkel a végén, miután felkenődnek egy útjelző táblára. Igaz, talán a Jobbikon kívül nekik is volt a legrövidebb útjuk Márki-Zay Péterhez, mert ugyan az EP-ben a Macron-frakcióban ülnek, gazdaságilag ugyanúgy a liberális (csúnyán mondva piaci fundamentalista) elképzeléseik vannak, és az "új arcok" szlogen is kedvezett ennek a beállásnak. Fegyőr nem túl meggyőző szereplése után veszítenivalójuk se volt sok, így náluk inkább az volt a kérdés, hogy mekkorát tudnak ezen menteni, és a válasz az, hogy egész sokat. Egyrészt elsőként álltak be a későbbi győztes mögé, amikor még bőven nem volt egyértelmű, ki fog nyerni, ezek alapján biztos, hogy jó pozícióból tudnak majd tárgyalni a listás helyek meg esetleg a különböző tárcák elosztásánál. Másrészt Fegyőrt is levedlették magukról (aki egyébként meglepően elegánsan kezelte ezt az egészet), és a kevésbé tapasztalt, ámde ezerszer kompetensebb Orosz Annát bízták meg a párt vezetésével, és ezzel nagyjából el is felejtődött ez a rossz eredményük, viszont előtérbe kerültek az első fordulóban jó eredményt hozó képviselőjelöltjeik, mint ahogy a jelenlegi pártelnök is kétharmaddal hozta a saját körzetét, és mutatott sokadszor ajtót a számomra rettentően ellenszenves Gy. Németh Erzsébetnek. 

A dominót mégis inkább Karácsony Gergely indította el a visszalépéssel, aminek világi balfaszkodással ágyazott meg. "Akkor lépek csak vissza, ha elüt a villamos", együtt indulunk, tárgyalunk, mégse tárgyalunk, külön indulunk, "a Mediánnál hülyék dolgoznak, én is onnan jöttem", legyen rendkívüli vita, najó mégse, egyezzünk ki döntetlenben. Karácsonyban volt annyi önreflexió, hogy egy ilyen gyenge, bénázásokkal tarkított kampány után ő legfeljebb harmadikként futhat be, és a még meglévő legitimitásából is veszítene ezáltal, így inkább megpróbált menteni, és most, ha áttételesen is, győztesnek mondhatja magát, de azért a villamos is megsuhintotta. Ebben a bénázásban egyébként abszolút partnerre talált Márki-Zay Péterben, de utóbbin nem fogott ez a huzavona. A narratíva az lett, hogy a Karácsony megint tököl, ráadásul először látványosan kivonul az MZP-vel folytatott tárgyalásokból, ami nála a szokásos "megpróbálom a széket kirúgni alóla egy váratlan pillanatban" módszer, hogy aztán az őt támogató szervezetek éléről is kivonuljon, mivel azok már megszolgálták a hasznosságukat, most már inkább arra játszik, hogy MZP milyen lapokat oszt majd neki.

Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, - ha eddig nem lett volna nyilvánvaló - hogy az LMP már nem létezik. Az egyszem Ungár Péteren kívül az összes karakteres politikusát kiszavazta magából, legfeljebb 2 nyerhető körzete van, és a két forduló között is csak a kussolásra futotta, amikor legalább túlélés szempontjából mindenképp érdemes lett volna színt vallani, kit támogatnak. Az volt a kifogás ugye, hogy egyik jelöltnek sincs határozott zöldprogramja, közben a hatpárti program kidolgozásában az LMP is részt vett, amit a befutónak egy esetleges kormányváltás után többé-kevésbé végre kell hajtania. Ezek szerint velük a programírásnál is csak sűrűbben voltak, de többen nem. Én ugyan nem vagyok politikai tanácsadó, de biztos meg lehetett volna fogni ezt olyan oldalról is, hogy pl. melyik jelöltben látják azt, hogy a későbbiekben nagyobb teret enged a zöldpolitikának, és az alapján választani. Ilyen értelemben valszeg nekik a DK felé kellett volna húzniuk (nekik van nagyobb EP beágyazottságuk, szóval az ő nemzetözi kapcsolataik jobban függnek az EU-s normákhoz való igazodástól), amit én mondjuk nem bánok, hogy nem tettek, ettől még ezt elbaszták. 

Ugyan a kutatások szerint jelenleg a második legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek, és az előválasztáson is ennek megfelelően sok körzetet húztak be, én úgy látom, még ha ez pár évig el is fog tartani, hogy a Jobbik rátenyerelt a self-destruct button-re, és a '26-os választásokig szépen el fogja magát fogyasztani, hogy aztán egy maréknyi tagjuk, Jakab Péterrel az élen, beüljön a DK-ba díszjobboldali platformot alkotni, ezzel is erősítve a Gyurcsány-párt magáról állított sokszínűségét. Ritkán szoktam kristálygömböset játszani, de erre fogadni mernék. A Jobbik is megpróbálta a nyugodt erő karakterét felmutatni a két forduló között, aki a választókra bízza a dolgot, csak sajnos 1000 wattos izzóként ütött át a sorok között, hogy ők valójában Dobrevet támogatják. Kiváló példa ez arra, hogy a rövidtávú haszonszerzés mennyire nem kifizetődő a hosszútávú stratégiával szemben. Zakóztak egy elég komolyat azzal, hogy egyetlen jobboldali ellenzéki pártként nem nekik sikerült a legerősebb jobboldali miniszterelnök-jelöltet adni, és ezt a vesztes szériát nem is tudták megtörni még úgy sem, hogy Jakab Péter elsőfordulós veresége ellenére is lett volna jobboldali jelölt, akit támogathatnak, de ők inkább ahhoz a társasághoz ragaszkodtak, akiknek ellenében ők létrejöttek. És valahol ezen a ponton váltak a Jobbik-szavazók önjáróvá, és szavaztak le nagyobb arányban Márki-Zay Péterre, illetve vándorolt vissza a szavazóik kisebb része Dobrev Klárához, akiket még 2010 előtt az MSZP-től szedtek el. Egyébként az ilyen alkudozás egyáltalán nem ördögtől való, csak aki "minden mindegy" alapon próbál szövetkezni, az építsen technokrata pártot erős gazdasági programmal, mert annak tényleg mindegy, ne pedig jobboldalit. Bowlingozáshoz bowlingcipőt kell húzni, vagy valami ilyesmi.

Az előválasztás egyik legnagyobb relatív vesztese ezek alapján számomra a Jobbik. "Füstös szobákban" akartak mindent megoldani, és hoppon maradtak. Előbbi kijelentésem pedig arra alapozom, hogy az első forduló eredményeit elnézegetve, a Jobbik egyetlen csatatér körzetet sem hozott el, azokon a helyeken tudott csak győzni, ahol előre megállapodtak a támogatásról. Tehát a mérleg a következő: megmentették a DK-t a jelöltállításnál a velük szemben formálódó anti-Gyurcsány koalíciótól, biztosítva ezzel számukra egy nagy frakció lehetőségét, mindeközben a saját legitimitásuk gyakorlatilag teljességében a DK-tól érkezik, ugyanis szinte egy helyen se nyertek volna (és nem is nyerhetnek 22-ben), ha a DK nem támogatja őket. Mint arra az előző értékelős bejegyzésemben is utaltam, bárcsak szólt volna Jakab Péternek valaki, hogy a DK-val való megállapodás keretében mindig rosszul jár valaki, aki általában nem a DK. Bónuszkérdés: vajon mi lesz a neve Jakab Péter platformjának a DK-ban? Ötleteket várom kommentbe (A "Ballik" nem ér, azt már kitalálta valaki).

Az MSZP-Párbeszéd jelentékeny szervezeti antitézis, ami mostanra nagyjából egy vidéki kocsma sakkszakkörének létszámával vetekszik, legalább annyira szerette volna, hogy a szavazás lezárása után állhasson be visszamenőlegesen a győztes mögé, mint amennyire Karácsony és Márki-Zay hetero-élettársakként szerettek volna indulni a második fordulóban, esélyük is annyi volt rá. Aztán amikor a tagság egy részéről kiderült, hogy ők valójában már 2011-ben szerettek volna a Feriékkel menni, csak a szocik mindig befutó helyeket adtak nekik, és túl jó volt a fizu, érezték, hogy lépni kell valamit, főleg, mert szivárogtak az eredmények a sátrakból, hogy itt valószínűleg MZP-tarolás lesz. Egyébként nem is jöttek ki ebből feltétlen rosszul, mert a parlamenti küszöb alá mért utódpárt és a világéletében nullaszázalékos Párbeszéd kaptak még 4 nyugis évet képviselői fizuval meg benyakártyával (a hamarosan 600at nyaldosó literenkénti áraknál hülye lennék nem rámenni), kirakhatnak néhány koloncot a soraikból a DK-ba, és még a Ferinek is mutattak egy fakkot. Nekem külön öröm, hogy például Barabás Richárd végre beismerte, hova húz a szíve, mert aki egyszerre képes modorosságból és lefetyelésből is olimpiai aranyat nyerni még Karácsony inasaként, annak nagy jövője lehet az Underwood házaspár zsebében. Úgyhogy az elvtársak pontot mentettek, a jó munkát el kell ismerni.

Nem azt mondták, Feri!

Aki nem találkozott volna még Horn Gábor örökbecsűjével, ami a blokk címét ihlette, az itt megnézheti. A videón a 2008-as népszavazás utáni Gyurcsány-bejelentést nézi Horn Gábor, az azóta Szijjártóval magángépen utazgató, az ország talán valaha volt legrosszabb gazdasági minisztere (pedig azért itt erős a verseny), Kóka János társaságában. Feri magyarázza a bizonyítványt, Horn pedig rávilágít a lényegre: "Nem azt mondták, Feri, azt mondták, menj a picsába. Valljuk be".

Ebből talán kitalálhattátok, hogy ebben a pontban tervezek azzal foglalkozni, hogy mit üzentek a választók ezzel az eredménnyel. Egyben a cím megmagyarázásával kicsit le is lőttem a poént, de azért nem teljesen. Ugyanis ennek a tanácsnak az első részét, miszerint hova menjen Feri, már 2010-ben, 14-ben, és 18-ban is elmondták a választók. A nagyobb baj itt a második ponttal van, a "Valljuk be" résszel, ugyanis ez 15 éve várat magára.

Márki-Zay Pétert gyakran kárhoztatják a szókimondó stílusáért, főleg ellenzéki oldalon, mert még ha esetenként el is szalad vele a paci, olyan igazságokat mond ki, amiket a választók széles köre érez magáénak, és az ellenzéki politikusok (élükön ugyebár Gyurcsány Ferenccel) mindent igyekeznek megtenni annak érdekében, hogy ez a hang ne jusson el a mainstream nyilvánosságba, és tagadják, mintha az életük múlna rajta. Például, hogy sok olyan szavazó van, aki ha meglátja Gyurcsányt, akkor a másik irányba kezd el futni. És a DK az elmúlt 10 évben foggal-körömmel küzdött azért, hogy ezt az egészet átkeretezze, halomra vásárolta a közvélemény kutatásokat (és azok eredményeit), hogy "a gyurcsányozás már nem téma", próbált ő már legeurópaibb lenni meg szociáldemokrata meg ernyőszervezet meg tudja a faszom már, hogy még mi, mindegyik hatalmas kamu, és most mutatkozott meg igazán, hogy ezt nem tudták elfedni, nem véletlenül.

Sok szavazónak elege lett abból a cselekvőképtelenségből, rinyálásból, amit az ellenzék folytat évek óta, mert ők is (ki tudja, milyen okból) kerülgetik ezt a témát, mint a forró kását, amikor meg Botka László megpróbálta lerántani a leplet arról, hogy egyébként ők sem alternatív valóságban élnek, csak úgy tesznek, megbuktatták, és ugyanígy daráltak be mindenkit, aki ezt fel merte emlegetni. Most az egyszer nem sikerült, és meg is lett az eredménye. Az eddig apolitikusnak és közéleti témákra immunisnak bélyegzett "fiatalok" (20-30as korosztály) tízezrével jelentek meg ezen az előválasztáson, és nem a szánalmas módon influenszerkedő pityókás Ferire vagy a pirosarannyal kikent Petire adták le a voksot, hanem arra a formára, akitől a politikai pályája alatt még egy vicceskedő/jópofáskodó mondatot se hallhattunk, aki nem csinált internetes kihívásokat, és aki nem nézte le őket. Márki-Zay Péter ugyanúgy Márki-Zay Péter volt Gulyás Mártonnál a Partizánban, mint Osváth Zsolt kanapés műsorában, vagy Vona Gábor programokról szóló beszélgetéssorozatában, szemben akár Dobrevvel, aki a Zshowtime-ban kedves, fiatalos Klári néni volt, aki tyúkanyózta magát, majd a második miniszterelnök-jelölti vitában egy vérszomjas, hataloméhes establishment figura, aki nagyon nehezen tudott volna csak lekezelőbb, pökhendibb stílusban beszélni annál, mint amit ott produkált. De így van ezzel Karácsony Gergely is, aki jól elhelyezve még egy-két káromkodást is megenged magának ott, ahol azt hiszi, jófejkedni kell, majd adja elő később a kicsit görnyedten ülő, befordult elemzői pózt. Hozzátartozik ehhez az is, hogy Dobrev Klára és Jakab Péter nem is próbáltak meg lőni erre a közönségre, és kínosan kerülték azokat a szituációkat, ahol komoly kérdéseket kaphattak volna, se a Partizánba nem mentek el interjút adni, se Vona Gáborhoz programismertetőt tartani. Nem véletlen, ugyanis a Youtube-on tartalomgyártók vannak, ők meg tudták magukról, hogy tartalmat csak meglehetősen korlátozott formában tudnak felmutatni, ha pedig pózaikat valaki elkezd kapargatni, úgy járhatnak, mint szegény Fegyőr.

Az ellenzéki pártok igyekezték kisajátítani maguknak ezt az Őfelsége ellenzéke pozíciót, és egyben mindenkit összegyurcsányozni, aki új erőként megjelent a palettán. Karácsony Gergely a visszalépése után sopánkodva vonta le a (hamis) következtetést, hogy nincs ma társadalmi igény baloldali politikára. Ez rohadtul nincs így, és tőle megszokott módon ez hatalmas elkenése a problémának. Ugyanis jelenleg nincs is baloldali párt, aki ezt az alternatívát felkínálná a választóknak, és addig, amíg Gyurcsány Ferenc és a DK baloldalinak hazudja magát egy neoliberális, nagytőke-, és globalizációpárti programmal, nem is lesz, mert amíg ő ott van, addig a baloldal ciki lesz. Szerintem a választók ezt is megüzenték.

Arra a lejáratókampányra se voltak vevők a választók, amit a DK folytatott a második fordulóban. "Jajj az összefogás! Csak azt ne veszélyeztesse senki!", rikácsoltak Gyurcsány csatolmányai a tévében. Hogy ki folytatott lejáratókampányt ki ellen, - mert ugye mindkét fél állított ilyet - azért érdemes megnézni a DK-s politikusok Facebook oldalát (nem, amúgy nem érdemes, és senkit nem buzdítok erre, legfeljebb ha le akartok ellenőrizni), tele van hányva olyan képekkel, ahol Márki-Zay arca alá raktak valami feliratot, ami szándékosan rosszul idézi, esetleg arra utal, hogy gyerekverő vagy homofób, és társai. Ehhez képes Márki-Zay Péter (és kötelékébe tartozó oldalak) szintén Márki-Zayos fotókkal vannak tele, tehát ő saját magával kampányolt, és egyetlen Dobrevet vagy Gyurcsányt ekéző propagandakép sincs fent. Klára az internet világában megpróbálta kiszervezni az ellenfele lejáratását (ezt vajon tőlük tanulta a Fidesz, vagy ők tanulták a Fidesztől?), hogy azt végezzék a csatlósok meg a nyugger-kommandó, esetleg a DK-s Kurucinfó, a NyugatiFény. Nem jött be, ez se.

Ebből a mezőnyből is kiemelkedik Gréczy Zsolt, aki gyalázkodó kommenthuszárként próbálta a pártja üzenetét nyomatékosítani, majd amikor a kommentelők emlékeztették rá, hogy neki már lefőtt a kávé bizonyos botrányok miatt, perrel/feljelentéssel kezdett fenyegetőzni. Most mondanám, hogy ez a keménykedés kissé túlkompenzálásnak hat, de azért egy faszos viccet ide bedobni mégse lenne elegáns, nem? (Nem szoktam képet csatolni, de ha már ilyet állítok valakiről, akkor illik)

Azt nem érti meg a DK, hogy ha olyan világot akarnánk, ahol egy komment miatt tönkretehetnek, vagy kiközösítenek/lenéznek/ellehetetlenítenek a politikai véleményünk miatt, akkor arra ott van a Fidesz, aki ezt ráadásul ezerszer profibb módon csinálja. Hát akkor minek szavazzunk arra, aki még ezt is elbassza? És az előválasztás végére amúgy szépen ki is rajzolódott az, ami már eleinte is készült, a DK egyedül maradt egy Jobbikkal, aki lapít, mint szar a fűben, és nyíltan nem mer beállni mögéjük, és az utolsó pillanatban, amikor Feritől már tényleg csak egy karnyújtásnyira volt, hogy ő legyen az összefogás vezetője, kiütötték a versenyből. Tetszett amúgy a "ne hagyjuk, hogy Budán dőljön el a választás" feliratú hirdetés is, jelzem, Feri, hogy az Apró-villa is Budán van.

Mindenesetre, az üzenet egyértelmű volt már a 2008-ban készült Horn Gáboros videóban is, és most is az, változatlanul, legfeljebb nyomatékosabban. Nem a csúnya Fidesz miatt nincs normális ellenzék (akik ettől még tényleg csúnyaságokat csinálnak), hanem ezért. Remélem, kitaláltok egyedül is.

Média és közvélemény

Sokszor el szoktam mondani, hogy a negatív kampány akkor lehet sikeres, ha annak van valami igazságmagja, amit utána a kampány lefolytatója az ízlése szerint tud torzítani. Ezt a kormányoldalon nagyon tudják. Ez azt jelenti, hogy nem lehet a végtelenségig távolodni a hozott anyagtól, máskülönben a kampány hatástalanná válik. Ezért nem sikerül pl. Márki-Zayt összegyurcsányozni, de valószínűleg amúgy se ez lesz nekik a fő csapásirány, csak most még keresik, mivel lehetne támadni. Amiért ezt fontos volt megjegyeznem az az, hogy ezek alapján a kormánypárt tudatában van annak, hogy mi igaz, és mi nem abból, amit mond (és ezt nem félnek rosszra használni).

Az ellenzék ehhez képest most jött rá, hogy az a "közvélemény", amiből ők tájékozódni próbáltak évek óta, az valójában 50ezer DK-s nyugger internethozzáféréssel, nagyjából ehhez igazítottak mindent, elkezdték nyomni a hülyeségüket ennek a közegnek, ahol nem éppen a legélesebb kések vannak a fiókban, tehát ezeket a hülyeségeket elkezdték visszaigazolni, és az ellenzék ebből az illúzióból kifolyólag, amit maga teremtett, elkezdte elhinni a saját propagandáját. Oscar bácsi meg nem gyütt. Valószínűleg ebből a hátországból táplálkozott részben az is, hogy hatalmas hisztit csaptak, ha valaki nem a 80-as/90-es évekbeli, kontraszelektált apparratcsikok által megírt politikai kézikönyvekből próbált dolgozni, és szerette volna felkavarni az állóvizet. Mondták hol félve, hol dühösen, hogy "dehát ez nem így kell csinálni, hát nem értitek, hogy nem szabad érdemi munkát végezni, csak beszélni róla, és akkor is inkább elbeszélni mellette?". Aki erre mélyebben kíváncsi, és nem kap tőle sztrókot, annak ajánlom Csintalan Sándor heti kiborulásait a Magyar Hang műsorában. Most az van, hogy mindenki kapkodja a fejét, hogy hoppá, megcsillant az esély a gyurcsánymentes ellenzékre, és rögtön minden korosztályt érdekelni kezdett a politika, és nagyon mást mondanak, mint ezek a begyöpösödött, valójában soha érvényeset mondani nem tudó emberek.

Ami viszont aggasztóbb, és itt visszacsatolnék a negatív kampányokra, illetve az ellenzéki média függetlenségére, hogy nem kicsit preferálnak jelölteket az egyes médiumok, és ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a megjegyzések, amikben ezen sajtótermékek függetlenségét vonják kétségbe. Amúgy szerintem egyáltalán nem baj, ha egy újságírónak van véleménye, vagy egy szerkesztőségnek valamilyen beállítódása, amíg ez egy tiszta, vállalt helyzet, és a tényeket meg ettől függetlenül hitelesen közlik. Nem azzal van a baj, ha valakinek véleménye van, hanem ha manipulálni próbálja az enyémet.

Figyelmes lettem például arra, hogy mennyi ilyen médium, tévéműsor, elemző kezdte el taglalni a Márki-Zay és Trump közti párhuzamokat, miután Dobrev Klára ezt bemondta valahol. Félreértés ne essék, tényleg vannak párhuzamok (pl. az online tér elhódításában, a meggondolatlan kijelentésekben, stb), tehát az elemzők/újságírók nem hazudtak oda olyat, ami nincs ott, de durva volt azt látni, hogy ez mennyire téma lett, és csak azért, mert a Klára azt mondta. Én valahogy úgy képzelem (bár nem ellenőriztem le), hogy hosszú hónapok óta kering már az interneten valahol egy Szily László (vagy egyéb 444-es szerző általi) publicisztika, ami ezeket kitárgyalja, de valahogy akkor ezt még nem kapták fel, pedig valszeg igazakat ír benne. Viszont amint ez a Klára kampányát volt hivatott segíteni, ez jött szembe mindenhol. Ez nem tudom, hogy szándékos-e, vagy egyszerűen ezek a szereplők erre vannak kondicionálva, mindenesetre feltűnő volt. Ráadásul ilyenkor érdemes lenne - a pártatlanság jegyében - a különbségeket is megemlíteni.

Ha az ellenzék tényleg gurítani szeretne ezen a választáson, akkor muszáj lesz kijönnie - és a sajtójának is - ebből az Orbán-Gyurcsány tengelyből, és kicsit megpróbálni értelmezni azt a világot, ami ezen az 50ezer DK-s nyuggeren, akik leuralják a kommentfalakat és a betelefonálós műsorokat, túl van.

Van esély a változásra

Az ellenzék kapott egy utolsó esélyt a választóktól, egy feltétellel. Lenyelik nekik a moslékkoalíciót, és még talán a DK-t is, ha kellőképpen a háttérbe tudják rugdosni, azzal az egy kitétellel, hogy egy establishmenten kívüli, minden hibájával és hiányosságával együtt hiteles jelöltet választanak az élére.

Ezt az esélyt fel lehet használni egy megtisztulásra, esetleg a választók 15 éve mondogatott üzenetének megértésére, új arcok és új gondolatok behozatalára, és akkor tényleg van kiút ebből a szarból, ahol teljes szektorokat lopnak el, embereket listáznak és rekesztenek ki, ahol felülről próbálják irányítani az életünket, ahol nem létezik se szolidaritás, se társadalmi mobilitás. De persze el is lehet ezt baszni, és örülni annak, hogy még négy évig valszeg meglesz a képviselői fizu, és nem nagyon erőlködni. Szerintem most egy olyan választói réteg szállt be az ellenzéki szavazótáborba, akinél ezt olyan könnyen nem fogják tudni elkenni, mint az akciónyuggerek hadosztályánál.

Én nagyon sok megfontolás után vettem részt ezen az előválasztáson, leginkább mert esélyt szeretnék adni a változásnak, és most erre valódi lehetőség is van. Úgyhogy, kedves ellenzék, ideje kivinni a szemetet, és akkor még kormányváltásról is lehet szó.

Írhatnékom támadt, viszont a politikától (vagy hát bizonyos részeitől) eléggé megcsömörlöttem, szóval még egy pár napig kerülni fogom ezt a témát minden bizonnyal, úgyhogy arra gondoltam, megosztok pár "üzleti titkot" azzal kapcsolatban, hogyan szoktam jelölteket interjúztatni, milyen állásinterjúval kapcsolatos téves koncepciókba futok bele rendszeresen, és mik azok a dolgok, amikkel rövidtávon ki tudnak égetni a jelentkezők. Részben célom ezzel, hogy közmegítélésre bocsássam az elgondolásaimat, és persze összegezzem az eddigi tapasztalataimat, hogy amikor végre lesz új megbizatásom, kicsit talán átgondoltabban futhassak neki majd az ilyen típusú feladatoknak.

Előre meg kell jegyezzem, hogy az interjúzás és az interjúztatás hiába történik (többnyire) egy légtérben, nagyon eltérő műfaj, ahol az interjúztatónak sokkal nagyobb szabadsága van, ezért nem is mernék arra vállalkozni, hogy egy általános érvényű kisokost gyártsak az ilyen-olyan vezetőknek, hogy szerintem mire figyeljenek oda, mindössze a saját tapasztalataimat osztom meg, "ilyen is van" alapon, illetve azt is meg kell említenem, hogy a szállodaiparban dolgozom, ami egyébként is egy sajátos terep, majd lentebb kifejtem, miért. A pályám során elég sok interjún vettem már részt, és ezt a témát kiemelt fontossággal is kezelem, így merem azt mondani (leginkább a kollégáim visszajelzése alapján), hogy van egy sajátos stílusom ezek lebonyolítására.

Még mielőtt a részletekbe belemennék, pár szót ejtek azért róla, hogy miért fektetek erre ekkora hangsúlyt. Egyrészt, szerintem a jó jelölteket csak úgy lehet megtalálni, ha én is legalább annyi energiát szánok az interjúra, mind jelenlétben, mind felkészülésben, mint a delikvens, aki szeretné elnyerni a pozíciót. Másodsorban, az önéletrajz egy felszínes műfaj, ha valóban annyira számítana, nem lenne szükség a személyes találkozókra. Harmadrészt ez is egy feladat, felelősség, amiből igyekszem a lehető legtöbbet kihozni, és nem csak biorobotokat találni egyes feladatok elvégzésére, hanem olyan emberekkel bővíteni a csapatot, akik személyükben is valami többletet nyújtanak a közös munkához, ezekért az értékekért pedig - főleg egy ilyen feszült, kimért szituációban, ahol a jelentkező azon aggódik, nehogy valami rosszat mondjon - sokszor mélyre kell ásni. 

Az egyik korábbi igazgatóm, aki számomra az egyik fő szakmai referenciát jelenti, mindig azt mondta, hogy elsősorban személyiségeket keres a csapatába, mert ha van is némi hiányosság a szaktudásban, az könnyedén behozható (nyilván ennek is vannak feltételei), viszont a jellemet nem lehet tanítani. Engem ez az ember kétszer interjúztatott valamilyen pozícióra, mindkétszer rettenetesen meggyötört, és teljes bizonytalanságban mentem haza másfél óra egymásnak feszülés és megsemmisülés után, de mindkétszer megkaptam az állást, és rengeteget épültem ezekből. Kegyetlen volt, de mindig fair, mindig el tudta érni, hogy szembenézzek saját magammal, a hibáimmal, hátrányaimmal (ezeken meg csak akkor lehet dolgozni, ha felismered őket) és nagy hatással volt arra, ahogyan most én csinálom ezeket a dolgokat. Ugyan nem látom magamat kívülről, de szeretném azt hinni, hogy én hasonló céllal ülök be egy interjúra, de nála visszafogottabban igyekszem ezt a hatást elérni, mert ez a teljesen frontális stílushoz nem is vagyok elég tapasztalt, de önazonosnak se érezném. Ettől még sok kollégámtól kaptam meg, hogy még megfigyelőként sem könnyed élmény velem interjúzni (vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy nagyon tetszett nekik, hogy nem volt sablonos az interjú, de azért ők vannak kevesebben). Természetesen tökéletes recept nincs, minden igyekezetem ellenére én is rúgtam már hatalmas luftokat, csakúgy mint a referenciaként említett korábbi főnököm.

És akkor még egy utolsó, gyakorlati szempont, hogy mennyi minden tud félremenni egy elcseszett recruitment folyamat miatt. Az eddigi munkahelyeimből kettő (papíron) nagyon hasonló volt, nyitó/nyitás előtti szállodák, hasonló adottságokkal, ám nagyon eltérő sorssal. Az egyik szállodában, ahol minden részlegre kiterjedően alkalmazták az általam is preferált, már ismertetett irányelveket, egy eleinte nagyon hiányos, kezdőkkel teli csapat állt össze, viszont mire teljes lett a létszám (kb másfél év alatt), olyan ütőképessé vált, hogy minden elvárást felülmúlva, éveken át bebiztosította a szálloda előkelő piaci pozícióját és működését. A másik helyen sajnos nem így zajlottak az interjúk, mert egy súlyosan inkompetens ember került az üzemeltetési vezető székébe, aki legalább még a pozícióját is féltette, ezért minden igyekezetünk ellenére az interjúztatási folyamat egy részéből kizárt mindenkit (köztük engem), akiknek ez a műfaj lényegesen jobban ment. Így történt, hogy az üzemeltetési részre egy meglehetősen szedett-vedett társaságot sikerült felvenni, akik egyrészt motiválatlanok voltak, másrészt némelyiküknél a világ összes motivációja se lett volna elég ahhoz, hogy legalább az elvárások szerint teljesítsen. Köztük is volt persze egy-két jobb nyúlás, mert hát a törött óra is pontos kétszer egy nap, de ezek az emberek elég hamar megpattantak, mert azt érezték, lehúzza őket a környezet. Nyilván erről a helyről én is eljöttem, amikor már úgy éreztem, hogy nincs már bennem annyi tartalék, hogy ezt a meccset megfordítsam, és a szálloda azóta is meglehetősen bukdácsol, és szakmailag teljes katasztrófa, amit művelnek. A szállodaipar úgy működik, hogy a legtöbb hibának, hiányosságnak, hanyagságnak azonnali következményei vannak, mivel a bentlakó vendégek ezt azonnal megérzik a bőrükön, és minden ilyen problémát meg is kell oldani, nem csinálhatod azt, mint az ügyfélszolgálaton, ahol felolvassák egy szövegkönyvből, hogy miért nem tudnak segíteni. Ha egy szálloda ezt csinálja, akkor megy az 1-es értékelés a Tripadvisorra/Booking.com-ra, és a következő vendég már lehet, hogy ezt olvasva fogja meggondolni magát, hogy nálad szálljon meg. Szóval nagyon nem mindegy, milyen emberekre bízod rá az egyes feladatokat.

No de, akkor miken szoktam fennakadni, és hogyan próbálok én "jellemre" szűrni a jelentkezők között? Mik azok a gyakori hibák, amiktől kiégek, és miért? Illetve mi kell nekem ahhoz, hogy ezekből a helyzetekből kihozzam a legtöbbet?

Hobbik: utazás, olvasás, zenehallgatás, síelés, stb.

Mint azt mondtam, én komoly energiákat fektetek egy-egy interjúba, amihez az is hozzátartozik, hogy nem vagyok rest rákérdezni bármire, amit a jelentkező beleír az önéletrajzába. Elvégre, az én feltételezésem szerint, ő ezt azért írta, hogy én elolvassam. Ez a feltételezésem számos esetben bizonyult tévesnek, de azért ragaszkodom hozzá.

Önéletrajzot (szerintem) úgy érdemes írni, hogy számításba veszed azt, hogy bármire rákérdezhetnek. Amennyiben ezt tudatosan végzed, és átfordítod a javadra azzal a logikával, hogy olyan dolgokat írsz be, amire akarod is, hogy rákérdezzenek, simán lehet, hogy az interjúztató egyáltalán nem fog eltérni az önéletrajztól, te meg az ott leírtakra már készültél, átgondoltad, hogy mit fogsz rá mondani, tehát gyakorlatilag te irányítod a beszélgetést.

Ha beírod, hogy az olvasás a hobbid, akkor én rá fogok kérdezni, hogy milyen könyveket szeretsz olvasni, vagy hogy mit olvasol jelenleg, mit olvastál legutóbb, mert az én alapállásom az, hogy te szeretnéd, hogy én ezt tudjam rólad. Ez a legkevésbé sem szempont egyébként egy jelentkezőnél, de ha feldobod ezt a labdát, én le fogom ütni. Ráadásul ez egy ízlésbeli kérdés, és ha benyögöd, hogy a Szürke ötven árnyalatát olvastad a legutóbb, minden igyekezetem ellenére negatív irányba fogod formálni a véleményem, mert igénytelen szart olvasol, és fel se oldhatom a helyzetet azzal, hogy én inkább pornót nézek, mert az meg szexuális zaklatás lenne, és beperelhetsz érte. Ha meg kiderül, hogy évek óta nem olvastál semmit, meg fogom kérdezni, hogy akkor minek írtad bele, és erre még nem hallottam jó választ, legfeljebb őszintét, hogy ki akartad tölteni a teret, vagy reménykedtél abban, hogy elkönyvelem ezt tényként, és azt fogom feltételezni, hogy művelt vagy, mint a szántóföld. Természetesen, ha mondjuk Heideggert olvasol, nyugodtan hagyd benne, mert akkor én fogok lesütött szemmel gyorsan más témára áttérni, mivel a Lét és időnek kétszer futottam már neki, sikertelenül.

Az utazásnál biztos létezik felszínesebb hobbi a világon, csak én nem ismerem. Tudom-tudom, szállodaiparban dolgozom, és ilyen csúnyákat gondolok az utazásról. Igen, én a szállodákat szeretem, mint vendéglátást és létesítményüzemeltetést lebonyolító komplex intézményt, tehát a szakmát, minden mást láttam már képeslapon. Bele fogok kötni, azt fogod mondani, hogy más országok kultúráját akarod megismerni, én meg arról foglak kérdezgetni, hogy egyébként a célország kultúrájának, történelmének is utánanézel-e, vagy csak instaposztokért mész. Általában az utóbbi. Ez a hobbi megúszása, amihez csak pénz kell.

Hangsúlyozom, én ezekre magamtól nem kérdezek rá, mert amúgy nem szempont, kivéve, ha odaírod, és azzá teszed.

Pozitív tulajdonságok: rugalmasság, jó problémamegoldó készség, vendégközpontúság, stb.

Egy újabb pont, ahol megszívatod magad. Az interjú lényege alapvetően az, hogy a kiszemelt munkáltatódban pozitív képet alakíts ki magadról, de te meg akarod mondani, hogy mit gondoljanak rólad. Ezek ilyen biankó csekkek, amiket egy interjú keretében nehéz lenne élesben felmérni, legfeljebb ha olyan pozícióra jelentkezel, ahol tudsz jönni próbanapra. Ebben, és csakis ebben az esetben mondhatod azt, hogy majd az esedékes próbanapon bebizonyítod, hogy így van, de akkor számíts rá, hogy fel foglak hívni, hogy két órával korábban kéne kezdened, elvégre azt mondtad, rugalmas vagy. Nem hasaltál el automatikusan, ha nemet mondasz, de legalább legyen egy jó kifogásod.

Mivel a legtöbb pozíció, amire én interjúztatni szoktam, nem próbanap-kompatibilis, ezért arra foglak kérni, hogy mondj egy közelmúltbeli példát arra, hogy mikor voltál nagyon rugalmas, vagy oldottál meg valami nehéz, ad hoc problémát. Itt a legtöbb esetben kínos csend következik, mert ezeket a hülyeségeket is helykitöltésre használják a legtöbben. Azt meg nem szoktam elfogadni rugalmasságnak, hogy a nagymamád megkért rá, hogy gyere egy órával később, mert nincs még kész a krumplifőzelék, te meg tudomásul vetted. Sőt, miután kiderül, hogy a leírt fogalmak nagy valószínűséggel nem igazak rád, még elszántabb leszek, hogy - ezek szerint mindkettőnk számára - kiderüljön, milyen is vagy valójában. 

Félreértés ne essék, velem is előfordul, hogy írok ilyen "legfontosabb értékek/irányelvek"-szerű dolgot az önéletrajzomba, de én ezt kifejezetten azzal a céllal teszem, hogy valamilyen téma köré szervezzem az eddigi tapasztalataimat, és ha rákérdeznek, akármennyit tudok ezekről beszélni, visszautalok arra, hogy melyik munkahelyemen értettem meg ennek a fontosságát, hogyan alkalmazom ezt a gyakorlatban, stb. Viszont az ilyen sablonfogalmak használatát, amik az álláshirdetésekben is visszaköszönnek, kínosan kerülöm. 

A tenyésztett jelöltek

Ez egy nagyon csúnya kifejezés, és nyilvánosan ennél lényegesen enyhébben szoktam fogalmazni, pozícióból fakadóan nem engedhetek meg mindent magamnak. Újfent fel kell rá hívnom a figyelmet, hogy itt most kifejezetten a vendéglátás-szállodaipar van terítéken, amiket írni fogok, azok nem generalizálható dolgok a többi szakmára nézve.

Érdekes módon, ez a jelentkezők egy olyan csoportja, akik az átlagnál gyakrabban véreznek el vagy az interjún, vagy úgy általában a szakmában. Ez nem igazán az ő hibájuk, inkább a pocsék oktatási rendszeré. Szóval vannak azok a jelöltek, akik sok papírral rendelkeznek, sok nyelven beszélnek (illetve legalább nyelvvizsgájuk van sok nyelvből), kimért, sablonoktól bűzlő, de szinte mindenre kiterjedő paneljeik vannak az interjún, mintha létezne valahol egy lista, hogy minek kell megfelelni, és ők minden pontot ki akarnak róla pipálni. Egy nagyon szép kirakat.

Persze, számtalan egyéni különbség van, mert vannak közülük, akik tényleg elhiszik, hogy ettől nekik jobb lesz, és sok energiát fektettek abba, hogy az iskolában megtanulják, hogyan kellett a 90es években szállodát vezetni rosszul, meg vannak azok is, akik pontosan tudják magukról, hogy ők kipipáltak mindent a listán, ezért úgy érzik, hogy nekik dolgok "járnak".

Én ilyenkor félreteszem a valamilyen pályaválasztási tanácsadó által elkészített vagy fancy sablont használó önéletrajzot, és azt kérdezem meg, ki van a kirakaton túl. Ezt sokan nem teszik meg, pedig az állásinterjú nem arról szól, hogy te vagy a tanárbácsi, és a leendő kolléga felel az önéletrajzából, amit te jól leosztályozol, ez egy kis része a dolognak. Ilyenkor a meglepett jelölt elkezdi újra felmondani az önéletrajzát, hogy milyen papírjai meg nyelvvizsgái vannak, vagy hogy hol dolgozott eddig, miközben engem az érdekel, hogy például azonosul-e ő bármivel, ami oda le van írva. Ugyanis én nem önéletrajzokra fogok rábízni feladatokat, hanem emberekre. Az érdekel, hogyan gondolkodik, már ha egyáltalán. Sajnos a magyar oktatási rendszernek sajátossága, hogy a gondolkodás ellen nevel, és ezek a jelöltek gyakran nem is értik a kvalitatív jellegű kérdéseket, mert nem gondolnak a világról semmit. Ezeket úgy érdemes elképzelni, mint Fekete-Győr András interjúját a Partizánban.

Mivel tisztában vagyok vele, hogy nekem is vannak előítéleteim, ezért döntöttem már úgy ilyen jelölt esetén, hogy against my better judgement felvettem őket vagy én is a felvételükre szavaztam, mert tudtam, hogy a főnökeim ezt várják tőlem, és mert tartottam tőle, hogy a prekoncepcióim miatt túl szigorú voltam velük. Eddig egyetlen esetről tudok beszámolni, ahol (nagyjából) pozitívan csalódtam. A másik 4-5 ilyen esetben, ahol közvetlenül érintett voltam, és a 10-15 esetben, ahol nem én dönthettem, a jelöltek ellen szavaztam, viszont a kollégáim önéletrajz alapján felvették őket, ennél sokkal lesújtóbb tapasztalataim voltak. Nyilván ezeknek a papíroknak is van valami haszna, és olyan tényleg ritkán fordult elő, hogy mondjuk átlag alatt teljesítettek volna, viszont a kötelező minimumnál többet sose nyújtottak, mert csak megfelelni akartak, ahogy tették ezt eddigi életük során mindig, és pipálgatták a tételeket a listájukon. Természetesen a rendszerben azokra is szükség van, akik csak a kötelezőt hozzák, így ha nem viszonozzák az én igyekezetemet, amivel én próbálom elérni, hogy fejlődjenek, tudomásul fogom venni, hogy ez van. Az egyik fő konfliktus akkor jön létre, amikor ezek az emberek mégis előléptetést szeretnének, némelyikük elég rámenősen, amire én diszkréten azt szoktam tanácsolni, hogy ne a pozíció kérésére fordítsanak ekkora energiát, hanem annak kiérdemlésére, és ez általában patthelyzetet eredményez, és sokszor felmondást.

Biztonság kedvéért hozzáteszem, hogy a szállodán belül is vannak olyan területek, ahova igenis kell a végzettség, például a műszaki menedzser/igazgató esetén kell a mérnöki diploma, és a pénzügyre is csak végzettséggel rendelkezőt szoktunk felvenni, viszont az ő felvételükben én általában nem veszek részt, vagy csak nagyon érintőlegesen.

Szájkarate, bullshitelés

Főleg vezetői pozícióknál érzékelem, hogy sokan szeretnek jól hangzó, de valódi jelentést nem tartalmazó mondatokat puffogtatni, illetve kicsit színesíteni az eddigi tapasztalataikat. Iszonyú rossz taktika, főleg, ha én is részt veszek az interjún. 

Ez valahol biztos egy érzelmi dolog is, de ilyenkor én is sokkal konfrontatívabb leszek, és hajlandó vagyok mondatról mondatra leépíteni a bullshitet. Benne van az is, hogy ilyen esetben sosem döntök egyedül, szóval ha az illető jelöltről eldől bennem, hogy alkalmatlan a feladatra, a másik egy-két még jelenlévőt is meg kell győzzem erről. Egy kollégám egyszer úgy fogalmazott egy ilyen interjú után, hogy "több volt a halott, mint a sebesült". Pontos.

Ki kell emeljem, hogy egyetlen interjún sem emeltem még fel soha a hangomat, szinte egyáltalán nem használok jelzőket, nem minősítem a jelentkezőt, nem személyeskedem, kizárólag kérdéseket teszek fel, és arra reflektálok, amit a velem szemben ülő ember mond. Alapszabály, hogy sose interjúztatok egyedül, mindig viszek magammal valakit, akit ki szoktam okítani arról, hogy mire figyeljen, és mikor vegye át a kérdezést, hogy a jelölt tudjon egyet szusszanni, szóval nagyon figyelek erre. De ez nem jelenti azt, hogy hagyom magamat hülyére venni, ha bemondanak valami baromságot, akkor vállalják, hogy vissza fogok kérdezni. Nagy mellény, nagy céltábla.

Egyszer egy elég abszurd szituba keveredtem, ugyanis többedmagammal a leendő felettesemet kellett interjúztatnom (ez súlyos szakmai hiba, ilyet ne csináljatok). Egy idő után az emberben kialakul egy interjú-rutin meg egy belső statisztika, nálam ez a haranggörbe valahogy úgy néz ki, hogy 60% kétesélyes, 20-20% az, amikor vagy már második körre sincs szükség, vagy már távolról látom, hogy ez nem nyert hangszórót. Sejthetitek, ő melyik kategóriába tartozott... Ilyenkor normál esetben beszélgettek 5 percet nyugiban, mert mindig fenn kell tartani a tévedés lehetőségét, aztán mindenféle izmozás nélkül elengeded a jelentkezőt békében, esetleg valami tanáccsal (utálom azokat a kollégáimat, akik kínozzák az esélytelen jelölteket, volt már ebből konfliktusom). Nyilván, ezt itt nem tehettem meg, sajnos tudtam, hogy kapcsolatokon keresztül érkezett, szóval valószínűleg a véleményemtől függetlenül fel fogják venni (amikor ez megtörtént, felmondtam).

Elkezdtünk beszélgetni, megfogadtam magamnak, hogy úgyse számít, mit mondok, nem fogok kötekedni. Ezt egészen a második mondatig tudtam tartani (később se lett jobb), mert elkezdett ilyen üres faszságokat mondani, hogy látja, milyen magas színvonalú munkát végzünk a részlegen, de "fontos, hogy egy irányba haladjunk", meg ezeket a corporate bullshit-eket. Én erre ugrok, úgyhogy rögtön vissza is kérdeztem, hogy mondja már meg, mi az az irány, amire gondol, ha már ilyen konkrét elképzelései vannak, ráadásul ezek szerint most nem egy irányba megyünk, amit levont abból, hogy... Miből? Igyekeztem fentebb mentegetőzni, hogy nem szoktam amúgy bunkó lenni, de általában 2-3 ilyen után meg szoktam szakítani az interjút, és kimegyek az ajtón. Mivel ezt nem tehettem meg, ezért gondoltam, hadd vágja maga alatt tovább a fát, szóval teljesen megdobáltam néhány alapkérdéssel, például az én munkámmal kapcsolatban, amit elvileg ő hivatott lenne felügyelni/irányítani, és egyébként a legtöbb embernek, aki legalább 1-2 évet dolgozott már szállodában, van erről fogalma. Se kép, se hang, síkhülye. Kérdezgettem a többi területről, amiért felelnie kéne, a marketingről annyit tudott mondani, "nagyon sok a potenciál ebben a szállodában" (további bullshitelés, ugye), amivel én nyilván nem elégedtem meg, aztán nagynehezen annyit kinyögött, hogy Instagram. Valahol ő is érezte, hogy ég, mint a Reichstag, és megpróbálta arra terelni a témát, hogy átnézte az anyagainkat, és hogy milyen profin összeraktam a részleget, meg minden milyen jól ki van találva (Ideiglenesen én voltam a területi vezető, miután az előző főnököm felmondott, - ugyebár az ő helyére interjúzott ez a szerencsétlen - fel is ajánlották a posztot, de nem fogadtam el, mert akkor már fontolgattam, hogy eljövök, nem is vágott volna profilba, és szerintem nem is tudtam volna elvinni, de szemmel láthatóan ez csak engem zavart). Két apró pici probléma. Először is, ezek alapján az igazgató belsős anyagokat mutogatott neki interjú szakaszban, súlyos hiba. Másodszor, itt már visszafogtam magam, de amikor valaki elkezd nyalizni azzal, hogy én milyen jól csinálom azt a munkát, amit elvileg ő szeretne, akkor felmerülne a kérdés, hogy "Oké, de akkor rád mi szükség van?", és befejezem az interjút. Egy szó, mint száz, fél órán keresztül szenvedtünk egymással, egyetlen érvényes mondata nem volt ezalatt, én már általános iskolai szintű kérdésekig visszafogtam magam, de még úgy se jött össze, ennek ellenére felvették, nyilván képtelen volt ellátni a feladatát, és ezt az inkompetenciát a hely azóta is nyögi.

Vannak a nagyzoló szájkarate mesterek is, akik nem a céges sablonszövegekből, hanem mesekönyvekből táplálkoznak, és megpróbálják előadni magukról, hogy ők az élet császárai. Ezek a típusú jelentkezők is meglehetősen ritkán interjúznak 10 percnél hosszabban. Amikor a korábbi tapasztalataikról mesélnek, olyankor természetesen mindig mindenki hülye volt, csak ők voltak helikopter. Egyébként Magyarországon ez sajnos egyáltalán nem lehetetlen, de ilyenkor vissza szoktam kérdezni arra, hogy szerintük ők mit hibáztak ezekben a szituációkban, majd némi kínos hallgatás és magyarázkodás után befejezzük a beszélgetést. Az önfényezéssel és a hazugsággal az a probléma, másmilyennek tudod hazudni magadat egy darabig, de jobbnak nem. 

Azért előnyei is vannak ennek a stílusnak

Tény, hogy a HR osztályok (ha éppen van) gyűlölnek, mert semmit nem úgy csinálok a jelöltválasztásnál, ahogy az nekik valami tankönyvben le volt írva, és ami alapján kontraszelektálnak tele cégeket. (A HR osztályok módszerei semmivel nem eredményeznek jobb jelölteket, kollégákat, mintha kockával dobnánk ki, kit vegyünk fel, én meg jobb arányokat szeretnék) Nem könnyű velem, se interjúzni, se együtt dolgozni, ellenben nagyon eredményes tud lenni.

A papírokat és szépen megszerkesztett önéletrajzokat fetisizáló réteggel szemben én sokkal nagyobb merítéssel dolgozom, amikor embert keresek a csapatomba, ugyanis már rég rájöttem, hogy ezek semmire nem jelentenek garanciát. Ha kicsit bénácska is az önéletrajz, de azt látom, hogy az illetőnek volt valami koncepciója, amikor összerakta, és dolgozott rajta, nem csak belehányt pár dolgot egy sablonba, akkor nálam még abszolút versenyben van. Ha nincs meg minden papír, pont leszarom, engem a tudás, a hozzáértés érdekel, vagy az elszántság, tanulni akarás, a hozzáállás. Ezt csak személyesen tudom kideríteni, benne van-e az illetőben.

Olyan nincs, hogy pár perc beszélgetés után felveszek valakit, mert ami könnyen jön, könnyen megy. Az a tapasztalatom, hogy ha én is energiát fektetek ebbe a folyamatba, és a jelölt is érzi, hogy meg kellett küzdenie a pozíciójáért, sokkal jobban magáénak fogja azt érezni, meg azt is (ami így is van), hogy nem választottam volna akárkit csak úgy. Innentől lesz a munka közös. Egyben ezzel azt is szeretném mutatni, hogy én nem csak az interjúztatásba, de a további dolgaikra is ugyanennyire figyelni fogok, és fontos nekem, kivel dolgozom együtt.

Nekem is volt 2-3 olyan felettesem, akik azért basztattak rendesen, de közben rám szánták az időt és a türelmet is, hogy legyen lehetőségem fejlődni, és leginkább ezért tudtam a későbbiekben is megállni a helyem mindenféle pozíciókban. Ezt az esélyt én is igyekszem mindenkinek megadni.

2021.10.05. Karácsony Gergely lemondott az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségről. A lemondást Áder János köztársasági elnök elfogadta, Karácsony helyére Kövér László érkezik, aki 9 évig töltheti majd be a pozíciót. (MTI)

(Utóirat: Gergő, itt a villamos!)

Megpróbálom felölteni az elemzői bohócsipkát (nehogy már csak az írhassa meg a tévképzeteit és tévedéseit, akit valamelyik közvéleménykutató foglalkoztat), és mondani valami okosat erről az előválasztásról. Azért mertem egyáltalán a poszt megírására vetemedni, mert - legnagyobb meglepetésemre - nem csak negatívumokat tudok mondani róla, és ebben már mindenképpen túlteljesítették az elvárásaimat, habár ebből érzékelhető, hogy a léc azért nem volt olyan hűde magasan.

Teljesen önkényes alapon, mint egy jó(l fizetett) elemező, kiválogattam néhány szempontot, amit most jól kitárgyalok magammal, ti, kedves olvasók, meg majd jól elmondjátok, miért nincs igazam. (Mert amúgy valszeg nincs, de hátha tanulok valamit)

Új Passzát szelet nem fingott senki, de egy kellemes déli fuvallat azért volt

Ugyan az egész országban voltak két-, vagy háromesélyes körzetek, de az én megfigyeléseim alapján a legtöbb "csatatér" a fővárosban, és környékén alakult ki. Nem vitatkozom azzal a széles körben elfogadott megállapítással, hogy a választást vidéken (és lábon) lehet megnyerni, de szerintem a főváros vonzáskörzetében lévő választókerületekből lehet a legtöbbet tanulni. Budapesten és Pest megyében van átlagosan a közéletben leginkább tájékozott elektorátus. Még mielőtt megdobáltok, ez nem valami népi-urbánus faszkodás, hanem egyszerűen arra alapozom, hogy itt az egyik legjobb az internetes lefedettség (és tudtommal az előfizető háztartások számának aránya is az egyik legmagasabb), a "computer literacy" (számítógépes jártasság? ezt így mondják?) arány is magas, illetve az egyéb offline médiumok hozzáférhetősége is kiemelkedik a többi régióhoz képest, tehát itt még az is kap belőle, akit ez amúgy rohadtul nem érdekel. Itt minden pártnak van kiépített hálózata, és itt is indul a legtöbb képviselőjelölt, tehát alapból többen próbálnak üzenetet eljuttatni a választókhoz, ráadásul könnyebben, mint máshol. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, hogy ezek ilyen Facebookon nyerhető körzetek, egyben ezek adják a legtöbb adatot is.

Lényeg a lényeg, az én képzetem az, hogy amennyiben az ország többi része is ennyire a közélet ütőerén tarthatná az ujját, akkor - nyilván a kifejezetten régiós problémák ettől még maradnának, mint befolyásoló tényező - nagyon hasonló tendenciákat figyelhetnénk meg a szavazás alakulásában.

Ennek fényében érdekes azt megnézni, hogy a többesélyes körzetekben, egy-kettőt leszámítva, új arcok kapták a legtöbb szavazatot, és hol szorosabb versenyben, hol elsöprő fölénnyel utasították maguk mögé az "óbaloldal" jelöltjeit. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

- Hadházy Ákos (független, de Momentum) 80-20 arányban legyőzte Tóth Csabát (MSZP) Zuglóban, aki az előválasztás során a régi rendszer korruptságának szimbólumává vált
- Szél Bernadett (független, de Momentum) szintén 80-20 arányban győzte le a DK-s ellenfelét Budakeszin
- Tordai Bence (Párbeszéd) kétharmaddal adott egy újabb egyértelmű visszajelzést Kálmán Olgának (DK) a 2./3. kerületben, hogy a politika valszeg nem az ő terepe
- Hajnal Miklós (Momentum) kis fölénnyel ugyan, de megnyerte a 12. kerületet Komáromi Zoltánnal (DK) szemben
- Orosz Anna (Momentum) kétharmaddal leverte az örök politikai ejtőernyőst, jelenlegi főpolgármester-helyettest, számomra egyik legellenszevesebb politikust a mai palettán, Gy. Németh Erzsébetet (DK) a 11. kerületben (Bözsikém, rád még hányszor mondjon nemet a választó, hogy elmenj végre inkább péknek? Annyi szép szakma van...)
- Tóth Endre (Momentum) kis fölénnyel megverte a szociktól DK-ba száműzött Molnár Gyulát a 11./22. kerületben, amit mondjuk most újraszámolnak, de szerintem tartani fogja az eredményt
- Jámbor András (Szikra Mozgalom) egy sokjelöltes, sokesélyes 8-9. kerületben tudott nyerni
- Szabó Szabolcs (független, de Momentum) inkumbens csepeli képviselő újrázhat a pozíciójáért, az MSZP-s Komjáthi Imrét győzte le az előválasztáson

Most hirtelen ők jutottak eszembe, és igaz, nem mindenhol sikerült a megújulás, mert például megnyerte a 7. kerületet Tóth Csaba ikertornya, Oláh Lajos (DK), aki még anno MSZP-sként szintén kamu tagbeléptetésekkel lett helyi basszájba Vas megyében, pedig a DK elég kárt tett már kerületben Niedermüllerrel, illetve valahogy Kispesten is maradt az óbaloldal Arató Gergely személyében, ahol úgy tűnik, nem tudnak eleget lopni meg kólázni, hogy leváltsák őket (oké, ez a konkrét balhé az MSZP háza táján történt, de Arató politikai keltetője is az utódpárt volt). A Fidesz helyében én biztos Deutsch Tomit indítanám itt '22-ben. 

A miniszterelnök-jelöltek versenyében is itt elég eltérő volt a leosztás, ugyanis az egyébként országosan - legnagyobb sajnálatomra, de erről majd később - nagyot menő Underwood Klára itt csak harmadik helyre tudott befutni, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter után. Az más kérdés, hogy Karácsony nehezen mondható új arcnak, amikor az MSZP jelöltjeként indul, de ő ezt valahogy el tudja adni.

Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy amennyiben van felépített, ismert, hitelesnek látszó újgenerációs jelölt (mármint nem csak a szavazólapon, hanem van mögötte egy rendes kampány is), akkor a választók nagyobb arányban hajlanak a megújulás felé. Az se véletlen, hogy az MSZP-ből is inkább a "másodvonalbeli", inkább helyben ismert jelöltek tudtak nyerni, a rutinos elvtársak meg rendre kikaptak. 

De ebbe illik bele az is, hogy Márki-Zay Péter bejutott a miniszterelnök-jelöltek második fordulójába, 21% körüli eredménnyel, elég szépen maga mögé utasítva a korábban tuti befutónak tartott jobbikos Jakab Pétert, aki 14% körül teljesített. De ezt szintén hagyjuk egy kicsit függőben, mindjárt visszatérek rá.

Voltak megint viták

Nagyon meglátszik a képviselőjelöltek vitakultúráján, hogy az elmúlt 12 évben a vita egy (a kormánypárt ízlése nyomán) egy marginalizált műfajjá lett, így ugyan sok vitában forudlt elő, hogy nem igazán tudtak mit kezdeni egymással a résztvevők, de kivételesen elnéző vagyok, már amennyiben a politikusok is azt szűrik le ebből, hogy sokkal többet kell egymással vitatkozni, hogy javuljon a teljesítményük ebben a műfajban.

Ettől függetlenül voltak nagyon jó viták, és még személyes tanulsággal is szolgált. (Ez csak félig lesz komoly, de félig nagyon) Szóval néztem a Budapest02 vitát (Újbuda), amiben a már fentebb is említett Orosz Anna és Gy. Németh Erzsébet feszült egymásnak. Szerintem ebben a vitában kiválóan kijött minden, ami miatt én olyan elutasító vagyok a DK-val kapcsolatban. Akikkel volt szerencsém már itt kommentekben eszmét cserélni, azok talán megengedik nekem a feltételezést, hogy én tényleg szeretném megismerni mások véleményét, érveket ütköztetni, és igyekszem keresni a közös pontokat, tanulni mások véleményéből, ilyesmi. De ahogy Gy. Németh Erzsébet megszólalt, részben azért, amit mondott, részben azért, ahogy mondta, elkezdtem visszadumálni a tévének, és idióta módjára kommentelni a live chatbe különböző csúnyaságokat. Szoktam káromkodni, de nem így, és nem ennyit, és inkább amolyan kötőszavak, mintsem sértések. És ekkor megértettem, hogy baszd meg, bennem is él valahol egy Bayer Zsolt.

Ez egy bugyuta önreflexiónak hat, aminek elsőre úgy tűnhet, nem sok köze van az előválasztáshoz, pedig nekem fontos pontja volt ennek az egész hercehurcának, még ha kicsit nevettem is magamon.

Aki szokott olvasni, az tudhatja, hogy rendszeresen használom a kontraszelekció kifejezést, és hogy ez nekem mekkora vesszőparipám. Na most, amikor valaki 30 éve van úgy politikában, hogy minden létező választást elvesztett, amin indult, az számomra iskolapéldája ennek, így ez megalapozta az antipátiámat. Erre jött rá az iszonyatosan lekezelő stílusa, a "még nagyon fiatal vagy" jellegű elejtett megjegyzései, amikkel nyilván én is azonosultam, mert Orosz Annával kb. egyidősek lehetünk, illetve én is nagyon sokszor megkaptam már ezt érvek helyett, mert elég fiatalnak számítottam mindig a pozícióimban. Az se segített, hogy kinézetre azokat a tanárokat idézi meg bennem, akiknek sikítva menekültem ki az órájáról, vagy rendetlenkedtem szét azokat. Aztán jöttek a tartalmi dolgok, amivel betette a kaput (és ezt a DK-s szavazók figyelmébe is ajánlom). Elejtette csak mellékes kampányígéret gyanánt, hogy női kvóta. Na de nem csak a Parlamentben ám, amivel szintén megvan a bajom, de tudod mit? Ha a választók úgy döntenek, hogy szeretnének még 20 Dúró Dórát, Selmeczi Gabriellát, Bangóné Borbély Ildikót meg Kunhalmi Ágnest az országházba, mert attól mennyivel jobb lesz a nőknek, leszarom, eddig is idióták gyülekezete volt, sokat már nem ronthatnak rajta... Na de ő a vállalatoknál is bevezetné. És akkor itt elszakadt minden cérna. (Explicit tartalom következik)

Miakurvaanyád?! Te senki által meg nem választott, kontraszelektált, örökvesztes, nagypofájú, tehetségtelen szarházi, milyen jogon szeretnél te társadalommérnökösködni? Legalább egyszer a kurva életbe nyertél volna legitimitást a választóktól, akkor most eggyel kevesebb dologért küldenélek el a gecibe. Két perce még azt mondtad, hogy szabad piac. Te fogod baszd meg megmondani, hogy adott esetben rúgjam ki az embereimet, mert nem teljesítjük a kvótát? És a munkájukat elvégzed utána? A családjuknak te fogod elmondani, hogy miért váltak munkanélkülivé? Te fogsz velük leülni beszélgetni és átadni a kilépőpapírjaikat? Mi van akkor, ha a kvóta miatt kirúgandó férfi történetesen zsidó? Majd azt mondom neki, hogy "figyelj, most legalább nem azért, mert zsidó vagy"? Ha Dull Szabolcsot a kvóta miatt rúgják ki az Indexből, akkor is tüntettek a sajtószabadságért? Akkor hova állítjuk a barométert? A bányában is lesz kvóta? Vagy a tanároknál és a szociális dolgozóknál? Esetleg az orvosoknál? Vagy csak azért mondod ezt, mert pontosan tudod, hogy már csak a kvóta segíthet rajtad, mert a 200. elvesztett választásod után már a saját pártod se fogja erőltetni, hogy pozícióban tartson? Vezessétek be a DK-ban, meg otthon a négy fal között. Nem kérek ebből a szétbasszuk-politikából, amit csináltok. A társadalommérnökösködés mindig meszesgödörben végződik, párszor már kipróbáltuk.

Valami ilyesmi jött ki belőlem. Egyszerűen kihozta belőlem az, hogy amikor ezt végighallgattam, azonnal előjöttek azok az emlékeim, amikor a pályám során valakit ki kell rúgnom (szerencsére nem sok ilyen volt). Higgyétek el, borzalmas érzés. Hiába volt minden esetben jó indoka a cégnek a munkaviszony megszüntetésére (pl. kamerán rögzített lopás), ez lelkileg az egyik legmegterhelőbb része a munkámnak, és ugyan soha nem futamodtam meg ettől a felelősségtől, lehetőleg szeretném ezt minél kevesebbszer átélni. Nem lettem hirtelen Fidesz szavazó, legfeljebb még egy kicsit jobban megutáltam a Gyurcsány-pártot, viszont szerintem egy rövidke pillanatra megéreztem a fideszes szavazó dühét, ami bekapcsol, ha a 2010 előtti garnitúra belengeti a kiváló ötleteit. Amennyiben olvasna kormánypárti szimpatizáns, nyugodtan cáfoljon meg, ha homályban vagyok a dühével kapcsolatban, mindenesetre én itt éreztem egy kis lelki közösséget. Én komolyan gondolom, hogy szeretném minél jobban megérteni, átérezni, és elfogadni az ő haragjukat, mert a jelenlegi - szerintem rossz - állapotból az ország csak akkor juthat ki, ha az nem egyik-másik csoport kárára történik, és ugyanúgy küzdeni fogok az ellen, hogy őket igazságtalanság érje, ha úgy adja a helyzet, mint ahogy most az engem érők ellen küzdök a magam szerény eszközeivel.

Voltak még érdekes/értékes pontjai ezeknek a vitáknak (egyre majd még kitérek), de nekem ez a személyes élmény volt, ami a leginkább megragadt. Szerintem az ellenzéki szavazóknak hatalmas felelőssége az, hogy legalább valamilyen szinten próbálja megérteni ezt a dühöt, elégedetlenséget, fenyegetettséget, amikor leadja a szavazatát, mert nem elég bólogatni, amikor azt mondják, olyan országban akarunk élni, ahol az emberek nem félnek (legfeljebb a bűnözők/tolvajok), olyat is kell csinálni. Számomra egyértelmű, hogy legalább egy olyan párt van az ellenzék soraiban, akiknek nem ez a szándéka.

Komoly bukták is voltak azért

Csak néhány szót gondoltam ejteni Fekete-Győr Andrásról és a mindent elsöprő, 3,4%-os eredményéről, mert földön fekvőbe nem illik belerúgni, de néhány fontos tanulsággal az ő teljesítménye is szolgál.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az nagyon árulkodó, amikor a Momentum sorra hozza be az egyébként választáson is abszolút nyerhető körzeteket, illetve még a vesztes jelöltjeik között se nagyon volt olyan, aki 20%-nál rosszabb eredményt ért volna el, ehhez képest a miniszterelnök-jelöltjük, akinek ezt a kócerájt vezetenie kéne, ilyen siralmas eredménnyel zár.

Aki olvasott már régebbi politikás posztokat tőlem, az tudhatja, hogy Fekete-Győr Andrást tehetségtelen politikusnak tartom, aki szerintem az ég világon semmit nem gondol a világról, és a kampány utolsó egy hetére (illetve a második jelölti vitára) volt csak képes nagyjából összeszedni magát, és ugyan ennyire pocsék eredményre én se számítottam, azért ez várható volt.

Nagyon rossz stratégiai gondolkodásra és önhittségre vall, hogy Fegyőrt nem szedték le a pályáról (vagy lépett hátra magától) legkésőbb 1-2 héttel a Partizános interjúja után, amikor már látni lehetett, hogy ez az emberek agyába beégett, és nem fogja tudni megfordítani (nem, a vágatlan se volt jobb, hiába mondja). Ezerszer jobb alkupozícióba kerültek volna, ha beáll egy másik jelölt mögé. Más kérdés, hogy alapból hülyék voltak, hogy őt indították. Értem, hogy ez a buli (egy jelöltet kivéve) a pártelnökök versenye, de a politikában nem csak akkor van szükség pragmatizmusra, amikor vonakodást színlelve eltesszük Bitó Laci bácsi kitömött borítékjait, mert hát kell pénz lóvéra, hanem akkor is, amikor mérlegelünk, hogy elindítsunk-e egy félhülyét a választáson. Meggyőződésem, hogy - a legnagyobbtól idézve - ha egy kecskét indított volna el a Momentum, nem csak a miniszterelnök-jelölti, de az egész előválasztáson jobb eredményt értek volna el, Fegyőr kerékkötő volt.

Jakab Péter volt a másik, aki a vártnál jóval kevesebb szavazatot kapott. Én arra tippeltem, hogy nem fog bejutni a második fordulóba, és egy orrhosszal le fog maradni Márki-Zay Pétertől (mindezt a nemlétező elemzői tudásomra alapoztam), de a 7% lemaradás az egy kurva nagy orr. Az egy nagyon hazug Pinokkió szteroidon. 

Volt ennek sok tényezője, például az, hogy a Jobbik elengedte a fővárost, ahol még ha nem is túl népszerű, még egy közepes eredmény is sok szavazatot jelent. Arra számítottak, hogy vidéken megvan a bázisuk, és majd ott behozzák a lemaradást, ehhez képest a vidéki körzetek többségét Dobrev Klára húzta be, akit váltakozva követett Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, Jakab csak egy-két körzetben tudott a negyedik helynél jobb eredményt elérni. Bárcsak szólt volna valaki Jakab Péternek, hogy a DK-val való lepaktálás esetén valaki mindig rosszul jár, aki nem a DK. A Jobbik nagyon sok kampánytémát és mutatható arcélt vesztett azzal, hogy DK-kompatibilisre kellett magukat hangolniuk, ehhez képest a KékFidesz nyugdíjas szektája meg vezényszóra behúzta az ikszet oda, ahova mondták neki, és egy csomó nyerhetetlen vagy nehezen nyerhető körzetben győzelemhez segítették a jobbikos jelölteket. Nekik ez kb. nem került semmibe.

De nem ez volt az egyetlen ráfizetés a sztoriban. A Jobbik 29 körzetet hozott el, ami a második legtöbb az előválasztáson, ez pedig jól mutatja, hogy Jakab Péterre a saját szavazói se ikszeltek túl nagy lelkesedéssel. Nem ismerem az átlag Jobbik-szavazó lelkivilágát, ezért lehet, hogy igaza van azoknak az elemzőknek, akik szerint ez az egész azért történt, mert Jakab Péter nem mutatott kormányzóképességet, és a kemény (néha túltolt) felszólalások, és a parizerkampány (úgy tűnik, a Jobbiknál ez ilyen trend lesz, ezelőtt cukiságkampány volt) az ennyire volt elég.

Szerintem a magyar politikában az alkalmasság sosem volt olyan számottevő dimenzió, hogy ilyen "apró" hiányosságok miatt elforduljanak egy pártelnöktől, a szavazók elidegenítéséért keményen meg kell küzdeni, mint azt tette Fekete-Győr András. Jakab Péter, még ha komoly alkalmasságot nem is mutatott, nem égette be a saját pártját, a kampánya nem egy merő szekunder szégyenérzet volt a választók számára. Úgy gondolom, hogy a Jobbik elnökét a DK-val való összebútorozásért büntették meg a szavazói, és ezért tették máshova az ikszet. A konzervatív-jobboldali előválasztók találtak olyan alternatívát, aki nem gyurcsányozta magát össze. Nem tudom már, ki mondta, hogy az előválasztás egy politikai pornó, de ebben Jakab Péter meg se állt a 2 girls 1 cup-ig (nehogy rákeress) ezzel a DK-s paktummal, meg is lett a böjtje.

MZP the MVP

Aki igazán nagyot ment, az Márki-Zay Péter, aki minden várakozás ellenére bejutott a második fordulóba a miniszterelnök-jelöltek versenyében. Nincs mögötte pártszervezet, önkéntesekből áll a kampánycsapata, a sajtó rendre elhallgatta a nevét, szinte mindenki esélytelennek könyvelte el, alig volt olyan, hogy 5% fölé mérték a kutatások, a teljes kampányára annyit költött, mint Karácsony Gergely egy hét alatt fészbuk hirdetésre, és Dobrev Klárán kívül ő volt az, aki tisztességgel lejárta a kampánykörútját, és házalta végig az országot a maga konzervatív-liberális programjával. Az már csak ráadás, hogy a kampány utolsó hetéig a Facebook lekorlátozta az oldalát. Ilyen ellenszélben ez egy nagyon komoly politikai teljesítmény.

Az USA-ban töltött évei egyébként a kampányán is jól látszódnak. Én is dolgoztam amerikai cégnél, és gyakorlatilag ugyanezeket tanították nekünk is. Csinálj a hátrányból előnyt, legyél megkülönböztethető, legyél intakt, de mindig azokat a jellemzőidet told előtérbe, amik az adott helyzetben előnyödre válnak. Ezek ilyen megfoghatatlan humbugnak hatnak elsőre, de akkor nézzük meg a gyakorlatban, illetve, hogy szerintem miért tudott elvárásokon felül teljesíteni Márki-Zay Péter.

Nincs mögötte pártszervezet vagy nagyon kiterjedt hálózat, adja magát, hogy akkor ő lesz anti-establishment jelölt. Nekem önazonosnak tűnik ez a szerep, de ha nem lenne az, valószínűleg akkor is ezt javasolták volna neki a kampánytanácsadói. Erre felépített egy következetes kritikai narratívát az ellenzékkel szemben, ami, bevallom, számomra is szimpatikus volt. Jakab elnémította az anti-gyurcsány szólamait, Fegyőr vaktöltényekkel lövöldözött, Karácsony meg szokásához híven igyekezett mindent elkenni, gondolom arra várva, hogy egy váratlan pillanatban hátha ki tudja majd rúgni a széket a DK alól, Márki-Zay meg nagyon következetesen, a pártok által megrendelt kutatásokra hivatkozva, mindig elmondta, hogy az Underwood házaspárnak még mindig baromi magas az elutasítottsága. Nem kétezerhatozott, nem "gyurcsányozott" a szó klasszikus értelmében, egyetlen adat ismételgetésével letudta ezt a dolgot.

Ezt azért tehette meg ilyen könnyen, mert egyrészt tényleg egy világos, jobb-közép programot visz, tehát nem kell a szavazókat győzködnie arról, mint mondjuk a magukat baloldalinak mondó jelölteknek, hogy "jó, hát ugyanazt mondjuk, mint a Gyurcsányék, de azért mi nem vagyunk Gyurcsányék", másrészt nem is állt bele előnytelen deal-ekbe az óbaloldallal.

Gazdasági értelemben liberálisnak mondanám őt (vagy ha épp rosszindulatú vagyok, akkor piaci fundamentalistának), amivel szabad vegyértéke van a Momentum-szavazók felé, mellette konzervatív és magasan kvalifikált, polgári figura, így tudott kormányzóképességet felmutatni, tehát a Jobbik-szavazók irányába is tudott olyat mutatni magából, ami megnyerő. Ennek a két pártnak az elnökei pedig, mint azt fentebb is taglaltam, elég komoly taktikai hibákat vétettek, ezekből Márki-Zay mind kapitalizálni tudott. Fegyőr bénázásából ő és Karácsony, Jakab bénázásából pedig ő és Dobrev.

Az anti-establishment jellege miatt hitelesen tudja képviselni azt, hogy nem csak az elmúlt 12 évvel volt itt probléma, hanem az elmúlt 30 évvel, és a 2010 előtti korrupciós esetekben is szükség van felelősségre vonásra. Erre pedig, mint azt a mellékelt ábra mutatja, igény van a társadalomban. Ugyan Dobrev Klára hangosabban, és többször mondja el, hogy "elszámoltatás", de legyünk őszinték, az a rendszer, ami csak Orbánt számoltatja el, és Gyurcsányt nem, az ugyanúgy nem lesz demokrácia, és én nem elégszem meg azzal, ha Klára kiküldi a Ferit két hétre a kanapéra aludni, mert meghamisította a költségvetést. Ugyanehhez a pártnélküliséghez tartozik az is, hogy szerintem MZP volt az egyetlen a jelöltek közül, aki ténylegesen új szavazókat hozott be ebbe a képletbe (a "legendás" bizonytalanok köréből), míg a többiek a régi, már 2014-ben és 18-ban is meglévő tortát osztották el újra egymás között.

A vitákban rendre jól teljesít, elég kérlelhetetlen stílusa van (és néha el is szalad vele a ló, amin biztos dolgoznia kell), az egyéni körzetért folyó vitában felmosta a padlót a DK-s jelölttel (aki mondjuk a tenyérbemászó stílusával amúgy is elég öndestruktív volt), és be is húzta a körzetet mind egyéniben, mind a miniszterelnök-jelölti versenyben.

Amíg a többi miniszterelnök-jelölt hatalmas osztogatással és ígéretcunamival kampányol, hol ezzel, hol azzal, addig MZP tudott lenni a mérleg másik nyelve, hogy talán előbb derüljön ki, mennyi van a kasszában, mert valszeg semmi. Igaz, néha Karácsony is benyögi, hogy "nem szabad felelőtlenül ígérgetni", de csak ha éppen Gulyás Marci kérdezi, utána simán megy Facebook-liveozni meg az ATV-be, hogy gyorsan ráígérjen a többi jelöltre, meg hirdessen "jóvátételi programot", Márki-Zay Péter ehhez képest az egész kampányban tartotta ezt az álláspontját.

A személyes véleményem az, hogy én gazdaságilag nagyon mást gondolok a világról, mint Márki-Zay Péter, aki egy amerikai republikánus (nem trumpista) politikát visz, viszont az nekem szimpatikus, ha valaki nem kéthetente módosítja az ígéreteit és a világnézetét, hanem következetesen (hitelesen) viszi végig, amit gondol. Illetve az se utolsó szempont, hogy egyébként én egy szabad piaci környezetben, ahol a teljesítmény a fő szempont és nem a politikai hovatartozás, meg hogy kinek a seggét nyalom ki, nagyon simán elműködöm, mondhatni a nyertese lennék egy ilyen rendszernek, még ha belül úgy is gondolnám, hogy én egy fokkal szolidárisabb valamit preferálnék.

Kedves közvélemény kutatók, elemzők

Az a Magyarország, amit ti állandó jelleggel mértek, és elmélkedtek róla, nem létezik, elmúlt. Egy kicsit legyetek magatokkal önkritikusak, és vizsgáljátok meg annak a lehetőségét, hogy már réges rég kurvára nem elemeztek vagy értelmeztek semmit, hanem projektáltok. Értem, hogy egy részetek Karácsony Gergelyt szeretné (ez valszeg sajnos teljesül), a másik meg Dobrev Klárát. Azt is értem, hogy nagyon szeretnétek, ha Karácsony Gergely az lenne, amit próbáltok rávetíteni, de baszottul nem az. Ő a sunyin nevető harmadik, aki lapít, mint szar a fűben, mikor Fekete-Győr András és Jakab Péter elvitatkozik Tóth Csabán. Legfontosabb skill-jeként azt határozták meg a vele huzamosabban együtt dolgozók, hogy úgy tud mindenkit hátba szúrni, hogy utána nem haragszanak meg rá olyan nagyon. Ő az, aki az utolsó utáni pillanatban kifarolt Tóth Csaba mögül, aki egyszer el akarta ásni, aztán ölelgették egymást a bíróságon, nyilván tudta róla, hogy sáros, aztán amikor már tudni lehetett, hogy Hadházy nagy fölénnyel nyerni fog, Karácsony elárulta Tóth Csabát is, és rögtön ő lett az ellenzék lelkiismerete. Leckéztetni kezdte a többieket, hogy ő már vagy 10 perce nem támogat korrupt jelöltet, és ejnye bejnye.

Vagy ha ezzel nincs kedvetek szembenézni, akkor azt mondjátok meg, hogy miért van az, hogy a méréseitek eredményeit már meg se kell néznem, elég csak azt, hogy ki csinálta a kutatást? Ekkora statisztikai spíler vagyok? Aligha. Én is pénzből élek, nem azért, de ez már vér ciki. Legalább annyira, ha nem jobban, mint 2021-ben azt mondani, hogy "vér ciki".

Ki hova lépjen vissza és mennyit

Sajnos az Underwood házaspár kérlelhetetlenül darálja be az ellenzéket, és tök egyértelmű, hogy nem céljuk a kormányváltás, mert akkor már mind nyugdíjba mentek volna. Felmerült tehát az opció, hogy a három versenyben maradó jelölt közül valakinek vissza kéne lépnie, és úgy lenyomni a Klárát.

Nyilván jelenleg úgy áll a meccs, hogy Karácsony úgy érzi, hogy jár neki a következő politikai fokozat, és sajnos az a valószínűbb, hogy ő marad állva, nem Márki-Zay Péter. Én azért összeszedtem néhány szempontot, hogy szerintem ez miért faszság, de hát ez az érintettekhez úgyse fog eljutni. :)

- Mint budapesti lakos, örülnék neki, ha nem politikai ugródeszka lennénk itt a fővárosban, hanem végre lenne gazdája a városnak
- Az ellenzéknek nincs másik rendesen felépített főpolgármester-alapanyag politikusa, és ha még egyszer bármilyen kontextusban meg kell látnom Falus Ferencet, esküszöm írok egy levelet Kim Jong Un-nak, hogy ide küldheti a kísérleti rakétáit, és aláállok
- Ha az ellenzék feladja a fővárost, a Vitézy-Fürjes duó be fogja húzni (amivel egyébként lehet, hogy kevesebb bajom lenne, mint most Karácsonnyal)
- Mindenki sima Karácsony győzelemre számított, sokáig úgy kezelték az előválasztást, mintha csak neki akarnák kigurítani a vörös szőnyeget, ehhez képest nem lett túl acélos az eredménye, pedig a világ összes pénzét elköltötte kampányra kétszer
- Ezek alapján Karácsony inkább van leszállóágon, és egy erodálódó támogatottságú jelöltnél fennáll a veszély, hogy a visszalépésből nyert pluszt elveszíti útközben (egy döglődő vállalkozásba is csak akkor teszel pénzt, ha azzal átalakítás/újragondolás is jár)
- Márki-Zay Péter eddig minden esetben többszörösen elváráson felül teljesített, kétszer Hódmezővásárhelyen, most meg az előválasztáson, ezt inkább nevezném felívelő tendenciának
- Karácsony Gergely milliárdokat égetett el a kampányában, MZP a töredékéből tudta felépíteni magát, ez alapján előbbi elég szarul kampányol
- A Fidesz ellenkampányából (Stop Gyurcsány, stop Karácsony ugyebár) vajon melyik jelölttel lehetne jobban kifogni a szelet? Ráadásul eddig akárhányszor komolytalannak, esélytelennek mondták Márki-Zayt, mindig nyert, és most is statisztázzák, szerintem ezzel egész jól megágyaztak neki
- Érdemes azért számításba venni azt is, hogy a Fidesz kampányainak (még ha nagyon rosszindulatúak is és ferdítenek) mindig van valami igazságmagja. Lehet, hogy Karácsony nem 99% Gyurcsány, csak 10, de szerintem az is sok
- Sok olyan szavazó van, aki inkább leszavaz a Kutyapártra, ha MZP visszalép

No, hát így hirtelen ezek a gondolatok születtek meg a fejemben az előválasztás kapcsán, azt a bejegyzésben is írtam, és továbbra is fenntartom, hogy nem vagyok felkent elemző, ez egy szubjektív vélemény, amiben néha biztosan igazságtalan és túlzó vagyok, de érdekel a ti véleményetek is, ha van kedvetek megosztani, és végigszenvedtétek ezt velem idáig. :)

Kezdjük ott, több, mint egy évtizedről beszélünk, tehát bármilyen hatások értek volna ebben az időben, az formálta volna annyira a véleményemet a politikáról és a közös ügyeinkről, hogy sok dologban lényegesen mást gondoljak, mint 12 évvel ezelőtt.

Amitől mégis sajátos ez a közel 12 év, hogy Magyarországon ezt egyetlen ember nevével tudjuk fémjelezni. Az országnak ez mondjuk nem szokatlan, mert nem egy ilyen névvel ellátott periódussal voltunk megáldva a múlt században, de teljesen közvetlenül nekem csak ebből jutott ki, így még ha érzem is a legutóbbi ilyen időszak hatásait a mindennapjaimban, nem tudok igazán jó következtetéseket levonni róla, mert nem éltem benne.

A másik nagyon jellemző az országunkra, hogy az ilyen egy-egy ember neve által fémjelzett korszakokról nem igazán szeret beszélni. Ha egyszer vége van, akkor mindenki tesz egy zárójelet, legyártja a saját történeteit, amiről úgy gondolja, segítheti érvényesülni az új rendszerben, akár így volt, akár nem, de még jobb, ha egyáltalán nem kell róla beszélni, és a valódi történéseket nem vitatjuk meg egymással. Ebből következik az, hogy nem is tanulunk belőle, és kis kihagyásokkal ugyan, de előállítjuk magunknak azt a helyzetet, hogy egy újabb névvel terhelt korszakba szaladjunk bele. Ezt tök jó lenne kinőni.

Így jött az ötlet, hogy akkor megpróbálom összeszedni, mi az, amiről úgy gondolom, hogy érdemes továbbgondolni, és nem leszegett fejjel hallgatni róla életem végéig, mintha mi se történt volna. Félreértés ne essék, én nagyon nem vagyok jóban ezzel a rendszerrel, és az elmúlt 2-3 évben halmozottan kezdtem el érezni a hátrányait a saját bőrömön, és évtizedes mélyponton van az életem, amiből egyelőre nem sikerül kijönni. Előtte is bőven voltak kifogásaim, de valahogy úgy voltam vele, hogy valószínűleg ekkora mértékben akkor is hátrányokat szenvednék el, ha épp a másik oldal kormányozna, mert olyan választói csoportba tartozom, akiket jóformán minden rendszer telibe szar, vagy előszeretettel cselekszik a kárára.

Minden kritikám, fájdalmam, és megvetésem ellenére viszont eljutottam egy olyan következtetésre, hogy ez a kormány rengeteg olyan valós problémát vetett fel (vagy duzzasztott akkorára, hogy könnyebben észrevehetővé váltak), amire a magyar társadalom jórészt eddig vak volt, mert a mostanihoz hasonló elfogultsággal követte nagy többségben az előző garnitúra narratíváit, viszont - és ez nagyon fontos - megítélésem szerint ezekre a valós problémákra kurva rossz válaszokat adtak, amik végül nem a problémák megoldását irányozták elő, hanem azok fenntartását, melyek mentén könnyen megosztható a társadalom, és megtartható a hatalom, no meg a pénz.

Úgyhogy nézzük meg, mit tanultam Orbán Viktor rendszeréből, a NER-ből, illetve miért gondolom rossznak azt, ahogyan ezekhez a jogosan felvetett problémákhoz állunk:

Az EU nagyon nem az, aminek hittem

Súlyos felfedezés volt (nekem), de gyakorlatilag ez az a gyerek az oviban, aki soha nem üt vissza, és az őt bántó gyerek ettől csak egyre bátrabb és bátrabb lesz. Nincs olyan EU-s "alapérték" vagy norma, amivel Orbán Viktor ne törölte volna ki a seggét a kormányzása alatt, amire válaszul aggódó nyilatkozatok, erősen fogalmazó, ámde következmény nélküli jelentések érkeztek, no meg néhány ítélet Strasbourg-ból, amit szintén jól nem tartottak be. Az első pár évben ezt még felháborítónak tartottam, mert amúgy örülnék neki, hogy Magyarország nem egy vadkeleti segglyuk módjára működne, de egy idő után valahogy úgy voltam vele, hogy baszki, ha egyszerűen hiányzik a negatív visszacsatolás, amikor valaki a szőnyegre szarik, nem kell csodálkozni, hogy azt tanulja meg, hogy ez így tök oké. Most talán ezzel a jogállamisági izével elkezdik felvenni a kesztyűt, de azért várjuk ki a végét.

Orbán Viktor rájött, hogy addig, amíg Németország gazdasági érdekeit kiszolgálja olcsó munkaerővel, rabszolgatörvénnyel, és nemlétező munkavállalói jogokkal, addig szinte bármit megtehet. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy feltétlen kell is. Mert persze, ha egy német adófizetőnek valaki körbemegmutogatja a kisvasutat, a 11 centis kilátót, meg a 45 év átlagéletkorú, elnéptelenedett falu hipermodern játszóterét, akkor biztos szívnák a fogukat, de otthon a Mutti megmutatja nekik az érem másik oldalát, hogy ennek többszörösét talicskázzák ki az autógyárak évente az országból (ezt Doktor Miniszterelnökúr is megerősítette), és máris kevésbé idegeskednek ilyenek miatt.

És akkor ugye itt a vízválasztó. Mert ezt a problémafelvetést akár úgy is lehetne interpretálni, hogy a jelenlegi berendezkedésben hiába jut sok támogatás a kisebb gazdasággal rendelkező, felzárkózó országoknak, iszonyú kiszolgáltatottak maradtak a nemzetközi nagytőkének, Magyarország főleg, a bénán kezelt rendszerváltása miatt.

Nem mindegy viszont, mit kezdünk ezzel a felismeréssel. Az egyik válasz az, hogy a hatalom megtartása érdekében ezeket a hátrányokat egy szűk kör maximálisan kihasználja, és akkor ott vagyunk, ahol most. A másik irány, mondjuk, hogy ezekre a problémákra felhívjuk a figyelmet, és megpróbálunk valami olyan konstruktív koalíciót építeni, ami valóban a felzárkózást segíti, nem pedigi a szakadékot mélyíti. Nem vagyok én semminek a szakértője, de például a szociális rendszerek, és bizonyos adóelemek integrációja, egyetemesítése az Únión belül akár egy ilyen törekvés lehet. Lehet, hogy én vagyok naiv, de szerintem lehetséges úgy tükröt tartani ennek a lomha, sok szempontból kiüresedett, jobb sorsra érdemes szervezetnek/szövetségnek, hogy közben nem tapossuk a földbe.

Nem tartozom a föderalisták táborába, mert számomra egyelőre nehezen elképzelhető, hogyan tudna ez jól működni, viszont azt vallom, hogy bizonyos dolgok mélyebb integrációjáról igenis el kéne beszélgetnünk (szociális rendszer, minimálbér, kereskedelmi adók, ilyesmi), és változtatni közösen ezen a bénaságon, mert a nap végén azért csak Európához szeretnénk tartozni, gondolom én, és nem az újraépülő keleti blokkhoz, meg a kínai adósságcsapdához. Azt viszont meg kell értenünk, hogy kritikusnak kell maradnunk a nyugatról jövő dolgokkal is (a kritika nem egyenlő az elutasítással), mert ha kérdés nélkül mindent befogadunk, akkor az tényleg csak az erősebb gazdaságú országok érdekeit fogja szolgálni. Mi még nem nyaltuk ezt be annyira, mint az írek, az olaszok, vagy éppen a görögök, ők már biztos sok mindent máshogy csinálnának, ha az integrációban még egyszer tarthatnának ott, mint most mi.

Tautológiák, kiüresedett szavak, politikai lufik

Ez minden bizonnyal az én hiányosságom, de számos olyan politikához köthető szó vagy kifejezés szerepelt a passzív szókincsemben, amiknek a jelentése nem különösebben foglalkoztatott, még akkor sem, amikor ezeket a két nagy politikai oldal egymás ellen kezdte használni furkósbotként.

Orbán Viktor helyesen érzékelte, hogy az emberek nagy többségének fingja nincs arról, mit jelent a jogállam, a sajtószabadság, a versenyképesség, a konzervativizmus, a liberalizmus, vagy éppen a demokrácia. Azt is jól látta meg, hogy kommunikációs szinten semmilyen adatnak nincs jelentősége, ameddig tudsz egy másikat bemondani, mert hiába ellenőrzik ezt le újságírók, igazából a legtöbb ember nem fogja érteni a bizonyítást, és csak azzal fog törődni, hogy ki mondja, és az illetőt melyik oldalhoz sorolja.

A lábhoz szoktatott ellenzék mégis állandóan ezekkel a kifejezésekkel kampányolt az elvesztett választások során, és valahogy az volt az érzésem, hogy ők se feltétlen tudják, mit jelentenek ezek pontosan, mert a kommunikációjuk nagyjából abban merült ki, hogy elmondták, "visszaállítjuk a sajtószabadságot", amikor erre visszakérdeztek, hogyan, az volt a válasz, hogy "szabaddá tesszük a sajtót". Ugyanez, amikor azt mondják, úgy lesz jogállam, hogy a jog és a törvény fog uralkodni. Igen, biztos van olyan szótár, ahol ez a definíció szerepel mellette, de amúgy hogyan hat ez az én életemre? Mikor szűnt meg a jogállam? Merthogy 2006 óta kéthetente lenyilatkozta valaki, hogy vörös vonal, diktatúra, terror, nincs jogállam, kislófasz, az tuti, és jó lenne tudni, melyik volt az igazi. Vajon az valódi jogállam volt-e, ahol egy sima kétharmados parlamenti többséggel bárki korlátlan hatalomhoz juthatott? Jogállam volt-e az, ahol a meglévő alkotmányt egyeztetés nélkül a szemétdbe dobhatták, és egy ilyen bőrkötéses szégyentelenkedést rakhattak a helyére, amibe az van leírva, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk?

De akkor mondok mást. Sokat gondolkoztam ezen, de a régi alkotmányból (pedig töriórán tanultuk) semmit nem tudnék felidézni, mihez volt jogom, amihez most nincs. Az Alaptörvényből is csak azt a részt tudom, amit fentebb írtam. Talán idén először hallottam egy értelmes magyarázatot, amivel közelebb kerültem a dologhoz: Az alkotmány feladata a hatalmat korlátozni, és nem az embereket. Tök jó, 12 év alatt valaki csak kinyögött valamit. Nagyobb problémának látom, hogy egyébként az USA alkotmányából legalább 4-5 pontot fel tudnék sorolni anélkül, hogy különösebben foglalkoztam volna valaha a kérdéssel. Most emiatt joggal minősíthet bárki suttyónak, igyekszem őszinte lenni. Isten ments, hogy az USÁ-t bármilyen szinten mintaállamnak állítsam be, arra akartam csak rámutatni, hogy szerintem a jogállam ott kezdődik, hogy az embereknek valami fogalma van róla. Véleménynyilvánítás szabadsága, önvédelemhez való jog (ugye ez a fegyveres), "due process", vagyis a jog a fair eljáráshoz, ilyenek. Utóbbi miatt lehet például az, hogy ha letartóztatáskor nem olvassák fel a jogaidat, akkor az egész vádeljárás megy a kukába. Nem azt mondom, hogy az ilyen végletekig szigorúan vett dolgoknak nincsenek meg a hátrányai, azt mondom, hogy a jog uralma az valahogy így néz ki gyakorlatban, még ha az USA ennek a gyakorlatában rengeteg hibát is vét a maga rendszerszintű defektjeivel.

Lényeg a lényeg, a Fidesz kiválóan alkalmazta az "amiről nem tud, az nem fáj neki" elvét, és úgy vette el, vagy töltötte fel hamis jelentéssel az említett dolgokat, hogy a társadalom nagy többsége észre se vette, mindössze talán egy-két akut problémát érzékelt/érzékel belőle.

Ismét, ezt a felismerést lehetett volna akár arra is használni, hogy tükröt tartsanak a társadalomnak, és rámutassanak arra, hogy ki tudja, hány éve, öntudatlanul sodródunk a semmiben, nulla elképzeléssel az életünket körülvevő intézményrendszerről, és el lehetett volna kezdeni ezeket tartalommal feltölteni. Ehhez képest ma milyen súlya van annak, ha azt halljuk valamiről, hogy "ügyészségi szakaszba került", vagy hogy "az alkotmánybíróság vizsgálja"? Az ég világon semmi. Úgyis egy helyen dől el a végeredmény, amit ha a főnök eldöntött, akkor nincs az az intézmény vagy szervezet, akinél apellálhatsz, legfeljebb elnyújthatod a szenvedésed és a költségeidet. Ezek az intézmények politikai furkósbotok, amikkel az átlagember legfeljebb akkor találkozik, amikor épp kegyetlenül megszopatja az élet.

Ha egyszer túljutunk ezen, ez csak úgy nem fog megismétlődni, ha az emberek is megértik, megtanulják, mik azok az elemei a rendszernek, amik védi őket, és nem csak korlátozza (ennek nyilván feltétele, hogy legyen is ilyen).

A szélsőség oldaltól függetlenül káros

"Most mi jövünk.", hangzott el ez - emlékeim szerint - a néhai Kerényi Imre szájából, és ezzel kezdetét vette az akcióterv, amiben mindent IS leuralt a jelenlegi fideszes klientúra.

Úgy gondolom, hogy a fideszközeli véleményvezérekben joggal alakult ki az a lelkiállapot, ami ezt a mondatot szülte. Orbán Viktor jól látta meg, hogy a saját klientúrájának (egy ideig legalábbis) bármit el tud adni ezzel a mondattal, és gyakorlatilag ezt ismételgetve minden kritika elejét vette, ami a kizárólagos hatalomra való törekvéseit érte volna. Aztán persze, amikor már késő volt, ez a klientúra jórészt lemorzsolódott vagy azért, mert szándékosan bedaráltatta őket, vagy maguktól sokalltak be egy ponton, és ugrottak ki a rendszerből. 

De fontos azt megértenünk, hogy ugyan Orbán csúnyán kihasználta ezt a sértettséget, és sok embert késztetett arra, hogy legalább egy darabig támogassa az autokrácia kiépülését, az érzés jogosságát nem vitathatjuk el. Valószínűnek tartom, hogy ugyan sokan egyetértettek Kerényi Imrével, amikor ez a sokat idézett mondata elhangzott, ha ebből a körből bárki más kapja meg a kormányrudat, és nem Orbán Viktor, akkor egy sokkal kevésbé elnyomó rendszerben élnénk ma. Ugyanis ezek az emberek - szerintem - nem fideszes hegemóniát akartak, meg egy olyan rendszert, ami ma már a saját gyermekeit is felfalja, hanem azt szerették volna, ha a 2010 előtti időben tisztességesen bánnak velük, ők is érvényesülhettek volna, nem csak az akkori túlsúlyban lévő "ballib" (akik mondjuk se baloldaliak, se liberálisok nem voltak az én olvasatomban) gazdasági-, és médiaelit.

És igen, rengetegen betagozódtak a rendszerbe, folyamatosan emelték a tétet, hogy olyat, és olyanabbat mondjanak hevesen lefetyelve, amire hátha felfigyel a főnök, és akkor talán csurran-cseppen valami trafik, egy jó térkövezés, vagy némi tao támogatás, de ebbe ők masszívan bele lettek hergelve. Azóta ez már rég továbbfejlődött, és a rendszer már alapból csak a kétbites, tehetségtelen, kontraszelektált arcokat vonzza be, de ez már egy következmény. Nem véletlenül kellett a nyomorult Vidnyánszkyt 700 intézmény élére kinevezni, elfogytak a rendszerből az emberek, akik láttak már kulturális intézményt belülről.

Ahhoz, hogy ne csússzunk bele egy újabb elnyomó rendszerbe, meg kell értenünk, hogy akár az oktatás, a gazdaság, vagy kultúra leuralása rövid távon talán hozhat politikai "sikereket" (a nép kárára, persze), hosszútávon csak széleskörű elbutuláshoz, sértettséghez, és még durvább visszavágáshoz vezet. (A tolvajoknak és segítőiknek ettől még ugyanúgy börtönben a helye)

Szolidaritás és szociális alrendszerek nélkül nincs társadalom

Még fiatalabb koromban - részben otthonról hozva - bennem is az az elképzelés volt, hogy minek annyi segélyt adni, minek több fizetést adni annak, aki két hónapig nem is dolgozik, vagy éppen helyeseltem, hogy eltörölték a korkedvezményes nyugdíjakat. Menjen mindenki dolgozni, aztán vegye meg magának, ami kell, ugye? Ráadásul engem egyik se érintett, szóval könnyű volt ítélkezni. Vagy inkább "én úgyse kaphatok ezekből, szóval nincs is rá szükség"? Ma már inkább így látom az akkori gondolkodásom.

Talán ebből az érzésből fakadóan, talán másért, a többségi társadalom könnyen elfogadta a szociális alrendszer lerombolását, az oktatás alulfinanszírozását, és az egészségügy lerohasztását. Erre is jól ráérzett Orbán, mert tudta, hogy olyanoktól vesz el, akiknek ilyen-olyan előítéletek vagy múltbéli események miatt olyan megítélése van, hogy nem fogják tudni hallatni a hangjukat olyan mértékben, hogy az többség igenlése mellett hallatszódjon, és a társadalom nem fog kiállni értük.

Mi tanítottuk ezt a rendszert arra, hogy az, akit fel kéne emelni, inkább rohadjon meg, és kapjanak még azok, akiknek amúgy is van. A tanárok csak akadályt képeznek az állampolgár és a gyártósor meg a közmunka között, az orvosok pénzsóvár haszonlesők, akik csak a borítékot várják, a rendőr meg azért van, hogy a kisembert baszogassa, az elitet meg békén hagyja. A csöves azért csöves, mert nem akar dolgozni, a cigány meg azért szegény és tanulatlan, mert cigány. 

Sokan hihettük azt, hogy ez nem fog a seggünkbe harapni. Aztán csak egy nagyobb bukkanóra volt szükség ahhoz, hogy az egész a nyakunkba szakadjon. Sok korombeli ismerősömnek van már gyereke, némelyik iskolás korú. Nem reprezentatív a megfigyelésem, de az ismeretségi körömből csak azok a szülők nem szenvednek rohadtul az oktatási rendszertől, akiknek sikerült a gyerekét valami jóhírű, belvárosi vagy budai iskolába bejuttatni. A többiek kegyetlenül nyögik ezt a rendszert, és rengeteg idejük/pénzük megy el arra, hogy próbálják megadni a gyereküknek azt, amit az iskolában kéne megkapniuk. Nemrég jött a hír, hogy már olyan szabályosan vezet a magyar, hogy nincs is szükség traffipaxra, csak a sorosisták terjesztik, hogy nincs már elég rendőr erre a feladatra. Az egészségügy és az "on and off" járványhelyzet találkozása meg magáért beszél.

Megkérdezték a magyarokat, hogy a bérlakást vagy a saját tulajdont szeretik-e jobban. A magyarok meg nem kérdeztek vissza, hogy "Ha azt mondom, hogy a saját tulajdont, akkor adtok egyet?". 

Szeretjük a látványos dolgokat, és be vagyunk oltva hosszútávú gondolkodás ellen. Kering a neten az a videó a Kádár korból, ahol a bácsi a vonaton magyarázza, hogy az a jó a rántotthúsos szendvicsben, hogy ha azt megeszi, akkor azt már el nem veszi tőle senki. Ez pontosan mutatja, hogy az akkori rendszer mennyire tartott tiszteletben bármit. Megeszem/elköltöm, mert lehet, hogy holnap gondolnak egyet, és elveszik. Sok szempontból én is ilyen vagyok. Ezt a hagyományt kellett volna '89-ben megszakítani, de csak rontottak rajta. Bele kell rakni a politikai munkát abba, hogy az emberek merjenek és akarjanak hosszútávon gondolkozni, mert a társadalomból való lefele kizuhanás mértéke exponenciálisan fog növekedni, és ez csak addig állítható meg, amíg marad bárki, aki hajlandó gondoskodni, gyógyítani, tanítani, fenntartani a rendet. Ha az utolsó írástudó is kiesik a rendszerből, visszafordíthatatlanul hülyék maradunk.

Migiri-migiri

Migráns. Ezt a szót 2015 előtt legfeljebb a szótárak szerkesztői használták (már ha benne volt egyáltalán). Tipikus esete annak, hogy a nyugatról jövő dolgokkal is kritikusnak kell lenni. Ilyen például a Wilkommenskultur, amiből azért igyekezett mindenki kihátrálni, mikor rájöttek a gyakorlati nehézségekre.

Most inkább azzal a részével kezdem, ami erre a rossz válasz. Politikai haszonszerzés céljából összeterelni az embereket pályaudvarokon, gyűlöletkampányt folytatni, riogatni a lakosságot, átengedni ellenőrzés nélkül terroristákat, vagy éppen embertelen körülmények közt táboroztatni embereket a határon nem oké. Ez megint egy nagyon rossz válasz egy valódi problémára. 

Ha Orbán Viktort nem a pillanatnyi politikai haszonszerzés, és a hatalma további kiterjesztése hajtotta volna, itt lett volna számára a lehetőség, hogy Európa józan hangja legyen. Ráadásul szinte tét nélkül, mivel Magyarországon még a saját állampolgárai se akarnak élni, nemhogy a bevándorlók. Ez nyilván utopisztikus, de az elméleti lehetősége megvolt rá. Ugyanis van egyszer egy olyan része a dolognak, hogy - nincs mit rajta szépíteni - szétbasztuk a Közel-Keletet. Részt vettünk az amerikaiak "demokrácia exportjában", és élveztük az ebből lecsorgó gazdasági előnyöket, ezért pedig vállalnunk kell a felelősséget, de nagyon nem mindegy, hogyan.

Az iszlám országokból érkező bevándorlók integrációjában minden ország csak részleges sikereket tudott elérni, amikor pedig nem sikerült, olyankor tragédia lett belőle. Nem gondolom, hogy egyik kultúrájú ember rosszabb lenne, mint a másik, és nyilván a szándékon is múlik, hogy be akar-e valaki illeszkedni, de én úgy látom, hogy (nagy általánosságban) vannak kibékíthetetlen ellentétek, amik minimum megnehezítik, de sokszor ellehetetlenítik az integrációt. Ezeket nyilván úgy írom, hogy nem vagyok szakértője a témának, mindössze saját tapasztalataimra és olvasmányaimra tudok hagyatkozni. Sokszor olvasom azt, hogy a legfőbb ellentét valójában abból adódik, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör már túl van a maga felvilágosodásán, az államai szekularizációján, meg már a nőket se kezeli tulajdonként (jó esetben), az iszlám kultúrában ez pedig még várat magára. Ismétlem, nem vagyok szakértő, de logikusnak tűnik, elvégre van pár száz év eltérés a kialakulásban. Van személyes tapasztalatom is, amikor egy iszlám országból származó, pár éve itt élő, menekültstátusszal rendelkező csapattal kerültem kapcsolatba akaratom ellenére, ami azért erre ráerősített (egy kolléganőmet, akinek én voltam a főnöke, bántalmazta a "párja", aztán a szakítás után csoportosan jelentek meg a munkahelyünkön, többször, nem volt jó buli).

Nekem az az irány jónak tűnik, hogy a problémás országhoz közelebb lévő, hasonló kultúrával rendelkező országokkal próbáljuk meg ezt leboltolni, reméljük, sikerül. Mindenesetre nem egy olyan probléma, ami eltűnik csak attól, ha nem beszélünk róla, ellenben a riogatástól, meg a magyar nyelvű plakátoktól (de most komolyan, kinek szánták?) megoldódni se fog.

Nothing is true. Everything is permitted.

Párhuzamos valóságokban élünk. Ez nem csak nálunk probléma, hanem az egész fejlett világban, mert a véleménymonopólium és a cenzúra jogát össztársadalmilag átengedtük a Facebook-nak és a Google-nek, pedig ezek arra valók, hogy megtartsuk magunknak, bekúrjuk őket egy fiókba, és jól ne használjuk őket. Ehhez képest meg kaptuk ezeket a jó kis véleménybuborékokat.

Újfent, ez egy olyan jelenség, amit Orbán (de az ellenzéke is) felhasznál (és egyben felerősít) arra, hogy a stabil szavazóbázisa meglegyen. Ismét, a felismerés jó, van egy rendszer, ami mélyíti az árkokat az emberek között, akár valamit csinálni is lehetne vele. Nyilván odafent baromi kényelmes, hogy a saját tábor számára már a tényeket is át lehet írni néhány kattintás meg két nyilatkozat segítségével, de ha ezt így folytatjuk, előbb-utúbb tényleg egymásnak fogunk esni valami felülről ránk öntött szarságon, és polgárháború lesz. És amúgy nem véletlenül lóg ez ennyire a levegőben. A fő gond szerintem az, hogy egy olyan polgárháborúba taszítódik bele az ország, amit tökmindegy, ki nyer, másnap nem lesz olcsóbb a kenyér (drágább még lehet). Ostoba, eltúlzott identitáspolitikai harcot folytatunk, és tüzelnek a politikusok, némelyikük pedig ezt tök jól ki is használja. Pedig akár tehetnének is ellene. Sajnos a rendszer elitjében mélyen gyökerező kicsinyesség nagyon messzire elér a társadalomban, kevés kivétellel szinte mindenkihez, akinek egy kis hatalom is kerül a kezébe.

Miért tűnik mégis biztonságosnak ez a játék? Azért, mert nem valószínű, hogy a magyarok körében valaha létrejön bármiért egy széleskörű összefogás, de ugyanúgy egy "végső ütközet" sem túl reális. Ezek így mindig csak lógnak a levegőben, mert egyszerűen erre nevelődött ez a társadalom, hogy ritka volt az olyan alkalom, amikor úgy igazán össze kellett volna kapaszkodnia, és valami közös célért küzdenie. Amikor meg valakik megpróbálták, annak bukás lett vége. Minden más csak úgy "megtörtént". Ez persze nem egészen saját gondolatom, de ha jobban belegondolunk, mi magunk évszázadok óta nem vittünk sikerre semmit önerőből. A forradalmainkat leverték, azok vezetői bitófán végezték. Az elnyomó rezsimek többnyire maguktól felszámolódtak, mi meg örültünk neki vagy 10 percig, aztán jöttek a problémák. Kik jártak jól? Hát az autoriter vezetőink. Horthy, Rákosi, Kádár, mindegyik megélte a nyugdíjas kort. Ebben az országban megéri autoriter rezsimet építeni, mert nálunk csak a Batthyánykat meg a Nagy Imréket akasztják/lövik le.

Ezek nehezen megfogható dolgok, tudom. Megpróbálom valami gyakorlati példával szemléltetni. Szerintem azért lehet ma Romániában egy korrupcióellenes ügyészség, ami politikusok tucatjait juttatta már börtönbe, mert ők 89-ben hoztak egy nagyon nehéz döntést, hogy fellázadnak az elnyomással szemben, aminek az lett a vége, hogy Ceausescu-t elítélték egy (technikailag egyébként koncepciós) perben, falhoz állították, és lelőtték a gecibe. Hiába volt koncepciós per, senki nem vitatta a jogosságát. Valószínűleg tudták, hogy ha nem teszik meg, akkor esélye lett volna újraszerveznie magát, és ha vissza nem is szerzi a hatalmat, de hosszú polgárháborúba taszíthatta volna az országot. Ők ennek merték vállalni a terhét, és egy nagyon mély gödörből másztak fel odáig, hogy ma már magasabb az ottani minimálbér, mint a magyar. Ettől még Romániában (egyelőre) valószínűleg nem jobb élni, mint itt, de nem biztos, hogy megéri autoriter rezsimet építeni.

Még mielőtt bárki bármi, nem gondolom, hogy Orbán rendszere rokonítható lenne a román diktatúrával (már hatalomgyakorlási eszközeit tekintve), illetve nem jobban, mint bármelyik másikkal. Nem dózerolnak falvakat meg ilyenek, de stadion azért van a hátsó kertben. Szóval nem felkelést akarok szítani (épp ellenkezőleg), de a sortűz és a gátlástalan lopás között még nagyon sok fokozat van, úgy hívják őket: következmény. Ez utóbbi nagyon hiányzik ma az országból.

Egyáltalán nem biztos, hogy bármelyik következetésem helytálló a fent leírtak közül. Azonban, ha nem kezdjük el ezeket a dolgainkat végre kibeszélni, és egy kicsit nyitni egymás felé, akkor még párszor megismételhetjük ezt a mutatványt, de közel sem végtelenszer. Belülről ugyanis nagyon keményen rohadunk el, és ezt nem egy-két politikus fogja megállítani, visszafordítani, hanem mi, sokan, ha elkezdünk végre tanulni a történelmünkből (de legalább az elmúlt néhány évből).

Senkinek sem a politikai/gazdasági/miegymás meggyőződéseit akarom elvitatni az írásaimmal, mindössze a saját gondolataimat próbálom jobb-rosszabb formában megosztani veletek. Tudom, hogy sokak számára teljesen elfogadható az, amiben élünk jelenleg, és ha ugyan a kritikusságomat nem is adnám fel, lehet, hogy én se mondanám azt ennyire kategorikusan, hogy ennek a rendszernek mennie kell, és vágynék arra, hogy sok-sok emberen kattanjon a bilincs, ha azok is kaphatnának benne levegőt, akik például más gazdasági vagy kulturális preferenciákkal rendelkeznek.

A nevem (és még sok kollégámé) szerepel egy listán, ami politikai alapon a "nem barát" kategóriába sorol engem, ezért a fél ágazatban nem kaphatok munkát, mert azt "baráti" vállalkozók vásárolták fel olyan pénzeken, amit nem a saját tehetségükből vagy szorgalmukból szereztek. Ezt a listát használják szanálásra, amikor valaki állásra jelentkezik, és csak szélsőséges esetben kaphatja meg "nem barát" a munkát, főleg, ha vezetői pozícióról van szó. Itt nincs szó teljesítményről, hozzáértésről, tapasztalatról, csak sima kicsinyességről, és politikai alapú megkülönböztetésről. Szóval bárkinek, aki olvas, és aki szerint ez elfogadható, én a megértését kérem, hogy amikor azt mondom, hogy ezt a rendszert le kell váltani, akkor én ennek a felszámolására gondolok, nem arra, hogy "jöjjön a Gyurcsány".

Ritkán ugrok neki ennyire aktuális témáknak, mert általában úgy vagyok vele, hogy "kezdeti feldolgozottságban" bőven akadnak, akik ezerszer ügyesebben és felkészültebben tudják az adott témát megfogni, aztán utólag megnézem, hogy szerintem kimaradt-e valami számomra fontos eleme a diskurzusnak, és arról megpróbálok valamit írni, hátha átlépi az ingerküszöbét annak a néhány embernek, aki ide szokott tévedni.

Egy-két napos talán a hír, hogy Pártunk és Kormányunk ifjúsági szervezetének a hódmezővásárhelyi alelnökénél némi marihuána ültetvényt találtak. Némi alatt azt értjük, hogy egy vidéki nyaraló hátsó kertjét azért bőven meg lehet vele tölteni. Nem szarral gurít a csávó, na. Most egy fidelitas-ostól azt vártuk, hogy majd a szekrényben fogja nevelgetni infralámpa alatt, mint a pronyók? De hát nem volt elég elővigyázatos, elkapta a jard, szar ügy.

Teljesen érthető, hogy az ellenzéki figurák/oldalak most telehányják a közösségi médiát többek közt olyan mémekkel, amikkel a méhlegelő lekaszálásáért is próbálnak visszavágni a kormányzó párt parazitaképzőjének, és ütik-vágják mind a szervezetet, mind a csávót. Nem fogok álszenteskedni, amikor az első két mémet láttam, akkor még én is elmosolyodtam rajtuk, mert mindig jó látni, amikor az álszentség valamelyik bajnokát - jelen esetben az állampártot - seggbe harapja a valóság. Aztán sajnos tovább görgettem, és gyakorlatilag ugyanezeket a mémeket, esetleg rövid szövegeket láttam mindenhol, hogy basszák meg a méhlegelő miatt, és mekkora rohadék ez az ültetvényes NER-növendék, és rövid időn belül inkább találtam ezt idegesítőnek, mint viccesnek. Ha mondjuk 15 évvel fiatalabb lennék, és az ismerőseim zömét a középiskolai osztálytársaim tennék ki, akkor egyrészt én is biztos beérném ezzel, és egy külső szemlélőnek se feltétlen lennének magasabb elvárásai.

Viszont az oldalak, amikről szó van, és amik jelenleg hányásig járatják ezt a mémet, azok közéleti szereplők, vagy éppen politikai pártokhoz közvetlenül kötődő oldalak. Akiknek ugye politikát kéne csinálni, ehhez képest pontosan úgy viselkednek, és semmivel nem nyújtanak többet, mint a Fidesz revolvermédiája. Nyilván, a közbeszéd szar állapotban van, és az állampárt a maga álszentségével amúgy is jó táptalajt ad az ilyen jellegű támadásoknak, de könyörgöm, jövőre választások lesznek, és azt már enélkül is nagyon tudom az ellenzékről (vagy legalábbis ezt mondják magukról), hogy nem szeretik az Orbánt. Én se. Na de ezen kívül?

Egy kis kitérőt engedjetek meg. Idén nyáron halt meg egy ismerősöm rákban. Nem mondanám, hogy közeli kapcsolatban álltunk, de 25 éve ismertem, és a diagnózisától számított nagyjából fél éven belül elvitte őt ez a betegség. A "szokásos" szar lefolyást kapta, amikor pár hónap alatt teljesen leépül az ember, hol a betegség, hol a kezelés miatt. A hányás, az étvágytalanság, az elgyengültség életformává válik, de gondolom, nem kell ezt külön részleteznem, mindenki ismeretségi körében vagy családjában látott már erre példát. Kurva sokat szenvedett.

Európa kevésbé putyinizált részein ez az ember valamilyen formában biztosan találkozott volna a kannabisszal a kezelése során, akár CBD olaj, akár orvosi marihuána formájában. Előbbit épp most áprilisban tiltották be Magyarországon, utóbbiért meg szabadságvesztés jár(hat), Gulyás Gergely meg hirdeti a kormányinfón a drogháborút. Oké, általában azért nem a böri a vége, többnyire egy-két év próbaidőt (egy éven belül elterelésre kell menni, és utána 2 évig nem lehet ilyen ügyed) kapnak azok, akiket elmeszelnek füvezésért. Hasonlót kapott a Kaleta is, csak hát ő nem spanglival bukott le. Mindenesetre itthon ezt így árazták be.

Természetesen nem azt várom az ellenzéki pártoktól, hogy ne dörgöljék a Fidesz orra alá, amikor huszonnyolcezredik alkalommal is kiderül, hogy a kádereik nem éppen azt a "keresztény konzervatív" életformát folytatják, amit szeretnek mondogatni magukról. Viszont a mérleg még mindig az, hogy a Fidesz (szerintem múltszázadi és kétbites módon) azt mondja magáról, hogy ő elítéli a kábszi minden formáját, és minden fogyasztót elvisz a patásördög, az ellenzék meg ennek ellenében nem állít semmit, csak annyit, hogy a Fidesz álszent. Politikát nem így kell csinálni, így a propagandát kell. Azt mondják magukról, hogy ők különbek a jelenlegi kormányzópártnál, de közben üzenetek szintjén ugyanazt a kreténkedést tolják, mint a kormánymédia.

Pedig ha az ellenzék ezen felül tudna emelkedni ezen a gyerekes faszkodáson, és például azt mondaná, hogy ő valamiféle drogliberalizációt vagy legalább dekriminalizálást fog végrehajtani kormányon, aminek keretében még akár egy otthon füvet termesztő Fidelitas-vezető is enyhébb büntetésre számíthat, mint ami a saját pártja politikájából következik, akkor még talán az érintett is elgondolkodna azon, hogy átszavaz, mert menteni akarja az életét. Az egy valódi megmondás lenne, nem csak az állampárt fújolása. Szóval, a teljes pályás letámadás helyett én a helyükben inkább megpróbálnám elmagyarázni ennek a közegnek, hogy "Nézzétek, még számotokra is élhetetlen a rendszer, amit építettetek".

Erről kéne beszélni, nem a Karácsony kurva méhlegelőjéről.

Sokáig kellett arra várni, hogy a fővárosi vendéglátó-szállodaipar problémái, még ha kissé halkan is, beszivárogjanak a nyilvánosságba. Egy nagyon súlyos, gyakorlatilag önerőből kezelhetetlen válság kellett hozzá, hogy megnyisson olyan témákat, amiket a szakma, illetve a hozzá kapcsolható tágabb szervezeti réteg évek óta görget maga előtt. Természetesen, mivel a problémákat legjobban ismerő kör elmulasztotta ezek tematizálását, most a számára lehető legkevésbé kedvező irányból fogták ezt meg, amik ráadásul jórészt teljesen jogos felvetések. 

Korábban írtam már az ágazat általános problémáiról, illetve érintettem azt is, hogy az amúgy is háborús helyzetre emlékeztető válságot (annyi különbséggel, hogy most legalább az épületeket nem rombolják le) hogyan mélyíti még tovább a kormány elképesztően pocsék (vagy éppen aljas) válságkezelési stratégiája, vagy annak a hiánya, és arról is értekeztem viszonylag hosszan, hogy a NER-szerencselovagok rablóhadjárata miként fejti ki a hatását a piacra. Szóval még mielőtt úgy tűnne, hogy beállok azok közé, akik élvezettel rúgnak a földön fekvőbe, és örülnek, hogy egy újabb dologra hányhatnak vért, jelzem, nem így van, a jelenlegi válság bőven elég volt önmagában is ahhoz, hogy padlóra küldje az ágazatot. Most mégis azokra a problémákra gondoltam ránézni, amik, ha ezektől nem is teljesen függetlenek, de elsikkadtak az árnyékukban, és ez talán a legjobban épp Budapesten érzékelhető. A válság elkerülésében ezek nem lettek volna a segítségünkre, de a talpraállásban nagy szerepe lehet annak, miként csapódnak majd le ezen problémák a gyakorlatban.

Két fő narratívát láttam megjelenni mostanában, mindkettőről volt már szó itt korábban, de nem ilyen kontextusban. Az első az az éttermek és szállodák általános üzleti modelljét veszi célba, a másik, sokkal érdekesebb, pedig az ágazatban dolgozó (vagy a válságig ott dolgozó) emberek nézőpontjait, tapasztalatait jeleníti meg. 

Máshogy kellett volna eddig is csinálni

Fogalmazza meg építő jellegű kritikáját a jóember, és kiegészíti azzal, hogy nem arra kellett volna berendezkedni, hogy a külföldiek tartsák el az ágazatot.

Fogok erre érdemben is reagálni, de előbb az Akadémia minden rendes tagjának, aki ezen a véleményen van, felhívnám a figyelmét arra az apróságra, hogy az ágazat neve idegenforgalom, mely elnevezésben felfedezhető a leíró jelleg, tehát valószínűleg valakik rájöttek, hogy az, hogy az országba külföldiek látogatnak és pénzt költenek, önmagában is elég markáns jelenség ahhoz, hogy ezt külön névvel illessék, és többek közt gazdaságilag definiálhatóvá tegyék. Erről már szintén írtam, de a másik ilyen fogalmi dolog az a gazdasági válság. Azért hívják válságnak, és nem valami másnak, mondjuk böfinek a rendszerben, mert ezeket nem lehet általános menedzsment módszerekkel kimozogni. Ha ki lehetne, akkor nem lenne válság, érted.

Ezek az elismert gazdasági szakemberek viszont - gondolom, akaratukon kívül - rámutatnak egy valós problémára, mégpedig arra, hogy könnyen előfordulhat, hogy még sok hónapig egyetlen bevételi forrása lehet a budapesti szállodáknak, a belföldi turizmus. Szomorúan láttam, hogy a már említett professzorok szellemi bútorozottsága csak a kétmondatos "én megmondtam" jellegű liftbe fingásig terjed, és még csak valami apró tippet se adnak rá nekünk, suttyóknak, hogyan csinálná ezt a szellemi elit. Mert hát nyilván mind a 350-400ezer ember segghülye, aki ebben az ágazatban dolgozott a válság előtt, és ezért jutottak oda, ahova. Így esett az, hogy nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy egy budapesti szálloda hogyan lehet képes a belföldi piacról az eddiginél nagyjából 30-40szer nagyobb szeletet kihasítani magának, hogy legalább az alapvető működését fedezni tudja. Mert amúgy ilyen számokról beszélünk. A válasz az, hogy nyilván sehogy, de erről kevéssé a szállodák tehetnek.

Annyival kiegészíteném az előzőt, hogy egy "tanács" mégis meg-megjelent ezekben a kritikákban, ami pedig arról szólt, hogy nem a magyarok pénztárcájához vannak szabva az árak. Ez igaz is, meg nem is. Annyiban igaz, hogy ebben az országban tulajdonképpen semmi nincs a magyar pénztárcákhoz igazítva, elvégre az Uniós átlagáraknak a 90%-át fizetjük a boltban, míg a fizetésünk az EU-s átlag 50-60%-a között mozog. Amiért viszont nem állja meg a helyét ez a "tanács", az az, hogy számos csőd szélén álló szálloda (már aki egyáltalán ki tudott nyitni) próbálkozott azzal hónapokig, hogy drasztikusan alacsony árakon értékesítette a szobáit, mégse lett tele belföldi turistával. Miért lehet ez?

És akkor el is jutottunk a konkrét problémáig, amiről az ágazatnak (és akár mindenki másnak is) baromi régóta beszélnie kéne, hogy Budapest (amolyan tankönyvi értelemben) nem egy kifejezetten vonzó úticél. A külföldiek szeretnek idejönni, mert annyira már vagyunk Európában (ki tudja, meddig), hogy normális színvonalú szolgáltatást kapjanak, meg iható legyen a csapvíz, és ne omoljanak rájuk a házak, de közben a város alapvetően nem modernizált. Ilyen értelemben jobban hasonlítunk Velencére (az olaszra), mint mondjuk Londonra, csak kevésbé menő a kialakítás. Egy városnézésre optimalizált hely sose lesz vonzó a belföldiek számára egynél többször. Értem mögötte a megfontolást, mert ugye ha vannak régi épületeid, akkor ha azok omladoznak, azért nézik őket, ha meg véletlen egyet-egyet felújítanak, akkor meg azért. Olcsó.

A gondot abban látom, hogy míg a mindenkori városvezetés és a kormány igyekezett különböző (nem mindig piaci alapú) módokon ösztönözni, hogy az ötcsillagos szállodai szobák száma sokszorozódjon, addig Budapesten olyan érdemi fejlesztés nem történt, amitől a város egyébként vonzóbbá vált volna, akár a belföldi, akár a külföldi piacon. Nem igazán vannak olyan ikonikusnak nevezhető látványosságok, amiknek ország-világ a csodájára járna (vagy mondjuk jól marketingelhető és eladható). Gondolok itt akár egy vidámparkra/élményparkra, amihez hasonlót előbb találsz egy falunapon, mint a fővárosban, vagy ott van az a nyomorult biodóm, ami még versenyben is lehetne ezen a piacon, de abból is kilopták a világ összes pénzét kétszer, és ott rohad félkészen.

Nincs Práterünk, Legoland-ünk vagy Disneyland-ünk, nincs londoni metrónk vagy Shinkansen-ünk (érted, valahol turista látványosság a cucc, ami ott a hétköznapi emberek életének része), de még egy világverő múzeumra se futotta (Madridban off-seasonben is kígyózó sor áll a három legnagyobb múzeum előtt), hanem van egy kétszer egysávos reptérről befele vezető bedugult gyorsforgalmink, meg omladozó "még a műszakin pont átment" jellegű tutajaink a Dunán, no meg fürdőink, amik pont olyan lepukkantnak néznek ki a felújítás után, mint előtte. Aki autóval jön Budapestre, az azért szopik, mert nincs parkoló és átmenő forgalomra tervezték a várost, aki vonattal, az meg azért, mert nem ér ide, és vagy a vonat esik szét alatta, vagy a pályaudvar fölötte. Ezeknél egy vidéki magyar város ezerszer többet tud nyújtani a belföldi nyaralók számára. És igen, erre joggal mondják, hogy ezek presztizsberuházások, de szerintem ilyen dolgokra egy világvárosnak szüksége van, csak hát mi stadiont építettünk ezek helyett.

Amikor a 2010-es évek közepe felé elkezdett meglódulni a budapesti látogatók száma, az ebből befolyó bevételek egy részét a város látványosságainak és turisztikailag fontos infrastruktúrájának fejlesztésére kellett volna fordítani, máskülönben a külföldiek is hamar rá fognak unni a magyar fővárosra, ehelyett kiszipolyozták a pénzt, és semmi plusz attrakció nem épült, csak szállodák, eleinte többnyire magántőkéből. Ha az állam nem forgat vissza valamennyi adóbevételt az azt megtermelő ágazatnak kedvező beruházásokba, akkor ott válság ide vagy oda, bezuhanás lesz a következménye, legfeljebb a "mikor" változhat.

Ezt a problémát mulasztotta el (többek közt) képviselni a nyilvánosságban az elvileg létező szakmai "érdekképviseleti" szerv, és az lett a jutalma, hogy kétbites idióták köpködik őket (és közvetetten engem is), amiért az idegenforgalom a külföldiekből akart megélni.

Jobb máshol dolgozni

Ha nem is olyan markánsan, mint azt én szeretném, de felütötte a fejét végre az a diskurzus, hogy sok magyar vendéglátóegységben (százalékot ugyan nem tudnék mondani, de biztos több, mint a felében) egyszerűen pocsék munkakörülmények vannak, és képtelenség mellette legalább nagyjából kiegyensúlyozott életet élni. Több cikk is született, ami azt taglalja, hogy mennyi ember van, akik ágazatot váltottak a válság miatt, és rájöttek, hogy nem is szeretnének visszamenni. Legtöbbször a kevesebb stresszt, alacsonyabb munkaterhet, több szabadidőt, és a jobb fizetést említik, mint érv. Na igen, ezzel így elég nehéz vitatkozni.

A miheztartás végett muszáj azt is megjegyeznem, hogy rengeteg olyan kollégámról tudok, aki viszont tűkön ülve várja már a pillanatot (velem együtt), hogy visszamehessen dolgozni, hiányzik neki a vendéglátás, és továbbra sem tudja másban elképzelni a jövőjét. Talán az ő szempontjukból még fontosabb erről a problémáról beszélni, mert anélkül az ő helyzetük sem fog javulni, ha az iparág által már elveszített emberek történeteiből nem kezdünk el nagyon sürgősen tanulni. Nem csak a vendéglátás jövője miatt, hanem úgy általában, társadalmilag is ideje lenne ezekkel a dolgokkal szembenézni, és meghaladni azt a gondolkodást, amikor kalandvágynak titulálja valaki azt, hogy 1-2 év alatt 600ezer magyar szedte a sátorfáját, elhúzott külföldre, és véletlenül se volt ebben szerepe az itthoni körülményeknek, ahogy majd hamarosan előkerülnek azok is, akik azt fogják mondani, hogy azért mentek el sokan a vendéglátásból, mert biztos lusták és nem szeretnek dolgozni. 

De kezdjük ezt is onnan, hogy miért olyan nagy baj, hogy erről se volt hajlandó a szakmai közösség érdemben párbeszédet folytatni az elmúlt évek során. Itt azért lényegesen kisebb a felvetett problémák és a valóság közti különbség, mint az előző témánál, de ennek is vannak árnyalatai, amik most elvesznek abban a narratívában, hogy a vendéglátásban szar dolgozni, mert kevés a szabadidő és a pénz, no meg sok a meló. Az első kettőt nehéz vitatni, ez tényszerűen igazolható (lenne mégjobban, ha rendesen vezetnék a munkaórákat), a harmadikhoz viszont hozzá tudok tenni olyan saját tapasztalatot, ami árnyalhatja a kérdést.

Valószínűleg nem annyira általános ez, mint amennyire én annak gondolom, de talán sokan tapasztalhattak már olyat, amit én is, amikor véletlen egy olyan munkahelyre kerültem, ahol azt éreztem, megbecsülik a munkámat. Magam számára is meglepő teljesítményt és fejlődést produkáltam ezen a helyen, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy a vonszolnom kell magamat minden nap befelé a munkába, sokkal inkább úgy indultam neki a napnak, hogy "Na, baszassuk!". Munkaórát és munkaterhet tekintve bőven az extrém magas kategóriába estem ebben az időszakban, de egy percig nem zavart, mert egyrészt senki nem várta el tőlem, hogy ennyit tegyek bele, másfelől viszont jutalmazták azt, hogy én ennyit gürcölök, és magamon is tapasztaltam azt a fejlődést, ami tovább motivált. A gond az volt, hogy ezután én el is hittem magamról, hogy nekem általában ekkora munkabírásom van, és bármikor képes vagyok három ember munkáját ellátni, ha arról van szó (alapból is elég megszállott természet vagyok, tehát ez is ráerősített azért). Akkor ütött be a felismerés, amikor olyan (hol ellenséges, hol csak simán szar) légkörben kellett dolgoznom, ahol az előzőekben ismertetett hozzáállás szöges ellentétét tapasztaltam, hogy egyre nyögvenyelősebben megy a dolog, és a nap végén is azon küszködtem, hogy valamit fel tudjak mutatni, ami bizonyítja, hogy nem csak porosodtam odabent, hanem azért dolgoztam is. Pedig, ha szenvedve is, egész nap a feladataimmal foglalkoztam, tehát mondhatni az energiát ugyanúgy beleraktam. A pozitív példaként említett munkahelyemen, ha pár órát foglalkoztam a dolgaimmal szabadnapon, örültem neki, mert így azt éreztem, kicsit kevesebbet fogok szívni, amikor újra munkanap lesz. A negatív példaként említett munkahelyemen, ha akár egy e-mailt is el kellett olvasnom a szabadnapomon, már szitkozódtam, hogy "Minek kell engem még most is baszogatni". Ilyen értelemben a "sok a meló" rész az lehet (nem szükségszerűen, de lehet) relatív.

Természetesen nem azt állítom, hogy az ágazatot elhagyók mind vissza akarnának jönni a vendéglátásba, ha jobban megbecsülték volna őket, de merem azt feltételezni, hogy sokaknál nem konkrétan a szakmával volt a problémájuk, hanem általánosságban egy rossz munkahelyen voltak, ami akkor is szar lett volna mondjuk azzal a vezetéssel és tulajdonosi körrel, ha az egy autószerelő műhely vagy egy könyvesbolt. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy "jaj, biztos csak rossz helyen voltál, amúgy ez a szakma nem is ilyen", hanem épp az ellenkezőjét, hogy a vendéglátásban ez rendszerszintű probléma.

Azért (is) lett volna nagyon fontos, hogy a szakma szembenézzen ezzel a problémával, és elkezdjen az általam említett szempontokról beszélni, mert a jelenlegi narratívában ez egy vesztes küzdelem. A vendéglátás, természetéből fakadóan, sose fogja kiállni az összevetést munkaidőben egy random multival szemben. Ez több okból is így van, az egyik, hogy a vendéglátás hozzáadott értéket állít elő, mármint gazdaságilag. Amikor vezetőknek tartok valamilyen fejtágítást, mindig el szoktam mondani, hogy ne legyenek olyan nagyra magukkal, mert a rolót nem akkor kell lehúzni, ha ők most mind elmennek szabadságra két hétre, hanem akkor, ha az adott műszakból 2 szobalány, recepciós vagy felszolgáló nem jön be dolgozni. Tehát aki a vendéglátásban dolgozik, azoknak kulcsfontosságú, hogy a feladataikat elvégezzék minden munkanapon, különben a vendégnél ezeknek azonnali következményei vannak, ráadásul a szálloda egy folyamatos üzemeltetésben működő egység, így a munkaidő terén sosem fog tudni olyan vonzó lenni, mint egy SSC multi, ahol valódi következménye nincs annak (hozzáadott érték veszteség nem történik), ha ott valaki nem végzi el a munkáját. Erről már korábban írtam egy hosszabbat.

Az, hogy Magyarországon egy szélsőségesen kontraszelektált vezetői réteg van a vendéglátásban, akik tönkreteszik a dolgozókat, részben annak köszönhető, hogy a szakmai fórumokon egymást védik be, illetve a Munka törvénykönyve semmilyen szinten nem akadályozza az ő működésüket. Nyilván azt nem lehet törvénybe foglalni, hogy seggnyalással ne lehessen pozícióhoz jutni, és közben fullba nyomni a kretént, de például azért lehetne tenni, hogy aki Iszonyú Enikőt próbál játszani bármilyen cég élén (sajnos saját bőrömön tapasztaltam, milyen ez), és folyamatosan abuzálja a neki kiszolgáltatott embereket, az ne tehesse meg ezt következmények nélkül, de továbbmegyek, kellene egy rendszer, ami aktívan ez ellen dolgozik, hogy ne csak utólag ejnyebejnyézzünk. Mert oké, a Vígszínházból sikerült egy ilyen embert kiűzni, mert egy csomó, nyilvánosságot jól használó, nagy eléréssel rendelkező, közvélemény által is kedvelt színész hangot adott a sérelmeinek. A szomorú valóság az, hogy a legtöbb cégben van egy ilyen Iszonyú Enikő, és a vendéglátásban pl. nem ilyen erős az érdekérvényesítő képességünk, és a Fővárosi Önkormányzat se fog külön vizsgálóbizottságot felállítani nekünk. Pedig kéne. 

Mibű?

A vendéglátás-idegenforgalom Magyarország második legrosszabbul fizető iparága. Ez tény. Régebben nem volt ekkora az olló, de sajnos mára tényleg olyan szinten lecsúsztak a bérek a megélhetés költségeihez képest (még az utóbbi évek erős növekedése ellenére is), hogy rengeteg pozíció maradt az iparágban, ami tulajdonképpen képtelen normális megélhetést biztosítani. 

Szintén nem sikerült tematizálni, mert a szállodaigazgatók befeküdtek a tulajdonosoknak, akik úgy húznak fel szállodákat, hogy semmilyen ismeretük nincs arról, mennyi pénzt tud egy ilyen termelni, vagy az mennyi időbe telik, és a nyitás után két héttel már a 100 leggazdagabb magyar közt akarnak lenni, vagy a Forbes 500as listáján. Erre válaszul szoktak "költséget csökkenteni", magyarul megy a szarrágás, első sorban a dolgozók bérein. 

Nagyjából ezért van az, hogy bérszínvonalban sem tudja egy vendéglátós cég kiállni az összevetést a random multival szemben. De csak ezért?

Ismét egy orbitális mulasztása a szakmai szervezeteknek, hogy hagyták így tematizálódni ezt a problémát, pedig lett volna miről beszélni. Nyilván az a kontraszelekcióval erősen összefügg, hogy a sok gumigerincű igazgató bármikor bekúrja a busz alá az alkalmazottait azért, hogy a tulaj kedvében járjon, ahelyett, hogy mondjuk megpróbálna legalább kicsit lavírozni, és kísérletet tenni az adott tulajdonos edukálására, hogy miben különbözik egy szálloda egy gyémántbányától. De ez egy emberi minőség, ez nem olyan (sajnos), amit rendszerszinten el lehetne várni. Ha az előző pontban taglalt problémát megpróbálná kezelni a rendszer, akkor ez is javulna.

Amiről viszont szólnia kellett volna a diskurzusnak, hogy azért nem csak ezeken a cégeken múlik, hogy nem tudnak magasabb fizetést kigazdálkodni. Tény, hogy a vendéglátásnak van az egyik legmagasabb üzemeltetési költsége, tehát nagy valószínűséggel sosem lesz világverő a bérezés, de eközött és az éhenhalás között azért még vannak árnyalatok. Na de, ami kimaradt ebből a diskurzusból az az, hogy pl. 2010-ben egy multi, létrehozott munkahelyenként, 9 millió forint állami támogatást kapott, ez 2018-ban pedig már 16 millió forint volt. A szállodák/éttermnek ennek legfeljebb a töredékére pályázhatnak, és javarészt azt se kapják meg. Kivéve ugye, ha NER-es a tulaj, de őket nem érdemes piaci szereplőnek tekinteni, elvégre nem piaci alapon működnek. 

Az utolsó kapcsolja le a villanyt?

Ha az államot bármilyen szinten érdekelné, hogy mi történik az egyébként nagyon régóta húzóágazatként működő, és most kilátástalan helyzetbe kerülő turizmussal, nyilván más válságkezelési stratégiát választott volna.

Megvan a véleményem a mostani kormányzásról, de ne legyenek illúzióink, valószínűleg egyetlen kormány se mozdítaná a füle botját se akár ezért az ágazatért, ha az nem képviselteti magát, és nem beszél nyíltan a problémáiról. A problémákról persze csak úgy lehet beszélni, ha ahhoz önreflexió is tartozik, jelen esetben főleg, mert pusztán felülről történő szabályozással ezeket nem lehet megoldani, de azt sajnos elég nehéz lesz belátnia a sok takonygerincű homo kádárikusznak, hogy a mulasztásaikkal, hitványságukkal mennyit ártottak, nem csak a szakmának, de általában a magyar munkavállalóknak és a gazdaságnak.

Azt is láthatjuk, hogy azokra a felvetésekre, ellenérvekre, amit az ágazatot elhagyók mondanak, nincs tökéletes megoldás, mert a fizikai/gazdasági korlátait az iparág soha nem fogja tudni átlépni. Azt viszont, a fenti fejtegetéseim fényében, ki merem jelenteni, hogy ettől még nem lenne muszáj, hogy elviselhetetlen legyen, sőt, még akár jó is lehet.

Pontosan tudom, hogy sose fogok annyit keresni, mint valami irodaházas finghámozóban az enyémhez hasonló beosztásban tevékenykedő figura, de a munkám (a tényleges munka, nem a kizsigerelés) jellege ad nekem annyit, hogy ez amúgy ne zavarjon, és szerintem sokan vannak még így ezzel. Annyit kéne megoldani, - láthatóan sokrétű, mégis egyszerű probléma - hogy a vendéglátásban és szállodaiparban dolgozókat ne lehetetlenítsék el, becsüljék meg a munkájukat, nézzék őket embernek, ilyenek. Mert amúgy ha ez megvalósul (saját életem példájából tudom), akkor ez egy szuper munka tud lenni, ami a tényleg létező hátrányai ellenére is fog tudni embereket bevonzani (nyilván nem mindenkit, nem is ez a cél), mert ugyanennyi, ha nem több pozitívumot is tud nyújtani. Csak hagyni kell, hogy a benne dolgozó embereknek legyen egyáltalán esélye megszeretni.

A házban, ahol lakom, valamelyik lakásban felújítást végeznek, és meghallottam, ahogy egyik nap azon szitkozódnak a kivitelezők, hogy rossz méretű az ajtó, és nem tudják betenni. Erről eszembe jutott egy történet, amivel az egyik munkám során találkoztam, és tökéletesen bemutatja, milyen az, illetve milyen következményekkel járhat, amikor a hülyeség és a kapzsiság találkozik, de talán egy kis betekintést is nyújthat azok számára, akiket érdekelnek egy szállodafejlesztés mozzanatai, és hogy mikre érdemes figyelni. (Sose tudhatod, mit hoz az élet, hátha hasznos lesz.)

Tetőterasszal rendelkező szállodában dolgozni, még a maga kihívásaival is, egy egészen hálás feladat. Viszonylag kevés gógyival is nyereségessé tehető egységet lehet belőle varázsolni, életet hoz a ház falai közé, és kiváló vendégcsalogató, no meg stíluselem, ami plusz egyediséget (versenyelőnyt) kölcsönöz a szállodának. A szóban forgó munkahelyemig talán egyszer-kétszer láttam olyan megoldást, aminél én úgy éreztem, hogy kicsit rezeg a léc, és nem biztos, hogy a leghatékonyabb megoldást választották a működésre, de ezeknél is többnyire kiderült, hogy én tévedtem, pusztán tapasztalatlanság okán, mert még nem találkoztam ilyen fajta szervizzel, de pl. más országokban már többször bizonyított. Ezen változtatott ez a munkahelyem, ahol "végre" láthattam egy példát arra, hogyan kell már a beruházási, fejlesztési szakaszban teljesen tönkretenni egy ilyet. Ugyebár írtam fentebb, hogy még egy kisebb teljesítményű processzorral rendelkező beruházó/tulajdonos is jó bizniszt tud egy ilyenből csinálni... De arra a kis teljesítményre tényleg nagy szükség van.

Még a beruházási szakaszban jártunk, és amikor a kollégáimmal becsatlakoztunk a projetkbe, kifejezetten a feladataink közt volt, hogy próbáljuk meg a koncepciót egy kicsit gatyába rázni, eladhatóbbá tenni. Erről már írtam korábban is, és még fogok is, lényeg, hogy kidolgoztunk egy nagyon részletes és ígéretes modellt, amit több jelentős tapasztalattal bíró szakmabeli is méltatott, amikor másodvéleményeztettünk. Ennek része volt a tetőterasz is, aminél az adottságainak köszönhetően kimatekoltuk, hogy a tetőtéri bár mellett egy rendezvények megtartására alkalmas rész kialakítása is lehetséges, az eredeti tervhez képest (ráhagyással) 10-15%-kal került volna többe a tetőtér, bevételi oldalon viszont megközelítőleg 60%-kal hozott volna többet, és gyorsabban is térült volna meg. (Ez a szám nagyon magasnak tűnik, de mivel a vendéglátó részleg kiszervezett volt egy külsős céghez, a rendezvényeket egy más, kedvezőbb konstrukcióban tudtuk volna bonyolítani, pl. a terembérleti díj egy az egyben nálunk marad ilyenkor, míg az egyéb bevételeken osztozni kell)

Amikor egy előrejelzést, tervezetet készítesz, akkor az egyik legfontosabb adat, amivel dolgozol, az a kapacitásod, tehát mennyi szobád van, mennyi vendéget tudsz fogadni és kiszolgálni, ilyenek. A volumen nagyban befolyásolja azt, milyen ügyfélkört tudsz megcélozni (ha 40 főt tudsz befogadni, akkor a 200 főt foglalkoztató cég valószínűleg nem nálad fogja tartani a karácsonyi buliját vagy a továbbképzéseit). Nagyon leegyszerűsítve, az értékesítési részlegen dolgozó kolléga meg tudja mondani, hogy az adott csoport kábé mennyire fizetőképes, és mennyi rendezvényt/konferenciát csinálnak egy évben. Ehhez hozzájön az induló szállodákról szerzett tudásod, hogy mi az a biztonságos ütem, amivel be tudsz törni a piacra, és még néhány tényezőt számításba véve összerakod a szolgáltatást, beárazod, kimatekolod, hogy kábé mennyi bevételre számítasz ebből, azt felviszed a kis előrejelzésedbe, és már el is lehet kezdeni a kivitelezést, eszközbeszerzést, no meg a proaktív értékesítést (porszívóügynökösködést). 

Ha jól emlékszem, azt hoztuk ki, hogy (ültetéstől függően) 60-100 fő befogadását fogjuk tudni megoldani kényelmesen, ami a ház méreteihez képest egy kedvező szám volt. Ahogy kiléptél a liftből, volt egy tágas előtér, és egy széles folyosó, amin keresztül gond nélkül át lehetett folyatni ennyi embert még úgy is, hogy tudtuk, valamelyest be lesz építve. Viszonylag hamar megkaptuk erre az áldást, nem is számítottunk másra, általában a "kevés pénzből sokat" megoldásokat szokták szeretni (ez mondjuk később többszörösen megdőlt ezen a projekten). Mivel ezután új szakaszba lépett a beruházás, és megkezdődtek az emeleten a munkálatok, egy darabig parkolópályára is tettük ezt az egészet, örültünk neki, hogy jól végeztük a dolgunkat, innentől kezdve már a kivitelezést végzők dolga, meg a projektmenedzseré (akiről később kiderült, hogy nem létezik, de mindenki hivatkozik rá). Nagy hiba volt.

Történt ugyanis, hogy a következő alkalommal (talán 2 hónappal később nyílt meg előttünk újra az épület ezen része, és tarthattunk bejárást) egy egészen más látvány fogadott bennünket, amikor az értékesítési vezetővel felmentünk megnézni, hogy állnak. Úgy tudnám leírni, hogy a letargia-agyvérzés tengelyen kezdtünk el libikókázni, és billentünk egyik oldalról a másikra, ahogy dolgoztuk fel az érzékelt változásokat.

Az eleinte tágas folyosót (a terveken szereplő teljesen elfogadható mértékhez képest) úgy sikerült beépíteni, hogy egy nagyjából 140 centi széles sikátor lett belőle (az egyik karomat tudtam csak oldalirányba kinyújtani), melynek végén egy panelházakban használatos, 90 centi szélességű műanyag erkélyajtó (háromállású kilinccsel meg minden!) szogláltatta a tetőtérhez való hozzáférést. A szókincs már itt bazdmegre szűkült.

Még mielőtt elkezdtünk volna gondolkodni valami virágnyelvű, vendégnek beadható megfogalmazásán annak, hogy a "a tetőtérre sajnos csak libasorban lehet kijutni", figyelmesek lettünk rá, hogy az újdonsült sikátorunkból, ami a lift és az erkélyajtó között húzódott, balkézre két helyiség is nyílik. Logikus, különben miért építették volna be. A lifttől továbbhaladva az első helyiség balra (a vizesblokkok elhelyezése alapján) a vécé. 2 női, 2 férfi, ennyi fért oda. A második, erkélyajtóhoz közelebb lévő hely viszont aggasztóbb volt, ugyanis kiderült (szintén a terveken nem pont így nézett ki), hogy azt vendégszobának szánják. Tehát lift, vécé, szoba, kijárat a tetőtérre. Végünk volt. Miután kimentünk a tetőre, már szinte nem is ért bennünket meglepetésként, hogy a rendezvényes cuccoknak szánt raktár, amit oda kértünk, valahogy lemaradt.

Nem nagyon volt mit tenni, sajnos hiába csinálták teljesen az ellenkezőjét annak, amit mi, akik láttak már pár szállodát életükben, kértünk, rutinosan elnyomtuk a pánikreakciókat, és ráálltunk arra, hogy mentsük a menthetőt. Javasoltam ezért a tulajdonosnak, hogy mivel (később majd kifejtem, ha bárkinek kételyei lennének ezzel kapcsolatban) ez a szoba kiadhatatlan lesz, ez a helyiség kiváló rendezvényes raktár lehetne. Igyekeztem kihangsúlyozni, hogy tetőtéri vendéglátó egységet üzemeltetni tárolásra alkalmas hely nélkül nem nagyon lehet, még egy talponállót se. Sajnos a tulajdonos nem olyan figura volt, aki szívesen látta be, hogy nem ért valamihez (pedig sok ilyen dolog volt), az igazgatónk pedig előszeretettel használt ki minden lehetőséget arra, hogy a tulajnak benyaljon (a másik kedvenc hobbija a dolgozók megalázása volt), így ez a javaslatom elutasításra került. Hogy tovább rontsák a helyzetet, az előrejelzést, tehát a tervezett bevételi adatokat nem engedték módosítani, pedig súlyos átértékelésre lett volna szükség, és talán ez volt a legnagyobb baj. Ugyanis abba már beletörődtem, hogy a szakmailag igazolható (vagy éppen szükséges) javaslataim egy jó része kukába kerül, nekem, alkalmazottnak, összességében az a dolgom, hogy a hozott anyagból dolgozzak, ezért ehhez általában úgy állok hozzá, hogy egy ilyen esetben felmérem a következményeket, és alkalmazkodom hozzájuk. Mert hát nem hiszem, hogy sok olyan szakma van, ahol úgy tudsz elvenni az egyik helyről, hogy közben a másik érintetlen marad. (Ha beteszel plusz egy sor ülést az autódba, akkor elengedhetetlenül kisebb lesz a csomagtér, nagyjából ennyi. Ha pedig ennek ellenére a csomagtered előző méretéhez igazítod az elvinni kívánt cuccaid mennyiségét, a fizika meg fog büntetni.)

Sokszor megírtam már, hogy Magyarországon a tőkeerős ésvagy felsővezetői réteget alkotó személyek közt túlnyomó többségben vannak a rossz képességű, érdemtelen, kontraszelektált figurák, nem volt ez másként itt sem. Sok országban létezik olyan szabályozás a szállodai beruházásokra vonatkozóan, milyen minimum arányokat kell megtartani a háttérmunkára szolgáló, illetve azok a területek közt, ahol a konkrét szolgáltatás történik (szobák, kiszolgálóegységek), de itthon ilyen nincs, legfeljebb a munka-, és katasztrófavédelmi szabályok adnak valami minimális keretet. Ez a két említett tényező eredményezi azt, hogy a magyar tulajdonosok többsége az épület legutolsó kis lyukából is vendégszobát próbál csinálni, mert a gondolkodása csak addig terjed, hogy a több szobába több vendég fér, így az biztos több pénz.

No, hát én dolgoztam még régen egy hostelben, ahova 90valahány embert tudtunk besuvasztani 3 egybenyitott nagypolgári lakás területére, és dolgoztam később egy 50 szoba körüli luxushotelben, ahol asszem 105 volt a max férőhely. Ezek szerint ennek a két helynek kábé hasonló pénzeket kellett volna csinálnia? Ebből a hozzáállásból kifolyólag van az a "betegsége" rengeteg magyar szállodának, hogy a személyzeti területek rettenetesen alul vannak tervezve. A továbbiakban, ha még velem vagytok, azt kísérlem meg kifejteni a fenti példa alapján (a következmények, amikhez alkalmazkodni kellett volna), hogy két ilyen, egyébként nem olyan nagynak tűnő döntéssel hogyan lehet rengeteg pénzt bukni.

Szarul néz ki - Ha valaki rendezvényre akar lefoglalni egy helyet, azt mindig megelőzi egy helyszínbejárás, amikor az ügyfél többnyire másodmagával eljön hozzád, és összehasonlítja a promóciós képeidet a valósággal. Nyilván a kibaszott gagyi erkélyajtót és az oda vezető sikátort épeszű ember nem rakja ki a weboldalra, szóval itt már esélyes, hogy offolják az üzletet. Fontos a külcsín, ahogy egy étteremben sem éred be azzal, ha a kaját úgy tálalják, mint a Netpincéren rendelt gyrost. Tehát az első bukás az a kevesebb realizált üzlet.

Kényelem, logisztika - Képzeljük el, ahogy egy 100 fős konferencia résztvevőit egy 8 méter hosszú, szűk folyosón libasorban kiterelgeted a tetőtérbe, ahol egyébként a rendezvényektől függetlenül működik egy bár, ahonnan alapból lenne ki-be járó forgalom. Ha valaki fent iszik a haverjaival órák óta, és be akar menni vécére, akkor vagy megvárja, amíg kijön mind a 100 ember, vagy tolakodva, oldalazva végigveri magát rajtuk a folyosón, mert ugye eflérni nem lehet. A másik meg se érkezett még a rendezvényére, de már taposnak rajta a bár vendégei.

Kapacitás nem egyenlő székek száma - Emlékeztek? Írtam, hogy 2 női és 2 férfi vécé van összesen, mindez a lift és a szoba között. Például egy konferencián, ahol 60-90 percenként van 15-30 perc szünet, képzeljük el a látványt, ahogy ez a 100 ember megindul hólyagot üríteni, libasorban. Mivel a szűk folyosón a nők és férfiak nem tudnak egymás mellett sorban állni, ez tovább nehezíti a bejutást az amúgy is kevés mellékhelyiségbe. Ez azért is gondot jelenthet, mert a konferencia egy időérzékeny műfaj, a megrendelőnek nem fog tetszeni, hogy dupla hosszúságúak a szünetek. A bár és a szálloda vendégei szintén nem fognak tudni ezekben a szünetekben ott közlekedni, de a személyzet se, akinek mondjuk fel kell szolgálnia a szünetben a pogácsát meg az ásványvizet. Lehet ilyenkor mondani, hogy ez hiszti, de egy szállodában a vendég a kényelemért fizet, meg azért, hogy könnyítsék az életét (kiszolgálják), ne pedig bonyolítsák. Az utóbbi két tényező két bukást is előrevetít: a döcögős logisztika miatti elégedetlenség, tehát nem fognak visszajönni, illetve a csúszások miatt tovább fogják használni a termet, amit nyilván nem fogsz kiszámlázni, mert nem az ő hibájuk, hogy képtelen voltál egy normális ajtót meg vécét építeni. (És akkor a bárvendégek elégedetlenségét még nem is említettem)

Csökkentett mód - Az előző hatást ellensúlyozandó, rákényszerülsz arra, hogy alapból ne próbálj meg 100 embert oda besuvasztani, mert apokalipszishoz vezet. Mi végül abban maradtunk (bár jóváhagyást nem kaptunk rá), hogy ezt elkerülendő, 60 főben maximáljuk a létszámot. Két újabb bukó, ugyanis nem tudsz teljes kihasználtsággal működni (átárazással valamennyire ellensúlyozható, és nem lesz ténylegesen 40% a veszteséged, de jelentős lesz), és a nagyobb létszámú rendezvények piacáról is kiestél, tehát alapból kisebb tóban horgászol. 

A szabály kötelez - Ha egy ilyen gikszer bekövetkezik, el kell dönteni, hogyan tovább. Ha én vállalom azt, hogy minden szobában azonos színvonalú szolgáltatást nyújtok, akkor nem diszkriminálhatok egyetlen vendéget se pl. azzal, hogy neki fixen hajnali 1-ig (plusz 1-2 óra lerámolás, zárás) hallgatnia kell a tetőtéri bárban az italozó vendégeket. Nyilván azzal nem sokat lehet kezdeni, hogy az utcára néző szoba zajosabb, de nagyon más a történet, ha ezt a zajt konkrétan mi állítjuk elő. Így, ha szabályszerűen tartani akarjuk a szolgáltatás színvonalát (egyébként erre valamiféle törvényi kötelezettség is van), legkésőbb este 11-kor zárni kell a tetőteraszt, ami mínusz két óra üzemidő, tehát kevesebb ideig termel pénzt az adott egység. Vagy úgy döntök, hogy itt nem tudom biztosítani a szolgáltatást, úgyhogy ezt a szobát nem adom ki. Nincs az a hangszigetelés, ami kiszűri egyszerre a bár zaját, és a közvetlenül ajtó előtti folyosón masírozó, vécére járó vendégek zaját is. Ez megint csak kieső bevétel.

Kiadhatatlan szoba - Ugye a vécé és a kijárat között helyezkedik el. Mivel a tetőtéri bárok elég népszerűek, folyamatos forgalom van a szoba előtti szűk folyosón, ki-be járkálás a vécébe, késő estig zene, utána meg még a személyzet lepakolja a pályát, éjszaka meg takarítanak odakint. Ha rendezvény van, akkor gyakorlatilag nem is lehet a szobához hozzáférni. Persze, sok olyan szakmabelit ismerek, aki szarik rá, és kiadná így is, de higgyétek el, dolgoztam olyan helyen, ahol kiadtuk ezeket a szobákat, meg olyan helyen is, ahol nem, és sokkal több bajod származik abból, ha beköltöztetsz valakit egy olyan szobába, ahol fixen alacsony színvonalú szolgáltatást fog kapni. Sokkal többet veszítesz a negatív értékeléssel, panaszkodással, kompenzációval, mint az a 100-150 euró, amit eredetileg kifizetne érte a vendég. Ettől függetlenül ez egy olyan szitu, ahol két veszteség között választhatsz, tehát minden szempontból szar, de akkor már érdemesebb a kisebb szart választani. Nem nehéz összerakni, a kiadhatatlan szoba kieső bevételt jelent. Van egy pontja a házadnak, aminek "termelnie" kéne, de nem termel. Ha az adott szobatípusnak mondjuk 100 euró az átlagára (megközelítőleg amúgy ilyesmit terveztünk), az átlag kihasználtságod meg 70%, akkor ez éves szinten 10 millió forint kiesés, kb. egy felsővezető teljes bérköltsége.

Kidobott pénz - A szobánál maradva, a raktár kialakítása nem csak pratikussági szempontokból lett volna nagyon fontos, hanem a drága tulaj még bukott is egy kellemeset. Ugyanis egy szobát kialakítani nem két fillér. Ágy, asztal, tévé, programozható világítás, padlólap, szőnyeg, bútorok, fürdőszoba, ez egy közepesen drága autó ára, ami a szoba kiadhatatlanságából fakadóan soha az életben nem fog megtérülni. Ezzel szemben a raktár 1-2százezer forintból megoldható lett volna.

Minőség, személyzet - Fontos (lenne), hogy olyan környezetet alakítsunk ki, amiben a szálloda személyzete hatékonyan tud a vendégért dolgozni, és az energiáit nem az viszi el, hogy a munkahelye halálra szopatja mindenfélével. Egy átlag 8 órás rendezvény jó esetben mondjuk 10-11 órán át tart felpakolással, lerámolással együtt. Kivéve, ha a rendezvény a 4. emeleten van, a legközelebbi raktár meg a -1en, és egy vendégek által is használt lifttel tudsz a kettő között közlekedni, ahova még oda se készítheted a cuccokat, ugyanis egy sikátor szélességű folyosóról nyílik. Ez így plusz 1-2 óra a rendezvény előtt, és plusz 1-2 óra a rendezvény után. Egy 8 órás rendezvényt 13-16 óra alatt lebonyolítani (hacsak nem valami gála jellegű, ott ez sztenderd), az nagyon pocsék teljesítmény, ráadásul nem a személyzet a béna, hanem a kialakítás ennyire szar. Az ilyenek egyébként nagyon tudják rontani a morált, mindenki szitkozódik, mert a munkahelyüknek árad a falaiból, hogy itt mindent megtesznek azért, hogy nekik nehezebb legyen a dolguk. Ez nehezen mérhető dolog, de akár a rossz morál, akár az általa előidézett fluktuáció ronthat a szolgáltatás minőségén, tehát itt is lehet pénzt bukni. Azt se felejtsük el, hogy a rendezvényes személyzet órabérben dolgozik, szóval ez esetben egy 8 órás rendezvényért potenciálisan 16 órányi munkát kell kifizetni. Azért a dupla bérköltség is keményen meglátszik a számlán. Egy 4-5 fős személyzetnél, átlag bruttó órabérrel számolva plusz 80-100 rongy rendezvényenként.

Begyűrűző hatások - Amikor előrejelzést gyártasz, az nem csak a várható bevétel és a profit szempontjából fontos, hanem a kiadásaid tervezése miatt is. Ha jó előrejelzést tudsz csinálni, akkor nagy biztonsággal tudsz pl. személyzetbővítést betervezni, amivel még magasabb bevételt tudsz elérni. Én általában a gyors kinövekedési stratégiát részesítem előnyben (meg ugye a tulaj is holnapután már a Forbes 500ban akar lenni), és elég feszes tervezeteket csinálok (sokkal nehezebb, és kívül-belül kompetitív, de így nem 3-5 évig tart, mire elkezdesz profitot termelni, hanem másfél). Ez viszont olyan, mint egy kártyavár, tehát az egyes előrejelzett bevételekhez majdnem mindig tartozik egy fejlesztés, amely fejlesztésről tudom, hogy a rákövetkező hónapban/negyedévben tutira többletbevételt fog generálni, és akkor arra a többletre is tervezek egy fejlesztést, és így tovább. Még azt is merem állítani, hogy ez kifejezetten az erősségem. Olyan ritkán történik, hogy egy elbaszhatatlannak tűnő dolgot mégis elbasznak, és emiatt valamelyik várható bevétel bezuhan, olyankor sajnos csattintom fel a szopóálarcot. Az ilyen stratégiának feltétele, hogy nagyon jó összhangban működjön a csapat, és mindenki hozza a kötelezőt, mert nagyon kevés a hibalehetőség. Ebben az esetben például számítottam rá, hogy a tetőtérből jön be annyi pénz, hogy plusz 3 embert felvegyünk, ami képessé tett volna rá minket, hogy nagyobb, jobban fizető csoportokat bevállaljunk, amiből megint jött volna be plusz pénz, aminek szintén megvolt már a helye. Tehát, ha nincs tetőtér, akkor nincs plusz ember, és nincs csoport, tehát láncreakcióban zuhan be a bevétel. A tervet csak akkor lehet tartani, ha a hiányzó láncszemnél a tulajdonos kipótolja a kieső bevételt, amire gondolhatjátok, mennyi esély volt itt...

A mérleg: két rossz döntés (csakazértis alapon), és 11 megnevezett potenciális veszteség. Mivel hozzá voltunk már szokva ahhoz, hogy a javaslataink nagy részével elsőre elküldenek a picsába, ezt megpróbáltuk többször, több formában előadni. A harmadik alkalommal, miután elengedtük az egészet, azt a reakciót kaptuk a féreg igazgatónktól, hogy biztos csak mi rontottuk el az eredeti előrejelzést, és most így akarunk takarózni. Annak ellenére, hogy mindezen érveket felsorakoztattuk, sőt, felmentünk a tetőtérhez, és fizikai demonstrációt is végeztünk. Pedig mi nem támadást indítottunk ellene, hanem próbáltuk a munkánkat végezni, miszerint rentábilissá tesszük ezt a projektet, és utána működtetjük. A munkánkat, amivel nem mellesleg ő bízott meg. Javasoltuk a létszámok és az árak csökkentését, illetve kerestünk más típusú, könnyebben mozgatható bútorokat, és szerettük volna szűkíteni a szolgáltatásokat. Az újrapozicionálás tényleg elég radikálisnak nevezhető, és az eredeti tervezett bevételnek kicsivel több, mint a felét hozta volna be, viszont ez így még egy teljesíthető színvonal lett volna, ami után nem távozik senki elégedetlenül, tehát versenyképes maradt volna a dolog. Természetesen semmi nem valósult meg belőle, így maradt egy túlárazott, adottságokból fakadóan csak rossz minőségben kivitelezhető, elégedetlenséget szülő, szállodának is indokolatlanul sokba kerülő rendezvényes szolgáltatás.

Tudom, hogy ez sokak számára totál marginális és érdektelen téma, de azért remélem, mégis akad egy-két olvasó, akinek valamilyen érdekességgel szolgálhattam, legalább arról, mennyi mindenre oda kell figyelni. Valószínűleg nem olyan sok ember él az országban, akinek ennyire a szállodákról szólna az élete, mint nekem, de igyekszem olyan módon tálalni ezeket a posztokat, amik (remélhetőleg) túlmutatnak a száraz szakmai dolgokon, és bemutatják azt, hogy az itthon jellemző kontraszelekciónak és szűklátókörűségnek milyen negatív hatásai tudnak lenni. Mert oké, a szállodákról írok, mert ahhoz értek, de ugyanez megy sok más helyen is.

Természetesen nem merem azt állítani, hogy a fenti bukók törvényszerűen bekövetkeznek, de feltűnhet, hogy azért elég szorosan összefüggnek egymással, tehát ha nem is fixen, de nagy valószínűséggel ezek a veszteségek felütik a fejüket az efféle, elsőre nem meghatározónak tűnő rossz döntések hatására.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a rossz döntések (többnyire) még önmagukban nem jelentenek katasztrófát, elvégre az ember hibázik, a szakember számára ezek pedig csak változók, amik még ha érzelmileg rosszul is érintik, elkezd velük kalkulálni, és alkalmazkodik. A begyűrűző, rendszerszintű pénzelfolyást így valójában az alkalmazkodás, a "damage control" hiánya, illetve annak megtiltása okozza. Onnantól válik sorsdöntővé a vállalkozás életében, ami már nem az esendőségből, hanem az ostobaságból és a voluntarizmusból fakad.

Nem maradhat le az sem, hogy én is hibás vagyok. Mint azt fentebb írtam, a gyors kinövekedési stratégiát, amikor gyakorlatilag rárúgod az ajtót a piacra, csak úgy lehet kivitelezni, ha mindenki topon van és tudja a dolgát, mert nagyon ki van számolva minden, és minden részeredménynek feltétele, hogy az előző teljesüljön. Én egy ilyen stratégia megalkotására kaptam ugyan megbízást, de a mai napig nem tudom megmondani, hogy nem vettem észre időben, hogy ennek nem adottak a feltételei, és a szakmai érvek semmit se érnek, még ennek a szubhumán igazgatónak se, aki háromszor annyi ideje dolgozik a szakmában, mint én. Ha ezt hamarabb észreveszem, nagyon sok viszontagságtól megkímélhettem volna magam. Naiv voltam, és azt feltételeztem, hogy mind azt szeretnénk, ha ez az egész valahogy működne, és egyben nemtörődöm is, mert azt hittem, hogy ezekből a kicsinyes, szánalmas konfliktusokból kimaradhatok, ha csak a munkámra és a szakmai érvekre koncentrálok. Nyilván hasonlóan szívélyes fogadtatásban lett volna részem, ha már az elején észreveszem ezeket a súlyos hiányosságokat, és a lassú, stabil építkezésre teszek javaslatot, ami ilyen iszonytatóan rossz vezetés mellett még szintén nem lett volna garancia a sikerre, de így visszatekintve ez lett volna az egyetlen esély rá, a gyors fejlődés valójában sosem volt opció. Remélhetőleg megtanultam a leckét, ennek a projektnek rengeteg negatív hatása volt az életemre, többször ilyenbe nem szeretnék belenyúlni.

Köszi mindenkinek, aki elolvasta, kibírta :) Várom a kérdéseket, véleményeket kommentben!

Jártatok már úgy, hogy valamilyen közösségi oldalon megjelenő hirdetés hatására elcsábultatok, mert valami jól kinéző dolgot kínáltak viszonylag olcsón, megrendeltétek, majd mikor megérkezett és kibontottátok a csomagot, valami silány minőségű, promóképpel legfeljebb távolról összetéveszthető szar fogadott benneteket? Velem ez csak azért nem történt meg, mert a kettő alkalommal, amikor életem során próbálkoztam ilyesmivel, még csak kézhez sem kaptam a csomagot, eltűnt az éterben. Ismerőseimtől viszont több olyan sztorit is hallottam már, hogy a megrendelt használati tárgyról kiszállításkor derült ki, hogy valójában kulcstartó méretű, vagy a cucc egy-két nap alatt tönkrement, esetleg eleve masszívan deformált állapotban érkezett, meg persze vannak az ennél még egy fokkal erősebb lehúzások, amikor a megrendelt iPhone helyett egy darab almát, üres tokot, vagy egy telefon formájú zseblámpát kapnak a gyanútlan vásárlók.

Kicsit így érzem magam ezzel az előválasztással kapcsolatban is. Van egy jól hangzó reklámszöveg, miszerint az összeállt ellenzéki pártok a választók bevonásával meg akarják találni a jövőre esedékes választásra a legalkalmasabb, legesélyesebb jelölteket. Tartozik ehhez mindenféle körítés, mint az értéknyilatkozat, saját választási bizottság, és egy szabályrendszer az előválasztás menetéről, szóval távolról még akár úgy is tűnhet, hogy ez (szép magyarosan) komolyan van véve. Aztán, ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk a dolgot, akkor a magyar politika szokásos fordított logikája - angolszászul mondani szokás, hogy "everything but", tehát "minden, csak az nem" - tárul egyre inkább a szemünk elé.

De mit mondanak a nagyokosok, miért is van erre szükség? Elsősorban azokkal az érvekkel találkozhatunk, hogy a Fidesz által 2011-ben elfogadott új választási törvény egyfordulóssá tette a választásokat, így a pártok már a választás előtt arra kényszerülnek, hogy koalíciót alkossanak, koordináljanak, alkukat kössenek már azelőtt, hogy a választók ténylegesen nyilatkoznának arról, hány százalékban kérnek az egyes bandákból az elkövetkezendő 4 évben. Szintén gyakori érv, hogy mivel a kormánypárt az általános elkerülő magatartásával, illetve a médiafelületek leuralásával ellehetetlenítette a vitákat, a jelöltek/programok megismerését, és úgy általában korlátozza a választók tájékozódási és bevonódási lehetőségeit a közéletbe, és különböző zsarolásokkal meg osztogatásokkal szerzi meg a szavazatait. Ennél egy fokkal halkabban, de azért fel-felmerül, hogy a jelenlegi ellenzéket alkotó pártokból egyre jobban elege van az embereknek, hol azért, mert a 2010 előtti "elmúltnyolcév" szereplőit igyekeznek minden áron játékban tartani, hol azért, mert olyan balfaszkodást művelnek le az egyes pártok, hogy még kormányra se kellett kerülniük ahhoz, hogy megutáltassák magukat a szavazóikkal. Szóval igen, valami újfajta megközelítésre, paradigmaváltásra volna szükség, amiben az ellenzék megmutathatja a másik arcát, hogy nem fél a választóitól, képes vitázni, vannak elképzelései az ország jövőjéről, és általában egy más kultúrát képvisel (és ez a kormányzásában is megmutatkozna), mint a jelenlegi kormányzat, akik a saját táborukon - vagy talán még annál is szűkebb körön - kívül mindenkit másodrendű, megtűrt állampolgárnak tekintenek, és úgy is kezelnek.

Nem kell ahhoz a tízmillió választási szakértő országának lenni, hogy valami elképzelésünk legyen arról, hogyan lehet ezt kivitelezni. Nyilván nem árt, ha egy ténylegesen kormányzásra készülő szervezet ennél komolyabb elképzelésekkel rendelkezik, de ha pl. én teljességgel elutasítok valamit, mint ahogy az ellenzék a mostani kormányzást, az egy elfogadható kiindulópont lehet, ha mondjuk az általam is kritizált dolgokat megpróbálom máshogy csinálni. A "máshogy" az már tényleg sok gondolkodást igényel, így ha valakinek ez nem megy, akkor megpróbálkozhat azzal is, hogy simán az ellenkezőjét csinálja annak, ami most van.

Ehhez képest, amit látunk

Aláírnak egy értéknyilatkozatot, amiben leszögezik, hogy korrupcióban és egyéb bűncselekményekben érintett politikusoknak nincs helye az előválasztáson és a közös listán. Nem tudom, érdemes-e elkezdeni sorolni, hogy akkor kik azok az ellenzéki politikusok, akiknek most szépen hátra kellett volna lépnie, mégis körzetekben indulnak, vagy biztos helyük van a listán. Szerintem például a Harmadik Köztársaság lebontása és a költségvetés meghamisítása önmagában elég nagy baj, és azóta eltelt még másfél évtized a szimpátia további fokozására. De talán a politikai rivális családjának fenyegetése és a parkolási maffia kiszolgálása is ebbe a kategóriába tartozik. Ha értékek mentén kíván valaki politizálni, akkor az ilyen esetekben nem érv, hogy valaki korábban nyerni tudott a körzetében, azt is nézni kéne, mire használta a hatalmát. Lehet azért nyert, mert a fideszes szavazókat is elásták (vagy kilátásba helyezték nekik) Zuglóban. Ha vannak értékek, akkor nincs olyan, hogy "bármi áron", a kettő együtt nem megy.

A miniszterelnök-jelöltek kapnak kétfordulós előválasztást, de az egyéni képviselők nem. Innentől kezdve már nem az alkalmasság fog dönteni, hanem hogy éppen melyik pártnak van a többihez képest plusz 1-2-3 százaléka. Vajon egy olyan jelölt mennyire lesz ütőképes a kormánypárti indulóval szemben, aki még a saját szavazói körében sem feltétlen tud egyértelmű többséget szerezni? Így például Újbudán esélye van annak a Gy. Németh Erzsébetnek az előválasztáson, akinek tudtommal a körzethez amúgy nem sok köze van, a legutóbbi önkormányzatin még a 16. kerületben indult, és amúgy nemtomhány évtizedes politikai pályafutása alatt még soha nem nyert semmit, mindig listáról vagy pártügyeskedés mentén került pozícióba. Újbuda amúgy egy abszolút nyerhető körzet az ellenzék számára, de az említett versenyzővel szemben a Fidesznek lehet, hogy elég lenne egy kenyérpirítót elindítania. Számos ilyen körzet van, ahol az előválasztás jelenleg sokkal inkább a kontraszelekciót segíti elő, mintsem a kormányváltást vagy az adott körzet megnyerését.

Az egyfordulós választáshoz tartozik az is, hogy elindultak a háttérben az egyezkedések. Nyilván a személyes preferenciák eltérnek, de nekem volt egy olyan reményem ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy végre kialakul az az ellenzékben, aminek már rég ki kellett volna, vagyis az egyik tömbben van mindenki, aki nem Gyurcsány, a másik tömbben pedig Gyurcsány. És akkor szépen elveszítik a legtöbb körzetet, és ha nem is takarodik végre el, legalább egy nagyobb akadályt gördítenek annak a destruktív munkának az útjába, amit már így is túl régóta folytat. Ha esetleg bárkinek kétségei vannak afelől, hogy ez miért lett volna felettébb előnyös, akkor kérdezzenek körbe a 7. kerületben, hogy az ellenzéki összefogással nyakunkra ültetett nyuggersimogató Niedermüller Péter mennyire kiváló munkát végez, hogy még azt a kevés jó dolgot is szétbassza a kerületben, ami eddig volt. Tökéletes bizonyíték arra, hogy rohadtul nem mindegy, kire váltjuk le a Fideszt. No de, ilyen nem lesz, ugyanis megszületett a Jobbik-DK tengely. Szoktam ugyan káromkodni a posztokban, de általában igyekszem ezt nem öncélúan tenni, és figyelni az elhelyezésre, most ez nem így lesz, ezért előre is elnézést kérek: Hát én ilyet még nem basztam. Sok dologra számítottam, az elmúlt hetek szerencsétlenkedései óta még annál is többre, de ezt nem láttam jönni. Olyan ez a politikának/összefogósdinak, mint a pornónak a 2 girls 1 cup (rá ne keress, ha nem tudod, mi az, inkább engedd el). Ezt nagyon hosszan ragozhatnám, de innentől kezdve tényleg kidobott pénz az, ahogy Jakab Péter elszámoltatásról, rendszerváltásról meg ilyenekről beszél az országgyűlésben, és gyűjtögeti a milliós ejnye-bejnyéket Kövér elvtárstól, ha közben összeáll a DK-val, meg együtt virít Tóth Csabával a plakáton. (Amire rá se merte magát tenni, de Hadházy Ákos kiegészítette neki szívességből) Meg kéne már érteni, hogy egyrészt minél több Gyurcsány, annál kevesebb esély, és annál kevsébé van értelme is bármilyen váltásnak. A Fidesz ezt természetesen nagyon szépen kihasználja, a jelenlegi masszív gyurcsányozó reklámkampány egyetlen szereplőnek jó, magának Gyurcsány Ferencnek.

Ahelyett, hogy ösztönöznék a jelölteket arra, hogy vitatkozzanak, képviseljék az elképzeléseiket, versenyeztessék őket, gyakorlatilag betiltják a vitákat, egészen másfél hónappal az előválasztás előttig. A tévés korában még vitákat és szólásszabadságot pártoló Kálmán Olga (ugyebár szintén DK-s, milyen meglepő) is lemondta a szereplést a Partizán által szervezett előválasztási vitán. Nyilván, ezt a pártok lemérték, hogy egyébként a vita sok esetben nem várt eredményeket hozhat (mint ahogy történt ez a 2019es főpolgármesteri előválasztáson is), ezért igyekeznek minél inkább korlátozni, illetve a saját maguk által összeválogatott szervezettel megrendeztetni, nehogy véletlen olyan kérdések is bekerüljenek a kalapba, amitől valamelyik jelölt reprodukálja Fegyőr Partizán-interjúját, mert kiderül, hogy az ég világon semmit nem gondol az ország jövőjéről, csak nagyon szeretne továbbra is képviselői, esetleg miniszteri fizetést kapni. Jelenleg én is úgy látom, hogy a miniszterelnök-jelölti vitával Márki-Zay Péteren (és talán Dobrev Klárán) kívül mindenkinek csak veszítenivalója van, és hát az egyéni képviselőjelölteknél is számítok néhány csúfos lebőgésre, már ha egyáltalán ezek a viták meg lesznek rendezve, és nem hekkelik annyira szarrá augusztusra az előválasztást, hogy mindenhol csak egy jelölt maradjon.

Ha minden igaz, hamarosan kapunk valami vázlatot a közös programról. Ha már kaptunk, akkor elnézést, valószínűleg annyira vázlat volt, hogy nem néztem annak. Ennek a vázlatnak, amit ők bedobnak "társadalmi vitára", már készen van a részletesebb verziója, azt viszont nem teszik közzé. He? Ne legyen igazam, de sajnos elég sanszos, hogy társadalmi vitára bocsátás alatt olyan kiváló kérdésekre számíthatunk, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország legyen igazságosabb?". Erre mindenki beírja azt, hogy igen, és akkor emögött a részletes programban vagy van egy 15-25%os kétkulcsos, tényleg reálisnak nevezhető SZJA, vagy egy Gyurcsány-féle 2010 előtti 40%os büntetőadó. Ők majd a választás után elmondják, melyik, és majd úgy tesznek, mintha ezt mi leokéztuk volna. Ez a formula amúgy nem kísértetiesen ismerős valahonnan? Konkrét elképzeléseket csak nagyon kevés alkalommal hallhattunk, jelszavak levegőbe és kommentfalra hányása zajlik. Elszámoltatás, rendszerváltás, korrupció elleni harc, "legyen minden jobb", kábé mint azokban a reklámokban, ahol 2 percig arról beszélnek, hogy szeretnéd-e, hogy 500%-kal faszább legyen az életed, irigykedjen rád Elon Musk, boruljanak le előtted a nők, színes feliratok szállnak ide-oda, majd az utolsó 10 másodpercben kiderül, hogy valójában autóillatosítót akarnak eladni. 

Az egyetlen nagyobb bejelentés, ami amolyan programtöredéknek nevezhető, az egy elhibázott, sehova nem vezető osztogatási program. A szociális érzékenységet nem osztogatásban, hanem a szociális alrendszerekbe való befektetéssel lehet kimutatni, csak mondom. Itt egy jobban működő, igazságosabb rendszert kéne felépíteni, hogy mondjuk ne csak azokat "kárpótolják", akiknek meg akarják venni a szavazatát, hanem azokat is, akiket nem feltétlen ennyire mérhető módon károsított meg az elmúlt 12 év. Ezt a rendszert meg csak pénzből megváltoztatni, felépíteni, amit nem árt, ha 100napos programok keretében nem osztogatunk el jó előre, és gáncsoljuk el magunkat a nulladik kilométernél.

Tehát a kérdéseim röviden

Ha eddig az volt a baj, hogy egyfordulós választási rendszert csinált a Fidesz, és 10 éve ezen hisztizik mindenki az ellenzéki oldalon, akkor ők miért csinálták meg a saját előválasztásukat ugyanúgy egyfordulósra? Vagy csak akkor baj, ha Orbán Viktor csinálja?

Ha eddig az volt a baj, hogy az egyfordulós rendszer miatt rá vannak kényszerítve az egyezkedésre, ami ezek szerint rossz, akkor most miért csinálják mégis? Vagy csak addig rossz, amíg a Fidesz miatt kényszerülnek erre, ha önszántukból teszik teljesen ugyanezt, akkor már oké?

Ha eddig az volt a baj, hogy a kormány ellehetetlenítette a vitákat és a normális politikai diskurzust, akkor miért tiltják meg a jelölteknek, hogy vitákban vegyenek részt? Vagy csak akkor baj, ha a fideszes képviselők nem mennek el vitázni?

Ha eddig az volt a baj, hogy ostoba propagandával és irányított kérdésekkel alibizték el a társadalmi vitát Nemzeti Konzultáció keretében, és folyamatosan elkenték a konkrétumokat a kormánypártiak, akkor miért készülnek most ugyanerre a programjuk kapcsán? Vagy csak akkor baj, ha ezt a kormány csinálja?

Ha eddig az volt a baj, hogy ennek a szétrohadt rendszernek a keretében rommá lopják az országot, és korrupt képviselőkkel van tele az apparátus, akkor most miért támogatják azokat velük szemben, akikről pontosan lehet tudni, hogy a lehetőségeikhez mérten ugyanezt teszik? Vagy csak addig baj, amíg ezek a Fideszben ülnek, és azt a kört gazdagítják az adófizetők kárára, ők meg kimaradnak belőle?

Ha eddig az volt a baj, hogy a Fidesz ad hoc osztogatásokkal vásárol magának szavazatot, akkor miért kell zászlóra tűzni egy sehova nem vezető osztogatási programot rögtön a kampány elején? Vagy ez csak akkor baj, ha a kormány csinálja?

Ha eddig az volt a baj, hogy szarul kormányoz Orbán Viktor, és nincs semmi elképzelése a lopáson kívül, akkor nem kéne ennek ellenében valami alternatívát felmutatni? Vagy ez is csak addig baj, amíg ezt Doktor Miniszterelnökúr teszi?

Szerintem nem, nem csak akkor baj.

Ezen amúgy egyszerűen lehetne változtatni

Meg is mondom, hogyan:

- csináljanak vissza minden alkut és visszaléptetést
- legyen kétfordulós az előválasztás mindenhol
- ne csak ösztönözzék, de tegyék kötelezővé a vitákat
- tartsák be a saját értéknyilatkozatukat
- jelszavak helyett beszéljenek arról, hogyan kormányoznák ténylegesen az országot (az osztogatás nem kormányzás!)

Kábé ennyi. Ez lenne olyan kurva nehéz?

Miért bomlasztom a Nagy Ellenzéki Összefogást?

Azért, mert tényleg szeretnék egy jobb országban élni, ahol legalább annyi lehetőségem van, hogy dolgozhatok, és a teljesítményem alapján egyről a kettőre juthatok, anélkül, hogy be kéne nyalnom valakinek, meg anélkül, hogy a fél ágazatot kilopnák alólam, a másik felét meg csődbe kényszerítik. Szeretném, ha legalább néhány része lenne az országnak, amire nem elszörnyedve nézek. Szeretném, ha (a kritikai attitűdöt fenntartva) egy nyugatos orientációjú ország lennénk, és nem copy paste-elnénk az agyatlan orosz törvényeket, vagy az ottani berendezkedést. Szeretném, ha ez nem egy következmények nélküli ország lenne, ahol számít a teljesítmény és a szorgalom, és visszaszorulnak a kádári tendenciák, legalább a munkaerőpiacon, a közvagyon ellopására pedig bűnként tekintenek, és arányos ellentételezésben részesítik börtönévekben és jóvátételt fizettetnek.

Ehhez viszont következetes és hatékony kormányzásra van szükség, valódi változásra, kemény lépésekre, nem pedig gesztusokra. Nem arra, hogy aki megfenyegeti a családomat meg el akar ásni, azzal együtt virítsak a plakáton, és mosolygva hazudjam az emberek arcába, hogy "ez már a múlté". Mert ne legyenek kétségeink, ha ez a "szellemiség" kerül kormányra, akkor a mostani bűnözők maffia-szerű működésére is ez lesz majd a válasz, hogy "az már a múlté, most már szeretnék a saját köreimnek való osztogatásra koncentrálni".

Hogy valami jót is mondjak

Van olyan szereplő, akinél én látom ezt a fajta kezdeményezőkészséget, hitelességet, és akiről elhiszem, hogy tényleg tenne azért, hogy akár én is egy olyan környezetben élhessek a saját hazámban, ami nem akar minden ponton ledobni magáról. Márki-Zay Péterről van szó, akivel szintén nem értek egyet sok dologban, de hitelességében magasan kiemelkedik a többi jelölt közül, és már volt is egy interjúja, amiben beszélt az elképzeléseiről, erről fogok is majd írni egy következő posztban.

Természetesen egyéni képviselők is vannak, akiket egyébként tudnék támogatni a szavazatommal, csak sajnos nem ők vannak többségben. Meggyőződésem, ha a fent felsorolt néhány változtatás megtörténne az előválasztással kapcsolatban, ők is sokkal többen lennének.