Indítanék is azzal, hogy röviden megválaszolom a kérdésem, ha esetleg valaki nem akar sokat olvasni: Nem az.

Főleg az idei év, kurva egy világot hozott a teljes vendéglátó és turisztikai szektorra. A gazdaságot leállították, az embereket karanténba zárták, a határokat lezárták, a dolgozókat tömegével bocsátották el, aki megtarthatta a munkahelyét, az is csak a rendes fizetése töredékéért, érdemi válságkezelés pedig nem történt. Olyan intézkedések meghozatala, ami nincs befolyással a probléma lefolyására, nem nevezhető kezelésnek, ahogyan azt se nevezzük annak, ha valaki fejfájást beöntéssel akar megszüntetni. Nagy számban hagyták el értékes szakemberek az ágazatot, akiknek a munkája nagyon hiányozni fog, amikor újranyit a piac, egyszerre szabadulunk rá Béccsel és Prágával, ahol nem hagyták tönkremenni a turizmust, és nekünk velük kell versenyeznünk. És ez csak az idei termés. Beszélhetnénk még haveri cégek térnyeréséről, a szakmára rátelepedő posztkomcsi "elitről", vagy a 2019-es ágazatokra bontott adatok szerinti második legrosszabb fizetésről, vagy arról, hogy sokat kell melózni, a túlórát se mindig fizetik ki, és hogy néha mekkora széllel szembe hugyozás ez az egész, mert nagyon kevés ember van ezen a területen, akivel előremutató szakmai együttműködést lehet folytatni. Haverit sokmindenkivel lehet, csak én arra pont nem vágyom. De most mégse ezekről akarok beszélni, hanem visszatérek a címadó kérdéshez. Mert hiába soroltam fel mindazt, amit, nem tudom elképzelni, hogy más területen dolgozzak.

A szállodázás nem bullshit meló

A Bullshit Jobs c. könyvet nem olvastam (még), viszont egy hozzá írt recenziót, és számos cikket igen. Ezek alapján merem azt mondani, hogy a szállodai munkák közül csak nagyon kevés munkakör/pozíció nyert felvételt ebbe a kategóriába (saját tapasztalataim és rosszindulatom alapján még egy-kettővel ki tudtam volna egészíteni, de hallgatok a tudósokra). Nem érdemes semmi világmegváltást látni amögé, amit mondani fogok: a munkádnak jelentősége van. Ha előfordul, hogy managereknek tartok oktatást, betanítást, mindig el szoktam nekik mondani, hogy a részlegükön dolgozó kollégákat úgy becsüljék meg, hogy ha vezetőség fele egyszer csak nem jönne be dolgozni, minimum egy hétig simán elműködnének a dolgok, míg nem elkezdődnének a bonyodalmak, nyilván, mert az ő munkájuk is fontos. No de, ha 2 szobalány, vagy 2 felszolgáló, esetleg 2 recepciós egy napon jelent beteget, akkor megszívtuk. Lehet ledobni a zakót meg a blézert, és mindenki megy ágyazni, tányértaxizni, kasszázni. Főleg, ahogy a cégek egyre szívesebben spórolnak a munkaerővel, a legtöbb helyen már nincs olyan, hogy valaki nem kulcspozícióban dolgozik. Ez egy gépezet, ami kifele kell, hogy teljesítsen, de belülről kell, hogy működtessük, és ehhez a csapat minden tagjára szükség van, mert vendégélményt, szolgáltatást kell nyújtanunk, ami akkor is sérül, ha valaki nem kezeli az e-maileket, vagy nem mossa el a tányérokat. A világbékét nem te fogod megteremteni, és Nobel-díjat sem osztanak ezért, de nem leszel a fene tudja milyen division second team leader tax assistant agent, akinek az élete arról szól, hogy berakják egy mókuskerékbe, ahol a legfőbb feladata, hogy saját magát elfoglalja. A szállodában a munkád hozzáadott értéket termel, és számítunk egymás munkájára, a vendégek pedig a miénkre, szóval van miért fejlődni, jobban csinálni. Ennek felelőssége is van, mert egy nem önmagába forduló rendszerben, ha hibázol, annak azonnal következménye van, mert a vendégen csapódik. Szóval van tétje.

Számít a teljesítmény, lehet előrejutni

Mint sok más szakmában, itt is van egy réteg, akik urambátyám alapon működnek, és osztogatják egymás közt a lapokat. Teljes szívemből kívánom is mindnek a legrosszabbat. De ezek az érdemtelen senkik soha nem fogják tudni az egész szakmát leuralni, épp az előző pontban vázoltak miatt. Nem mindegy, hogy a munka el van-e végezve. A hiányos szállodai szolgáltatást nem lehet annyiban letudni, hogy nem lett elküldve az az automatikusan kitöltött pivot tábla, amit 5 éve amúgy se nyit meg senki, hanem itt még a hibák helyrehozatalával is külön meló van. Éppen ezért olyan soha nem fordulhat elő, hogy egy szálloda megengedhesse magának azt a luxust, hogy lemond az érdemes, hozzáértő emberekről, akik a munkájuk mentén akarnak érvényesülni. Igen, a kiskirályokat, puszipajtikat felölelő réteg nélkül ezerszer könnyebb lenne, de valójában szükségük van ránk, mert csak úgy tudnának tenni az érdemeik mentén érvényesülni vágyók ellen, ha ők maguk is elkezdenének érdemi munkát végezni, amire viszont alkalmatlanok.

Hogy "szükséges rossz"nak mennyire hálás feladat? Nem az. De a munkád, teljesítményed, szorgalmad által is lehetsz akkora szükséges rossz, hogy úgy kapj előléptetést, fizetésemelést, akármit, hogy senki ánuszában nem kellett megmártanod a nyelved. Igen, itt is megvan az a réteg, aki ezt elvárja, viszont állítom, hogy a szállodaiparban ez a réteg lényegesen kisebb, mint a többi iparágban. Így még az olyanok is eljuthatnak egy éjszakás recepciós pozícióból 5 év alatt egy igazgatóhelyettesi munkakörbe, aki soha nem volt senkinek a senkije. Hazudnék, hogy nem kell bizonyos dolgokat magaddal hoznod ahhoz az életedből, hogy sikeres légy a szakmában, de azok a cégek/házak, akik nem önmaguk ellenségei, nem fognak azzal törődni, hogy melyik oktatási intézmény papírjával törlöd a segged, én is úgy lettem az akkori részlegem vezetője, hogy rajtam kívül mindenkinek volt valami fecnije, amit a hajára kenhetett. Az az igazgatóm, akit a legjobban tiszteltem, mindig azt mondta, hogy a szakmai dolgokat megtanítjuk, azért vagyunk itt, de a hozzáállást és a személyiséget nem lehet.

Fejlődési lehetőségek, ugródeszka

A szállodai pályafutásom során egy halom új dologgal ismerkedtem meg. Egyrészt csomó témakörben bővültek az általános ismereteim: a város, a legjobb helyek, ételek, borok, koktélok, könyvek, elméletek, kütyük, szoftverek, autók, más országok kultúrái, de még a reménytelennek tűnő műszaki tudásomat is feljebb tudtam húzni. Belelátunk a csapat többi tagjának feladataiba, és aki akar, tanulhat a másiktól. De utóbbiak inkább ahhoz járultak hozzá, hogy jobban képben legyek a szakmában, világban. Ott van viszont az a része is, hogy, ugyan saját szabadidőm feláldozásával, de annyi kiegészítő tudásra tehettem szert, hogy volt szerencsém két teljesen eltérő területnek a vezetője lenni, és ez a széleskörű megszerzett tudásom vitt engem tovább utána is. Tanulhattam a pénzügyről, költségvetésről, stratégiáról. Tanulhattam az árazásról, a revenue management-ről, a különböző partneri szerződésekről, amik a karrierem következő lépcsőjét hozták el. Tanulhattam a feletteseimtől arról, hogyan kell jól csapatot építeni, és a munkát megszervezni, támogatni. Hogy kell az egyéni fejlődést elősegíteni. Nem volt benne sok köszönet, mert elég sokat hibáztam az elején, de vettem az akadályt.

De nem akarok torz képet festeni a szakmáról, ez nem egy általános pálya, amit lefestettem, és rengeteg áldozattal jár, és olyanoknak, akik nem megszállott természetűek, ez nem egy jó út. Viszont aki fejlődni akart, akármiben, az mindig kapott segítséget. Kérni kell ugyan, és pont annyit fogsz fejlődni, amennyit te akarsz, nem fognak külön babusgatni, de ha erőfeszítéseket teszel valamilyen irányba, belerakod a kellő időt és energiát, akkor fogsz találni valakit, aki belerakja a másik felét, és segíteni fogja a fejlődésed. Szerintem, hacsak valaki nem veti ki nagyon magából ezt a környezetet (ami egyébként szintén érthető), szinte mindenki tud találni olyan dolgot a szállodán belül, amiből tud épülni. És nem kell feltétlen olyanokra gondolni, hogy az egész életedet beáldozod ennek, egészen kis dolgokkal is nagyot lehet előrelépni. Például annak a szorgalmas, teljesen rendes srácnak, aki elég szar körülmények közül érkezett hozzánk az éjszakai műszakba még anno, csak annyi hiányzott egy jobb melóhoz, hogy megtanult figyelni a személyes higiéniájára, meg felvenni egy inget és kötni egy nyakkendőt, és kapott pár tippet, hogyan fejezheti ki magát jobban egy állásinterjún. Felületes? Igen. Ettől még számít? Nagyon. Nekem se tetszik, de nem én csinálom az Instagramot. De olyan, eredetileg közvetítőn keresztül érkezett, beugrós felszolgálóval is találkoztam, aki azóta a budapesti bartender közösség megbecsült tagja, pedig nem sokat volt a pult közelében, de amit igen, azt kihasználta. Úgyhogy szakmai kiugrási lehetőségek tényleg vannak!

Változatos feladatok, felelősségek, problémák

Amellett, hogy a mindenféle menedzsmenttel kapcsolatos feladataimat ellátom, elértem, hogy egy másik, számomra kedves tevékenységi körrel is bővíthessem a repertoárom. Szeretek együtt gondolkozni másokkal, eszmét cserélni, tudást rendszerezni és átadni. Úgy gondolom, hogy a pályám kezdetén az én feletteseim hozzáállásán, türelmén is múlott, hogy el tudtam jutni addig, ameddig, és ezért felelősségemnek érzem azt, hogy ezt gesztust én továbbörökítsem azáltal, hogy mások felé gyakorlom, és megpróbálok precedenst teremteni. Mert egyébként az egyetlen útja annak, hogy megszabaduljunk az érdemtelenek uralmától az az, ha a pályakezdőkből olyan szakembereket nevelünk, akiket szintén zavarni fog az, ha valaki csak azért jár be a munkahelyére, hogy másokat csesztessen vagy basáskodjon, élősködjön más munkáján. Legyen olyan magabiztos tudásuk, önbecsülésük, hogy ne fogadják el, ha valaki át akar gázolni rajtuk. Nem tudom, máshol hogy van, de ebben a szakmában az emberi méltóságodat az eredményeiddel, teljesítményeddel védheted meg a legjobban. Szóval, egyszerűen nevelődjön ki egy olyan generáció, akik hozzáértésükkel, teljesítményükkel, és emberi méltóságukkal olyan "divatot" teremtenek, aminek egyszerűen nem része a gumigerinc és a kontraszelekció, így szükségszerűen dobja le magáról azokat, akik eddig ezt kihasználva élték ki a szociopátiás hajlamaikat. Mert rengetegszer azt látom, hogy ezek a hitvány alakok csak azért gázolhatnak át mindenkin, mert sokan elhiszik, hogy ez így van rendjén, így kell lennie. Azzal, hogy oktathatok, még ha korlátozott keretek között is, legalább felvillanthatom a kollégáim előtt, hogy ez akár lehetne máshogy is. Na nem ilyen közvetlenül, csak nem folytattam azt a bevett szállodás gyakorlatot, hogy szándékosan alulképeznek embereket egy-két területen, hogy foghatók legyenek. Mind emellett, nekem fontos, hogy egyszerre lehessek a pályán, a vendégekkel, és részt vegyek a napi üzemelésben, de legalább ennyire igénylem azt is, hogy néha elmerüljek a kis táblázataimban, és azt érezzem, hogy rendet rakok ennek a nagy gépezetnek a fejében. Nem hiszem, hogy ezt a fajta változatosságot más szakma meg tudná adni. Kisebb-nagyobb buktatókkal ugyan, de ez az iparág tud eszközként szolgálni nekem arra, hogy valami általam értékesnek vélt gondolatot, üzenetet fejezzek ki rajta keresztül.

Törődni, gondoskodni, élményt szerezni jó

Ugyancsak nem a legmélyebb aspektusa a dolognak, de talán nem is baj, hogy most valami könnyedebb témára nyergelünk át. Ebben a szakmában, jó esetben, igazából tök hálás feladatod van. Jót kell tenned egy másik emberrel. Oké, nem olyan filozófiai módon emelkedett "jót", hanem egy csomó apróságot, amivel annyit akarsz elérni, hogy a másik érezze jól magát. Viszed a csomagját, viszel neki kaját, ha kell, megszervezed a városnézését, elirányítod valami fasza étterembe, megágyazol neki, ilyenek. Lehet, hogy ezek így leírva bugyután hangoznak, de vessük már össze annak az embernek a munkájával, akinek az egyetlen feladata, hogy bármi áron lekoptassa a segítségért folyamodó embereket, mindezt valami kétbites szövegkönyvből felolvasott hazugsággal. Nem felejtjük el, hogy ez egy szolgáltatás, ez egy munka, amiért a vendég fizet, mi meg fizetést kapunk, szóval nem lesz senkiből Teréz anya, de még így is, szerintem, ha jót teszek egy másik emberrel, kisegítem, adok neki egy jó tippet, az még mindig könnyebben lesz őszinte, és kevésbé lélekölő, mint az ellenpéldaként felvázolt mondjuk mobiltársaságos ügyintéző. És ez tök jól működhet, amíg a professzionális keretek ehhez megmaradnak. A magyar vendéglátásnak hátramaradt egy betegsége a szociból, miszerint lemegyünk kutyába, lefetyelünk a vendégnek, alázkodunk, és amúgy közben jól átbasszuk és lerántjuk a picsába egy csomó pénzzel. Ez az, amit nem szabad csinálni. Mindenki ember, és a szállodai dolgozó egy szakmai szerep, amivel kötelezettségek járnak, de a szolgaság nem tartozik ezek közé. A vendég is akkor fog minket embernek nézni, ha mi annak mutatjuk magunkat, és ezt hagyjuk neki. Egy ilyen kiindulási pontból már jót akarni is sokkal könnyebb, hát még megtenni. Például őszintén tudok örülni annak, ha a vendégnek bejön az az étterem, amit ajánlottam, vagy akármi ilyen apróság. Én minden nap fel vagyok arra készülve, hogy valaki el fogja baszni a napomat, ha más nem, én, de ez nem jelenti azt, hogy másét ne dobhatnám fel.

A lóvé

Na igen. Azon kellett törnöm a fejem, hogyan fogom ezt a részt a pozitívak közé beszuszakolni. És hát nem sokra jutottam, mert ez tényleg nem egy agyonfizetett munka. Ami talán mégis érdekes szempont lehet a mérlegelők számára, azt Gundel Károlynak tulajdonítják, ami így szól: "A vendéglátásból soha nem fogsz meggazdagodni, de megélni meg fogsz belőle.". Tudom, hogy ez most a korona-szitu miatt kicsit viccesen hat, de felhívnám a figyelmet rá, hogy Gundel Károly átélt két világháborút. Én egy kicsit megszólítva érzem magam ebben, mivel elég vakon vágtam neki az életnek, mint senkinek a senkije, mely státuszom azóta is őrzöm, ahogy tudom, és én amúgy nem is akarok gazdag lenni. Mármint olyan helikopterezős-jachtozós fajta. Az nem tudom, mekkora gazdagság-igénynek számít, hogy ne albérletben kelljen laknom. Viszont ha nekem megadatik, hogy a szakmámban maradhassak még jó sokáig, és jó csapatokban kötök ki, akkor nem is lesz szükségem rongyrázásra, mert jól fogom magam érezni ott, ahol vagyok, vagy ha nem is, legalább hasznosnak, és aki vendéglátós, annak ilyen faszságokra úgysincs ideje.