readmylife

readmylife

Politikai értetlenkedő (2021. február)

2021. február 10. - whateveritis

Amikor éppen nem a saját szakmám (és egyben életem) ellehetetlenülésével foglalkozom, olyankor bele-belenézek a nagypolitika műsorába. Olyan dolgokra keresem a választ például, hogy van-e esélyem arra, hogy egyszer majd nem másodrendű állampolgárként kell élnem a saját hazámban. Egyesektől kaptam már olyan reakciót is erre, hogy ez önző dolog, mert a legelső kérdés, ami bennem felmerül a politika kapcsán az nem a bennünket egyébként valóban fenyegető (vagy már aktívan érő) környezeti és gazdasági katasztrófa, vagy a nálam lényegesen rosszabb helyzetben lévők sorsa. Ezt tőlük nem akarom elvitatni, máshogy gondolkozunk.

Az én elgondolásom erről az, hogy sokkal több energiát tudnék mozgósítani a rajtam túlmutató problémák megoldására, ha a mindennapokban nem azért kéne küzdenem, hogy egyáltalán esélyt kapjak arra, hogy a saját erőfeszítéseim mentén egy egész kicsit eltávolodjak a "bármelyik pillanatban összedőlhet minden, és még csak nem is rajtam múlik" állapottól. Azt is gondolom, hogy ez nem csak rám igaz, hanem nagyon sok más emberre is az országban. 

Mivel a jelenleg hatalmon lévőknek ez a helyzet, amiben én vagyok, az ízlése szerint van, így akarják, tőlük nem számíthatok arra, hogy ezen maguktól változtatni fognak. Éppen ezért különösen foglalkoztat annak a kérdése, hogyan lehetne ettől a pöffeszkedő, másokat teljesen semmibe vevő társaságtól megszabadulni. Annál is inkább érdekfeszítő számomra ez a kérdés, mivel úgy érzem, jelenleg a nagypolitika erre nem kínál érdemi válaszokat. Ha van is néha egy-egy kezdeményezés, ami akár tartogathatna is némi esélyt arra, hogy élhessem úgy az életemet, hogy békén hagy a politika, az szinte mindig rossz irányba megy el. Mert én amúgy nem vágyom másra. 

Nagy ritkán még előfordul, hogy kormánypárti, vagy abba az irányba húzó vitapartnerrel sodor össze az élet, és gyakran kapom meg tőlük azt a kritikát, - egyben kikerülve a konkrét felhozott problémáimra a választ - hogy az ellenzékkel kevesebbet foglalkozom. Mivel nem ők kormányoznak, és különösebben aktívnak sem nevezném őket, ezért tény, hogy gyakran próbálom meg az általam felvetett témán tartani a fókuszt azzal, hogy röviden utalok az ellenzék életképtelenségére, és irrelevánsnak bélyegzem őket ezekben a kérdésekben. Annyiban igazat adok nekik, hogy tényleg ez a véleményem, viszont abban nem, hogy ezzel megúszni akarnám az ő kritikájukat, csak ha épp felvetem a katasztrófális "gazdaságvédelmi" intézkedéseket, mint konkrét döntéseket, amiket sérelmezek, akkor az számomra terelésnek hat, ha valaki azzal jön, hogy "De hát az ellenzék...!".

Ezek a válaszok külön fájó pontok, ugyanis - ahogy ezt már itt is sokszor megírtam - nem érzem, hogy az ellenzék bármelyik pártja az én érdekeimet, világlátásomat képviselné. Mégis, rendre egy kalap alá vonnak velük, csak azért, mert a kormányról is ezt gondolom. Utóbbinál pedig nagyobb probléma, hogy már ez is elég ahhoz, hogy másodrendű állampolgár legyek az országban, ahol élni szeretnék/próbálok. Annyiban lehet igazság a dologban, hogy Pártunk és Kormányunk évek során folytatott szisztematikus ellehetetlenítése, melynek én is több ízben elszenvedője vagyok, bebiztosította magának, hogy az én ikszem a szavazólapon tuti nem (már ha lesz erre ráhatásom) az ő jelöltjük/listájuk mellé fog kerülni. Szóval igen, van bennem egy - reménynek azért nem nevezhető, inkább - vágy, hogy legyen valami olyan politikai szerveződés, aki legalább egy kicsit szól hozzám is. Elvileg ez az ellenzéki összefogósdi brigád bejelentkezett arra a feladatra, hogy szeretné az én szavazatomat is elnyerni, ezért gondoltam egy rövid áttekintést firkantani arról, miért járnak kurvára rossz úton hozzá.

Mivel nem vagyok se politológus, se közvéleménymágus, ezért a felmerülő problémákat/kételyeket megkísérlem a magam egyszerű, élettapasztalataim inspirálta gondolkodására lefordítani, és azon keresztül értelmezni.

Konkrétumok hiánya

Nem túl népszerű vélemény az ellenzéket támogatók körében, ugyanis - legnagyobb sajnálatomra - rengetegen tényleg megelégedtek azzal, hogy közös lista, egy jelölt a kormánypárttal szemben, ilyenek. Erről már írtam egy korábbi posztban is, de a protest szavazatok szerintem nem fognak a későbbiekben valódi társadalmi támogatottságot eredményezni, és ha neccesebb döntéseket kell meghozni, akkor töketlenkedés és felemás megoldások lesznek. Kiadtak egy értéknyilatkozatot, amit olyan szavakkal hánytak tele, hogy nemhogy egy társadalmi csoporton, de még egy háztartáson belül sem ugyanazt gondolják azok jelentéséről. Én szeretnék konkrét elképzeléseket látni, magyarul programot. A "minden jobb lesz", meg "mindenki tisztességes fizetésből élhet" nekem kevés.

Amikor a saját élethelyzeteimre próbálok egy ilyet lefordítani, olyankor gyakran lehülyéznek, hogy a politika nem így működik, ami lehet, hogy így van, de szerintem akkor nincs jól. Amióta vezetői pozíciókért versenyzek a munkaerőpiacon, minden interjúmra igyekszem a lehető legjobban felkészülni (előtte is készültem, de teljesen máshogy). Utánanézek az adott cégnek, az elérhető információ alapján következtetek az elvárásokra, kihívásokra, ha ezek közt olyanra akadok, ami teljesen új, akkor utánaolvasok a lehetséges megoldásoknak, és ami szintén fontos, megfogalmazok célokat, amik nem arról szólnak, hogyan fogom a fennálló problémákat megoldani, hanem ezen felül mi az, amit én nyújtani tudok, amit az adott részleg, terület, cég az én működésem által elérhet. 

A másik oldalról egy olyan példát tudnék felhozni, amikor én épp az interjúztató szerepét töltöttem be. Pár perce tartott csak az interjú, én meg szeretek arról meggyőződni, hogy a jelölt legalább nagyvonalakban tisztában van azzal, mire jelentkezett, így viszonylag hamar szoktam efelől érdeklődni. Belekezdett az illető tehát egy monológba, amiben elhangzott valami olyasmi, hogy "Látom, hogy mindenki profi munkát végez a részlegen, viszont fontos, hogy ezt valaki összetartsa, és mindannyian egy irányba menjünk". Nálam hatalmas mínuszpont, amikor valaki már az elején terel, és bullshittel van tele a szövege (ráadásul ez a konkrét mondat egyébként is előrevetíti, hogy fingja nincs), szóval ezen a ponton rögtön vissza is kérdeztem, hogy "Na, és mi ez az irány?". Mivel érdemi válasz nem érkezett, ugyan még pár percig beszéltettem, mert nem akartam bunkó lenni, de számomra ezen a ponton véget is ért az interjú, tök egyértelmű volt, hogy az illető teljesen alkalmatlan, és komoly önértékelési gondjai vannak, ha úgy pályázta meg ezt a (magas) pozíciót, hogy erre semmilyen szinten nem tud válaszolni. Jelenleg úgy érzem, hogy ha lenne is vezető alakja az ellenzéknek, nagyjából hasonlóan rövid interjút eredményezne, ha egyáltalán lehetőségem lenne kérdezni, de tudjuk, hogy ez nincs így.

A pártok érdekei még mindig fontosabbak, mint a választóké

Bárkivel merek fogadni egy nagyobb összegben, hogy előválasztás ide vagy oda, ha valami nagyon erősen beágyazott pártember lesz a közös miniszterelnökjelölt, akkor ez teljes bukás lesz. Sőt, egyelőre még a pártemberekig se jutottunk el, csak a pártelnökökig. Amellett, hogy szomorúnak tartom a közvélemény összefogás-fetisizmusát, az összefogó pártoknak meg kéne értenie, hogy a választóknak épp ebből lett kurvára elegük, hogy minden választás a nyomorékabbnál nyomorékabb pártok, és az ő prominens embereinek helyezkedéseiről szól. Azt is érteni vélem, hogy úgy gondolkoznak a kérdésről, hogy ha valamelyik 10% körüli támogatottsággal rendelkező, miniszterelnökjelöltségért induló pártelnök épp az előválasztás napján sikeresen feltornázza 11%-ra a támogatottságát a többi 10%-ával szemben, akkor majd biztos mindenki rá fog szavazni, ezért igazoltnak látják a szokásos tülekedést, amiből, hagnsúlyozom, tényleg mindenkinek kurvára elege van. Persze, teljesen más lenne a helyzet, ha mondjuk 3 név lenne a kalapban, és 30-40% közti eredményeknél döntene néhány szavazat, de itt egyelőre úgy áll a dolog, hogy mindenkinek van egy 10% körüli támogatottsággal bíró neve, amit be fog dobni a kalapba. Egy ilyen jelölt hiába nyeri meg az előválasztást, nem lesz integratív, és nagyon sokan fognak otthon maradni csalódottságukban.

Ismételten saját életemből merített példa következik. Némelyik munkahelyemen szoktunk volt olyat csinálni, hogy egyes megnyílt pozíciókat első körben nem a szokásos álláshirdetéses oldalakra toltunk ki, hanem a kantinban lévő faliújságra, meg körlevélben a részlegeknek, hogy megnézzük, házon belül nem kallódik-e egy alkalmas jelölt, aki kipróbálná magát. Eddigi pályám során mindössze kétszer láttam erre sikeres példát, pedig számtalanszor próbálkoztunk. Ezeknek a kísérleteinknek viszont mindig szabtunk egy határidőt, és ha azon belül nem érkezett ígéretes jelentkező, bármennyire is volt esetleg olyan a pozíció, hogy nagyon szerettük volna házon belülről feltölteni, beláttuk, hogy ez nem jött össze, és kinyomtuk a nyilvános oldalakra az álláshirdetést. Azért is tartottam nagyon ideillőnek ezt a példát, mert amikor először kellett ilyet koordinálnom, én is érveltem úgy az akkori igazgatómnak az egyik (nem túl meggyőző, de még legesélyesebb) jelölt mellett, hogy "de ő legalább belsős", és a főnökömnek teljesen igaza volt, amikor felhívta rá a figyelmem, hogy ha szakmai érveim is lennének mellette, akkor valószínűleg azokat mondtam volna, illetve arra is, hogy a házon belüli jelentkezők egyedül időbeli előnyt kaptak (mert ebből még mi is profitálhatunk), az alkalmassági szempontok ettől még változatlanok. Ebből az egy alkalomból meg is tanultam a leckét. Elvégre, ha a belsősök lazább feltételek mellett pályázhatnának, azzal magunknak okoznánk hátrányt a későbbiekben.

Ha a pártok vezetésében lennének emberek, akik életük során dolgoztak már tétre, amikor nem a kapcsolatok, a dörgölőzés, meg a mismásolás számított volna, hanem a teljesítmény és az eredmény, akkor valószínűleg ők is látnák, hogy miért nem vezet sehova a pártelnökök vagy egyéb pártprominensek nevezése. Ha van egy meghirdetett állás, amire csak olyanok pályáznak, akik 10%-ban alkalmasak, akkor valószínűleg HR-jellegű problémák vannak. Rossz platformokon keresnek, nem jól lövik be az elvárásokat, esetleg jobb fizetést kell adni (jó, ez itt nyilván nem opció), ilyenek. Úgyhogy én azt várnám el a pártoktól, hogy valóban integratív jelölteket keressenek a saját holdudvarukból, mert egy rossz jelölt hiába nyer előválasztást, ha utána a tényleges feladatra nem alkalmas. Az előválasztás nevű "csodafegyvert" ennek a gyakorlatnak a folytatásával fogják maguk felé fordítani, és annyiszor meghúzni a ravaszt, ahány szar jelöltet bedobtak a kalapba.

Garanciák

Ez valamelyest kapcsolódik a konkrétumok részhez, de ha mondjuk jóindulatúan feltételezem, hogy lesz tényleges program, akkor - legalábbis bennem - fel fog merülni annak hitelességének kérdése. Én legalább annyira nem szeretnék a 2010 előtti világba visszatérni, mint amennyire szeretném, hogy eltakarodjon a NER. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a 2010 előtti rendszer ennél sokkal kevésbé volt elnyomó, és (szerintem leginkább lehetőségek híján) lényegesen kevesebbet loptak, de az igazi változáshoz, fejlődéshez, továbblépéshez, megtisztuláshoz, a maffiaállam felszámolásához a nulladik dolog, amit meg kell értenünk, hogy a 2010 előtti világ szükségszerűen NER-t okoz.

Ha igazságos akarok lenni, akkor megemlítem, hogy ezen a téren nem csak rossz előjelek vannak, csak sajnos abból van több. Amikor még az önkormányzatokat nem tolták teljesen kényszerpályára, akkor lehetett olyanokat hallani, hogy itt van lehetősége az ellenzéknek megmutatni a kormányzóképességét. Én a pesszimisták közé tartoztam, és ugyan nem volt még járvány, anélkül is arra tippeltem, hogy teljesen el lesznek lehetetlenítve. Viszont ebben a szűk mozgástérben is láttam pozitív tendenciákat, ilyen például Soproni Tamás terézvárosi polgármester ténykedése, akinek több intézkedésével/tervével tudok egyetérteni, mint amennyivel nem, és a párbeszédre is nyitottnak tűnik. (Egy munkám kapcsán kerültünk kapcsolatba a polgármesteri hivatallal, arra alapozom) Egyébként a többi momentumos várospolitikussal is egészen elégedett vagyok, pedig párt-, és országos politika szintjén egyedül a Nolimpia kampányukkal szimpatizáltam, azóta egy-két üdítő kivétel mellett szinte csak rossz pontokat gyűjtöttek nálam. De ha mondjuk Doktor Miniszterelnökúr intelmei mentén azt nézem, amit csinálnak, és nem azt, amit mondanak, akkor (nem feltétlen túl nagy) esélyt azért látok rá, hogy egy normális működés mellett, ha nem is váltják meg a világot, valamivel élhetőbb kereteket tudnak (és akarnak) teremteni.

És mi van a többiekkel? Na igen. Ha valaki hozzám hasonlóan hetedik kerületi lakos, és egyben vendéglátás-turizmus területén dolgozik, akkor nem kell sokat magyaráznom, hogy Niedermüller Pétert ellenzéki nagy felszabadítás helyett miért érzem inkább sorscsapásnak. Nem elég, hogy a kormány jelenleg előszeretettel rohasztja le a lehetetlen helyzetbe került vendéglátó szektort, ez a jótét lélek még a biztonság kedvéért rúgott rajtuk mégegyet az amúgy is felettébb rokonszenves nyuggerpolitikája keretében. Talán amikor azt mondta, még az indulása előtt, hogy ő nem alkalmas várospolitikusnak (vagy valami ilyesmit), akkor érdemes lett volna hallgatni rá. Nagyjából azt hozza, amit a DK-tól vártam, és ha ezt lehet választani a NER helyett, akkor lehet, hogy inkább élnék Kövér László javaslatával, és szerzek egy kötelet. De említhetném a kispesti MSZP szárnyalását is, vagy a korrupt DK-s ügyvéd irodájának foglalkoztatását, esetleg Horváth Csaba - aki legalább tudja, hogyan ne kerüljön börtönbe ugyebár - zuglói ügyeskedéseit. De ne maradjon ki a szuperintegratív, nagyon szépen mosolygó Karácsony Gergely se. Nem elfeledkezve arról, hogy a kormány tényleg komoly erőfeszítéseket tesz az önkormányzatok ellehetetlenítése érdekében, azért van pár dolog, ami ettől még marhára zavar.

Amikor Karácsony még zuglói polgármester volt, akkor nem volt annyi rálátása a dolgokra, hogy például a lakhatási válság egyik főszereplőjét, az Airbnb-t kerületi szinten lehet csak szabályozni? Vagy a Tiborcz-adót szintén csak kerületi hatáskörben lehet bevezetni? Mert bíróságon megvédeni a névhasználatot szép dolog, de nekem úgy rémlik, nem erre vonatkozott a kampányígéret, hanem a bevezetésére. Ez a két dolog nem kerül pénzbe, szóval nem lehet a kormányra fogni, csak akarat kérdése, és lenne valódi hatásuk, mégse lett belőle semmi, csak mutogatás. Az a gyakorlat sem keltett bennem túl nagy szimpátiát, hogy két olyan főpolgármester-helyettes is bekerült a vezetésbe, akik a saját kerületüket elbukták a választáson, ilyen értelemben a választók róluk egyértelműen kimondták, hogy nem kérnek belőlük. Tisztában vagyok a politikai alkuk szükségességével, de az ő kinevezésükkel számomra azt üzenik, hogy mindegy mit szavaz a választópolgár, ez itt nem kívánságműsor. Delegálhatott volna mást is az adott párt. Az is szívmelengető volt, ahogy az egyikük, Tüttő Kata a teljes szakmámat, ami épp reménytelenül küzd a túlélésért, Mészáros-lobbinak nevezte. Jó, hát nem meglepő, hogy az ő világlátása az oligarchák felségterületeiben képeződik le... Kár, hogy a Leisztinger-lobbival nincs ekkora baja.

Két javaslat a végére

Nem akarok olyat tulajdonítani neki véletlenül se, amit nem ő mondott, szóval csak egy nagyon erős talán, hogy Puzsérnál hallottam ezeket, de tényleg nem tudom pontosan (csak akartam jelezni, hogy nem saját az ötlet). Az egyik, hogy legyen olyan az előválasztás, hogy 1 pozitív és 1 negatív szavazatot lehessen adni a jelöltekre. Fentebb már kifejtettem, hogy az amúgy, még táboron belül is kis támogatottságú jelöltek versenyeztetése miért nem jó ötlet. Ha ezen tudnak is valamennyit segíteni, szerintem arra kellene fókuszálniuk, hogy a legkevésbé megosztó jelölteknek legyenek jók az esélyeik, mert a bizonytalan szavazókat máshogy nem hinném, hogy meg tudják majd szólítani. Én a két listát egyébként jobbnak tartottam volna, de mivel az nem lehetséges, szerintem ez egy jó módja lenne annak, hogy az előválasztásban résztvevők egyben arról is nyilatkozzanak, hogy mi az az irány, amerre biztosan nem szeretnének menni. Most tényleg azt akarjátok, hogy mondjam ki? Igen, én ettől elsősorban azt remélném, hogy Gyurcsány és a hozzá kötődő emberek (főleg a 2010 előtti rendszerben résztvevők) kisebb arányban jutnának pozícióhoz. Tessék, ilyen sokáig bírtam, hogy nem Gyurcsányoztam.

A másik, hogy az önkormányzati működés alapján, szerintem, hiába vannak pozitív példák, összességében ez a társaság nem lesz képes hatékonyan kormányozni, és mindenki a saját pecsenyéjét sütögetve fogja egymást gáncsolni. Már ha klasszikus kormányzásról beszélünk. Éppen ezért én jobbnak tartanám, ha arra kérnének felhatalmazást a választóktól, hogy egy feszített tempójú intézkedéscsomaggal felszámolják a NER alapköveit, felállítanak egy sima kétharmaddal nem felrúgható fék és ellensúlyrendszert, korrupciós ügyészséget hoznak létre, egyben csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, megindítják a megfelelő eljárásokat, létrehoznak egy fair választási rendszert, az átmeneti időszakra bevezetnek egy gazdasági mentőcsomagot, hogy ne menjünk csődbe, majd kiírnak egy új választást, és feloszlatják a parlamentet. Az már biztos túl nagy kérés, hogy legyen cezúra, és azokat tanácsolják el a politikától, akik korábban már voltak kormányon, de így lenne teljes, meg az ügynökaktákkal. A hosszútávú szakpolitikai tervek, és azok kivitelezése pedig megmaradna azoknak, akik az új, demokratikus garanciákat jelentő intézmények által biztosított, igazságos választási rendszerben győzni tudnak.

 

Ha ez a két javaslatom véletlen befogadásra kerülne, minden ellenérzésemet félretéve, szavaznék a közös ellenzéki listára, és szerintem sok más "bizonytalan" kategóriába tartozó polgártársam is. A kérdés továbbra is az, lesz-e olyan valaha, hogy a választópolgárok érdekei előrevalóbbá válnak, mint a pártoké?

A bejegyzés trackback címe:

https://readmylife.blog.hu/api/trackback/id/tr7816421872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2021.02.17. 19:26:33

Sajnos, többnyire igaz.

Amivel nem értek egyet, az a teljesen zöldfülű, ámbár ártatlan - mert nem volt lehetősége rontani - politikus(ok)ra bízni orbán után az országot.
Most ez nem a kísérletezgetések ideje, most ha tetszik, ha nem, kőkemény célokat kell megvalósítani, és az nem megy próbálgatásokkal.

Én legszívesebben egyik pártelnököt sem látnám kormányon, most nem a pártpolitizálások ideje van, most cselekedni kéne!
Igen, egy technokrata, szakértői kormány kéne, amely gatyába rázná a dolgokat, a pártok meg foglalkozhatnának az ideológiai alapvetések kidolgozásával, az alkotmányozással, stb.
Ebben már bőven lenne helye az újabb hangoknak, de számukra a konkrét kormányzás ideje szerintem még nem jött el.

Egyébként is egy kamikaze feladat lesz az orbánmentes Magyarország alapjainak lerakása, csak mondom...
süti beállítások módosítása