readmylife

readmylife


Na, értékeljünk! (Előválasztás 2021 2. forduló)

2021. október 18. - whateveritis

Szerencsére a blogolás elég szabadon értelemezett műfaj ahhoz, hogy magyarázkodással kezdjek egy bejegyzést. Az elmúlt héten legalább 6 posztkezdeményt kukáztam végül, mert publikálás előtt arra jutottam, - sokszori átolvasás után - hogy ezek inkább amolyan kampány-ventilálások voltak, és mindössze…

Tovább

Na, értékeljünk! (Előválasztás 2021)

Megpróbálom felölteni az elemzői bohócsipkát (nehogy már csak az írhassa meg a tévképzeteit és tévedéseit, akit valamelyik közvéleménykutató foglalkoztat), és mondani valami okosat erről az előválasztásról. Azért mertem egyáltalán a poszt megírására vetemedni, mert - legnagyobb meglepetésemre - nem…

Tovább

Mit tanultam az elmúlt 12 év politikájából?

Kezdjük ott, több, mint egy évtizedről beszélünk, tehát bármilyen hatások értek volna ebben az időben, az formálta volna annyira a véleményemet a politikáról és a közös ügyeinkről, hogy sok dologban lényegesen mást gondoljak, mint 12 évvel ezelőtt. Amitől mégis sajátos ez a közel 12 év, hogy…

Tovább

Előválasztás: A képen jobban nézett ki

Jártatok már úgy, hogy valamilyen közösségi oldalon megjelenő hirdetés hatására elcsábultatok, mert valami jól kinéző dolgot kínáltak viszonylag olcsón, megrendeltétek, majd mikor megérkezett és kibontottátok a csomagot, valami silány minőségű, promóképpel legfeljebb távolról összetéveszthető szar…

Tovább

Színes tévé, német márka, Fudan Egyetem

Nem kici, nem ócó', de öccá' (milliárd)! Igen, tudom, rossz poén, de gondoltam, magamra haragítom a teljes politikai palettát. Szóval van ez a Fudan Egyetem történet, amiről már mindenki elmondott mindent, és annak az ellenkezőjét is. Instán követek valakit, aki ezen az egyetemen szerzett diplomát,…

Tovább

Előválasztási vita (Partizán): Tordai Bence vs. Berg Dániel

Mielőtt belemennénk a konkrét vitába, és az ott megvitatott pontokba, muszáj valamivel messzebbről elindulnunk, hogy ezt az eseményt megfelelően el tudjuk helyezni a világban. Szomorú, de azzal a mondattal kell kezdeni az elemzést, hogy "Magyarországon volt egy vita.". Mindegy, hogy előválasztási,…

Tovább

A Hazafias Népfront új jelöltje (és ígéretei)

A témát több korábbi bejegyzésemben is érintettem már. Írtam arról, hogy szerintem mennyire nem jó ötlet abban reménykedni, hogy a 10%-os népszerűségű pártelnökökre fegyelmezetten le fog szavazni mindenki, csak mert egy előválasztáson valamelyik pont arra a napra felküzdi egy-két százalékkal a…

Tovább

Politikai értetlenkedő (2021. február)

Amikor éppen nem a saját szakmám (és egyben életem) ellehetetlenülésével foglalkozom, olyankor bele-belenézek a nagypolitika műsorába. Olyan dolgokra keresem a választ például, hogy van-e esélyem arra, hogy egyszer majd nem másodrendű állampolgárként kell élnem a saját hazámban. Egyesektől kaptam…

Tovább

Protest-szavazat: A politika egylövetű fegyvere

Fél szemmel néha ránézek, hogy áll ez a nagy ellenzéki összeborulás, és mindig eszembe jut egy újabb valami, amivel kapcsolatban hiányérzetem van. Nyilván, ezek közül a legnagyobb továbbra is az, hogy én nem igazán érzem magam megszólítva, de persze, ha egyszer kiszülnek magukból valami programhoz…

Tovább

Negatív disznóvágás - Ellenzéki közös lista

A hasonlat, hogy ez a lista olyan, mintha hurkából akarnánk disznót csinálni, Litkai Gergely kiváló humoristától származik, és ez a legkifejezőbb, amit eddig hallottam. Karöltve azzal a Bödőcs-jellemzéssel, hogy úgy néznek egymásra, mint akik egymás ejtőernyőjét hajtogatják. Na, de hónapok óta ment…

Tovább
süti beállítások módosítása