Írhatnékom támadt, viszont a politikától (vagy hát bizonyos részeitől) eléggé megcsömörlöttem, szóval még egy pár napig kerülni fogom ezt a témát minden bizonnyal, úgyhogy arra gondoltam, megosztok pár "üzleti titkot" azzal kapcsolatban, hogyan szoktam jelölteket interjúztatni, milyen állásinterjúval kapcsolatos téves koncepciókba futok bele rendszeresen, és mik azok a dolgok, amikkel rövidtávon ki tudnak égetni a jelentkezők. Részben célom ezzel, hogy közmegítélésre bocsássam az elgondolásaimat, és persze összegezzem az eddigi tapasztalataimat, hogy amikor végre lesz új megbizatásom, kicsit talán átgondoltabban futhassak neki majd az ilyen típusú feladatoknak.
Előre meg kell jegyezzem, hogy az interjúzás és az interjúztatás hiába történik (többnyire) egy légtérben, nagyon eltérő műfaj, ahol az interjúztatónak sokkal nagyobb szabadsága van, ezért nem is mernék arra vállalkozni, hogy egy általános érvényű kisokost gyártsak az ilyen-olyan vezetőknek, hogy szerintem mire figyeljenek oda, mindössze a saját tapasztalataimat osztom meg, "ilyen is van" alapon, illetve azt is meg kell említenem, hogy a szállodaiparban dolgozom, ami egyébként is egy sajátos terep, majd lentebb kifejtem, miért. A pályám során elég sok interjún vettem már részt, és ezt a témát kiemelt fontossággal is kezelem, így merem azt mondani (leginkább a kollégáim visszajelzése alapján), hogy van egy sajátos stílusom ezek lebonyolítására.
Még mielőtt a részletekbe belemennék, pár szót ejtek azért róla, hogy miért fektetek erre ekkora hangsúlyt. Egyrészt, szerintem a jó jelölteket csak úgy lehet megtalálni, ha én is legalább annyi energiát szánok az interjúra, mind jelenlétben, mind felkészülésben, mint a delikvens, aki szeretné elnyerni a pozíciót. Másodsorban, az önéletrajz egy felszínes műfaj, ha valóban annyira számítana, nem lenne szükség a személyes találkozókra. Harmadrészt ez is egy feladat, felelősség, amiből igyekszem a lehető legtöbbet kihozni, és nem csak biorobotokat találni egyes feladatok elvégzésére, hanem olyan emberekkel bővíteni a csapatot, akik személyükben is valami többletet nyújtanak a közös munkához, ezekért az értékekért pedig - főleg egy ilyen feszült, kimért szituációban, ahol a jelentkező azon aggódik, nehogy valami rosszat mondjon - sokszor mélyre kell ásni.
Az egyik korábbi igazgatóm, aki számomra az egyik fő szakmai referenciát jelenti, mindig azt mondta, hogy elsősorban személyiségeket keres a csapatába, mert ha van is némi hiányosság a szaktudásban, az könnyedén behozható (nyilván ennek is vannak feltételei), viszont a jellemet nem lehet tanítani. Engem ez az ember kétszer interjúztatott valamilyen pozícióra, mindkétszer rettenetesen meggyötört, és teljes bizonytalanságban mentem haza másfél óra egymásnak feszülés és megsemmisülés után, de mindkétszer megkaptam az állást, és rengeteget épültem ezekből. Kegyetlen volt, de mindig fair, mindig el tudta érni, hogy szembenézzek saját magammal, a hibáimmal, hátrányaimmal (ezeken meg csak akkor lehet dolgozni, ha felismered őket) és nagy hatással volt arra, ahogyan most én csinálom ezeket a dolgokat. Ugyan nem látom magamat kívülről, de szeretném azt hinni, hogy én hasonló céllal ülök be egy interjúra, de nála visszafogottabban igyekszem ezt a hatást elérni, mert ez a teljesen frontális stílushoz nem is vagyok elég tapasztalt, de önazonosnak se érezném. Ettől még sok kollégámtól kaptam meg, hogy még megfigyelőként sem könnyed élmény velem interjúzni (vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy nagyon tetszett nekik, hogy nem volt sablonos az interjú, de azért ők vannak kevesebben). Természetesen tökéletes recept nincs, minden igyekezetem ellenére én is rúgtam már hatalmas luftokat, csakúgy mint a referenciaként említett korábbi főnököm.
És akkor még egy utolsó, gyakorlati szempont, hogy mennyi minden tud félremenni egy elcseszett recruitment folyamat miatt. Az eddigi munkahelyeimből kettő (papíron) nagyon hasonló volt, nyitó/nyitás előtti szállodák, hasonló adottságokkal, ám nagyon eltérő sorssal. Az egyik szállodában, ahol minden részlegre kiterjedően alkalmazták az általam is preferált, már ismertetett irányelveket, egy eleinte nagyon hiányos, kezdőkkel teli csapat állt össze, viszont mire teljes lett a létszám (kb másfél év alatt), olyan ütőképessé vált, hogy minden elvárást felülmúlva, éveken át bebiztosította a szálloda előkelő piaci pozícióját és működését. A másik helyen sajnos nem így zajlottak az interjúk, mert egy súlyosan inkompetens ember került az üzemeltetési vezető székébe, aki legalább még a pozícióját is féltette, ezért minden igyekezetünk ellenére az interjúztatási folyamat egy részéből kizárt mindenkit (köztük engem), akiknek ez a műfaj lényegesen jobban ment. Így történt, hogy az üzemeltetési részre egy meglehetősen szedett-vedett társaságot sikerült felvenni, akik egyrészt motiválatlanok voltak, másrészt némelyiküknél a világ összes motivációja se lett volna elég ahhoz, hogy legalább az elvárások szerint teljesítsen. Köztük is volt persze egy-két jobb nyúlás, mert hát a törött óra is pontos kétszer egy nap, de ezek az emberek elég hamar megpattantak, mert azt érezték, lehúzza őket a környezet. Nyilván erről a helyről én is eljöttem, amikor már úgy éreztem, hogy nincs már bennem annyi tartalék, hogy ezt a meccset megfordítsam, és a szálloda azóta is meglehetősen bukdácsol, és szakmailag teljes katasztrófa, amit művelnek. A szállodaipar úgy működik, hogy a legtöbb hibának, hiányosságnak, hanyagságnak azonnali következményei vannak, mivel a bentlakó vendégek ezt azonnal megérzik a bőrükön, és minden ilyen problémát meg is kell oldani, nem csinálhatod azt, mint az ügyfélszolgálaton, ahol felolvassák egy szövegkönyvből, hogy miért nem tudnak segíteni. Ha egy szálloda ezt csinálja, akkor megy az 1-es értékelés a Tripadvisorra/Booking.com-ra, és a következő vendég már lehet, hogy ezt olvasva fogja meggondolni magát, hogy nálad szálljon meg. Szóval nagyon nem mindegy, milyen emberekre bízod rá az egyes feladatokat.
No de, akkor miken szoktam fennakadni, és hogyan próbálok én "jellemre" szűrni a jelentkezők között? Mik azok a gyakori hibák, amiktől kiégek, és miért? Illetve mi kell nekem ahhoz, hogy ezekből a helyzetekből kihozzam a legtöbbet?
Hobbik: utazás, olvasás, zenehallgatás, síelés, stb.
Mint azt mondtam, én komoly energiákat fektetek egy-egy interjúba, amihez az is hozzátartozik, hogy nem vagyok rest rákérdezni bármire, amit a jelentkező beleír az önéletrajzába. Elvégre, az én feltételezésem szerint, ő ezt azért írta, hogy én elolvassam. Ez a feltételezésem számos esetben bizonyult tévesnek, de azért ragaszkodom hozzá.
Önéletrajzot (szerintem) úgy érdemes írni, hogy számításba veszed azt, hogy bármire rákérdezhetnek. Amennyiben ezt tudatosan végzed, és átfordítod a javadra azzal a logikával, hogy olyan dolgokat írsz be, amire akarod is, hogy rákérdezzenek, simán lehet, hogy az interjúztató egyáltalán nem fog eltérni az önéletrajztól, te meg az ott leírtakra már készültél, átgondoltad, hogy mit fogsz rá mondani, tehát gyakorlatilag te irányítod a beszélgetést.
Ha beírod, hogy az olvasás a hobbid, akkor én rá fogok kérdezni, hogy milyen könyveket szeretsz olvasni, vagy hogy mit olvasol jelenleg, mit olvastál legutóbb, mert az én alapállásom az, hogy te szeretnéd, hogy én ezt tudjam rólad. Ez a legkevésbé sem szempont egyébként egy jelentkezőnél, de ha feldobod ezt a labdát, én le fogom ütni. Ráadásul ez egy ízlésbeli kérdés, és ha benyögöd, hogy a Szürke ötven árnyalatát olvastad a legutóbb, minden igyekezetem ellenére negatív irányba fogod formálni a véleményem, mert igénytelen szart olvasol, és fel se oldhatom a helyzetet azzal, hogy én inkább pornót nézek, mert az meg szexuális zaklatás lenne, és beperelhetsz érte. Ha meg kiderül, hogy évek óta nem olvastál semmit, meg fogom kérdezni, hogy akkor minek írtad bele, és erre még nem hallottam jó választ, legfeljebb őszintét, hogy ki akartad tölteni a teret, vagy reménykedtél abban, hogy elkönyvelem ezt tényként, és azt fogom feltételezni, hogy művelt vagy, mint a szántóföld. Természetesen, ha mondjuk Heideggert olvasol, nyugodtan hagyd benne, mert akkor én fogok lesütött szemmel gyorsan más témára áttérni, mivel a Lét és időnek kétszer futottam már neki, sikertelenül.
Az utazásnál biztos létezik felszínesebb hobbi a világon, csak én nem ismerem. Tudom-tudom, szállodaiparban dolgozom, és ilyen csúnyákat gondolok az utazásról. Igen, én a szállodákat szeretem, mint vendéglátást és létesítményüzemeltetést lebonyolító komplex intézményt, tehát a szakmát, minden mást láttam már képeslapon. Bele fogok kötni, azt fogod mondani, hogy más országok kultúráját akarod megismerni, én meg arról foglak kérdezgetni, hogy egyébként a célország kultúrájának, történelmének is utánanézel-e, vagy csak instaposztokért mész. Általában az utóbbi. Ez a hobbi megúszása, amihez csak pénz kell.
Hangsúlyozom, én ezekre magamtól nem kérdezek rá, mert amúgy nem szempont, kivéve, ha odaírod, és azzá teszed.
Pozitív tulajdonságok: rugalmasság, jó problémamegoldó készség, vendégközpontúság, stb.
Egy újabb pont, ahol megszívatod magad. Az interjú lényege alapvetően az, hogy a kiszemelt munkáltatódban pozitív képet alakíts ki magadról, de te meg akarod mondani, hogy mit gondoljanak rólad. Ezek ilyen biankó csekkek, amiket egy interjú keretében nehéz lenne élesben felmérni, legfeljebb ha olyan pozícióra jelentkezel, ahol tudsz jönni próbanapra. Ebben, és csakis ebben az esetben mondhatod azt, hogy majd az esedékes próbanapon bebizonyítod, hogy így van, de akkor számíts rá, hogy fel foglak hívni, hogy két órával korábban kéne kezdened, elvégre azt mondtad, rugalmas vagy. Nem hasaltál el automatikusan, ha nemet mondasz, de legalább legyen egy jó kifogásod.
Mivel a legtöbb pozíció, amire én interjúztatni szoktam, nem próbanap-kompatibilis, ezért arra foglak kérni, hogy mondj egy közelmúltbeli példát arra, hogy mikor voltál nagyon rugalmas, vagy oldottál meg valami nehéz, ad hoc problémát. Itt a legtöbb esetben kínos csend következik, mert ezeket a hülyeségeket is helykitöltésre használják a legtöbben. Azt meg nem szoktam elfogadni rugalmasságnak, hogy a nagymamád megkért rá, hogy gyere egy órával később, mert nincs még kész a krumplifőzelék, te meg tudomásul vetted. Sőt, miután kiderül, hogy a leírt fogalmak nagy valószínűséggel nem igazak rád, még elszántabb leszek, hogy - ezek szerint mindkettőnk számára - kiderüljön, milyen is vagy valójában.
Félreértés ne essék, velem is előfordul, hogy írok ilyen "legfontosabb értékek/irányelvek"-szerű dolgot az önéletrajzomba, de én ezt kifejezetten azzal a céllal teszem, hogy valamilyen téma köré szervezzem az eddigi tapasztalataimat, és ha rákérdeznek, akármennyit tudok ezekről beszélni, visszautalok arra, hogy melyik munkahelyemen értettem meg ennek a fontosságát, hogyan alkalmazom ezt a gyakorlatban, stb. Viszont az ilyen sablonfogalmak használatát, amik az álláshirdetésekben is visszaköszönnek, kínosan kerülöm.
A tenyésztett jelöltek
Ez egy nagyon csúnya kifejezés, és nyilvánosan ennél lényegesen enyhébben szoktam fogalmazni, pozícióból fakadóan nem engedhetek meg mindent magamnak. Újfent fel kell rá hívnom a figyelmet, hogy itt most kifejezetten a vendéglátás-szállodaipar van terítéken, amiket írni fogok, azok nem generalizálható dolgok a többi szakmára nézve.
Érdekes módon, ez a jelentkezők egy olyan csoportja, akik az átlagnál gyakrabban véreznek el vagy az interjún, vagy úgy általában a szakmában. Ez nem igazán az ő hibájuk, inkább a pocsék oktatási rendszeré. Szóval vannak azok a jelöltek, akik sok papírral rendelkeznek, sok nyelven beszélnek (illetve legalább nyelvvizsgájuk van sok nyelvből), kimért, sablonoktól bűzlő, de szinte mindenre kiterjedő paneljeik vannak az interjún, mintha létezne valahol egy lista, hogy minek kell megfelelni, és ők minden pontot ki akarnak róla pipálni. Egy nagyon szép kirakat.
Persze, számtalan egyéni különbség van, mert vannak közülük, akik tényleg elhiszik, hogy ettől nekik jobb lesz, és sok energiát fektettek abba, hogy az iskolában megtanulják, hogyan kellett a 90es években szállodát vezetni rosszul, meg vannak azok is, akik pontosan tudják magukról, hogy ők kipipáltak mindent a listán, ezért úgy érzik, hogy nekik dolgok "járnak".
Én ilyenkor félreteszem a valamilyen pályaválasztási tanácsadó által elkészített vagy fancy sablont használó önéletrajzot, és azt kérdezem meg, ki van a kirakaton túl. Ezt sokan nem teszik meg, pedig az állásinterjú nem arról szól, hogy te vagy a tanárbácsi, és a leendő kolléga felel az önéletrajzából, amit te jól leosztályozol, ez egy kis része a dolognak. Ilyenkor a meglepett jelölt elkezdi újra felmondani az önéletrajzát, hogy milyen papírjai meg nyelvvizsgái vannak, vagy hogy hol dolgozott eddig, miközben engem az érdekel, hogy például azonosul-e ő bármivel, ami oda le van írva. Ugyanis én nem önéletrajzokra fogok rábízni feladatokat, hanem emberekre. Az érdekel, hogyan gondolkodik, már ha egyáltalán. Sajnos a magyar oktatási rendszernek sajátossága, hogy a gondolkodás ellen nevel, és ezek a jelöltek gyakran nem is értik a kvalitatív jellegű kérdéseket, mert nem gondolnak a világról semmit. Ezeket úgy érdemes elképzelni, mint Fekete-Győr András interjúját a Partizánban.
Mivel tisztában vagyok vele, hogy nekem is vannak előítéleteim, ezért döntöttem már úgy ilyen jelölt esetén, hogy against my better judgement felvettem őket vagy én is a felvételükre szavaztam, mert tudtam, hogy a főnökeim ezt várják tőlem, és mert tartottam tőle, hogy a prekoncepcióim miatt túl szigorú voltam velük. Eddig egyetlen esetről tudok beszámolni, ahol (nagyjából) pozitívan csalódtam. A másik 4-5 ilyen esetben, ahol közvetlenül érintett voltam, és a 10-15 esetben, ahol nem én dönthettem, a jelöltek ellen szavaztam, viszont a kollégáim önéletrajz alapján felvették őket, ennél sokkal lesújtóbb tapasztalataim voltak. Nyilván ezeknek a papíroknak is van valami haszna, és olyan tényleg ritkán fordult elő, hogy mondjuk átlag alatt teljesítettek volna, viszont a kötelező minimumnál többet sose nyújtottak, mert csak megfelelni akartak, ahogy tették ezt eddigi életük során mindig, és pipálgatták a tételeket a listájukon. Természetesen a rendszerben azokra is szükség van, akik csak a kötelezőt hozzák, így ha nem viszonozzák az én igyekezetemet, amivel én próbálom elérni, hogy fejlődjenek, tudomásul fogom venni, hogy ez van. Az egyik fő konfliktus akkor jön létre, amikor ezek az emberek mégis előléptetést szeretnének, némelyikük elég rámenősen, amire én diszkréten azt szoktam tanácsolni, hogy ne a pozíció kérésére fordítsanak ekkora energiát, hanem annak kiérdemlésére, és ez általában patthelyzetet eredményez, és sokszor felmondást.
Biztonság kedvéért hozzáteszem, hogy a szállodán belül is vannak olyan területek, ahova igenis kell a végzettség, például a műszaki menedzser/igazgató esetén kell a mérnöki diploma, és a pénzügyre is csak végzettséggel rendelkezőt szoktunk felvenni, viszont az ő felvételükben én általában nem veszek részt, vagy csak nagyon érintőlegesen.
Szájkarate, bullshitelés
Főleg vezetői pozícióknál érzékelem, hogy sokan szeretnek jól hangzó, de valódi jelentést nem tartalmazó mondatokat puffogtatni, illetve kicsit színesíteni az eddigi tapasztalataikat. Iszonyú rossz taktika, főleg, ha én is részt veszek az interjún.
Ez valahol biztos egy érzelmi dolog is, de ilyenkor én is sokkal konfrontatívabb leszek, és hajlandó vagyok mondatról mondatra leépíteni a bullshitet. Benne van az is, hogy ilyen esetben sosem döntök egyedül, szóval ha az illető jelöltről eldől bennem, hogy alkalmatlan a feladatra, a másik egy-két még jelenlévőt is meg kell győzzem erről. Egy kollégám egyszer úgy fogalmazott egy ilyen interjú után, hogy "több volt a halott, mint a sebesült". Pontos.
Ki kell emeljem, hogy egyetlen interjún sem emeltem még fel soha a hangomat, szinte egyáltalán nem használok jelzőket, nem minősítem a jelentkezőt, nem személyeskedem, kizárólag kérdéseket teszek fel, és arra reflektálok, amit a velem szemben ülő ember mond. Alapszabály, hogy sose interjúztatok egyedül, mindig viszek magammal valakit, akit ki szoktam okítani arról, hogy mire figyeljen, és mikor vegye át a kérdezést, hogy a jelölt tudjon egyet szusszanni, szóval nagyon figyelek erre. De ez nem jelenti azt, hogy hagyom magamat hülyére venni, ha bemondanak valami baromságot, akkor vállalják, hogy vissza fogok kérdezni. Nagy mellény, nagy céltábla.
Egyszer egy elég abszurd szituba keveredtem, ugyanis többedmagammal a leendő felettesemet kellett interjúztatnom (ez súlyos szakmai hiba, ilyet ne csináljatok). Egy idő után az emberben kialakul egy interjú-rutin meg egy belső statisztika, nálam ez a haranggörbe valahogy úgy néz ki, hogy 60% kétesélyes, 20-20% az, amikor vagy már második körre sincs szükség, vagy már távolról látom, hogy ez nem nyert hangszórót. Sejthetitek, ő melyik kategóriába tartozott... Ilyenkor normál esetben beszélgettek 5 percet nyugiban, mert mindig fenn kell tartani a tévedés lehetőségét, aztán mindenféle izmozás nélkül elengeded a jelentkezőt békében, esetleg valami tanáccsal (utálom azokat a kollégáimat, akik kínozzák az esélytelen jelölteket, volt már ebből konfliktusom). Nyilván, ezt itt nem tehettem meg, sajnos tudtam, hogy kapcsolatokon keresztül érkezett, szóval valószínűleg a véleményemtől függetlenül fel fogják venni (amikor ez megtörtént, felmondtam).
Elkezdtünk beszélgetni, megfogadtam magamnak, hogy úgyse számít, mit mondok, nem fogok kötekedni. Ezt egészen a második mondatig tudtam tartani (később se lett jobb), mert elkezdett ilyen üres faszságokat mondani, hogy látja, milyen magas színvonalú munkát végzünk a részlegen, de "fontos, hogy egy irányba haladjunk", meg ezeket a corporate bullshit-eket. Én erre ugrok, úgyhogy rögtön vissza is kérdeztem, hogy mondja már meg, mi az az irány, amire gondol, ha már ilyen konkrét elképzelései vannak, ráadásul ezek szerint most nem egy irányba megyünk, amit levont abból, hogy... Miből? Igyekeztem fentebb mentegetőzni, hogy nem szoktam amúgy bunkó lenni, de általában 2-3 ilyen után meg szoktam szakítani az interjút, és kimegyek az ajtón. Mivel ezt nem tehettem meg, ezért gondoltam, hadd vágja maga alatt tovább a fát, szóval teljesen megdobáltam néhány alapkérdéssel, például az én munkámmal kapcsolatban, amit elvileg ő hivatott lenne felügyelni/irányítani, és egyébként a legtöbb embernek, aki legalább 1-2 évet dolgozott már szállodában, van erről fogalma. Se kép, se hang, síkhülye. Kérdezgettem a többi területről, amiért felelnie kéne, a marketingről annyit tudott mondani, "nagyon sok a potenciál ebben a szállodában" (további bullshitelés, ugye), amivel én nyilván nem elégedtem meg, aztán nagynehezen annyit kinyögött, hogy Instagram. Valahol ő is érezte, hogy ég, mint a Reichstag, és megpróbálta arra terelni a témát, hogy átnézte az anyagainkat, és hogy milyen profin összeraktam a részleget, meg minden milyen jól ki van találva (Ideiglenesen én voltam a területi vezető, miután az előző főnököm felmondott, - ugyebár az ő helyére interjúzott ez a szerencsétlen - fel is ajánlották a posztot, de nem fogadtam el, mert akkor már fontolgattam, hogy eljövök, nem is vágott volna profilba, és szerintem nem is tudtam volna elvinni, de szemmel láthatóan ez csak engem zavart). Két apró pici probléma. Először is, ezek alapján az igazgató belsős anyagokat mutogatott neki interjú szakaszban, súlyos hiba. Másodszor, itt már visszafogtam magam, de amikor valaki elkezd nyalizni azzal, hogy én milyen jól csinálom azt a munkát, amit elvileg ő szeretne, akkor felmerülne a kérdés, hogy "Oké, de akkor rád mi szükség van?", és befejezem az interjút. Egy szó, mint száz, fél órán keresztül szenvedtünk egymással, egyetlen érvényes mondata nem volt ezalatt, én már általános iskolai szintű kérdésekig visszafogtam magam, de még úgy se jött össze, ennek ellenére felvették, nyilván képtelen volt ellátni a feladatát, és ezt az inkompetenciát a hely azóta is nyögi.
Vannak a nagyzoló szájkarate mesterek is, akik nem a céges sablonszövegekből, hanem mesekönyvekből táplálkoznak, és megpróbálják előadni magukról, hogy ők az élet császárai. Ezek a típusú jelentkezők is meglehetősen ritkán interjúznak 10 percnél hosszabban. Amikor a korábbi tapasztalataikról mesélnek, olyankor természetesen mindig mindenki hülye volt, csak ők voltak helikopter. Egyébként Magyarországon ez sajnos egyáltalán nem lehetetlen, de ilyenkor vissza szoktam kérdezni arra, hogy szerintük ők mit hibáztak ezekben a szituációkban, majd némi kínos hallgatás és magyarázkodás után befejezzük a beszélgetést. Az önfényezéssel és a hazugsággal az a probléma, másmilyennek tudod hazudni magadat egy darabig, de jobbnak nem.
Azért előnyei is vannak ennek a stílusnak
Tény, hogy a HR osztályok (ha éppen van) gyűlölnek, mert semmit nem úgy csinálok a jelöltválasztásnál, ahogy az nekik valami tankönyvben le volt írva, és ami alapján kontraszelektálnak tele cégeket. (A HR osztályok módszerei semmivel nem eredményeznek jobb jelölteket, kollégákat, mintha kockával dobnánk ki, kit vegyünk fel, én meg jobb arányokat szeretnék) Nem könnyű velem, se interjúzni, se együtt dolgozni, ellenben nagyon eredményes tud lenni.
A papírokat és szépen megszerkesztett önéletrajzokat fetisizáló réteggel szemben én sokkal nagyobb merítéssel dolgozom, amikor embert keresek a csapatomba, ugyanis már rég rájöttem, hogy ezek semmire nem jelentenek garanciát. Ha kicsit bénácska is az önéletrajz, de azt látom, hogy az illetőnek volt valami koncepciója, amikor összerakta, és dolgozott rajta, nem csak belehányt pár dolgot egy sablonba, akkor nálam még abszolút versenyben van. Ha nincs meg minden papír, pont leszarom, engem a tudás, a hozzáértés érdekel, vagy az elszántság, tanulni akarás, a hozzáállás. Ezt csak személyesen tudom kideríteni, benne van-e az illetőben.
Olyan nincs, hogy pár perc beszélgetés után felveszek valakit, mert ami könnyen jön, könnyen megy. Az a tapasztalatom, hogy ha én is energiát fektetek ebbe a folyamatba, és a jelölt is érzi, hogy meg kellett küzdenie a pozíciójáért, sokkal jobban magáénak fogja azt érezni, meg azt is (ami így is van), hogy nem választottam volna akárkit csak úgy. Innentől lesz a munka közös. Egyben ezzel azt is szeretném mutatni, hogy én nem csak az interjúztatásba, de a további dolgaikra is ugyanennyire figyelni fogok, és fontos nekem, kivel dolgozom együtt.
Nekem is volt 2-3 olyan felettesem, akik azért basztattak rendesen, de közben rám szánták az időt és a türelmet is, hogy legyen lehetőségem fejlődni, és leginkább ezért tudtam a későbbiekben is megállni a helyem mindenféle pozíciókban. Ezt az esélyt én is igyekszem mindenkinek megadni.
