Előző rész, akit esetleg érdekel: KATT
Őszintén nem tudom megmondani, hogy mi alapján dől el, mennyire könnyen lépek túl valamin. Egyszerű magyarázat lenne, hogy a traumatikus vagy ahhoz hasonló érzelmi állapotokat előidéző helyzetek maradnak meg jobban, de ez egyben egy jó nagy kitérés is lenne a kérdés elől, ugyanis ez nagyjából mindenkire igaz. Ehhez képest, akár velem nagyon szorosan együtt dolgozó (tehát nagy az átfedés a bennünket ért hatásokban, történésekben) kollégáimban is teljesen más dolgok maradtak meg, amiken esetleg a mai napig rugóznak. Van persze némi átfedés, de közel sem annyi, mint amennyire hasonló behatások értek. Másik nagy különbség, hogy amikor ezekről a dolgokról elmélkedünk, a legtöbb esetben számomra teljesen érthető, bennük miért az az adott dolog ragadt meg, de fordítva ez lényegesen kevesebbszer fordul elő. Azokat a dolgokat is gyakran furának tartják, amiken utólag rugózom, de jópárszor azon is meglepődnek, hogy valamiken meg miért tudtam könnyen túllépni. Általános berögződés, hogy azt feltételezem, az ő működésük közelebb áll a normálishoz/egészségeshez, mint az enyém, ezek a kis gyűjtések így egyben valamelyest terápiás jellegűek is. Hátha megtalálom azt a mélyen leledző valamit, ami mentén eldől, mik azok a munkahelyi szituációk, amik a mai napig foglalkoztatnak, illetve amikor időről-időre előveszem ezeket, arra is kíváncsi vagyok, hogy a háttérben az agyam szült-e valami megoldást arra, hogyan lehetett volna jobban kijönni ezekből.
Ha valaki időt szán ezekre a bejegyzésekre, és van ezekre tippje, azt buzdítom rá, hogy ne tartsa magában. :)
Talán a zoknija színét kellett volna még kitalálnom
Néhány évvel ezelőtt dolgoztam egy projekten, ami nagyon ígéretesnek indult, azonban egy rosszul irányzott igazgatóváltás derékba törte az egészet. A legszomorúbb a dologban, hogy szerintem neki nem ez volt a szándéka, de ez is egy kiváló példa arra, hogy akár egyetlenegy rosszul elhelyezett ember is lehet végzetes egy cég számára, és bármekkora potenciált képes lerombolni.
Az egyik általában hozzám tartozó terület/részleg feladatkörébe beletartozik a különböző előrejelzések gyártása, illetve az ehhez tartozó stratégia kialakítása. Mivel sok a kontár ezen a területen, elterjedt az a negatív sztereotípia, hogy ez kristálygömb-nézegetés, és nem mondom, hogy én eddig csak pontos előrejelzéseket csináltam, de azért lehet ezt a tenyérjósoknál nagyobb pontossággal végezni. Részben a szerencsének is köszönhetem, de itt olyan mennyiségű információ, háttéranyag és tapasztalat állt a rendelkezésemre, hogy a mai napig ez a legpontosabb munkám, és nagyon szeretnék egyszer annyira profi lenni, hogy mindegyik ilyen legyen. Nyilván a stratégia alatt a legtöbben értékesítésre gondolnak, ami természetesen része ennek, de van ennek egy másik nagyon fontos aspektusa. Ha egy előrejelzés kellőképpen pontos, az nagyon sokat segíthet a különböző intézkedések (amik gyakran anyagi ráfordítással járnak) ütemezésében, sőt, egy előrejelzés akkor a legjobb, ha ezeknek a hatását is számításba veszi, de közben olyan intézkedéseket is előír (jó, javaslatot tesz), amik szükségesek a teljesüléshez.
Random példa TL;DR átugorható: Ha van olyan nagyobb ráfordítást igénylő valami, ami már nem a beruházásból megy, hanem működési költségből kell megoldani (például egy utólagos, költségesebb rendezvénytechnika beszerzése, amire a beruházásnál nem adtak pénzt vagy ütemezett személyzetbővítés, ilyenek), akkor egyrészt már az előrejelzés elkészítésekor számításba veszed az eszköz nyújtotta piaci előnyöket (egy okos flipchart, egy dupla kivetítő, vagy egy komolyabb hangtechnika feltétele bizonyos rendezvény/konferenciatípusoknak, amit nélkülük nem tarthatsz meg) és az előrevetített bevételbe ezt beleszámolod, mert úgy is fogsz értékesíteni. Ahhoz, hogy ez a kiadás ne okozzon fennakadást a működésben, meg kell találnod azt a jövőbeli pontot, ahol a cégnek már lesz elég cash flow-ja (például a rendezvények 3 hónappal előre fizetnek előleget), de épp a működés is nagyjából önfenntartó, tehát már magasabb a kihasználtságod (azt általában tudod, hány százalék foglaltság kell a nullszaldós működéshez). Ha ezt a kiadást fix pontnak tekintem mondjuk júliusban, akkor jól kell felmérnem, hogy milyen lesz az októberi foglaltság és bevétel, annak hány százaléka lesz konferencia, és így mennyi befolyt előleg (tehát cash flow) fog a rendelkezésünkre állni júliusban. Most a példa kedvéért tegyük fel, hogy a potenciál megvan ahhoz, hogy ez teljesüljön. Viszont innentől kezdve ez már nem csak előrejelzés, hanem egyben minimumcél is, mivel nélküle a későbbi számok se fognak a terv szerint alakulni. Szóval a rendelkezésre álló adatok elemzéséből, ahol felmértük a lehetőségeinket, át kell lépnünk a bebiztosítás szakaszba, mivel a potenciált csak a körülményekre hagyatkozva nem valószínű, hogy ki tudjuk használni, tehát a júliust megelőző időszakot meg kell vizsgálni, nekünk mit kell tennünk, hogy fokozatosan felépítsük azt a foglaltságot és bevételt. Mivel ez egy nyitó szálloda volt, nagyjából lehetett tudni, hogy a foglalóoldalak meddig adnak valamennyi kiemelést az újdonság miatt, így azt is, hogy mi az az intervallum, amiben a legjobb lehetőségünk van a más típusú kiemelések eléréséhez (ezeknek lehetnek pl. az addig begyűjtött értékelések mennyiségére és azok átlagára vonatkozó feltételei), és nyilván ehhez mérten kell az árakat is alakítani, esetleg valamilyen marketing akciót a környékére időzíteni. Nem áruok el nagy szakmai titkot, az első három hónapban be kell gyűjteni legalább 50 értékelést, és az átlagot maxponthoz közel tartani, egyéb esetben változtatásra fogsz kényszerülni az értékesítési stratégiádban. Persze, akkoriban még sokan voltak, akik alapból nem is terveztek ezzel, és lassabb stratégiát választottak (én azt nem szeretem), ma már ez ritkább, mert a Reputation Manager programok elterjedésével könnyebb besöpörni az értékeléseket. Fontos az is, hogy valamennyi játékteret adj magadnak, hogy útközben tudj korrigálni (pl. úgy engedni az árakból, vagy emelni valaki jutalékán, hogy azzal nem veszélyezteted a kitűzött célokat). Na, és akkor ez egy elem volt.
Lényeg a lényeg, nagyon kitettem magamért, és egy olyan tűpontos tervezetet prezentáltam, hogy a nagyjából két ember, aki valamennyit értett is belőle, oda meg vissza volt. A többieknek csak akkor esett le, hogy ez mennyire jól sikerült, amikor pontról pontra minden elkezdett bejönni. Igen ám, viszont ez addig volt ilyen zökkenőmentes, amíg a tervben olyan időzített változtatások és intézkedések voltak, amire közvetlenül hatást tudtam gyakorolni, vagy mert én hoztam meg őket, vagy mert olyan részleget érintett, akikkel jó volt az együttműködés, és elhitték nekem, hogy nem saját magam szórakoztatására kérek tőlük dolgokat.
Szintén valamelyest a szerencsének is köszönhető, de elég gyorsan kiszúrtam, hogy egyes területeken gond van, és még akkor az igazgatónk tudomására hoztam, amikor még bőven menthető volt a helyzet, viszont olyan beavatkozást igényelt, ami az én hatáskörömön már kívül esett. Tök egyértelmű volt, hogy az operatív részlegek (főleg Front Office és Food & Beverage) iszonyatosan elmaradnak a kiszolgálás, a kommunikáció és az adminisztráció tekintetében, ami növelte a veszteségeket, rontotta az értékeléseket (se a mennyiség, se a pontszám nem volt acélos), és egy csomó érdeklődést nem tudtunk fogyasztásra/üzletre váltani. Nem hitt nekem. Olyan kiváló szakmai érvekkel szerelt le, miszerint ő régebb óta van a pályán, mint én, és eltérőek a tapasztalataink azzal kapcsolatban, hogy ez mekkora gondot jelent, illetve hogy én (túl) fiatal vagyok. Ezzel szemben én konkrét számokat, grafikonokat, amit akarsz, mutattam neki, miszerint az általam felállított tervezetben pontról pontra minden úgy teljesült, ahogy mondtam, és az előirányzott (addig már meghozott) intézkedések pontosan azt a hatást váltották ki, amit szerettem volna. Sőt, mindenféle előzetes számolgatás nélkül ott helyben megmondtam neki, hogy körülbelül milyen negatív hatása lesz annak, ha most nem lépünk valamit. Hiába hagytam viszonylag nagy játékteret magamnak, mert azt hittem, lényegesen pontatlanabb lesz az előrejelzés, ha nem tudod azt a minőséget hozni, ahova pozicionáltad magad, ezekkel a korrekciókkal max 1-2 hétre tudod életre kelteni a házat, de az nem lesz tartós. Drámaian rossz számokat vázoltam fel neki, amire hasonlóan is reagált, ugyanis azt mondta, túldramatizálom.
Valami olyasmit mondtam, hogy ha az ilyen típusú problémákat kezeletlenül hagyja, az nagyjából egy évre drasztikusan vissza fogja vetni a forgalmat, és ha egyszer fel is éled, akkor is érezhetően rosszabb árszínvonalon fog történni. Egy darabig még próbálkoztam, különböző módokon előadva, de sehogy nem ment át az üzenet (részben gondolom, mert az egyik érintett részlegvezető a kiskedvence volt), így amikor már visszafordíthatatlanná vált a folyamat, elkönyveltem a bukást, és felmondtam. Kicsit amúgy tévedtem a "túldramatizált" becslésemmel (tudjuk be az előzetes számolás elmaradásának): Valamivel több, mint másfél évig képtelenek voltak még a félházas kihasználtságot is megközelíteni, és amikor a foglalásaik elkezdtek éledezni, az árszínvonaluk egy teljes kategóriával volt lejjebb. Ennyire amúgy nem lett volna rossz a helyzetük, valószínűleg olyat vettek fel a helyemre, aki előtte szállodát csak képeslapon látott.
Természetesen a napi munkám során sokszor előfordult, hogy tévesztettem, hibáztam, elkúrtam, szóval nem mondhatom azt, hogy "mindent jól csináltam", viszont a munkám sarokpontjaira ez esetben merem azt mondani, hogy kifogástalanok voltak. Fordult már elő velem, hogy valamilyen kisebb projektbe beletört a bicskám, mert nem rendelkeztem a megfelelő tudással hozzá, vagy akár valami váratlan külső körülmény miatt, akár mert túlvállaltam magam, nem lettem kész időben valamivel, sőt, még olyan is volt, hogy egy csomót dolgoztam valamivel, és kiderült, hogy szar az egész és kezdhettem előlről, szóval nem példa nélküli, hogy nem sikerül valami, csúnyábban mondva belebukok valamibe. Ez a projekt azért ilyen frusztráló pont, mert itt nem a munkába buktam bele, hanem abba a sokkal egyszerűbbnek hangzó, de annál nehezebb feladatba, - ez azóta sajnos többször, több helyen is bizonyítást nyert - hogy egy kontraszelektált, érdemtelen vezetővel megértessem, hogy 2+2=4.
Nem túlzok, ha azt mondom, ezeket a bukásokat élem meg a legnagyobbnak. Ha valami olyan dolgon hasalok el, aminek ténylegesen köze van a munkához (más érdemtelenségét és kicsinyességét egyszerűen nem tudom ide venni), akkor azoknál is van, hogy elkenődöm, de általában (legalább nagyjából) tudom, mit hibáztam, és igyekszem tanulni belőle, vagy van valami sejtésem, merre keresgéljek, ha nem akarom újra az adott hibát elkövetni. A hiba típusának függvényében ez a tanulás hol gyorsan, hol kevésbé gyorsan sikerül, ezt se tagadom. Viszont ezekre a helyzetekre sose kaptam választ. A felmondáskor is hiába hoztam fel ezeket, mindig csak a sajnálkozás ment, vagy a győzködés, hogy maradjak. Nem értem, hogy minek marasztalnak olyanok, akik egy folyamatos szélmalomharccá tették a munkámat. Biztos van, aki azt mondaná, hogy elégedjek meg azzal a válasszal, hogy nem rajtam múlt, és azzal "tanultam", hogy meghoztam a helyes döntést és eljöttem ezekről a helyekről, és biztos van is olyan ország, ahol ez működhet, csak ez nem az. Mert sajnos itthon még nem találkoztam munkahellyel, ahol ne lenne egy ilyen inkompetens pitiáner kerékkötő, nekem meg az elmúlt pár év projektek és munkák terén nagyon eseménydús volt, és most egy olyan helyre vágyom, ahol kicsit ki tudok teljesedni, és valami hosszútávú stratégiát végig tudok vinni. Lehet, hogy ezekre tényleg nincs ellenszer, és igazából én vagyok a hülye, hogy nem csak azért járok be, hogy valamit alibizzek, aztán felvegyem a fizetésem. És higgyétek el, szeretnék ilyen téren is rendes magyar ember lenni, és annyiszor léptem már ki úgy egyik-másik munkahelyem ajtaján, hogy na jó, holnaptól szarok bele, mindenki hülye és mindenki bekaphatja, nem fogok erőlködni, de akármennyit győzködtem magam, nem megy. Nem tudom elfogadni, hogy az én gondolkodásom az abnormális, miszerint a munkában, az előrejutásban, döntsön az alkalmasság, a hozzáállás, a szaktudás, a szorgalom, a teljesítmény.
