Tudjuk le gyorsan a kötelezőt: Nem hiszem, hogy bárki számított arra, hogy nem a korlátozások meghosszabbítása mellett dönt a kormány. Mivel azóta sem lettem vírusszakértő, ezért ebből a szemszögből legfeljebb ugyanazokat az ellentmondásokat tudom kiemelni, amiket már sokan mások megtettek.
Viszont…
Előző részek: Első, Második, Harmadik
Ebben a részben egy kicsit komplexebb témát próbálok meg körüljárni, és ugyan lesz némi átfedés az előző részekben felsorolt dolgokkal, egy kicsit nehezebben megfogható aspektus, valahova a gyakorlati, illetve a személyiségből eredő problémák közé tudnám belőni…