Folytatom ezt a kis sorozatot, amiben a járványhelyzettől független dolgokat próbálom végigvenni, megérteni, megemészteni, amik hozzájárultak ahhoz, hogy most elég nehéz az életem. Mivel a járvány egyre csak húzódik, a turizmus, különösen a szállodaipar pedig egyre közeledik a tömeges csődeljárások pontjához, ezeket az egyéb okokat egyre kevésbé érzem fajsúlyosnak, de mégis késztetésem van, hogy foglalkozzam velük, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem kerültem volna hasonlóan rossz helyzetbe akkor is, ha nincs ez a válság.
Szóval az előző néhány bejegyzésben az igazgatónk bájos viselkedéséről írtam, és hogy milyen volt ezt elszenvedni. Most azt az oldalát veszem elő a történetnek, hogy milyen kézzel fogható eredményekkel jár az, amikor egy ilyen ember felelőssége lesz az, hogy a dolgok működjenek. (Direkt nem azt írtam, hogy "jól működjenek", mert megtanultam jobban belőni az elvárásaimat)
Messziről indítok: egy szálloda kivitelezésénél szerintem rém egyszerű szempontokat kell figyelembe venni. Vendégoldalról egyrészről "hülyebiztos" szobákat kialakítani, (például kerülni az olyan berendezések elhelyezését a szobákban, amik balesetveszélyesek, vagy olyan magatartásra motiválhatják a vendéget, amiben megsérülhet) másrészről pedig könnyen átlátható, intiutíven "használhatóvá" kell tenni a közösségi tereket. Mit értek ez alatt? Megspórolom minden bekezdés végéről azt a részt, amiben én felhívom a figyelmet a felfedezett hibákra, és kissé ellenségesen, valamilyen személyeskedés keretében elküldenek a kurva anyámba velük, mert biztos önmagam szórakoztatására mentem házhoz ennyiszer a lófaszért, nem azért, mert jól akartam végezni a dolgom.
Tegyük fel, hogy egy zebrákkal, és közlekedési lámpákkal ellátott kereszteződésben gyalogosként körbe akarsz menni, pl. az Oktogonon. Ez nem túl életszerű példa, mert miért akarnál pont körbemenni, de tartsatok ki. Ha minden egyes átkelésnél 2-3 percet kell várnod, mire vált a lámpa, nem fogsz ugyan bosszankodni, de folyamatosan megakasztva fogod magadat érezni, és mivel az emberi lény alapvetően nem egyhelyben állásra, várakozásra van kitalálva, ez okoz egy minimális frusztrációt, amiről valószínűleg nem is veszel tudomást. Viszont, ha a közlekedési lámpák pont úgy vannak hangolva, hogy megakadás nélkül körbe tudsz menni, mert mindig jókor vált zöldre, akkor nem kell folyamatosan arra figyelned, mikor kell megállni, és simán tudsz más, ennél jobb/hasznosabb dolgokon gondolkozni. Ez pedig ugye azért lehetséges, mert valaki felfedezte ezt az igényedet, és beállította, összehangolta a dolgot olyanra, ahogy az neked a legjobb.
Na, amikor szállodabelsőt alakítasz ki, akkor egy ilyen, mikrofrusztrációkat kiküszöbölő, zöldhullámban átjárható tér létrehozása a cél. Nyilván ezek az apró megakadások még nem esnek abba a kategóriába, amit a vendég meg fog írni, mint rossz értékelés, de az ilyen felhalmozódó, kis frusztrációk tudnak dönteni abban, hogy valamilyen tényleges, akár aprócska hibára a vendég legyinteni fog-e, vagy felhúzza magát rajta. Másik irányból megközelítve, a szállodai szolgáltatás a vendégről szól, és hogy ő kellemesen, kényelemben érezze magát, ezt pedig akkor lehet igazán jól kivitelezni, ha a szálloda minden apró részletében ezt a szándékot tükrözi. Tudom, hogy ez ilyen jól hangzó szöveg, de dolgoztam én már olyan helyen, ahol a bútorok elhelyezése előtt lepróbáltuk, hogyan lehet elférni kényelmesen bőrönddel vagy tálcával, mennyire jön rád itt-ott-amott a légkondi, és persze olyan helyen is, mint a szóban forgó, ami ennek a mentalitásnak lett az antitézise. Ennek persze csak egy része a jófejkedés, a magától értetődően balesetveszélyes dolgok mellőzése törvényi előírás is egyben, de ha csak a törvényi előírásokat tartod be, akkor borítékolhatod, hogy attól még mindig héten olyan kártérítéseket fogsz fizetni hirtelen felindulásból önveszélyessé váló vendégeknek, hogy kettéáll a füled. Rosszindulatúan lehetne azt mondani, hogy azzal kell számolni, hogy hülyék, de tegye a szívére a kezét, aki egy teljesen idegen környezetben nem bénázott még azzal, mi merre van és mi hogy működik.
És akkor el is indulunk a bejárat/recepció környékétől. Nem túl bonyolult feladat, legyen jól látható, legyen előtte hely, a pult meg legyen olyan széles, hogy lehessen rajta írni, és a recepciós meg a vendég még nem érjenek bele egymás intimszférájába (a proxemika szabályai szerint ez 40cm, de érdemes ráhagyással dolgozni). Mi a szituáció? A vendég, legalább első alkalommal (de azért ugye a műszakok cserélődnek), számára ismeretlen embert közelít meg, és fog vele interakcióba lépni, mert valamit szeretne tőle (becsekk, kicsekk, ajánlás, egyéb infó). A jólláthatóságot szerintem nem kell magyaráznom. Teret azért kell előtte hagyni, mert már egy 50 szobás kis hotelben is könnyen tud sor kialakulni a recepció előtt. Társadalmilag, kulturálisan, ahhoz vagyunk szoktatva, hogy ha van egy munkaállomás, kassza, ilyesmi, akkor az előtt egymás mögé sorakozva várakozzunk. Ha erre nincs lehetőség, akkor az a klasszik kocsmai szituáció lép életbe, ahol tolongtok a pultnál, pult előtt egymás hegyén-hátán, és reménykedsz benne, hogy a pultos észrevesz, és nem a melletted állót szolgálja ki hamarabb, aki amúgy utánad jött oda. Ez is egy ilyen mikrofrusztráció, a szakmai irányelv meg az, hogy a recepción a vendéget legfeljebb 5 percig (néhány szállodánál 8 perc) várakoztassuk, hacsak önszántából nem akar tovább maradni. Szóval, egy rossz kialakítás esetén feszenghet azon, hogy vegye őt észre a recepciós, plusz ha őskáosz alakul ki a pult környékén, akkor az 5-8 percből is nagyon könnyű kicsúszni. Nagyobb csoportokat is fogadó szállodák esetén erre kiemelten oda kell figyelni, mert akkor nem ritka az sem, hogy 30 szobányi vendég, egyik pillanatról a másikra ott terem. Amit szintén figyelembe szoktam venni, hogy a pult legyen olyan kialakítású, ahol a benne álló kolléga könnyen hozzáfér a dolgokhoz, és kényelmesen tudja végezni a feladatát, lehetőleg ne embertelen testtartásban, görnyedve, egy derékmagasságban elhelyezett monitor miatt. Sokkal könnyebb jól dolgozni akkor, ha otthonosan tudod magad érezni a munkaterületeden. Ez egy recepción nyilván erős korlátok közé van szorítva, de legalább ezeken a korlátokon belül el kell menni a falig.
Így került az asztalomra (ezeket a kéréseimet természetesen elmondtam előre) a már sokat méltatott belsőépítész tollából egy olyan javaslat az, amiben egy komplett Ikea nappalit rátolt a recepcióra (kanapé, 2 fotel, asztalka), másfél méter helyet hagyva a pult és a kanapé háttámlája között. Ékesítette még ezt a szettet egy jó nagy, világos szőnyeggel. Na most, vegyük azt, hogy tél van, latyak, és egy 100+ szobás szálloda vendégköre percenként átgyalogol ezen, elvégre a recepció az egyik legforgalmasabb hely, ahol legalább kétszer minden vendég megfordul. Az első két vendégig még lehet, hogy a szőnyeg dob a látványon, de elég hamar átkúszik a mínuszos oldalra, míg nem házi mocsárrá nem változik. Ezért van az, hogy a legtöbb szállodában vagy sötét padlószőnyeg van (de az se a recepción), vagy ezek a sima, fekete gumialjú szőnyegek, amiket általában egy cég tisztít és cserél, heti 2szer. Ahhoz, hogy ez könnyen cserélhető legyen, célszerű, ha nem helyezel rá kapásból 4 elég nehéz bútordarabot. A pultot, is sikerült kissé keskenyre tervezni, pont annyira, hogy ha a vendég lehajol az íráshoz, a recepciós meg a géphez, akkor összeér a fejük. Más kérdés, hogy számítógép egyáltalán nem fért volna úgy bele a pultba. A kinézete szintén egy esztétikai terrorcselekmény, engedjük el, végül is csak kb. az első dolog, ahol időt tölt el a vendég.
Hasonló gondossággal lettek a szobák is megtervezve. Egyszer, az értékesítési vezető kollégámmal azt a megbízást kaptuk, hogy nézzük át kivitelezési hibák szempontjából a már félkész szobákat. Ezeket megtettük magunktól is, de jó volt, hogy kivételesen nem sutyiban kell. Mikor visszatértünk 8 teleírt oldallal, akkor le lettünk teremtve, hogy mi mindenben csak a rosszat keressük, és azonnal ellenségekké váltunk a drága felettesünk szemében, amiért elvégeztük a ránk kiszabott feladatot. De akkor nézzük meg, hogy vajon tényleg a puszta rosszindulat vezérelt-e minket, néhány általunk feltárt hiba esetében.
Több ajtót sem lehetett teljesen kinyitni, mert félúton falba ütközött. Falba, ami gipszkartonból volt, és a kilincs helyén már akkor be volt horpadva. Egyes szobákban a belső kártyaolvasó vagy a termosztát kivezetését olyan közel rakták az ajtóhoz, hogy lehetett látni, hogy ha felkerül a panel, akkor azt le fogja verni nyitáskor. Találkoztunk olyannal, ahol a kismegszakítókkal teli villanydobozt fedetlenül, kb. fejmagasságban sikerült beszerelni, ami balesetveszélyes, és nem is szabályos. Találtunk még 90-es ajtóval felszerelt, másfél négyzetméteres vécét, amire ha ráültél, nem tudtál előrehajolni, mert beleütközött a fejed a falba, ha kinyitottad az ajtaját, akkor meg kitakarta a fél szobát. Ezek ilyen alsórész nélküli, falra szerelt vécék voltak, amiket több helyen is sikerült a gipszkartonfalon rögzíteni, de csak miután a téglafalban lévő vizesblokkot és csőrendszert át nem vezették oda, nem tudnám megmondani, milyen indíttatásból. Én elhiszem, hogy strapabíró a gipszkarton profil, de mondjuk egy amerikaifoci csapatot nem eresztenék rá jó szívvel, akik egyébként simán előfordulhatnak, vagy bármelyik olyan sportág képviselői, ahol nem szoktak kisdarab embereket foglalkoztatni. (Igen, a simán nagyon túlsúlyos vendég valószínűbb, csak hirtelen ez ugrott be)
A fürdőszobának külön bekezdést igényel, de lehet, hogy még tankönyvet is. Volt fürdőkádas meg nem-fürdőkádas verzió. A zuhanyzós szobákban nagyjából egyszerű volt a képlet, vagy úgy sikerült az üvegfalú/ajtajú kabint lerakni, hogy a vécébe ütközött bele nyitáskor az ajtaja, vagy a fürdőszobaajtó kilincse kapta telibe belépéskor az üveget. Mondhatni, kimaxolták, elvégre bármilyen más elrendezésben már csak jobban lehetett volna csinálni. Legalább következetesek voltak, és mindenhol figyeltek erre. A fürdőkádas már kicsit problémásabb volt. A kád oldalára szintén pozicionáltak egy üvegfalat, hogy ha valaki zuhanyzik, akkor ne fröcsköljön ki a víz. Elgondolás jó. Kivitelezés? Not so much. Szóval kezdődött ott, hogy beléptél a fürdőszobába, és rögtön balkézre ott volt a kád, tehát akár a küszöbről már be tudtál mászni. Tudtál, ha elég magas voltál, ugyanis a személyzeten lepróbáltuk, és legalább 175 magasnak kellett lenni ahhoz, hogy kapaszkodás nélkül biztonságosan át tudd lépni a kád falát. Ennél a műveletnél azonnal feltűnt, hogy egyrészt az üvegfal elég szűk "bejáratot" hagy, másrészt meg nincs kapaszkodó. Szembeötlő volt az a kifinomult tervezés is, hogy a vizesblokkot a bejárattal ellentétes falra telibe rárakták, tehát a bemászástól legtávolabbi pontba.
Az üvegfal túl hosszú volt, így a csapot csak úgy érted el, ha bemásztál. Nekem már vagy 10 éve csak zuhany van a lakóhelyeimen, de emlékeim szerint a fürdésnél először szoktak vizet engedni a kádba, és utána beleszállni. Az ilyen típusú kád+zuhany kombónál a másik előforduló dolog, hogy sose lehet tudni, éppen melyik üzemmódba van állítva. Tehát ha a vendég rá is veszi magát, hogy bemásszon, mondjuk a pizsamájában, hogy előre vizet engedjen magának, simán lehet, hogy zuhanyra van állítva, és telibe kapja. Ember legyen a talpán, aki elmagyarázza neki, hogy ő volt a hülye. Ehhez a setup-hoz hozzátartozott a fürdőszobai csempe, ami egyébként az egész emberiség számára nem egy annyira átgondolt koncepció, lévén az első dolog, ami eszedbe jut róla az az, hogy csúszik, ha vizes. Az üveglapot egyébként egy vékonyka, fém tartóelem támasztotta, aminek a másik felét egy darab csavarral rögzítették a gipszkartonfalon.
Szóval akkor problematizáljunk! Adott egy alacsonyabb termetű vendég, egy csúszós padló, egy gyengén rögzített üveglap, és az elrendezés, ami a vendéget rákényszeríti, hogy bemásszon, ha akar valamit, tehát növeljük az esetek számát is. Na most, ha ez a szerencsétlen vendég véletlen megcsúszik, miközben megpróbálja magát beügyeskedni a kádba, reflexből nyúlni fog az első dologért, amiben kapaszkodhat, ami az üveglap. Az üveglapot ez az egy csavaros megoldás, és az attól távoli ragasztós rögzítés nem valószínű, hogy a helyén fogja tartani. Jó esetben egy darabban, rossz esetben sok darabban szakad ki a helyéről, a versenyzőnk meg ahogy esik, úgy puffan. Ha mázlija van, és nem vágta szét magát, akkor még mindig van esélye, hogy nem üti meg nagyon magát, de ha megszívja, akkor fejjel tompítja az esést. Egy kapaszkodó felszerelése mindenképp javítaná a túlélési esélyeket, de azért nem tökéletes megoldás, ugyanis csak a "rossz" oldalra tudjuk ezt rögzíteni. Ha megfigyelitek (leginkább a nyugati világról tudok beszélni), akkor ez egy jobbkezesekre berendezett világ. Nem véletlen, merthogy ők vannak többen, így a különböző belső terek, elrendezések kialakításánál is van egyfajta jobbratartási kötelezettség, amit egész biztos tanítanak az építészeknek, mert nekem is egy építészhallgató magyarázta. Gondolom, az itteni tervező hiányzott ezekről az órákról. Hirtelen reagálási helyzetekben méginkább jellemző, hogy a domináns kezünk fog mozdulni először, ami ugyanúgy csak az üveglapot fogja tudni megragadni. Ez most nyilván egy teljes kombináció volt, de egyenként sem szeretjük, ha előfordul az ilyen.
Igen, én is tudom, hogy ez nem a Végső állomás című film, és nem is állítom, hogy ezek a tragédiák feltétlenül meg is fognak történni, ha ilyen hanyag módon alakítunk ki egy fürdőszobát, mint ahogy ha a wellness-ben, uszodában nem alkalmaznak valamilyen csúszásgátló "technológiát", akkor sem fog minden ember seggre esni, és még annál is kevesebb fog hanyattesni és a fejét megütni, de ilyenkor úgy kell számolni, hogy egy ilyen eset is túl sok, főleg, amikor még lehetőséged van ezeknek a súlyos hibáknak az elkerülésére. Amikor még recepcióban voltam, én is láttam el vendéget, akinek harmadik típusú találkozása volt egy üvegajtóval, amit egyébként azóta se értek, hogyan hozott össze. Az ilyenek nem éppen kellemes tapasztalatok, főleg, ha nem igazán bírod a vért, mint mondjuk én. Eü. doboz, közben hívod a mentőket, kötözés, tartsd a fejed fölé, nyugi, nem lesz gáz, miközben lekíséred a mentőhöz, a többi vendég is meglátja a vért, azok is bepánikolnak... A második alkalommal már nem olyan vészes, de ezek traumatikus élmények, a vendégnek is, neked is. A traumából pedig nem következik a "Best vacation ever" kezdetű értékelések. De tényleg nem a világvégét akarom itt lefesteni, hanem amire ki akarok lyukadni, hogy ha jól is csinálod a dolgodat, ezerből legalább egy vendég úgyis lesz, aki ellen ott és akkor összeesküszik az univerzum, és minden elővigyázatosság ellenére történni fog vele valami rossz. Mert azon a lépcsőn is el tudtak takonyolni, amire egy hete raktatok fel újfajta csúszásgátlót. Mert az automata redőnyt, amire fejméretű betűkkel van ráírva, hogy ne rángasd, le tudja úgy tépni, hogy utána ráessen, és felsértse a fejét. Vagy jó nagy lendülettel nekimegy a teliüveg ajtónak, mert épp akkor takarították le, és túl jól sikerült. Ezerből egy, és ő se direkt csinálja, de egy 100+ szobás hotelben, szezonban, nem kell egy hét se, hogy ennyi ember átpörögjön a házon. Azt gondolom, és a tapasztalataim igazolnak benne, hogy ezt nem lehet "túlaggódni". Ha eszedbe jut valami, (a valóság talaján maradva) amivel biztonságosabbá teheted a szállodát, akkor azt meg kell tenni. Úgyse fogunk mindent előrelátni és kiküszöbölni, de legalább csökkentsük az előfordulást.
Vonatkozik ez ugyanígy azokra a kiváló elgondolásokra, amik még a szobákban értek bennünket váratlanul. A szálloda koncepciója eredetileg úgy lett megalkotva, hogy a fiatal felnőtteket célozza meg. Ehhez egyébként az elhelyezkedés is megfelelő volt. Ezek alapján azért nagyjából fel lehet azt mérni, hogy a vendégkörünk egy nagy százaléka például fog menni bulizni, berúgni, élni az éjszakai életet. Ebből kiindulva, a szobák kialakításánál külön fontos figyelembe venni, hogy amikor kissé, vagy nem kissé illuminált állapotban visszatérnek a vendégek a szállodába, akkor elég sokan csak arccal előre be akarnak zuhanni az ágyba, mely műveletet nem a legjobb mozgáskoordinációval tudják már csak kivitelezni. Ezért fontos, hogy mi vigyázzunk rájuk, és például ne basszuk tele a szobájukat egy rakás hülyeséggel, aminek nekimennek, vagy amin átesnek (de ez akkor is fontos, ha csak simán nem kapcsolják fel a villanyt, inni se kell hozzá). Ezt a szempontot megszívlelve került be egy tévéállvány a szoba közepére, elvágva az egyenes utat az ágyhoz, ráadásul csak az egyik irányba lehet oldalazás nélkül elférni mellette. Na igen... Tévészekrény? "So 1990s..." Mondhatnánk azt is, hogy ha már lúd, legyen kövér, mert ha már átesnek valamin, az legalább legyen a tévé, hogy jó drága legyen kicserélni. Ez megint csak nem szükségszerű, hogy előfordul, de gondolj arra, hogy néha a saját otthonodban, te magad is átesel dolgokon, vagy bekúrod a lábad az asztal lábába, ilyesmi, pedig lehet, hogy ezek a tereptárgyak évek óta ugyanott vannak, és mégis. Itt folyamatosan cserélődő emberek kerülnek egy idegen környezetbe, akik nagy számban bulizni jönnek, és minél fiatalabb korosztályba tartoznak, annál kevésbé kockázatkerülők. Ezért is nagyon fontos, hogy az általuk belakott tér felhasználóbarát legyen. Kivel fordult már elő, hogy részegen valami tök jó ötletnek tűnt, aztán pár másodperc múlva összetört valami? Ugye? Vagy azt hisszük, hogy ott még elférünk, de csak lerántjuk a szomszéd asztalról a korsót. Ez benne van. És amikor a vendég dühösen azt fogja kérdezni, hogy "Ki rakta ide ezt a kurva tévét?!", akkor nehéz lesz vele vitatkozni.
A listára kívánkozik a néhány szobában elhelyezett "galéria", ami inkább hasonlított egy lécekből eszkábált hörcsögketrecre, vagy járókára, amit ráraktak egy kb. mellmagasságig érő fehér, legolcsóbb MDF lapból készült (tákolt) dobozra. És ha ennyi lenne, még mondhatnánk is, hogy "jó, jó, szarul néz ki, de az MDF lapok nagyon beadják az MDW szekrényfal vibe-ot", vagy valami egyéb elbaszott marketingszöveg, de ehhez a kifinomult szerkezethez tartozott egy oldalába süllyedő, onnan kihúzható lépcső. Egyszerű mechanika, falon van egy sín, a lépcsőn van egy bütyök, ki kell húzni tökig a sín végéig, és a bütyköt beakasztani a végébe. Elárulom, hogy elsőre nekem se esett le, hogy ezt kattanásig kell húzni, és külön rögzíteni a végén. A ketrecnek ajtaja is volt, amit ha elfelejtettél kinyitni azelőtt, hogy elindultál volna felfele, akkor azt egy kapaszkodó nélküli lépcsőn állva megtenni (kipróbáltuk) tényleg nem egyszerű. Ha a lépcsőt esetleg valaki elfelejti rögzíteni, az még egy kicsit dob a nehézségi fokozaton. Na de nem akarom ezt túlrészletezni, nem nagy kihívás taknyolni egyet erről se.
Eddig volt szó a színfalak mögötti háborúról, ahol mi megpróbáltunk katasztrófákat megelőzni, a kedves igazgatónk meg már a végén úgy gondolta, hogy nem csak nekünk, de még a vendégnek is a kurva anyját. A tulaj meg lerendezte annyival, hogy "Majd ha jön miatta rossz értékelés, foglalkozunk vele". Minket, szakembereket meg azért fizetnek, hogy ilyenkor elmondjuk, hogy ez nem "ha", hanem "mikor" kérdése. Az ezt követő anomália viszont egy teljesen új dimenziót nyitott meg. Egy-egy szobában láttunk ilyen álmennyezetből kiálló kampókat. Egy darabot szobánként, random elhelyezve valahol. Bár ne kérdeztünk volna rá, ugyanis felhomályosítottak bennünket, hogy ezekről a kampókról tornagyűrűk (tudod, az a szar, amit tesiórán is gyűlöltél) fognak lelógni. Itt váltottunk műfajt. Ezidáig arról beszéltünk, hogy hiba volt a kivitelezésben. Innentől már hiba volt a Mátrixban.
El tudjuk-e azt képzelni, hogy valaki pont ezt hiányolja a szállodai szobájából a nyaralása alatt, és azt a valakit nem Csollány Szilveszternek hívják? Attól eltekintve, hogy a dizájn ezzel megkapta a kegyelemdöfést, és kiteljesedett a rendszerváltás-környéki, használt NDK bútorokkal berendezett panellakás atmoszférája (nem a játékos, retrós értelemben), egy ilyen szart belógatni a szoba közepére egy felhívás keringőre. Visszautalnék arra a részre, amiben azt fejtegetem, hogy meg kell előzni azt is, hogy a vendég önveszélyessé váljon. Abban, hogy ez az izé, eszköz, legalább stabilan rögzítve lett, szintén csak bizakodni tudtunk, meg abban is, hogy ha bekövetkezik a baj, akkor ha magára is rántja az álmennyezetet, megússza komolyabb sérülés nélkül. Joggal merült fel bennünk a kérdés: biztos, hogy pont ezzel akarunk rizikózni? Valószínűsítem, hogy rendelkezésre állnak más megoldások is arra, hogy egy szovjet tornaóra hangulatát szabadítsuk rá a vendégekre, ha már ettől a szándéktól nem tudunk egy az egyben eltekinteni.
Tudom, hogy - talán szerencsére - senki nem olvassa ezeket a bejegyzéseket, de ha mégis, gondolom, sok helyen nyavajgásnak tűnnek az írásaim, de ahogy minden más szakmának, a szállodának is megvannak a maga keretei. Nekünk, akik ebben dolgoznak, sokat számít, milyen házakban dolgoztunk. Akik pedig abba a reménytelen vállalkozásba fognak, mint én, hogy majd úgy fogok előrébb jutni, hogy közben nem válnak senkinek a lekötelezettjévé, azokra ez halmozottan igaz. Ezért fáj az nagyon, ha módszeresen lehetetlenítik el a munkámat, és egyben ezzel engem. Nem akarok szart kiadni a kezem közül, mert utána ebből kell dolgoznom. Ezzel az eszköztárral kell a vendégnek jó élményeket szerezni, és hiába hívod fel a figyelmet minden hibára, ha azt lesöprik az asztalról. Azt pedig komolyabb előképzettség nélkül is bárki megmondja, hogy például jelen esetben, a börleszk, mint vendégélmény nem egy piacképes műfaj. Ez legutoljára annak fog leesni, aki ezt kikényszerítette, ő meg nyilván az alkalmazottakat fogja érte hibáztatni és lapátra tenni.
Magyarországon sajnos az a helyzet, hogy majdnem minden, privatizációból, olajszőkítésből, Gyurcsány-féle mutyiból, Orbán-féle mutyiból, esetleg külföldről importált mutyiból, és egyéb kiemelkedő teljesítmények mentén meggazdagodott análfabéka egy ponton megpróbálkozik a vendéglátás valamilyen formájával. Amelyikük nem teljesen hülye, az megpróbál keríteni hozzá szakembereket, akik összerakják a játszóházát, hogy utána villoghasson vele, de nem próbál úgy tenni, mintha értene hozzá, max a haverjainak. Az idiótább fajta ugyanúgy lefutja azt a tiszteletkört, hogy szakembereket alkalmaz, de nem fogadja meg a tanácsaikat, mert az van előttük, hogy hát a Steve Jobs meg Elon Musk meg a Cukkerberg is mindig szembementek az árral, és ez a siker kulcsa. A hiba ott csúszik a számításba, hogy ezekről a figurákról lehet bármit gondolni, de ők self-made emberek, akik a saját ötleteikkel, tehetségükkel, munkájukkal szerezték a vagyonukat. Amikor az ilyen arcok írnak egy-egy sikerkönyvet, amiket komikus módon a magyar vagyonos réteg imád forgatni, minden olvasott megmondás mellé oda kell(ene) gondolni, hogy ott a sikerekhez, a vagyonhoz tartozik egy saját jogán érvényes ember is, az éles szituációkban megszerzett tapasztalataival, kudarcaival, tudásával együtt, ami ebből az itthoni, nevetségesen érdemtelen rétegből hiányzik. Ebből is adódik, hogy ha pl. Elon Musk akarna nyitni egy szállodát, és menne szembe szakmai alapvetésekkel, azt akkor is úgy tenné, hogy az eladható legyen, működjön, mert a cél nem minden áron szembe menni, hanem valami újat csinálni. De lehet, hogy komplett baromság lenne, és csak azért működne, mert ott van mellette az ő neve. De ér annyit a neve, hogy ezt összehozza.
Az itthoni, általam megismert néhány szállodatulajdonos ehhez képest blődségeket tud csak kifingani magából, amikhez még komoly szakmai ismeretek sem kellenek, hogy tudni lehessen, nem működőképesek. Csak egy fokkal érvényesebbnek, érdemesebbnek kell lenni náluk, hogy az ember átlásson a szitán, ami egy funkcionális analfabéta, ellopott pénzen hízlalt földesúrnál azért nem olyan nehéz. Az, hogy kiviteleztetek egy, jóindulattal is csak háromcsillag középmezőnyét verdeső lélekvesztetőt, ami ettől még ebben a kategóriában is egy szakmai antitézis manifesztációja, de sokszor elmondom róla, hogy ez 4*superior, és amúgy nagyon jó, mert szerintem ez így van, akkor nem az árral úszol szembe, hanem a valósággal. Volán Turizmus? Ja nem, voluntarizmus.
