Az oktatás egy olyan téma, ami mindig is foglalkoztatott, mert egy olyan intézményrendszer, amit nagyon sok szögből volt szerencsém megtapasztalni. Jó pár éve már annak, hogy a teljes rendszerről valami átfogóhoz közelítő véleménnyel rendelkeztem, nem is emlékszem már rá, mit gondoltam, de nem tartom valószínűnek, hogy egyetértenék magammal, ha most ütköztetném a nézeteimet régi önmagammal.
Talán nem túlzok, ha a társadalom döntő többségének a közoktatásban eltöltött évek jelentik az elsődleges tapasztalatokat, ami alapján valamilyen képet, véleményt alkot a rendszerről. Ezeket az (egy kivételével) kínkeserves éveket nekem is volt szerencsém elszenvedni, amihez több intézmény is asszisztált, aztán a felsőoktatásban is körülnéztem, és ezen tapasztalások mentén alakítgattam, csiszolgattam a világmegváltó gondolataimat, hogyan lehetne ezt a rendszert kipofozni. Mindeközben történt, hogy öregedtem egy keveset, és jó pár éve már, hogy bármilyen oktatási intézménynek meg kellett tűrnie a falai között. Így lehet az, hogy ma már valamivel könnyebben veszek fel egy kritikai distanciát, és tudok visszatekinteni nem csak az oktatásban eltöltött éveimre, hanem az akkori önmagamra is, és ez a távolság egyben fel is ment az alól, hogy belelássak a rendszerbe olyan mélységig, hogy határozott elképzeléseim legyenek arról, hogyan kéne ezt csinálni.
Visszagondolva, én nagyon utáltam ezt az egész rendszert, és ugyan nem emlékszem a hatalmas reform ötleteimre, de egész biztos, hogy fűtötte egy jó adag destruktivitás, amiben kifejeződött az oktatási rendszerrel szemben érzett averzióm. Az ilyen, akkor valószínűleg bennem nem tudatosuló érzelmek legtöbbször szélsőséges megoldásokhoz vezetnek, amikből az előző században szerintem láttunk már eleget, és elég mélyen beleégett az emberiség emlékezetébe, hogyan sültek el ezek. Éppen ezért megpróbálom kerülni az észosztást, csak megosztom a friss tapasztalataimat, mint "kívülálló", hogy melyek azok a szeletei az oktatásnak, amikkel a tanulói "karrierem" vége óta kapcsolatba kerülök, és ezek milyen tanulságokat tartogattak számomra, és hogyan tudom ezek segítségével az oktatást elhelyezni a mai világképemben, aminek már nem képezi központi részét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne képezném magam, vagy ne próbálnék az egyébként sok helyen hiányos műveltségemen folyamatosan javítani, és fejleszteni a gondolkodásom, de ezeket a rendszeren kívül teszem, és ez hozzám jobban is passzol.
A személyes szál
Egy rövid ideig volt egy olyan kattanásom, hogy én tanár szeretnék lenni. Ezzel, feltételezem, nem mondtam semmi túl egyedit. Ezek az ambícióim hamar alábbhagytak, mert nem éreztem, hogy a magyar oktatási rendszer megadná azokat a kereteket, amikben én szívesen tanítanék, és akkor a fizetést még nem is említettem. De az valahogy minden pályaválasztást érintő döntésemet végigkísérte, hogy nagyon szeretek közösen gondolkodni másokkal, mert azt vettem észre, hogy tudom úgy segíteni a másik ember gondolkodását, hogy közben nem befolyásolom őt az előítéleteimmel vagy meggyőződéseimmel, lehetőséget teremtve a kibontakozásra. Tudom úgy elősegíteni valakinek a megértését, hogy közben én magam nem értek a témához, amit az illető boncolgat. Abban mindig biztos voltam, hogy ezt szeretném a munkáim során hasznosítani.
Hozzátartozik ehhez az is, hogy szeretek beszélni, előadni. Alapbeállításaimat tekintve ez tőlem idegen műfaj, iszonyú lámpalázas voltam gyerekként, de valamiért igényem volt rá, hogy ráfeküdjek erre a témára, és egy hosszú tanulási folyamat keretében ma már oda jutottam, hogy meg merem kockáztatni, egész élvezhető előadásokat tudok tartani, beszélni meg kicsit túl sokat beszélek az ismerőseim nagy többsége szerint.
Kiegészült ez még idő közben azzal, hogy elkezdtem a szállodaiparban dolgozni, ahol a tapasztaltabb kollégáimtól és önszorgalomból egy csomó tárgyi tudásra tettem szert, egyszer csak meg egy olyan pozícióban találtam magam, hogy elkezdtem felelni a betanításokért, értekezletekért, előadásokért, általában a csapat képességeinek fejlesztéséért. Ezeket elég hamar lehetőségem is volt kipróbálni, és bennem volt a motiváció, hogy ehhez most gyorsan fel kell nőni. Interjúkon meg szokták kérdezni, hogy melyik részeit szeretem a munkámnak a legjobban, amit azért szoktam valamennyire variálni, hogy mikor mit mondok, de a képzések, előadások, betanítások mindig köztük vannak. Sose lesz belőlem trú pedagógus, de a tanításban is nagyon sokat fejlődtem az évek alatt, mert folyamatosan gyakorolnom kellett, ráadásul különböző embereken, csoportokon, így mindig sokat is kellett alkalmazkodnom, nem csak fapofával ledarálni néhány lapot. És igen, azt is tudom, hogy egy-két-három hónap betanítás nem ugyanaz, mint elrugdosni valakit az érettségiig, de így is nyertem valamennyi rálátást a dologra.
Megértettem azt, hogy miért kiemelten fontos az, hogy az értelem, a gondolkodás mentén tanítsak, és ne egybites módon tanítsam be a különböző funkciókat, mert egyrészt nem a futószalag mellett vagyunk, másrészt ugyan az első lépéseket így jóval lassabban tesszük meg, de ha valaki megérti a rendszer működését, akkor nem kell már mindent végigvennünk, mert képes lesz a kolléga kikövetkeztetni azt, hogy minek hol kéne lennie. Döcögős, de nagyon hirtelen fordul át döcögésből terminátorba, ami a tanulónak is hatalmas élmény, mert nem egyenként tanulja meg megoldani a nagyon specifikált problémákat, hanem egy nap elkezdenek forogni a kerekek az agyában, és azonnal képessé válik többezer fajta probléma/helyzet megoldására. El kellett viszont nekem is fogadnom azt, hogy ez egy jóval nehezebb, és sokkal több türelmet és odafigyelést igénylő tanítási módszer, mert teljesen idegen a legtöbb ember számára. És akkor meg is van az első találkozásom az oktatási rendszerrel, mint kívülálló. Egyértelműen az ő számlájukra írom azt, hogy (kis túlzással) én vagyok az első, aki azzal a kéréssel fordul a rendszerből frissen kikerült, kifejlett, értelmes emberekhez, hogy "gondolkozz". És egy percig se higgye azt senki, hogy a tanulókkal lenne a gond, mert egytől egyig mind megtáltosodik, amikor sikerül meglátnia az összefüggéseket, csak ezt az egy akadályt nehézkes egy kicsit átugrani. Nem csak a turizmusos diákokról van ám szó, sokféle suliból érkezett embert vert meg velem a sors, és a legtöbbjüknél ugyanez volt a tapasztalat. Meglepőt nyilván nem mondtam ezzel, még a rendszeren bellülről ugyanezt tapasztaltam.
Megfigyeltem azt is, hogy minél fiatalabb korosztályból való az illető, annál kisebb a valószínűsége, hogy van saját érdeklődési köre. Itt sem a tanulóval van a baj, mert akiből még nem ölt ki minden lelket a rendszer, az hamar érdeklődő lesz, és ha már néhány hasznos weboldal használatát megtanulják, tízszer olyan gyorsan bővítik a tudásukat, mint mondjuk én. Reagálnék is rögtön a "hasznos weboldalakat mutogat a boomer" kezdetű kommentekre, hiába születnek telefonnal a kezükbe sokan, nem tudatos internethasználók. A legtöbben előbb tanulnak meg használni félprofi fotós-, és videóvágó appokat, mint a Google keresőt vagy a Wikipédiát. Az anti-gondolkodás oktatási rendszer csomó ember előtt bezárja a világot, mert nem ösztönzi a diákokat arra, hogy felfedezzenek, tájékozódjanak. Legalábbis ennél a néhány tucat embernél, akit volt alkalmam kicsit jobban megismerni a tanításuk keretében, ezt tapasztaltam. Nekik senki nem szólt, hogy ezt lehet máshogy is, pedig igazából csak ennyi hiányzik, és a rossz nyelvekkel ellentétben egyébként egy tök életképes generáció a mostani 25 alattiak, minimális rásegítés után megoldanak mindent. Azt azért mindenképp meg kell említenem, hogy az én szerepem lényegesen kisebb ebben a folyamatban, mint amennyit beszélek róla. A motivációt a tanuló hozza magával, az időt és az energiát is ő fekteti bele abba, hogy tanuljon, és a sok kezdeti buktató ellenére kitartanak, és igyekeznek. És ugyebár nem egy olyan képességet kapnak, amivel eddig nem rendelkeztek, mert ilyen jellegű képesítésem nincs, csak kapnak egy kis segítséget ahhoz, hogy bekapcsoljanak pár exta funkciót. Egyébként nekem ezek hatalmas sikerélmények, de valahogy mindig van bennem egy kis hiányérzet azzal kapcsolatban, hogy itt van valaki a húszas éveiben, aki most elsajátított egy újnak éppen nem mondható, de fogjuk rá, hogy ma szokatlan látásmódot, ami tök jó, de ezt igazából megtehette volna 6 évesen is, és akkor 22 éves létére lehet, hogy már ő tanítana be engem. Jó, ez túlzás, de értitek. És ez nyilván nem rajtuk múlt, hanem a rendszeren, amiben (véleményem szerint) sínylődnek 12-13 évig. Amikor azt írom, hogy sínylődnek, akkor véletlenül sem arra utalok, hogy iskola-ellenes lennék, vagy hogy ne tanuljon senki írni, olvasni, számolni, vagy egyéb ilyen, amivé ki lehet forgatni, mindössze gondolkodás-, és készségpárti vagyok.
Ugyan tudom, hogy még rengeteget kell ebben fejlődnöm, de nagyon úgy érzem, hogy jó úton járok. Majd a következő nagy projektem az lesz, hogy az érdemtelen posztkádári gondolkodású vezetői réteg ne teremtsen olyan munkakörnyezetet a szállodákban, amik miatt a szuper tanulóim, akikre nagyon büszke vagyok, más pályát választanak, hanem maradjanak, és legyenek egyre többen, és szüntessék meg az igényt erre a sok élősködő, hatalmával visszaélő senkire.
Szakmai szál
Az előző blokkban említettem, hogy sokféle intézményből érkezett tanulóm volt, akiken keresztül a mai oktatásról általában kaphattam egy nem reprezentatív, de azért nagyon árulkodó képet. Ebben a blokkban viszont egy teljesen másik részével kerülök kapcsolatba az oktatási rendszernek, ami kifejezetten a turizmussal, szállodákkal kapcsolatos képzések résztvevői. Itt meg fogok engedni magamnak egy kicsit szigorúbb hangnemet, mert ezeken a képzéseken elvileg szakmámbeliek oktatnak nagy többségben.
A turizmus-jellegű képzéseken résztvevő diákok tantervének mindig része valamennyi szállodalátogatási program. Ilyenkor, kapcsolódó feladattól függően, kisebb-nagyobb csoportokban ellátogatnak szállodákba, és körülnéznek, esetleg interjút készítenek, vagy a szálloda teljes feltérképezését kapják féléves projektnek. Utóbbinál 3-4-5 alkalommal is eljönnek, és egy-egy kiválasztott területre fókuszálnak. Hogyan lettem én az oktatási intézmények leghűbb szövetségese az akkori munkahelyemen? Nem tudtam szépen házat körbemutatni. Persze, mindig vakeráltam valami hülyeséget, és megpróbáltam jófejkedni, de messze nem ütöttem meg azt a szintet, amit szerettem volna. Az iskolás csoportok vállalása ennek gyakorlására, és a szálloda egyéb jellemzőinek megtanulására, bejárására tök jó alkalom volt, és az is, hogy hosszan, összefüggően, informatív módon tudjak róla beszélni, szóval én is sokat épültem ezekből. Ezen kívül vannak még természetesen a szakdolgozók, akik legtöbbször interjút csinálnak, de olyan is előfordult, hogy olyan lehetetlen adatokat kértek be, hogy a teljes nemzetközi PMS-kínálatban nem tudnék olyan szoftvert mondani, ami azokat elő tudja varázsolni. Szóval a találkozási pontok nagyjából ezek voltak. Legjobban a visszalátogató, kis csoportos felállásokat szerettem, mert ott volt lehetőség a legtöbb témát érinteni, meg ha nem siettek, akkor még az előadásukat is összeraktuk nagyjából.
Mindig igyekeztem nem csak a szállodáról, hanem a szakmáról is beszélni, ezért csomószor szóba került, hogy ki mit tanul éppen, milyen óráik vannak, stb., és ilyenkor muszáj volt megkérnem őket, hogy hadd nézzek bele, milyen tananyagból dolgoznak, és hát láttam súlyos dolgokat, sokat. Egy olyan intézmény volt, ahol láttam legalább a törekvést arra, hogy próbálták tudomásul venni a tananyagban, hogy 2000 után is épültek szállodák, de a többiekről még ezt sem tudnám elmondani. Előfordulhat, hogy az elmúlt másfél-két évben, mióta utoljára diákcsoport dömpinget tartottam, teljes reformot hajtottak végre mindenhol, és tényleg olyan hiper-szuper anyagból tanulhatnak a diákok, mint ahogyan az valószínűleg az egyetem prospektusában le van írva, de vannak kétségeim. Lehet, hogy én lettem az évek során túl anyagias, de azt se felejtsük el, hogy a turizmusos diákoknál nagyon sokan fizetnek is azért, hogy részt vehessenek a képzésben. Nem tudom teljes bizonyossággal azt állítani, hogy egyetlen olyan szálloda sincs a földön, akinek hasonlítana a működése arra, amit ezek az anyagok tartalmaznak, de a saját ismereteimmel összehasonlítva elég kicsi volt az átfedés abban a pár diasorban vagy könyvben, amibe belepillantottam. Az is fura volt, hogy felsőbbéves hallgatók sem tudtak egyetlen érintett témához sem hozzászólni, legfeljebb annyit, hogy nekik tök mást tanítottak az adott témával kapcsolatban.
A másik dolog, ami feltűnt, hogy a diákok nincsenek megfelelően tájékoztatva arról, hogy pontosan mit kezdhetnek a papírjukkal. A szállodázás egy olyan szakma, ahol nagyon jó helyre kell születni ahhoz, hogy legalább valamilyen szinten ki ne kelljen járnod a szamárlétrát. Nem tudom, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb ebben a képletben, mert lehet, hogy épp azért rögzült be ennyire a szamárlétra, mert a képzések nem a megfelelő ütemben korszerűsítették a leadott tudásanyagot, vagy ez a bizonyos létra mindig létezett, és a papír soha nem jelentett garanciát a nagyobb hozzáértésre, de visszatérve a lényegre, sok diák abban a hitben él, hogy a papír megszerzése után valamilyen középvezetői szintről indulhat a szakmában, ami viszont nagyon nincs így. Ez csak az én véleményem, de ha még használható tudást is szereznének, akkor sem lenne szerencsés leosztás ez, mert nem rendelkeznének a "hands-on experience"-szel. Jelenleg a nagyon szerencsések megcsíphetnek frissdiplomásként egy Sales Executive pozíciót, ami nem belépő szintű, de ez a max. Ezen kívül legtöbbször a recepciót választják indulásnak, ahonnan az előrejutás szintén nem garantált. Az egyik volt munkahelyemen például azt nevezték ki részlegvezetőnek, aki egyedüliként semmilyen ilyen jellegű papírral nem rendelkezett (ez voltam én), pedig az egy nagyon erős csapat volt.
Na igen, ez amolyan bónusz találkozási pont, általában rajtam kívül mindig van valamilyen papírja azoknak, akikkel együtt dolgozom, és sokszor be is szólnak miatta, hogy kellene nekem is a boldoguláshoz, majd amikor visszakérdezek, hogy ők egyébként a papír keretében megszerzett tudásukat használták-e a pályájuk során, olyankor legtöbbször hallgatnak, vagy beismerik, hogy a papírnak az egyetlen funkciója, hogy van, és lehet mutogatni azoknak, akik kérik. Bár akik kérik, azok is többnyire tisztában vannnak vele, hogy ez mire garancia, de ennek ellenére beírják a követelményekhez. Fura, na. :)
Ami számomra rejtély, hogy ha az oktatói gárda főként szakmabeliekből áll, akkor hogyhogy nem korszerűsítették még a tananyagot, amikor minden összeköttetéssel rendelkeznek hozzá? Tudom, hogy sok a kiöregedett, szállodát már ezer éve nem látott arc, de biztos vannak páran, akik egyébként aktívan dolgoznak az iparban. Ezt talán ahhoz a fajta tanítási/számonkérési módszerhez vezetném vissza, amiről már fentebb írtam. Abból, hogy "a szállodázás nem rakétatudomány, mindenekelőtt gondolkozni tanulj meg", nem lehet többszáz oldalas tankönyveket meg egymást hivatkozgató, releváns megállapítást nem tartalmazó tanulmányokat és disszertációkat írni, de ez nekem nagyon hasonlít arra a működésre, amit az itthoni szakmai szervezetek végeznek. Próbálnak befolyásonak tűnni, meg mindenféle díjakat osztogatni egymásnak, amik egy forintot nem érnek, viszont ezzel a gerjesztett fontosság-látszattal tudnak mégis az ide bekötött emberek és a hozzájuk kötődő házak előnyhöz jutni, mert egy tiszta versenyben már nem lennének életképesek. (Elég csak egy ilyen díjátadó képeit megnézni, 60 körüli férfiak többségben, akikben azért még erősen ott munkál a pártbizottsági szellem)
Talán, ha az iparág termelői és oktatási része szorosabban összedolgozna, esetleg az oktatást jobban lehetne integrálni a tényleges szakmai munkába, akkor szerintem gyorsan lehetne javulást elérni, mind hasznosságban, mind megtérülésben a diákok felé. Egy ilyenre még akár én is beneveznék, hogy ne szóljanak be annyiszor. :)
Valószínűnek tartom, hogy ha teljes rálátásom lenne ezekre a rendszerekre, akkor valamelyest megváltozna a véleményem, én mindössze a saját, oktatási rendszerrel való találkozásaim mentén írrtam meg a benyomásaim, amik hát olyanok, amilyenek.
