Valószínűleg mindenki hallott már a munkaerőkölcsönzésről. Az ilyen tevékenységű cégekről az az általános kép alakult ki, hogy ez a rabszolgatartás egy modern formája, ahol kegyetlen módon lehúzzák a dolgozókat, megfosztják őket a jogaiktól, adót csalnak, stb. Mivel ez nem egy munkaerőkölcsönzők mellett szóló védőbeszéd lesz, ezért nem is áll szándékomban megcáfolni ezeket az állításokat, véleményem szerint nem is tudnám, mert nagyban egyetértek velük. Azonban, ha szembejön velünk egy olyan jelenség, amiről elvileg mindenki tudja, hogy káros, és szabálytalanságok övezik a működését, érdemes elgondolkodnunk rajta, mégis, miért tud fennmaradni? Hogyhogy nincs ellene széleskörű fellépés? Miért jöttek egyáltalán létre?

Az egyszerűbb válasz, hogy minden rendszernek megvannak a maga hibái, mely hibákat kihasználva az ügyeskedők megpróbálnak jogosulatlan előnyökre szert tenni, és kár lenne tagadni, hogy ebben a történetben is fontos szerepe van az ilyesféle opportunizmusnak, de meglátásom szerint ennél lényegesen többről van szó, és a különböző jogi és adminisztratív hiányosságokról való diskurzus elfedi a valódi, háttérben megbújó problémát a rendszerünkkel. A munkaerőkölcsönzők - amikről korábban elfogadtuk, hogy ez a rabszolgaság egy modern formája - rengeteg embernek alternatívát jelentenek a hagyományos foglalkoztatási formákhoz képest. Na de mégis, mi az a rendszer, ahol a rabszolgaság alternatívája lehet akárminek egyáltalán? Ezt fogom megkísérelni körüljárni.

Még pályakezdőként dolgoztam én is ilyen cégnél, de csak rövid ideig. A tapasztalataim, meglátásaim főként abból származnak, hogy szinte minden eddigi munkahelyem állt szerződésben egyszerre több ilyen céggel is, és volt alkalmam elég sokat beszélgetni azokkal a kollégákkal, akiket egy ilyen cég közvetített ki. Némelyik tulajdonost is ismertem, mert egyes cégeknél én voltam a munkahelyem oldaláról a kapcsolattartó. Voltak hosszú harcaim ilyen cégekkel, de volt, akivel egész konfliktusmentes volt az együttműködés, szóval üzemeltetési oldalról vegyes benyomások értek. Azt mindenképp ki merem jelenteni, hogy nem egyszerű ezeket a cégeket kezelni, akárhogyan is állnak hozzád.

Hogyan működik?

A munkaerőkölcsönző egy olyan intézmény, ami - legtöbb esetben - önmaga foglalkoztat dolgozókat, akiket kiközvetít a vele szerződésben álló cégekhez, azonban a dolgozók munkaviszonya mindvégig a kölcsönzőnél vannak, tehát a kölcsönzött munkaerőre a fogadó cég házirendje ugyan vonatkozik, de nem lesznek a fogadó cég alkalmazottai. Ennek több formája is létezik, hogyan alakul ki ez a jogviszony, de a leggyakoribb az, hogy a fogadó cég - esetemben szállodák - nem konkrétan az alkalmazottakért fizetnek, hanem az elvégzendő munkáért. Ebben ugyan zajlik egyeztetés, pontosan hány emberre van szükség, de jogi szempontból nézve te nem egy kölcsönvett mosogatóért, felszolgálóért, szobalányért, biztonsági őrért fizetsz, hanem például X négyzetméter terület tisztántartáséért, vagy X mennyiségű szoba kitakarításáért, vagy X órányi magánterület őrzésért, amit a kölcsönzőnek kell eldöntenie, hány ember szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát el lehessen végezni, és annyit küld, erre pedig előre meghatározza, hogy mennyi pénzt kér. Tök egyszerű, nem? Ennyi lenne? Dehogy.

Hogyan működik gyakorlatban?

Gyakorlatban a legtöbb cég beleszólást enged a kiválasztási folyamatba, és ugyanúgy készül beosztása a kiközvetített embereknek, mint a rendes dolgozóknak, illetve a hosszabbtávú együttműködések keretében el lehet érni, hogy fix embereket kapj, csak mindezt ugye informálisan. Cége válogatja, hogy a kölcsönzött munkaerőt mennyire különböztetik meg a "belsősöktől", illetve inkább fordítva fogalmazok. Cégfüggő, hogy a cég saját alkalmazottainak jogosultságaiból mennyit adnak meg a "külsősöknek". Minden esetre kívülről akár úgy is nézhet ki, hogy ugyanúgy a cég alkalmazottai ők is.

Miben különbözik a "külsős" és a "belsős" státusz?

Vannak fix különbségek, amikkel szembesülniük kell, és vannak, amik a fogadó cég hozzáállásától függnek. Előbb nézzük az utóbbiakat, amik ugyan jelenthetnek kényelmetlenséget, de nem egy világvége. Megállapodástól függően, az egyenruháról a közvetítőnek kell gondoskodnia, aki ezt a költséget gyakran a dolgozóra hárítja. A munka törvénykönyvében meg van határozva, hogy mennyi szünet, étkezés, ilyesmi jár a cég dolgozóinak, egy külsős ezekben alapvetően nem részesül, bár az én korábbi munkahelyeimen mindig megoldottuk valahogy, mert találtam még pár olyan vezetőt, akik nem szerették a megkülönböztetést és az embertelen körülményeket, aztán kiharcoltuk (de olyan cégnél is voltam, ahol kérdés nélkül járt a személyzeti étkezés, nem voltak szarrágók, bár ez se egyszerű kérdés, majd egyszer írok a személyzeti étkeztetésről is). Szállodákban gyakran előfordul, hogy szobalány csak belsős alkalmazott lehet, mert a cég biztosítása csak rájuk terjed ki, és az ellenőrzés joga is a cégnél van, míg a másik esetben csak a közvetítő központot kérhetik számon, tehát a külsősök inkább a közösségi terek tisztaságáért felelnek. A cég saját rendszereihez korlátozott hozzáférést kapnak például a külsős felszolgálók (vagy semmilyet), és többnyire leszedők, tehát nem fizettetnek. Ha vannak fix emberek, akik több hónapja vannak kiközvetítve, akkor itt azért van átjárás, de ezt azért óvatosan kezeli mindenki, ha tudja. Ilyesmi. De nézzük azt, ami mindenképp máshogy van a külsősöknél: a munkaóráik, szabadságaik, betegszabadságaik, túlóráik elszámolása mind a közvetítő céggel kötött munkaszerződésük (ha egyáltalán van ilyen) alapján történik, ami gyakorlatban sok esetben azt jelenti, hogy ezek egyáltalán nem léteznek. Előrelépési lehetőség nyilván nem nagyon van, max órabér emelés.

Kik dolgoznak ilyen cégeknél? Kik választják (lehet, hogy ez kicsit erős kifejezés) ezt?

Sokféle külsőssel dolgoztam már együtt, tehát nem mindenkire fog illeni a leírás, de a nagy többséget lefedi. Általában rosszabb körülmények közt élő, kevés képzettséggel rendelkező, hónapról hónapra élő emberekről van szó, akik valamilyen kisegítő vagy belépő szintű pozícióban tevékenykednek. Ez utóbbi változott valamennyit a kölcsönzők térnyeréséből fakadóan, de erről majd később. Az átlag életkor talán valamivel magasabb, mint a nem-kölcsönzős munkavállalók körében, és több az olyan dolgozó is, aki normális esetben megváltozott munkaképességűnek (leszázalékoltnak) számít, és nagyobb arányban fordulnak elő büntetett előéletűek is. Ezek az én benyomásaim, szóval simán lehet,  hogy nem így van, de összességében én azt láttam, hogy az egyébként is rosszabb érdekérvényesítőképességű társadalmi rétegekből érkezők könnyebben landolnak egy közvetítőnél. Tény, hogy a külsős cégtől érkező dolgozókkal jelentősen több problémám akadt a munkáim során, de sok olyannal is találkoztam, akivel bármikor máskor is szívesen dolgoznék együtt, és külön küzdöttem a közvetítő cégnél és a saját főnökeimnél, hogy valamilyen fizetésemelést oldjunk meg neki. Ja, és persze az ukrán vendégmunkások. Velük nem sokat tudtam beszélgetni, nyelvi nehézségek miatt.

Hogy néz ki ez technikailag? Mi a "trükk"?

Meg kell jegyeznem, hogy ezek mindössze feltételezések, általános következtetések a saját és mások tapasztalataiból, nem tudom pontosan, hogy az eddig velem kapcsolatba került munkaerőkölcsönzők ténylegesen követnek-e el ilyen típusú szabálytalanságokat, ez egy általam összerakott kép egy ilyen cég feltételezett működéséről, és létezik (szerintem) szabályosan működő kölcsönző is, csak nyilván ők nem a sikeresebbek közé tartoznak. Ha nagyon messziről indítanék, akkor valahonnan onnan kéne kezdeni, hogy Szlovákiában valakinek van 100 disznója, ami 200-nak van lepapírozva, és nagyjából egy innen kreált adminisztrációs rémálmon és könyvelési hátraszaltókon keresztül cégek több százmillió adót kerülnek el, de a teljes folyamatot nem ismerem, így maradok a felszíni dolgoknál. Azt mindenki tudja, hogy kis hazánkban Dunát lehet rekeszteni azokkal a munkavállalókkal, akiknek a munkaszerződésükben foglaltak, és a ténylegesen elvégzett munkájuk közt kevés az átfedés, mert a vállalatok adófizetési hajlandósága alacsony (szerintem okkal, de ez most mindegy), és a dolgozók ebben többnyire partnerek, sokszor kiszolgáltatottságból, de nem mindig, mert az egyéni adófizetési hajlandóságunk sem nyaldossa meg az átlag alját sem. De ne szaladunk ennyire előre! A közvetítő cégek többnyire napi bejelentésekkel kezdik meg valaki foglalkoztatását, mert azon mindössze 1000 forint adóteher van, viszont ennek van egy havi 15 napos, illetve évi 90 napos limitje. Ezen kívül nyilván adnak "adómentes" borítékot is, mert nekik is vannak "nem-számlás" ügyfeleik, akik kápéban fizetnek. A napi bejelentést egy idő után, szükség esetén felváltja egy 4-6 órás, részmunkaidős, minimálbéres bejelentés, boríték az marad, esetleg kombinálják ezeket (XY Munkaerőkölcsönző név mögött lehet, hogy 5-6 cég van, tehát egy helyre be van jelentve, egy másikhoz meg bejelentik napival ugyanarra a napra, ilyenek). Ha a fogadó céghez érkezik egy munkaügyi ellenőrzés, akkor neki csak a saját dolgozói papírjait kell rendben tartania, a külsősökre meg felmutatja a szerződést, hogy velük kapcsolatban kinél lehet kopogtatni, nem ő foglalkoztatja ezeket az embereket. Ha meg is történik az a nagyon ritka eset, hogy fülön csípnek egy kölcsönzőt, a fogadó cég nem tud semmiről, ezt jogilag, azt hiszem, hihető tagadhatóságnak nevezik. Ha a kölcsönzőhöz kimegy a munkaügy ellenőrizni, akkor megérkeznek egy irodába, ahol van 3 alkalmazott, akiknek rendben vannak a papírjai, a többi bejelentést meg nem tudják ellenőrizni, mert a dolgozók munkavégzésének helye mindig változik, szóval annyit látnak, hogy van egy csomó így-úgy bejelentett dolgozó, akik el vannak szórva a város 50 pontján, oszt jónapot, a külföldről érkező vendégmunkásokat meg alapból lehetetlen (oké, nem az, de macerás) ellenőrizni. Plusz mivel a kölcsönzők szinte mindig céghálóban működnek, többnyire ugyan azonos telephellyel, de különböző tulajjal, ügyvezetővel, stb. (akkor kell a legkevesebbet adózni, ha 25 alkalmazottnál kevesebb ember van bejelentve a céghez), ezért ha kimennek egy ilyen központba, akkor az oda bejegyzett cégek közül csak azt ellenőrizhetik, amire felhatalmazásuk van. Valószínűleg egy csomó részletet kihagytam, de a lényeg nagyjából ez. Ja, meg nyilván a legtöbb ilyen cég azért be van annyira kötve, hogy szóljanak nekik jó előre, ha ellenőrzést kapnak. Meglepődtünk? Ugyan már. Nem tűnt fel, hogy legfeljebb azok a cégek (és még azok se) fizetik be rendesen az adót, akik egyébként olyan brutál kedvezményeket kapnak az államtól, hogy lassan azt is megköszönjük nekik, ha leköpnek?

Miért érzi mégis mindenki, hogy jól járt?

A legproblémásabb rész. A teljesség igénye nélkül végigvettük, hogy ez mennyire egy rossz, szegényebb rétegeket kizsákmányoló, potenciálisan szabálytalanul működő, munkavállalói jogokat nyirbáló, fogadó cég számára is korlátozásokat jelentő konstrukció, és a szomorú helyzet az, hogy rövid távon ezt mégis mindenki "win-win"nek könyveli el. És igen, nyilván hűde szemét mindenki ebben a helyzetben, de a korábban feltett kérdésemet, miszerint "Miért működik ez?" megválaszolva, sajnos azért, mert igény van rá. Egy rettenetesen szar és hibás rendszerre adott szintén szar és hibás válasz.

A kölcsönző nyilván jól jár, mert a "munkadíj", amit beszed, kedvezőbb adózási körbe tartozik, mint mondjuk a bérköltségek, amin ő spórol. Így alapvetően magasabb bért tud adni a dolgozóinak, még ha nem is teljesen legálisan, és minél több ember fölött diszponál, annál nagyobb a valószínűsége, hogy felkérik. Tehát minél több "emberi erőforrást" halmoz fel, annál könnyebben generál magának keresletet, mivel a munkaerőpiac meg véges. Ma már egy-két kölcsönző akkorára nőtt, hogy komoly, piacot formálni képes befolyásuk lett. (Például ha egy bizonyos munkakörre specializálódott 3 legnagyobb kölcsönző nem hajlandó leszereződni valamilyen oknál fogva valakivel, akkor annak a cégnek csak hatalmas nehézségek és költségek árán lesz lehetősége ezt a munkakört betöltenie)

A fogadó cég úgy gondolja, hogy jól járt, mivel a munkaerőkölcsönzőtől érkező dolgozók összességében kevesebbe kerülnek neki, és nem köti őket a havi kb. 160 munkaóra limit, tehát több műszakot tud így lefedni, kevesebb emberrel. A munkaerőkölcsönzőnek egyébként általában valamivel többet fizet havonta emberre lebontva a fogadó cég, viszont nem kell szabadságot fizetnie, betegség esetén szintén nem jár neki többlettel a helyettesítés, mert a kölcsönző küld mást, és ha elküldik a kölcsönzött munkaerőt, a pótlása is könnyebben megoldott, és nem neki kell róla gondoskodnia. Egy csomó más bonyodalomtól is megkíméli magát, pl. ha külsős őrző-védő céget alkalmaz, akkor a saját tevékenységi köreibe nem kell felvennie a vagyonvédelmet, mert nem alkalmaz saját biztonságiőrt, stb., és a dolgozói létszámot is alacsonyan tudja tartani, tehát könnyebben fér be 50 vagy 25 fő alá, és kevesebb adót fizet. És azt se felejtsük ki, hogy a nehezen betölthető pozíciókra így könnyebben kap embert.

A dolgozó, akiről végképp nehéz elhinni, szintén úgy gondolja, jól járt. A legtöbb ember, akivel beszélgettem, szinte kivétel nélkül azzal indokolta, hogy így többet keres, és ha elküldik, akkor a kölcsönző a következő nap már kiközvetíti egy másik helyre, tehát nehezebben marad munka nélkül. Amikor ezeket az indoklásokat hallottam, eleinte bevillant egy sor kérdés, amit mindjárt meg is osztok, de igazából sosem tettem fel őket, mert amikor ezek bennem felmerültek, abban a pillanatban világossá is vált, hogyan nőhetett ez a dolog ekkorára. Tehát a hülye kérdéseim, amiket ilyenkor csak azért tenne fel az ember, mert véletlenül azt hiszi, hogy még Európában élünk, aztán rájön:

Kérdés: Nem félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk?
Válasz: Mert nekem, aki be vagyok jelentve, lesz? Lol.

Kérdés: Nem erőltetik túl magukat, ha ilyen sok napot/órát dolgoznak?
Válasz: Ha belsősként dolgozna, akkor ebben a pozícióban jó esetben keres 180-200 nettót, az albérletek 130 plusz rezsinél kezdődnek. Úgyhogy választhat, milyen deprivációt szeretne. Általában nem az utcára kerülést szokták választani, annál még valamivel a túlhajszoltság is jobb.

Kérdés: Nem nagyon bizonytalan ez a munkaviszony így?
Válasz: A szomorú igazság az, hogy a magyar munka törvénykönyve amúgy sem biztosít semmilyen érdemi jogvédelmet a munkavállalóknak, és még azt a nagyon kicsit is baromi egyszerű kijátszani, szinte minden szabályozás a munkaadót védi és segíti, így ennek feladása legfeljebb annyit jelent, mintha a törött, lyukas esernyődet otthon felejtenéd, amikor jön a tájfun. Ha mégis valamilyen jogsérelem ér, akkor perelhetsz, ami tart évekig, és a cégeknek általában több pénze van ügyvédre, és még meg is bélyegeznek utána, sok sikert.

Kérdés: Nem zavarja őket az a tény, hogy nem rendesen adóznak?
Válasz: Ebben az országban ez senkit nem zavar. Amúgy is alig kapunk érte valamit, és minél szegényebb vagy, annál kevesebbet kapsz még ebből a kevésből is. Szóval tragédia, ennyivel kevesebb jut stadionra.

Kérdés. Nem éri őket hátrány, ha lebetegszenek, vagy például GYESre akarnak menni?
Válasz: Dehogynem, viszont a másik verzió meg az, hogy éhen döglenek, vagy hazaköltöznek Pusztalapajszecsőre, ahol talán kapnak közmunkát.

Milyen hosszútávú hatásai lehetnek ennek a tendenciának?

A munkaerőkölcsönzők nagyot erősödtek, nőttek a 2012-es Munka törvénykönyve óta, egyes szektorokban már csak nagy nehézségek árán hagyhatóak ki a buliból, mert nélkülük egyes pozíciókat nagyon nehéz ma már feltölteni. Van olyan nagy presztizsű szálloda, ahol a teljes Housekeeping részleg ukrán vendégmunkásokból áll, és a közvetítő cég ad hozzájuk tolmácsot. De van olyan... Khm... Kisebb presztizsű szállodalánc, akinek az egyik (egyébként a maga módján ikonikusnak számító) szállodája alsó három emelete munkásszállóként üzemel (mondjuk vendégnek én se adnám ki :D). Ezt a láncot mondjuk semmilyen szempontból nem tartom irányadónak, és ha írhatnék tankönyvet, akkor a legrosszabb példák közé tenném, de mindegy, van ilyen is. Azt mindenképp ki kell emelni, hogy ugyan vannak jó példák, de a kölcsönzőkkel megoldott munka, a nagy átlagot nézve, alacsonyabb minőségben lesz elvégezve, mintha egy saját cég által betanított dolgozó végezné ugyanezt. A növekedéssel egyetemben természetesen a szolgáltatás ára is emelkedett. A hosszútávú hatások felmérésében az iméntieket tartom a legfontosabb tényezőnek, ugyanis ha megvizsgáljuk azt, mi történne, ha ez a folyamat ebben a formájában zajlana tovább, láthatjuk, hogy katasztrófa a vége. A kölcsönzők egyre több munkaerőt szívnak fel, vagy éppen teljes munkaköröket, így munkaerőpiaci monopolhelyzetbe fognak kerülni bizonyos pozíciók betöltése kapcsán, amitől kezdve úgy növelhetik az áraikat, ahogy nem szégyellik. A belsős, tehát magasabb minőségű munkát végző dolgozók száma egyre csökken, akikre ráadásul kevesebb pénz is fog jutni, a dráguló kölcsönzési díjak miatt. Ma még kiegyensúlyozható a minőség, és anyagi előnyökkel jár a kölcsönzők alkalmazása, azonban ez az arány nagyon könnyen felborulhat, és vezethet oda, hogy egyre növekvő költségek mellett kapnak a cégek egyre rosszabb minőségű munkát. Mert ugyebár minél közelebb van valaki a monopolhelyzethez, annál kevésbé szorul rá, hogy jobb szolgáltatást nyújtson (Helló, internetszolgáltatók). Fel fognak merülni plusz költségek, mert a minőségromlás megakadályozását a külsősöknek biztosított képzések segítségével lehet majd csak elérni, amit a kölcsönző örömmel fog a cégekre hárítani. Ezen felül nyilván megnövekszik a jogi hátrányokat elszenvedő, túlhajszolt dolgozók száma, kevesebb befizetett adó lesz, és az amúgy is fasza állapotú egészségügyre is nagyobb terhelés nehezedik. Ezek a viszonyok a befektetőkre is negatívan hatnak, illetve a már működő vállalkozások is könnyebben adják fel a dolgot, mert még inkább ellehetetlenülve érzik magukat. Meg kell hagyni azt is, hogy viszont amíg ez az arány nem borul fel, és csap át minden tekintetben negatívba, addig ténylegesen megold egy olyan problémát, amit nem tudom, hogyan lehetne máshogy. Lehetőséget teremt arra, hogy a nem éppen kedvelt pozícióban dolgozó, alulfizetett emberek valami olyan jövedelmet szenvedjenek össze maguknak, amivel túlélik a mát, a holnappal meg majd holnap foglalkoznak.

Akkor én most érveltem a kölcsönzők mellett?

Jesszus, dehogy. Arra próbálok pusztán rámutatni, hogy a szélsőséges rendszerünk szült nem egy olyan problémát, amit a maga keretein belül nem tud/nem akar megoldani, mi pedig, mint társadalom, adtunk erre egy nagyon rossz választ. Megalázó jogi környezet, alacsonyan tartott bérek, felülről korlátozott piaci verseny, egyre növekvő megélhetési költségek, iszonyú magas bérleti díjak, 27%-os ÁFA, magas bérköltségek, lezüllesztett oktatási rendszer, a társadalmi mobilitás szinte teljes ellehetetlenítése... Nem tudom, hogy ennél több sebből egyáltalán lehet-e vérezni.

Ezek a körülmények eredményeztek béreket, amiket a mezei cégek nem tudnak kifizetni, olyan munkavállalóknak, akik a munkájukat nem tudják elvégezni, aki munkavállalók ebből a bérből pedig nem tudnak megélni.
 

És ez az élelmes lovasnemzet hogyan válaszolt erre a kérdésre? Megteremtette a lehetőséget a brutális kizsákmányoláson és jogfosztottságon felül a brutális önkizsákmányolásra is, miközben arról a nagyon kevés meglévő jogáról is lemond, mert ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni. A kizsákmányolás kifejezést tudom, hogy sokan nem szeretik, és nem tartom magam marxistának, de ez írja le a legjobban. Szóval igen, az önkéntes rabszolgaság egyfajta válasz erre a problémára, és rövid távon segít túlélni, de ez nem tartható fenn sokáig. Alapból nevetséges, hogy a kölcsönzők már akkorára nőttek, hogy nélkülük komplett szektorok válnának működésképtelenné, és igen, a mellékelt ábra is mutatja, hogy számtalan probléma van velük, de ha ujjal mutogatunk rájuk, hogy "szemét adócsalók", meg "tilcsákbe", stb., azzal a tünetet okoljuk a probléma létéért, azt nem elfelejtve, hogy ha kivesszük őket kiváló rendszerünk kontextusából, akkor valóban elítélendő, amit csinálnak, azonban én mégis magunkat, mint társadalmat állítanám a szőnyeg szélére, mert ezt mi hoztuk ezt létre, és nekünk is kell megoldani.

"Na de akkor mit kellett volna csinálni?!"

Ennek a problémának számos aspektusa van, amiket röviden összefoglaltam az előző blokkban, viszont én most kiemelek hármat, és akkor nem kell a súlyosabb társadalmi kérdésekbe belemenni, mint hogy miért hagytuk elszállni az árakat, stb. Az egyik fő kiváltó ok az alacsony bérszínvonal, a másik az alacsony adófizetési hajlandóság, a harmadik a munkavállalók jogainak hiánya. Ha ezzel a hárommal kezdünk valamit, az már érzékelhetően javít a helyzeten. A megélhetés még mindig kurva drága lesz, az oktatás meg még mindig szar, de azok csak közvetetten kapcsolódnak ide.

Hordoz ez az egész kölcsönzős problémakör egy fontos tanulságot, ami egy olyan mechanizmus, ami a megoldását is segítené. Sokezer ember fejest ugrott egy, egyébként számára roppant előnytelen helyzetbe, mert a helyzethez tartozott egy olyan incentív, ami miatt bevállalták. Szerintem ez azt mutatja, hogy egyébként az emberek egy csomó mindenre hajlandóak, akár önként lesznek lábtörlők, mert végső soron rohadtul nem érdekli őket, hogy akkor ez a munkaerőpiaci szabályozás (vagy ellehetetlenítés) mennyire kereszténykonzervatívilliberálistudjaafaszom, ha a rendszernek csak agyfingásai vannak a problémák láttán, a rendszeren kívül meg van egy valamilyen megoldás. Na de, ha ilyen könnyen baszik ki magával mindenki, akkor nem lehet, hogy a saját javukra is legalább ilyen lendülettel tudnának cselekedni? Szerintem de.

Adózási hajlandóság: Egyszerűen a feje tetejére kell fordítani a mostani rendszert, ami hemzseg a szegényektől gazdagokhoz vándorló jövedelemtranszferektől. A gazdagok (főleg itthon) azért lettek gazdagok, mert az alapvető természetük az, hogy elvesznek, és nem osztogatnak. Minél tovább gyarapodtak a javaik, annál több megerősítést kapott ez a magatartás. Ha ezt a tendenciát megfordítanánk, és a leggazdagabb 5% helyett a kevésbé szerencséseknek teremtenénk esélyt az újraelosztási alrendszereink által, akkor (leegyszerűsítő, béna módon kifejezve) létrejönne a társadalom egy széles körében az a mentalitás, hogy a becsületesen dolgozó ember azért tud jobb életkörülményeket elérni, mert ehhez támogatást, biztonságot, oktatást, infrastruktúrát, egészségügyi ellátást kapott a rendszertől. Nem állítom, hogy nem lennének ekkor is emberek, akik továbbra is csak elvenni akarnának, visszaadni nem, de nem ők szolgáltatnák a többséget, ahogy ma. Ez nem történik meg rögtön, itt egy teljes generációt kell kinevelni ebben a szellemben, de minél hamarabb kezdjük el, annál valószínűbb, hogy elérjük a célunkat még azelőtt, hogy magunkra égetjük a bolygót. Azt sem állítom, hogy valaha lesz olyan, hogy az emberek örömükben táncolás közben fognak adót befizetni, de ha noszogatni akarjuk őket, hogy mégis tegyék meg, akkor jobb, ha valamit fel is tudunk mutatni (nem sportlétesítményekre gondolok), hogy "Na látod, ezért van erre szükség.". 

Bérszínvonal: Nincs mese, be kell vállalni, hogy az összeszerelő üzemek lehet, benyomják a fakkot, és más megoldást kell találni az emberek foglalkoztatására, de minimálbért kell emelni, méghozzá nem kis mértékben. A különböző rétegekre vonatkozó minimálbéreket lehet valamilyen stratégia alapján emelni, pl. az érettségizettekét nagyobb mértékben emelni, de közben elindítani egy programot, kifejezetten a minimálbéres, érettségivel-nem-rendelkező réteget célozva, hogy el tudják végezni a sulit (ahol nem árt, ha értelmes dolgokat is tanítanak nekik, nem úgy, mint most), de ez csak egy ötlet, nyilván van egy csomó ember, aki ehhez jobban ért, mint én. A cégek megnövekedett bérköltségeit lehet segíteni bértámogatásokkal (egy multi 9 millió forint támogatást kap minden egyes létrehozott munkahelyért...), illetve a növekvő bérköltségek mellett esetleg másik adónemet lecsökkenteni, hogy balanszban tudjon maradni. A minimálbér emelésnek főleg az a célja, hogy a teljes bérszínvonalat feljebb tolja, tehát több lesz a fizetőképes kereslet, no meg az sem árt, ha az emberek tényleg meg tudnak élni abból, amit fizetés gyanánt kapnak. Egyébként ebben pl. a mostani kormány nem sokkal lőtt mellé, mert sokat emeltek a minimálbéren. A probléma az, hogy nagy adóbevételt nem a "zembereken" kell szakítani, például kikúrt magas ÁFÁval, meg rezsiadóval, meg tudja a halál, hanem minél inkább erősíteni a fizetőképes keresletet, amin keresztül az emberek vásárolnak, fogyasztanak, tehát pörög a gazdaság, majd miután pörgött a gazdaság, a nagy nyereségekre kivetett adóból feltölteni a kasszát (de azt se aránytalanul!). Ahhoz kell itt okosnak lenni, hogy országhatáron belül tartsuk a pénzeket, aminek biztosan megvannak a módjai, és ezeknek a módoknak a szakértői, és biztos lesz elégedetlenkedés a multiktól, de valahogy nem tudom őket sajnálni. A növekvő minimálbér másik hatása az, hogy kiszorítja a piacról az alacsony hozzáadott értéket termelő cégeket, tehát erősíti a versenyt, és jobban működő vállalkozások jönnek létre általa, ami jobb minőségű munkahelyeket is jelent, stb. Nyilván ezt meg lehet fogni több oldalról, mert ha párhuzamosan elindul egy olyan stratégia is, ami pl. a megélhetést teszi olcsóbbá (Airbnb kipicsázása, albérletárak szabályozása, hőszigetelés/lakásfelújítás támogatása nem csak a gyerekgyáraknak, közművek haszonmentesítése), azzal gyorsítani lehet ezt a folyamatot, és egyszerre nő a mérték meg az érték. Azért valljuk be, ezzel nem sok újat mondtam, mindez inkább politikai akarat kérdése, nem pedig azé, hogy én még nem szóltam miatta.

Munkavállalói jogok: A jelenlegi munka törvénykönyvét ledarálni, megetetni azokkal, akik írták, kiszaratni velük, és megetetni velük azt, amit a ledarált törvénykönyvből szartak. Ha ez megvan, akkor elkezdhetünk összerakni egy újat, amiben most jogokat is adunk a munkavállalóknak, nem csak lófaszt a seggükbe kétszer. Egyrészt teret kell adni a munkavállalói érdekképviseletnek, és fórumokat teremteni, ahol a munkavállalók érvényesíthetik a jogaikat, vagy éppen a munkáltatók képviselhetik magukat, hogy ezekkel a szerzett jogokkal a munkavállaló ne éljen vissza, csökkentve ezzel a peres szituációkat. Egy munkaügyi per nem tarthat évekig, amit leginkább azzal érhetünk el, ha csökkentjük a bíróság terheit mediáción keresztül. A munkahelyi bántálmazást/zaklatást büntetőjogi kategóriává kell tenni, mert jelenleg el sem tudjátok képzelni, (de, sajnos valszeg el tudjátok...) hány ember idegeit teszi tönkre, vagy taszítja őket depresszióba valami kontraszelektált posztkádárista féreg, aki csak azért jár be dolgozni, hogy mások életét tegye minden áron rosszabbá. A mentálhigiénés szempontokat be kell emelni a törvényalkotásba. A jogtalan felmondás intézményét újragondolni teljesen, ezekre biztos van használható nemzetközi példa, amin el lehet indulni. Meg kell szüntetni azt a fajta működést, hogy ha mondjuk a sapkád, vagy éppen annak hiánya miatt ki akarnak szopatni egy munkahelyről, akkor random kiosszanak két figyelmeztetést, aztán kalap-kabát, olyanért, amiért mondjuk előtte senki nem kapott. El kell érnünk, hogy ezt a balkáni, kicsinyességen alapuló tempót leváltsa valamilyen következetes működés, ahol nem előbb ütünk, majd utólag meghozzuk a szabályokat, hogy miért is volt jogos. (Több ilyen esetem is volt, hogy felülről kiadták valakire a kilövési engedélyt, és meg lettem kérve, hogy akkor a következő 2 hónapban osszak ki neki 2 warning-ot, hogy jogszerű legyen a kirúgása. Ilyen kurva egyszerű ezt is megkerülni, és ez nagyon nem jó. Itt csak azért nem történt visszaélés végül, mert én ezt a kérést megtagadtam. Azt hiszem, ezen a munkahelyen 3 ilyen kérésem volt, a harmadik esetben ráadásul végül épp csak azért nem osztottam ki a figyelmeztetést, mert utasításba volt adva, pedig amúgy tényleg rászolgált az illető. Jutalmam az lett, hogy ugyanezt a kilövési engedélyt adták ki rám.) A munkavédelmi szabályozást korszerűsíteni kell, a cégek azoknak való megfelelését pedig pénzügyi eszközökkel támogatni. És még ezer ilyen dolog van, de most hirtelen ezek ugrottak be. A cél az lenne, hogy egy olyan munkát szabályozó törvénycsomag jöjjön létre, ami az emberekre és a gazdaságra pozitívan ható magatartást elősegíti, tehát edukatív jelleggel is rendelkezik, nem pedig random büntetget irreális összegekre valami csinovnyik fingásai és önkénye szerint egy szutyok hivatalban. Ha megszületik az igény az emberséges körülményekre, és néhányan elkezdenek példát mutatni, akkor szép lassan kiépülhet egy olyan rendszer, ahol a zsarnokoskodó érdemtelen emberek ellen nem kell már hadakozni, mert a struktúra természetéből fakadóan akadályozza meg az ilyen típusú működést. Utópisztikus, tudom, de én azt szeretném látni, hogy ha egy ilyen pszichopata elkezd akár egyetlen dolgozót is zaklatni, bántani (itt a módszeres zaklatásról beszélek, amikor a basztatás nem eszköz, hanem cél), akkor abban a pillanatban kerüljön minden dolgozó felmondólevele a vezetőség asztalára, hogy vagy az önkényeskedő rohadék takarodik, vagy mindenki más. És legyen annyira érett és értelmes a csapat, hogy ilyet tényleg csak vészhelyzetben tesz, nem pedig zsarolás céljából. Nehéz egy egyensúly, de kicsiben én ezt már láttam, és kajak működik.

Digitalizáció: Ezt ugyan nem terveztem eredetileg ideírni, de ezt a nevetséges, és egyben felesleges bürokráciát, ami az egész országot átszövi, fel kell számolni. Gyakorlatilag a cégeknek azért kell már külön embereket foglalkoztatni, hogy teljesen értelmetlen, haszontalan papírokat töltögessenek ki, amit utána elsüllyesztenek valami bürokratikus pokol mélyére, de kikúrt mód megbüntetnek, ha egy percet is késel a leadásukkal. A csinovnyikok számát is le kell építeni, csak a leépítést előzze meg átképzés, és támogatás, hogy más munkakörben el tudjanak helyezkedni. (Bármennyire is hivatalban még nem volt velem soha senki kedves és segítőkész, és szívesen kárörvendenék rajtuk, de így nem leszünk társadalom) A 21. századi eszközök hatékony használata (ami nem a letöltöm, kinyomtatom, kitöltöm, beszkennelem, feltöltöm, édes Istenem....) a nyugdíjasdiktatúrát is enyhítené, ami másik szívügyem.

Hogyan lehet ezeket kikényszeríteni? Meg kell szülnünk erre az igényt. Jelenleg akkora szarban vagyunk tartva, hogy a legtöbben el se tudják képzelni, hogy egyáltalán lépéseket tegyünk egy igazságosabb társadalom felé, pedig rengeteg ország megcsinálta már előttünk. Teremtsük meg magunkban az igényt, érleljük, beszéljünk egymással, szerveződjünk, és hallassuk a hangunkat, sztrájkoljunk, ha kell. Máshogy nem lehet, és helyettünk nem fogja megtenni senki. Ha folyamatosan jelezzük, hogy erre igényünk van, és ezzel lehet a mi szavazatainkat elnyerni, akkor előbb-utóbb ezt valakinek muszáj lesz kiszolgálnia. Ha pedig valakiről kiderül, hogy hamis ígéreteket tett, azt úgy kell picsánrúgni kifele a Parlementből, hogy leolvassa a Göncölszekér alvázszámát, abból majd tanul a többi. A politikus szolgálja az ország polgárait, ne a saját érdekeit. De a politikus csak a polgároktól fogja megtanulni, hogy nem "boldog karácsonyt" meg "oszt jónapot", hanem talán "miben segíthetek", te kis geci. Úgyhogy tanítsunk, én azt mondom, vagy hamarosan tényleg akkora szarban leszünk, hogy Kövér Laci kötele már vonzó opciónak fog tűnni.

Nagyjából ennyit gondoltam, igazából ez az egy olyan írásom itt egyelőre, amit tényleg remélem, hogy el is olvas valaki. Ha te így tettél, akkor köszönöm az idődet.