Történt nemrégiben, hogy egy rövid ideig azt hittem, egy kis lélegzethez jut az életem. Nem kell nagy csodára gondolni, olyasmi, mintha süllyedés közben eresztene a mentőmellényed, és valaki odajön, hogy fújjon bele kettőt. Jelenleg nekem ez is segítség lett volna.
Egy ismerősömön keresztül érkezett hozzám egy megkeresés, miszerint egy nagyjából nyár óta zárva tartó szállodát egy-két hónap múlva szeretnének újranyitni, viszont a nagyon alap lezárási intézkedéseket leszámítva körülbeül úgy hagytak ott mindent, hogy egyik reggel bejelentették az üzemszünetet, estére már mindenki kipakolta a szekrényét, íróasztalát, 1-2 ügyvitelben résztvevő alkalmazottat kivéve nem maradt ott senki, és romokban a rendszer, amit gatyába kéne rázni legalább annyira, hogy elméleti szinten lehetséges legyen a vendégfogadás.
Nem a leghálásabb feladat ez, mert rengeteg idő szétszálazni és utána rendszerezni a dolgokat. A központi rendszert kompatibilissá kell tenni az újévkor érvénybe lépő szabályozással, átalakítani esetleg egyes folyamatokat, megújítani az előfizetéseket, amik fel lettek függetszve, és nyilván ilyenkor elvárás az is, hogy a költségeket is optimalizáld, amennyire lehet. A tényleges beállítások, telepítések mellett ilyenkor (ha igényesen végzed) készíteni kell egy 50-100 oldal terjedelmű "füzetkét", amiben zsírkrétával lerajzolod, hogy mik a pontos teendők, hogy az újonnan felvett kollégák értsék, milyen rendszerbe érkeztek, és mi innentől a feladatuk, illetve hány embert kell felvenni, stb. plusz a napi adminsiztrációhoz tartozó sablonok (ezeknél szerencsére sokat lehet újrahasznosítani a már meglévőkből). Érteni kell valamelyest mind a front-, mind a back office feladatokhoz, árazáshoz, stratégiához, ilyenek, szóval nekem pont testhez álló. Előnye viszont, hogy nem azt kérik ilyenkor, hogy a napi üzemelésbe folyjak bele, hanem van egy fix feladatlista, és ha megvagy a projekttel, egyben kifizetnek, jelen esetben (tudom-tudom, csúnya dolog) zsebbe. Átadás, átvétel, és mintha ott se lettem volna.
Kaptam egy minimális előtájékoztatást, melyik szállodáról van szó, plusz egy-két alapadatot, és egyeztettünk a tulajjal egy találkozót. Gondoltam, én hülye, hogy megcsinálom a házi feladatom, és amit lehet, összeszedek a helyről, és megpróbálom felmérni előre, mire számíthatok, milyen kérések lesznek. Ez általában nyerő szokott lenni az interjúkon, és az interjúztatónak is megspórolom azokat a köröket, amikor azt próbálja meg felmérni, hogy van-e egyáltalán sejtésem az adott pozícióról meg a kihívásokról. A másik előnye ennek, hogy én a munkámhoz az átlagnál nagyobb fokú autonómiát igénylek (egyszerűen az évek alatt kiderült, hogy ez válik be), ezért mindig nagyon pontosan, részletesen és (szerintem) érthetően beszámolok arról, hogy éppen mit csinálok, hogy bármikor szólhasson a fölöttem lévő, ha más irányba menne, és ne érezze azt, hogy nem az történik, amit ő szeretne, csak a kivitelezést hagyja rám.
Aki egy-két szállodanyitást megcsinál, meg átfogó munkakörökben dolgozik, az az interneten (saját oldal, Tripadvisor, Booking.com) elérhető adatok alapján egy csomó dolgot ki tud következtetni az adott hotelről, ebben tényleg nincs semmi trükk, csak egyszerű rutin. Össze is dobtam az előzetes jegyzeteimet ezek alapján, aztán pár nappal később megjelentem a találkozón, az ismerősömmel együtt, akin keresztül érkezett a megkeresés.
Azt már megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad infókkal elárasztani a "megrendelőt", mert úgyse fog rá figyelni, szóval miután pár szóban meséltem neki magamról, megvártam, hogy ő vázolja, mik a gondjai, mire lenne szüksége, stb. Úgy tűnt, elég jól jött ki a helyzet, mivel 90%-ban a kérései, elvárásai egyeztek azzal, amit én betippeltem a rendelkezésemre álló adatok alapján, szóval szép lassan, de azért lényegretörően elkezdtem neki beadagolni, hogy mit tudok tenni érte, illetve hogy milyen egyéb kérdéseim vannak (meg akarja-e nyitni az összes szobát, van-e szolgáltatás, amit nem akar egyelőre újraindítani, vagy mekkora büdzsével tervez személyzetet, ilyesmik). Nekem úgy tűnt, nagyon szimpatikus neki, hogy a legtöbb problémájára kész megoldással érkeztem, és hogy nem igazán kell egyéb embert bevonnia, mert a szükséges feladatokat el tudom végezni egyedül. A beszélgetés végén mondtam egy elég jutányos árat (olyan szarul állok anyagilag, hogy féltem, nehogy emiatt bukjam el), azt mondta, átgondolja, elköszöntünk, és ennyi.
Pár nappal később visszajelzett az ismerősöm, aki, várakozásaimmal ellentététesen közölte, hogy a tulajdonos mégse bólintott rá. Mondta, hogy próbált az érdekemben szólni, és mondani neki, hogy hasonló szolgáltatást legfeljebb duplaennyiért fog tudni máshonnan igénybe venni, de hajthatatlan volt, az is kiderült, miért. Feszélyezve érezte magát általam, és gyanakvóvá tette, hogy ilyen sokat tudok a házáról. Na most, nem magam ellen akarok beszélni, de a stílusom egyáltalán nem a dominanciára van kihegyezve, nem szeretek "lehengerlő" lenni, meglehetősen távolságtartó vagyok, és tartózkodom a haverkodós-nyalizós kommunikációtól, mivel ezekben az esetekben én nem barátokat akarok keresni, hanem pénzt. Az ismerősöm valahogy úgy fogalmazott, hogy ez a jótét lélek tart azoktól az emberektől, akik "ennyire mindent tudnak", és hogy nem én vagyok az első, akivel ezért nem működött neki a "kémia". Én ezt máshogy nem tudtam lefordítani, minthogy ennél a szerencsétlennél a szaktudás és a hozzáértés mínuszpont. A szállodájáról való tudásom pedig kizárólag nyilvános információkra épült. (Kis közbeékelés: Ez tényleg nem rakétaindítás. Felmész a Tripadvisorra, megnézed, hány szoba van, megnézel egy fotót a recepcióról, amin látszik, hány munkaállomás van, és be van jelölve, hogy 24 órás a szolgálat, abból elég könnyen ki tudod matekozni, hány emberre van szükség. Megnézed, van-e wellness a szolgáltatások közt, keresel róla egy képet, látod milyen cuccok vannak benne, ebből már tudsz következtetni az üzemeltetési költségekre, mint víz, villany, ilyesmi. Szóval ilyen "bennfentes" infóim voltak...) Jó, hát ezzel nem tudok mit tenni, beletörődtem, hogy akkor folytatom a keresést valami halvány fény után, amit követve kikecmereghetek ebből a szartengerből.
Amiért gondoltam, hogy megosztom ezt a történetet az idetévedőkkel, mert szerintem nagyon jól leírja a magyar tulajdonosi réteget, és alkalmat ad arra, hogy egy kicsit a mélyére lássunk ennek a működésnek.
Ugyan hosszútávon én kifejezetten ilyesmivel szeretnék foglalkozni, egyelőre nem sokszor volt ilyen típusú projektre megkeresésem, tehát kevés az összehasonlítási alapom, de egy kisebb meló eszembe jut, amit egy (neve és akcentusa alapján) amerikai faszinak csináltam, aki pár darab apartman üzemeltetéséhez akart egy low-budget rendszert meg üzemelési tervet, két hétvégés, egyszerű meló volt. Mivel az asszisztense, helytartója szintén ismerős volt, és a munkába se haltam bele, nem kértem érte sokat. Mint kiderült, ötödannyiért csináltam meg, mint az utánam következő legolcsóbb ajánlat. Miután megtörtént az átadás, az ismerősömnek adott egy kis plusz pénzt bónusz gyanánt, hogy ilyen olcsón tudott embert szerezni, és emberünk elmondta, hogy így kell jó üzletet csinálni: Ő a vendéglátáshoz szart se ért, mert bútorszállítással foglalkozik, de jó embereket talált a munkára, akik jó áron dolgoznak, és a háta közepére nem kívánja, hogy neki ezzel tüzetesebben foglalkoznia kelljen. Az ő feladata megtalálni a jó embereket, és utána hátradőlni, amíg ők teszik a dolgukat. Nekem szimpatikus volt a hozzáállása.
Ehhez képest itt a magyar tulaj. Ha olyan dolgokról kezdesz neki beszélni, amit ő nem ért (ami egy elég nagy halmaz, lévén, a legtöbbje nem a tudásának köszönheti a vagyonát), fenyegetve érzi magát. Nem tud azzal megelegédeni, hogy az ő feladata a megfelelő emberek megbízása a feladatokkal, mikromenedzselni akarnak, azt meg elég nehéz, ha nem érted, pontosan mit csinál a beosztottad. Aki látott már piaci alapon működni képes céget, az tudja, hogy ez milyen hatással van a termelékenységre, szerintem nem kell külön részleteznem. De mi lehet ennek a hátterében? Miért van az, ha a legtöbb magyar cég mélyére nézünk, akkor mindig az derül ki, hogy néhány nagyon rossz helyen lévő ember inkompetenciája miatt valójában csak a véletlennek és a különböző mutyiknak köszönhetik, hogy működnek? Tulajdonosi oldalról két megfejtésem van.
Az egyik egy rém béna közhely, amit nem gondolok annyira helytállónak, mint amennyire általánosságban ki szokták mondani, de ezekre a figurákra tökéletesen illik: mindenki magából indul ki. A legtöbb ilyen tulajdonos trükközéssel, okoskodással, mások lehúzásával, privatizációval, olajszőkítéssel, Gyurcsány-mutyival, NER-mutyival szerezte a pénzét, kihasználva a rendszerek hibáit, illetve azt a helyzetet, ha valamilyen többlettudással rendelkezett azokhoz képest, akiken nyerészkedett. Mivel az ő világképük csak akkor marad intakt, ha elfogadják igazságnak, ezt csak így lehet, olyan nincs, hogy valaki nem ekkora rohadék, legfeljebb ügyetlenebb, automatikusan arra következtetnek, hogy le akarod őket húzni, akármilyen valószínűtlen is. Tehát mindig azt keresik, hol van a "trükk", mert olyan, hogy tisztán, egyenesen kommunikáló ember, nincs. Ez esetben egyébként, ha akarnék se nagyon tudnék egy üzemszüneten lévő, nulla bevétellel rendelkező szállodán nyerészkedni, de hát sajnos ennek megállapításához is érteni kéne hozzá valamennyit.
A másik, szintén fontos elem, az a szájkarate, a magamutogatás. Emlékszem, az egyik cégnél, ahol dolgoztam, volt egy ilyen pár százalék tulajdonrésszel rendelkező "ügyvezető" (tehát stróman, szürkés aláíróember), aki néha bejött a haverjaival, hogy megmutassa a házat, ahol előadta, hogy ő itt az igazgató, és megpróbálta, nem sok sikerrel, elmagyarázni, hogy mi micsoda, mi miért van így, meg kérdezgette a személyzetet (de csak ilyenkor), hogy mi újság, ki mit csinál, hány szoba foglalt. Minél kevésbé hozzáértő valaki, és minél jelentéktelenebb figura bújik meg az érdemtelenül szerzett vagyon mögött, ezt annál nagyobb mértékben csinálják. Nyilván, ha ebbe valamelyest nem törődtem volna bele, és tanultam volna meg vele együttélni, nem hiszem, hogy valaha lett volna munkám pár hétnél tovább. Csinálja, hát Istenem, ha neki ez kell, hogy... Teljesíteni tudjon, lelke rajta.
A nagyobb probléma ott kezdődik, hogy ezek az emberek sosem képesek tisztán meghúzni a határt a hazugságaik és a valóság között. Nyilván, mivel az egész életük erre épül. Így egy idő után sajnos elhiszik magukról azt, amit hazudnak, és visszatérünk az első megfejtéshez, és elkezdik szétcseszni a munkádat.
Rettentően undorodom a pitiánerségtől. Azonban a mindent átható kicsinyességgel, ami ezekből az emberekből árad (sajnos nem csak a tulajdonosi rétegből), amíg csak a szintén hitvány, mutyikból meggazdagodott haverjaikkal egymás közt műsoroznak, addig nekem ezzel nincs különösebb dolgom, nem én fogom megváltani a lelküket, legfeljebb próbálhatok olyan precedenseket felállítani, amik kicsit hozzájárulnak ahhoz, hogy egyszer majd ezek az érdemtelen senkik elveszítsék a létjogosultságukat. A gond azzal van, hogy a teljes gazdaságot és a munkahelyek többségét megmérgezik ezzel.
