Részleteztem valamelyik bejegyzésben, hogy a mennyire nehezen viseltem a poszt-kádári munkatempóban tengődő légkört. Gondoltam, ha végre meglesz a saját irodánk, akkor ez jobb lesz, mert ennél bármi jobb. Tévedtem már nagyobbat is, de azért ez is mindenképp befér a toplistára. Minden arra volt fogva, hogy be kell tagozódni (ez nekem soha nem ment, semmilyen helyzetben) mert ott a tulaj irodája is, stb., mutassuk a jó arcunkat. Majd nagyobb lesz a szabadság, ha átköltözünk.

De hogy is nézett ki az új irodánk? Ez az iroda tulajdonképpen a negyedkész szállodaépület egyik olyan félkész szobája volt, ahol már volt parketta meg zárható ajtó-ablak. 20 négyzetméter alapterület, eleinte 3, majd 6 emberre. Arról kevésbé panaszkodom, csak a miheztartás végett megemlítem, hogy építési területen, mindenféle védőfelszerelés nélkül, kivilágítatlan félkész lépcsőházzal, meg úgy minden, ami egy építkezéssel jár. Egy ilyen nyomorék 25 giga adatforgalmas mobil stick-ünk volt, amit ráadásul leárnyékolt a ház. Mert ugyan be lehetett volna húzatni a rendes internetet már ebben a szakaszban, de hát akkor azt fizetni kellett volna! Na most, amikor lakossági felhasználásra 6ezerért lehet gigabites netet venni, akkor nem valószínű, hogy ez olyan rettenetes összeg lett volna.

Még egy pár szó a munkámról, mielőtt folytatnám. Lehet, hogy már érintettem a dolgot, de amíg a ház nem nyit meg, illetve nem kezdődik meg a személyzet interjúztatása, betanítása, addig az én feladatim túlnyomó többsége az online térben történik. Ezekből sokféle van, de legkönnyebben úgy tudnám leírni, hogy egy létesítmény működtetésére alapvetően nem alkalmas szoftvert kell arra rábírni, hogy egy, erre a szoftverrel kommunikációra nem egészen alkalmas, internetes felületről húzzon be létfontosságú adatokat, amiket ez az internetes felület másik 3-5-8 felületről húz be, szintén korlátozott sikerességgel. Jó esetben a legtöbb dolgodat a napi üzemelés mentén property management system-ekben (röviden PMS) végzed. Itt tudod kezelni a bejövő foglalásokat, beosztani a szobákat, számlákat kiállítani, kulcsot írni, számlára terhelni ilyen-olyan tételeket, kezeli az automatikus terheléseket (tévé, telefon), és itt csekkolod be a vendéget, amikor megérkezik, plusz állítgatod a szobai státuszokat, de egyik-másik ilyen PMS még az árakat is tudja kezelni, szóval azokat is innen állítod. Ugye ennek a cuccnak valahonnan adatokat kell kapnia. Erre van egy interneten elérhető izékéd, amit CRS-nek (central reservation system) meg channel manager-nek hívnak. Ezek ketten folyamatosan érdeklődnek egymás egészségéről, meg hogy történt-e valami változás, és ha érkezik be új foglalás, akkor a channel manager a saját, már PMS-be átküldhető formátumára alakítja (ez ilyen XML szarság), és ezután átküldi. Ezeket az infókat, foglalásokat meg ugye ennek a nyomorultnak valahonnan kapnia kell. Booking.com, Expedia, a hotel saját foglalóoldala, de még ezer és egy ilyen van. Na, amikor a Booking.com-on befoglal valaki egy szobát, akkor azt a channel manager regisztrálja, beküldi a PMS-be, illetve kommunikálja a többi foglalóoldalnak (pl Expediának), hogy egy szoba el lett adva, tehát csökkenti minden felületen az elérhető szobák menniységét. Így elkerülöd, hogy kétszer eladj egy szobát. Ha a PMS-ben állítod az árakat (már amelyik tud ilyet), akkor is fontos szerepe van, mert akkor a CM érzékeli, hogy hoppá, itt változás történt, gyorsan kiküldöm minden felületre, hogy azonosak maradjanak az árak. (Az ún. rate parity, tehát hogy azonos árakat adj minden oldalon, fontos, mert kikutatták az okosok, hogy így jön be a legtöbb foglalás. Nyilván ezt én kicsit meg szoktam kerülni, mert a cél az, hogy a közvetlen, szállodánál történő foglalással járjon a vendég is a legjobban, mert azután nem kell jutalékot fizetni) És akkor itt van minden. Vannak oldalak, amik a nettó áradat töltik fel, és kiszámolják maguknak az adót, és ráteszik, vannak, akik bruttóban kérik, vannak, akik már úgy kérik be, hogy az általad fizetendő jutalékot alapból vonja le a rendszer (ami a napi átlagárat jól szét is kúrja), szóval egy csomó egyedi szabályt kell kitalálnod, megadnod ahhoz, hogy amikor a PMS-be bekerülnek a foglalások, akkor nagyjából egységes képet kapj. Ezen kívül többféle árad van, vannak olyanok, amik minden esetben elérhetőek, vannak, amikhez feltételeket kell beállítani (pl. minimum 3 éjszaka), ilyenek. Ezek a nagyon alapok, amikre oda kell figyelni. Az alapok, mondom még egyszer.

Visszautalnék arra a részre, hogy ahhoz, hogy ezt a projektet sikeresen véghez vidd, gyakorlatilag erőszakot kell tenned mindegyik rendszeren, mert a rengeteg egyedi sajátosság miatt (PMS-ből létezik húszféle, foglalóoldalból meg 100. channel managerből úgy szintén 20-30) első pár próbálkozásra egész biztosan nem az fog történni, amit hiszel, hogy csináltál. Feltenném a kérdést, hogy szerintetek mire van szükség egy ilyen munka elvégzéséhez?

- számítógép
- stabil internetkapcsolat
- nyugalom
- türelem
- nagyon hosszú etapok, amiket zavartalanul a gép előtt töltesz
- egy csomó tervezés és telefonálás az implementációs emberekkel (minden felülethez egy-egy)

Kábé ezek. Ez amúgy nem a panaszkodás része, én ezt a részét kifejezetten szeretem a munkámnak, mert a sok buktató ellenére rengeteg sikerélményt ad, és már kezdőként is nagyon jó időt futottam a telepítéssel, ráadásul még működtek is a megoldásaim. Ez nekem ilyenkor mindig tök nagy öröm. Mindeközben tárgyalni kell a különböző partnerekkel, hogy jó feltételek mellett szerződj, és persze előre kell gondolkozni, mert egy csomó dolognak "helyet kell hagyni" a rendszeredben, amiket csak később fognak rá telepíteni. (Kulcskártya készítő, bankkártya terminál, automata email küldő cucc, de láttam már integrált garázsnyitót is, ilyesmik)

De akkor jöjjön a panaszkodás része! Vajon a fenti feltételek közül mi teljesült? Laptopom az volt. Az internetünket már mondtam, közel sem mondható stabilnak. Az azért jó, mert ezeken a felületeken nincs klasszikus "save" gomb. Ha megszakad az internetkapcsolat, akkor lehet, hogy csinál egy autosave-et, amivel van, hogy többet árt, mint használ a rendszer, vagy elvész a teljes folyamat, de mindig ugyanoda lyukadsz ki: Mehet újra minden. Nyugalom? Egy építkezésen voltunk, ahol folyamatosan fúrnak, faragnak, ráadásul állandó jelleggel bejárkáltak az irodába, mert mindig volt valami nyűg. A tapasztalt projektvezetőknek feltűnhet, hogy amúgy mi az üzemeltető cég voltunk, és a kivitelezéshez semmi közünk nem volt.

Többször kértem, hogy hadd dolgozzak otthonról, (pedig egyébként nem ez volt minden vágyam) mert ott legalább a munkámhoz szükséges feltételeket meg tudom teremteni. Minden alkalommal azt a hazug kérdést kaptam válaszul, hogy "akkor majd mit mondok a tulajdonosnak?". Mit mondasz? Azt, hogy gondoskodjon a munkafeltételekről, és akkor én se kényszerülök otthonról dolgozni. A munkám, mivel online történik, ami felületekhez nem csak nekem van hozzáférésem, bármikor ellenőrizhető. Soha nem voltam munkakerülő, ráadásul még motivált is voltam abban, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban lőjem össze a rendszert, meg akartam dönteni az előző időmet. De nem, ez se volt elég. Ennek az okára egy következő bejegyzésben fogok majd visszautalni, amit kifejezetten ennek a toxikus személynek fogok szentelni.

Jött tehát a szenvedés. A munkások folyamatos óbégatását, a fúrás-faragást megspékelte a drága főnököm azzal, hogy egyfolytában hülye kérdésekkel bombázott, akár olyanokkal is, amiket 10 perce küldtem el neki e-mailben. Ráadásul 5 percenként teljesen más témakörbe ugrott bele, így nyilván egyetlen témában se haladtunk előre, de legalább engem is akadályozott a munkámban. A kérdések nagy része amúgy sem az én területem volt (amit nem győzött kihangsúlyozni, ha esetleg javaslatot is tettem más területekre), csak én fontosnak éreztem, hogy képben legyek. Sajnos én olyan vagyok, hogy nem tudom elengedni a dolgokat. Más biztosan azt mondaná, - megjegyzem, szerintem helyesen - hogy igen, bazdmeg? Nem hagysz dolgozni? Akkor szarok bele, nem lesz megcsinálva semmi. Viszont én a személyes konfliktusaimat a szakmai kihívásaimtól próbálom leválasztani, mert az a szomorú helyzet, hogy nekem tényleg ez az életem. Szóval valahol itt kezdődött az az önpusztítási lejtő, aminek utána egész hátralevő életemre kiható eredménye lett. Amikor próbáltam befejezni legalább egy valamit, és nagy volt a zaj körülöttem, mindig látszott az arcomon, hogy koncentrálok, és a monitorhoz is közelebb hajolok ilyenkor. Nem segít, de ez kábé olyan, mint amikor parkoláshoz lehalkítja valaki a rádiót. Arra lettem figylemes, hogy hiába nem hozzám beszélt, vagy csak simán telefonált, ahogy látta, hogy én egyre jobban próbálok koncentrálni, egyre hangosabban beszélt. Ezt a kollégáim is észrevették. Én nem adtam ki hangot, amit túl kellett volna kiabálni. Ha látta az arcomon, hogy gondolkozom (majd erre is visszautalok később), akkor minden esetben intézett hozzám valami teljesen ostoba kérdést. Ha 2 perce beszéltük át, az se volt baj, megkérdezte újra. Az már szinte lényegtelen is volt, hogy állandó jelleggel lehalt a net, és semmilyen alternatívát nem engedélyezett. Telefonálni lehetetlen volt ebben a kicsi irodában, mert semmi tekintettel nem volt rá. Egyrészt belepofázott a hívásomba, amikor meghallotta, hogy mondjuk olyannal beszélek, akit ismer, vagy elcsípett egy félmondatot, amire neki muszáj volt reagálni, ráadásul valami teljesen faszságot, mert nem hallotta hozzá az előző 10 gondolatot... Én vállalom azt a hiányosságomat, hogy nem tudok egyszerre két emberre figyelni, aki beszél hozzám, amiből normális esetben nincs is konfliktusom, kivéve ha valakiben semmi belátás nincs, és ilyen kis pofátlan geci. De ha épp nem beleugatott a hívásaimba, akkor is folyamatosan csak pofázott, mintha kötelező lett volna. A kollégáim is kezdtek tőle kikészülni.

Amikor az ember kiszolgáltatott helyzetben van, és nem egyszerű normális, rendesen fizető munkát találni, akkor egy olyan mentális állapot jön létre, hogy a felmondás a lehetséges megoldások közt meglehetősen hátra kerül. Nincs időm, energiám újragondolni az életem, vagy olyan anyagi hátterem, amivel átvészelnék több hónapot munka nélkül. Az ilyen jellegű változásokat én nagyon rosszul viselem, mert - ez gáz, tudom, főleg itthon - én szívem-lelkem beleadom abba, amit épp csinálok, és nehezen is jövök le róla. Úgyhogy azt a megoldást választottam, hogy megpróbáltam túlélni a reggel 9től délután 5ig időszakot, a folyamatos stresszben, baszogatásban, néha alázásban (erről majd később), aztán szépen hazajöttem, és elkezdtem dolgozni. Kimaradt néhány éjszaka alvás, és nem voltak hétvégéim. Annyira volt időm, hogy mostam, vasaltam, néha aludtam, de keveset. Minden nap iszonyat keserűséggel, belülről feszítő, tehetetlen dühvel, de közben elszántsággal jöttem haza, és csináltam, és amúgy kész lett minden, aminek nem tudott teljességében alávágni. Hát nem érte meg.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy valaki miért szabotálja a saját beosztottját (beosztottjait). Sajnos pontos válaszom azóta sincs erre, de azért vannak tippjeim.