Volt nemrégiben egy elég húzós lebukása egy diplomatának, ahol a szolgálati gépén egy másik ország nyomozóhatóságai 19ezer képet találtak gyerekekről, de nem a családi albumot. El is indult az a fajta diskurzus, amire már idomítva vagyunk: monnyonle, halálbüntetés, Orbán a hibás, Gyurcsány a hibás, stb. Aztán az ügyészség kért rá egy jó felfüggesztettet, amit a bíróság jobb híján meg is ítélt. Nyilván emberünk, akiről kihangsúlyozta a bélféreg ügyvédje, hogy mélyen vallásos keresztény (ami szerintem inkább súlyosbító körülmény), azóta is Jézus igéjét hirdeti. Lehetőleg óvodákban, elvégre kicsi korban kell kezdeni a prevenciót és a nevelést. Én mondjuk ezek után építtetnék a háza köré egy kerítést közbeszerzésen, abban már úgyis van gyakorlatunk, meg vezetnék bele áramot.

Amikor egy ilyen ítéletet hallok, olyankor nekem is az az első reakcióm, hogy tarkólövés, és elégtétellel gondolok azokra a sztorikra, amiket, még életerős koromban, egy órámon hallottam arról, miként tartják a börtönben a pedókat az életfogytosokkal, szigorúan elzárva, mivel ha a többi rab közé engedik, akkor másddpercek alatt szétkapják őket. És ezért jó, hogy nem én vagyok az állam. Mostanra talán már kellő távolságból tudok tekinteni erre a helyzetre ahhoz, hogy egyéb vonatkozásait is meg tudjam vizsgálni. Egyrészt a halálbüntetés rossz, értem? Ha elkúrod, nem lehet visszacsinálni, és szerintem nincs olyan erős érv, ami ezt ütni tudná, tehát rendszerszinten nem megvalósítható, mert minden rendszerben történnek hibák.

Ahogyan rendszerhiba az is, ha egy ilyen ember szabadon garázdálkodhat, ráadásul ennyi éven keresztül művelheti, amit művelt. Csak amíg mi a jogrendben keressük a hibát, ami jogászok szerint (legalábbis ezen a téren) nagyjából összhangban van az európaival. Lehet, hogy igaza van azoknak, akik szigorítást kérnek, bár a bíróság most akkor se ítélhetett volna súlyosabb büntetést, vagy az átvilágítási folyamatot akarják átstrukturálni, de van itt egy kifelejtett tényező. A pedofília ugyanis nem csak bűncselekmény, de betegség is. A betegségeinkkel meg elvileg az adónkból finanszírozott egészségügynek kéne foglalkoznia, ha tudna. Nyilván, ez kényesebb téma, mert nem lehet két tollvonással beleszigorítani a törvénybe, hogy na, akkor holnaptól már nem 3 évet, hanem 8 évet nem fog kérni az ügyészség a pedofil diplomatákra, hanem komoly, szakmailag átgondolt, sok pénzbe kerülő strukturális reformra lenne szükség.

Magyarországon a mentálhigiénés ellátás, vagy úgy általában maga a szemlélet teljesen láthatatlan. Az asszony verve jó, a férfi meg ne panaszkodjon, egyen mindkettő kolbászt meg igyon pálinkát, oszt jónapot, ja meg tessék szülni 5 gyereket, és akkor a mélydepressziós alkoholista fater nem fogja szarráverni az egész családot, mert lehet, már a harmadik gyereknél elfárad, vagy a szintén mélydepressziós anya addigra már úgyis öngyilkos lesz, és ha el van ásva, akkor meg úgyse fogja kiásni csak azért, hogy megverje. Nagyjából ezt gondoljuk a mentális egészségünkről, meg mondjuk Bagdy Emőkét vagy Szabó Pétert, akki még talán a fentieknél is rosszabbak. És akkor így már érthető, hogy amúgy egy heti hírverésen kívül miért szarik bele mindenki, ha valaki gyerekpornót gyűjt a gépén. De ez egy enyhén sarkított példa volt. Az általános depresszióval, amit ez a súlyos létbizonytalanságot okozó gazdasági rendszer szül, szintén nem törődik senki, mert aki egyáltalán rengeteg pénzért hozzájut ehhez a típusú ellátáshoz, annak elmagyarázzák, hogy "az a fontos, hogy éled meg", ami szerintem még a lobotómiás korszaknál is súlyosabb szakmai és etikai vétség.

Ha az országban lenne rendes mentálhigiénés ellátás, illetve az ehhez kapcsolódó szemlélet bármilyen szinten jelen lenne a közügyeinkben (oktatás, munka, átvilágítás, büntetésvégrehajtás, meg ilyenek), egy olyan szűrő tudna organikusan képződni a rendszerben, ami az ilyen eseteket jó eséllyel megfogná. Lehet, már azelőtt, hogy konkrét bűncselekménybe torkollna a dolog. Nem az 1984-re, és a totális megfigyelésre, vagy a Különvéleményre, és a még-el-nem-követett bűncselekmények szankcionálására gondolok, hanem arra, hogy az ilyen típusú mentális betegségeknek igenis vannak szakember által beazonosítható jelei. Ha ez az ember valaha eljutott volna terápiára bármikor az életében, amit én mondjuk minden képviseletet ellátó személynek kötelezővé tennék, akkor ezzel esély lett volna valamit kezdeni. A szigorú átvilágítást meg el tudom képzelni, mennyire lehetett alapos. "Ön esetleg pedofil?" "Dik miez, nemzeti konzultáció? Nem". A szemlélet, ami lehetőséget adhatott volna arra, hogy ez ne történjen meg, teljes mértékben hiányzik. Lehet, hogy az ő fejében is megfordult már, hogy nem ártana ezt kezeltetni valahogy, de ha egész életedben annyit hallasz ezekről a lehetőségekről, hogy "Terápia? Buzi vagy?", akkor el tudom képzelni, hogy nem volt jó reklámja a dolognak. És ezzel nem mentegetni akarom, részemről még mindig tök oké a tarkólövés.

A szociban a pszichológia egy kegyvesztett tudomány volt, a Szovjetunióban inkább a frontra mentek harcolni, mint praktizálni, és ugyan volt egy rövid fellendülése kis hazánkban, de ebben az újraélesztett kádárizmusban újfent háttérbe szorult, ráadásul, amikor erőre is kapott, akkor a felhiguló szakma épp előtérbe tolta a "pozitív pszichológiát", amit továbbra is a legkárosabb és leghitványabb irányzatnak tartok. Az okok, hogy akkoriban és most miből fakad ez a kedvezőtlen státusz, eltérőek. Régen ideológiai alapon utasították el, ma pedig kényelmetlenségből. Ha arra sincs pénz, hogy baltával a fejedben 8 óránál hamarabb sorra kerülj a sürgősségin, akkor vajon mikor lesz elegendő forrás arra, hogy mindenféle láthatatlan - egyesek szerint nemlétező - betegségekkel harcoljunk? Ráadásul az ilyen típusú ellátás kurva drága. Államilag alapból teljesen esélytelen, hónapok alatt talán eljutsz egy pszichiáterhez, aki már a 80as években kiégett, neked meg felírja a Frontint, amit amúgy a háziorvos is felír altatónak, ami valójában antidepresszáns, és abból se jó, aztán gyere vissza egy hónap múlva. Vagy kettő. Saját zsebből meg, 8-10ezernél kezdődik egy alkalom, de van az sokszor 15 is, és heti legalább egyszer kell járni. Nem kifizethetetlen, de nem is kevés, és nagyon élethelyzetfüggő, hogy éppen megengedheted-e magadnak, és rálátás nélkül (segítséget meg ugye nem kapsz ilyen téren) nehéz a megfelelő szakembert kiválasztani.

Támogatom, hogy legyen szigorúbb szabályozás, de egy állam felelős minden polgáráért, még a mentális betegekért is. Rengeteg nemzetközi gyakorlat van, ami alapján el lehet ezt indítani, mert a cél a megelőzés lenne, vagy a bűnismétlés megakadályozása. Szerintetek az említett példa az egy év felfüggesztettjétől majd abba fogja ezt hagyni? Egyrészt mivel beteg, nem képes rá magától, másrészt meg sem ijedhetett nagyon, elvégre egy füves cigiért nagyobb bünti jár, mint azért, amit ő csinált, még akár azt is hiheti, hogy nem is olyan nagy para ez. Pedig de. Kurvára az.