Folytatom is ott, ahol abbahagytam. Miután letöltöttem a felmondási időmet, nagyjából egyik helyről átestem a másikra, és megkezdtem a munkát. Mivel az épület még nem volt olyan állapotban, hogy ott lehessen dolgozni, a tulajdonos egy másik érdekeltségében helyeztek el minket ideiglenesen. Ez egy nagyon más világ volt, és nagyon más típusú közeg, mint amit megszoktam. "Családias hangulat"nak hívták, és tartozott ebbe minden, amivel egy valamire való szállodást ki lehet idegelni. A hatékonytalanság netovábbja. Most ilyen nagyon gyökér vaskalaposnak fogok tűnni, de higgyétek el, hogy lehet úgy is jó hangulatban dolgozni, hogy közben nem vagy kontraproduktív. Na de ami itt volt... Egész nap pofázás, pletyizés, és az emberek 70%-a úgy nézett ki, mint egy szoci párttitkár vagy egyéb hivatali csinovnyik, és a viselkedésük is erre emlékeztetett. Nekem amúgy ez tök oké, amíg nem nekem kell velük dolgoznom, gondoltam, én csinálok a saját dolgomat, meg ők is (néha) az övéket. Nem hibáztatom érte, hogy az ő munkájuk nem "time-sensitive" természetű, és máson szocializálódtak, csak ha nekem ebbe be kéne tokozódnom, akkor inkább legyen Szibéria.

Megkaptam az első adag feladatomat, ami mindenféle tervrajznézegetés, áttanulmányozás, listába vétel, a meglévő adatokból valami egységes rendszert alkotni. Ez amúgy tök jól ment mindig, ennek egyetlen kritériuma van: ha megállapodunk egy egységes rendszerben, vagy hogy mostantól X dokumentumban vezetünk bizonyos dolgokat, akkor ahhoz tartani kell magad, és kb. ennyi. Ha jól van mégépítve a táblázat (és én erre figyelek), pár nap alatt meg lehet szokni. Iszonyú rendszertelenségek voltak, ami mindig az eredményezi, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal, mert teljesen más hivatkozási alappal dolgoznak, ezt minden értelmes embernek tudnia kell. Mindig mondom, hogy amíg van lehetőségünk arra, hogy a nulladik kilométerkőnél ne gáncsoljuk el magunkat, addig éljünk ezzel a lehetőséggel. Egyszer úgyis meg kell nyitni, és onnan már freestyle az egész. Meg is hozták a céges laptopot, amin nekiláthattam a feladatoknak. Azonban volt néhány apró problémám, méghozzá a faszi, aki a cég "IT szakembere" volt, elvileg. Gyakorlatilag átvettem tőle az alap ITs cuccokat, hogy hol van regisztrálva a domain, a levelezőrendszert, stb. Rápillantottam a domain szolgáltató felületére, meg a levelezés beállításaira... És hát elszörnyedve tapasztaltam, hogy ezzel a konfiggal maximum valami külvárosi nyilvános vécét lehet üzemeltetni, aminek a vécés néni unokája csinált egy GPortálos weboldalt.

Pár háttérinfó, hogy edukatív legyek: A levelezési rendszer azért kiemelten fontos egy szállodában, mert ha szarul működik, annak azonnali következménye van. Nyilván ilyen szutyok multiknál vannak olyan vállalatirányítási rendszerek, amikben kommunikál a személyzet, és akkor az egyik csoport átküldi a másik csoportnak, hogy az visszaküldje az elsőnek, és így tovább, míg nem eljut a probléma a 10 ember egyikéhez, aki a 30ezer alkalmazott közül tényleg tudja, hogy mit csinál. Ehhez képest a szállodaiparban kifejezetten kerülni kell a problémák görgetését, és a megoldásra törekedni. Ezért pl. nekem fontos, hogy a telefonomra is kapjam az e-maileket, és a gépen is meg tudjam tekinteni, mert ha valahol vagyok, ne csak az egyiken vagy a másikon, gyorsan elolvasom a levelet telefonon, és mire a géphez érek, hogy megírjam a választ, már fejben kész is van. Másik ilyen fontos dolog, hogy ha valami miatt nem vagy elérhető, egyszerűen tudd kezelni az átirányítást, vagy az ún. "out of office" automatikus válaszbeállítást. Mindig abból kell kiindulni, hogy alapvetően számítógéphez nem jól értő embereknek is tudnia kell használni ezt, akiknek nyilván nem akarsz a teljes központi levelezéshez hozzáférést adni ilyen célból. Röviden és tömören, Microsoft Exchange-et kell használni, a többi szart se ér, és 0-24 IT supportot igényel, mert kell arra külön tartanod egy embert, hogy ezeket állítgassa, plusz mindenki emailen küldözgeti nekik a kéréseket, amit vagy olvasnak időben, vagy nem. Persze, rengeteg ellenérv van, hogy mit tud és mit nem, de amellett, hogy szükség van arra, hogy okos rendszerekkel dolgozz, arra legalább ekkora mértékben szükség van, hogy hülyebiztos legyen, Magyarországon meg aztán pláne, ahol úgy hülyék az emberek, hogy közben mindenhez értenek. Betanítani is úgy szoktam, hogy az első 3 hónapban be tudom tippelni, hogy mit fog hibázni a delikvens, és már fel vagyok készülve a kijavításra (ha nem hagynám hibázni, nem tanulná meg jól), szóval ez nem lenézés, ez felkészültség.

Na de a gép is megért egy misét. Nem volt még rendes IT providerrel szerződésünk, szóval sejtettem, hogy minden rajta lévő szoftver a TorrenTékából jön. Jaj, tudom, tudom. De úgy voltam vele, hogy 1-2 hónapon belül lesz szerződésünk rendes IT céggel, akiken keresztül veszünk mindent, szóval szartam bele. Illetve szartam volna, ha ez a fogyatékos legalább a kalóz windózt meg a kalóz office-t be tudja crackelni rendesen. Elvileg ez a csávó ebből él. Felismerhetőség miatt átnevezem mondjuk Lehelnek. Nos, szegény Lehel egyrészt elmagyarázott nekem olyan dolgokat a KMSPico meg a Windows Loader működéséről, amikről pontosan tudtam, hogy kurvára nem úgy van, mert amíg nem tudtam, hogy lehet 5ezerért second hand windóz kulcsot venni, én is nyilván fogtam a papagájom, a falábam, meg a szemfedőmet, aztán hadd szóljon. Szóval az office minden programja minden kibaszott elinduláskor kulcsot kért. A windóz nem különben. Na most, amikor napi 6-8-10 táblázatot nyitogatsz, csukogatsz szimultán, ez kurva idegesítő. Ráadásul visszatetszést keltő volt, hogy megpróbált hülyére venni, és egészen addig, amíg ezt valaki nem próbálja meg, kedves hülyének fogom tartani, de amint ezt a vonalat átlépi, onnantól inkompetens tolvaj kis gecinek. Utána végigfutottam az előre telepített szoftvereken (Windows 10-ről beszélünk)... Ad-aware, SpyBot, rosszul tört AVG, IFRANVIEW... Hú bazdmeg, mintha a rommá kalózkodott, minden indításnál 3szor lefagyó XP-s gépemet látnám 12 évvel ezelőttről. És a főnököm egy ugyanilyen módon telepített gépet, az elbaszott levelezéssel együtt használt már 3 hete. Ebbű baj lesz, gondoltam, szóval diszkréten jeleztem, hogy az IT supportot nem kellene olyan emberre bízni, aki valószínűleg otthon, az Internet Explorer 4.0-ban még mindig ráklikkel a hirdetésre, amiben unatkozó lányok beszélgetni szeretnének vele. De legalább azt is megtudtam, hogy egy ilyen minőségi telepítésért 30ezer magyar forintot kér, gépenként. És az egész irodájét ő csinálta. Ahol mindenki Outlook 2007ben nyomja a levelezést, a gépek nagy részén Windows 7 van, de egy-két XP is beficcent. Itt már tudtam, hogy pályát tévesztettem. Így hát megvitattuk a kérdést, hogy Lehel vajon alkalmas lesz-e egy folyamatos üzemeltetésben működő létesítmény meglehetősen bonyolult rendszereinek karbantartására. Én egyértelműen a "Nem"-re voksoltam, a felsorakoztatott érvek mentén. Az érv velem szemben pedig a következő: "De hát ő a tulajdonos saját embere, nem lehet csak úgy lecserélni, ráadásul olyan lelkes". Nyilván, mivel a főnököm is számítógépes analfabéta, kurva nehéz volt vele megértetni, hogy ezzel milyen hátrányok járnak, egyrészt. Másrészt mivel én voltam az üzemeltetési vezető, ezt az én dolgom volt megítélni, tehát neki csak figyelnie kellett volna. Amire persze szintén alkalmatlan volt. Nagy nehezen belement, hogy félve megemlíti a tulajdonosnak, hogy ha ebből valaha működő szállodát akar, akkor márpedig Lehelnek mennie kell. Minél messzebbre.

Érdekes módon a tulaj belement, hogy leszerződjünk egy profi IT-s céggel. Fel is vettem a kapcsolatot két céggel is, akikkel dolgoztam korábban együtt, megindult az egyezkedés. Viszont az ismeretség miatt egy csomó tippet meg apró segítséget adtak már a tárgyalási folyamat során is. És akkor itt kell szóba hoznom a "lekövetés"t, vagy ahogy magyarangolul szoktuk hívni, a follow up-ot. Nem elég kettőt firkantani egy papírra, és várni, hogy megoldódjon a probléma, ez kb. ennyit jelent. Tehát, ha nagy nehezen megszültük azt a döntést, hogy Lehel nem a legélesebb kés a fiókban, és kell a szakértelem, vajon lecseréltük-e a szar tárhelyet, átvittük-e a levelezést máshova, meg újrahúztuk-e a szarul telepített gépeket? Ja, hát azt azért nem. Felajánlottam, hogy én is szívesen megcsinálom, mert ennyit azért meg tudok, még ha nem is vagyok IT-s szaki. Majd jött a következetes válasz, hogy én nem értek hozzá, és biztos elrontom. Mióta lett itt feltétel, hogy érteni kell hozzá? Egyrészt, ha minimálisan nem értenék hozzá, nem tudtam volna megállapítani Lehelről, hogy fogyatékos. Másrészt ha már megállapítottuk valamiről, hogy szar, akkor nem lenne célszerű ezeket a problémákat orvosolni? Gondolkodásból csillagos ötös.

Történt ezután pár nappal, nyilván, hogy a főnököm összes levele elszállt a picsába. Lehelt már offoltuk, hogy esetleg a saját szar rendszerét megpróbálja visszaállítani, az új céggel meg még nem szerződtünk le. És hát a kétbites, finalista idióta mit szűr le ebből? Biztos azért szálltak el a levelek, mert elküldtük Lehelt. Ki mondta, hogy küldjük el Lehelt? Én. Tehát ki a hibás? Én. A kedves olvasónak előfordulhat, hogy feltűnt, hogy az én intézkedési javaslatom nem merült ki annyiban, hogy küldjük el Lehelt, hanem hogy egyrészt vegyünk fel helyette valakit, másrészt helyezzük át a levelezést, harmadrészt fel is ajánlottam, hogy megcsinálom. De hát az én kurva anyámat. Mint azt korábban megírtam, én az észszerűséget nagyon sokra tartom. Amikor ennek hiányával szembesülök olyan szituációkban, ahol egy problémára megoldást kell szülni, az nekem napokra szétnyírja az idegeimet. Hozzá kell tennem, hogy soha semmilyen beszállító, partnercég, szolgáltató ajnálásáért vagy velük való szerződéskötésért nem fogadtam el pénzt, és tudom, hogy ez itthon nem divat, de nekem az egyetlen célom, hogyd azért a fizetésért, amit kapok, tisztességesen elláthassam a munkámat, amit amúgy szeretek. Amikor ezt valaki lustaságból, szűklátókörűségből, kicsinyességből ellehetetleníti úgy, hogy azzal ráadásul magának árt, mert elvileg ugyanabban a hajóban eveznénk, vagy mi a tosz, nagyon ki tud borítani. De hát mindegy, felírtuk a falra, hogy én tehetek róla, némi dühöngés itthon, meg pár nap puffogás, aztán túltettem magam ezen az igazságtalanságon (is), mert végső soron a levelek elvesztése elindíotta azt a folyamatot, hogy költöztessük át Exchange-re a dolgot. A probléma elengedését nem segítette, hogy ezt követően (nem túlzok) hetekig fel volt ez emlegetve. 

Ezen kívül voltak még olyan, szinte említésre sem méltó apróságok, hogy megjegyzéseket kaptam arra, mikor megyek szünetre. Merthogy az irodában lévő, velünk amúgy továbbra sem egy munkaközösségben dolgozó, emberek pletykálnak erről. Most abba nem mennék bele, hogy mi a lófasz közük van hozzá, de azt bizton merem állítani, hogy 10 perc alatt nagyobb mennyiségű munka pörgött át a kezeim alatt, mint nekik egy teljes munkanapjuk során. Viszont rendszereket felépíteni, dolgokat rendszerbe rendezni mentálisan megterhelő, ráadásul sokat kell előre gondolkozni, hogy a jövőben hova akarom majd ezt bővíteni, vagy ha már lesz egyéb adatkezelésre való rendszer, akkor hogyan lesz a legkönnyebb importálni mindent, stb. A tapasztalat azt mondatja velem, hogy ha hagyom magam nagyon beleolvadni a monitorba, akkor hajlamos vagyok túlbonyolítani ezeket a dolgokat, és építek egy akkora kártyavárat táblázatból, hogy másnap már én se biztos, hogy értem, pedig amikor elkap a gépszíj, akkor nagyon logikusnak tűnik. Ezért jót tesz, ha 2-3 óránként eltávolodom a monitortól, sétálok egyet, elszívok egy cigit, és hagyom, hogy ülepedjenek a gondolatok, beérem magam fejben. Azt meg kell jegyezzem ismét, hogy (pozíciót máshogy hívták, de) kvázi igazgatóhelyettes voltam a cégnél, talán inkább azzal kéne foglalkozni, hogy kész van-e időre a munkám, és milyen minőségben adom ezt le. Nem egy kibaszott óvoda. Úgyhogy bizonyos értelemben szartam rá, hogy beszólnak miatta, ugyanúgy kimentem, viszont emiatt a basztatás miatt mindig volt némi rossz érzés bennem, amikor szünetre mentem. Főleg, hogy az senkit nem érdekelt, hogy 2 hét alatt megvolt minden, amit egész hónapban kellett volna csinálnom, tehát nem mondhatnám, hogy a hatékonyságom kárára ment. Ebben a szoci pártüdülő hangulatot idéző környezetben amúgy minden nap valakinek szülinapja, névnapja, tudjaafaszom mije volt. Na most az ilyen erőltetett hülyeségeket a saját munkaközösségemben is nehezen viselem, és csak fegyverrel lehet odakényszeríteni, de itt meg állandóan nyomatták, hogy csatlakozzunk, mert a teljes kispolgári konyhát kibaszták ilyenkor az asztalra. Én meg amúgy csak azt akartam, hogy ne szóljon hozzám senki, és hadd koncentráljak a munkámra. Sajnos ráadásul ha én valamit rosszul írok be, rosszul viszek be a rendszerbe, az mindig továbbgyűrűzik, és rengeteg idő kinyomozni, kijavítani. De azért lélekben ott voltam ezeken, ha kellett, ha nem, mert miután megtartották a munka halotti torát az ebédlőjükben, egész nap kolbásztól meg káposztától szaglott az iroda is. De persze piákat is hoztak, amit nem győztek az orrom alá dugni és tukmálni. Az általam kezelt, koncentrációt igénylő dolgokból fakadóan nem szerencsés délben iszogatni. Egyszer-kétszer volt már erre példa, és nagyon megbántam, úgyhogy ilyen téren szigorú vagyok magammal. Ráadásul öregszem is. Soha nem fogom megvetni az alkoholt, és imádok egy-két valamit meginni a haverjaimmal, de sajnos ha megiszom 2 sört vagy egy pohár bort, nekem fél óra múlva már fáj a fejem.

El tudjátok képzelni, hogy itt még mindig reménykedtem abban, hogy ha átköltözünk a saját helyünkre, jobb lesz? Én se, pedig így volt.